52. legjobb ifjúsági könyv a molyok értékelése alapján

Istenek ​kertje (Korfu-trilógia 3.) 225 csillagozás

Gerald Durrell: Istenek kertje Gerald Durrell: Istenek kertje

Korfu szigete kimeríthetetlen tárháza Gerald Durrell élményeinek. A Családom és egyéb állatfajták, a Madarak, vadak, rokonok és A halak jelleme után is friss, eleven történeteket élvezhet az olvasó az Istenek kertjében, vagyis a korfui élményanyag újabb enciklopédiájában – temérdek emberi csudabogár és kedvesnél kedvesebb állat szíves segítségével. Mama és gyermekei a zsémbes Larry, a harcias Leslie, a szerelmetes Margo és nem utolsósorban minden ember és állat igaz jó barátja, Gerry – egyik bájos bonyodalomból a másikba eveznek a kék tengeren, botladoznak a dús flórájú-faunájú szigeten, a csillogó-villogó görög ég alatt. A kötetet ezúttal is a durrelli világ ihletett illusztrátorának, Réber Lászlónak rajzai díszítik.

Eredeti mű: Gerald Durrell: The Garden of the Gods

Eredeti megjelenés éve: 1978

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vidám Könyvek

>!
Európa, Budapest, 2012
264 oldal · ISBN: 9789630793865 · Fordította: Osztovits Levente · Illusztrálta: Réber László
>!
Európa, Budapest, 2001
262 oldal · ISBN: 9630768917 · Fordította: Osztovits Levente · Illusztrálta: Réber László
>!
Európa, Budapest, 1996
262 oldal · ISBN: 9630760851 · Fordította: Osztovits Levente · Illusztrálta: Réber László

2 további kiadás


Enciklopédia 5


Kedvencelte 44

Most olvassa 5

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Angele P
Gerald Durrell: Istenek kertje

Imádom, ahogy Durrell mesél, imádom a napos Korfut, a tengert, a görög dinnyét, a fügét, a fokhagymát, az oliva bogyót és az állatokat.
Imádom ezt a rémesen szórakoztató családot, az összes kutyát, szamarat, és madarat és a barátaikat is mind.
Talán ebben a részben gyűjtögetett a legkevesebbet és írt a családjáról a legtöbbet. Azthiszem igen szerencsés helyzetben élte meg a gyerekkorrát. Szívet melengető olvasmány volt.

A Halak jelleme első anekdotája szervesen kapcsolódik a Korfu történethez, ezt még a trilógia után érdemes elolvasni. Mondanom sem kell: röhögtem rajta nagyon.

4 hozzászólás
>!
fióka P
Gerald Durrell: Istenek kertje

Osztovits Leventének nem szabadott volna Durrellt fordítania. Nehézkes hozzá, hiányzik belőle az a könnyed, finom elegancia, az a született humor és báj, ami pl. Révbíró Tamásban megvan s ami nélkülözhetetlen egy Gerald Durrell könyv magyarra ültetéséhez. Néha sikerül elkapnia a hangulatát, ott vannak a megfelelő kifejezések, de valahogy mindig visszafogott marad és kicsit hűvös – és ez az a két dolog, amit nekem Gerry ilyen jellegű írásaiban soha nem sikerült felfedeznem. Kár, mert talán ez az a kötet a trilógiából, amit az emberek a legjobban szeretnek, mert ez tartalmazza a legtöbb családi sztorit és a legkevesebb állatot (nekem kicsit túl keveset is). Réber László egyszerűen zseniális, nélküle el sem tudom képzelni Gerry könyveinek zömét és nincs illusztrátor, aki valaha a nyomába érhetne. Gyerekkoromban a húgommal kirajzoltuk az összes Réber-rajzot a Durrell-könyvekből, felnagyítva, istenien szórakoztunk, még rajzolni is élmény volt :).
Tulajdonképpen ezekről a könyvekről az a legfontosabb tudnivaló, hogy feltétlenül el kell olvasni őket. Minél hamarabb és minél többször. És aztán még vagy nyolcszor :).

>!
Olympia_Chavez P
Gerald Durrell: Istenek kertje

A Korfu-trilógia harmadik kötetéből, igaz alig érezhetően, de már egy kicsit kifogyott a szufla. Egyértelműen a második kötet viszi a prímet, habár Gerry drágám az utolsó részben sem kímélte a családi legendáriumot és rokonai érzékenységét. Huncut őszinteséggel regéli tovább a kedves mama kínos pillanatait Creech kapitány társaságában, a Jeejee által ötvözött tan, a fakjó mibenlétét, vagy épp Margó kínos szerelmi, vagy vélt szerelmi ügyeit. Vendégünk lesz egy francia pojáca is, aki valószínűleg soha az életben nem fog iszappakolást kérni Gerrynek hála, és megszemlélhetjük a görög király hazatérését is, korfui tiszteletadás mellett, mely során kedvenc szigetlakóink az szokásosnál is jobban alulmúlják önmagukat. Pont olyan tehetséggel fognak neki minden előkészületnek és rendezvénynek, mint anno a máltaiak a versenyszámoknak, a Játék határok nélkül c. műsorban.

Gerald Durrell kellemes egyensúlyt teremtve osztja el felfedező expedícióinak és családi emlékeinek történeteit, melyekben egyszer rovarok, gekkók, kuszmák, máskor különböző madarak és négylábú barátai vonulnak át a sosem nyugodt családi élet színterén, további bonyodalmakat okozva. Ha éppen valami csoda folytán mégis minden nyugodtnak tűnik, mert mondjuk épp bágyasztó a görög kánikula, akkor szokás szerint, Larry újabb vendégeket hív, mint például a meleg festőpárt, Lumyt és Larryt, vagy az indiai Jeejee „herceget”, aki pont annyira leprás, mint érinthetetlen. A regény végén pedig mint egy zajos finálé gyanánt az összes mókás arcot egyszerre szabadítja rá az olvasóra, amit hol hangosan röhögve, hol szemünket, szánkat eltakarva a csodálkozástól, vagy épp a jó ízlés hiányától (ha Creech kapitányra gondolunk) örvendezhetünk végig.
Durrell stílusa egyszerre könnyed, szórakoztató és informatív. Szereplői annyira elevenek, hogy lapról lapra egyre inkább családtagnak érezzük őket, akiket minden könyv befejeztével nehéz szívvel engedünk el. Szerencsére azonban, ez nem örök búcsú, barátaink csak a könyvespolcig távoznak, ahol bármikor utolérhetjük Theodoret egy újabb szóviccre, vagy a kapitányt a sikamlós kupléira.

14 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
Gerald Durrell: Istenek kertje

Nagyszerű olvasmány volt!
Nem olvastam, csak bámultam Durrellt előtte (a férjem, aki gyerekkorában elolvasott tőle mindent meg is jegyezte, hogy ezt nem feltételezte rólam, és hogy milyen fekete titkok lehetnek még a múltamban – ezek után.)
Mindenesetre ez az a fajta történet, az a fajta vicc, az a fajta mediterrán helyszín és az a fajta mama volt, amit én nagyon szeretek. :)
Durrell humora és stílusa fantasztikus, a lábai előtt heverek egyszerűen. Nyilván az élővilágon gyakorolt, de el is mehetne jégkorcsolya közvetítőnek a fekete-fehér tévék korában simán, mert szenzációs hasonlatai vannak a színekre! Egy ízben úgy írta le egy bagolyfióka szemét, hogy… hogy kedvem támadt megenni (bocsi! de mandarin is volt benne meg tejszín). Szóval el vagyok ájulva tőle, hogy milyen skálája van szavakból arra, hogy leírja a különbséget két fekete madár között!

ps: tegnap tíz percig üldöztem egy fészket rakó rigót a telefonommal, persze nem sikerült lekapni, sok türelem kell ehhez a sporthoz!
ps2: a magyar Szeleburdi családhoz is megjött a kedvem!

2 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Gerald Durrell: Istenek kertje

És íme a trilógia harmadik része. Gondolom, ez a rész nem volt igazán betervezve, hiszen a második rész végén visszautaztak Angliába, aztán mégis rájöhetett Gerry, hogy van még bőven érdekes esemény, ami ott történt Korfun velük: s lám, igaza volt. Már az első oldalakon majdnem hangosan nevettem (épp nyilvános helyen voltam, így vissza kellett fognom magam), a humor a régi, visszatérnek kedves ismerősök is. Mondjuk, szó ami szó, akármilyen humoros és bolond ez a család, azért úgy ahogy voltak, igazán el voltak kapatva, a mamájukat nem mondhatnánk kemény kezű asszonynak… hát most nem azért, de ha a fiam által hallomásból (se) ismert ember küldene egy még neki is ismeretlen tagot hozzám nyaralni (tehát ismeretlen ember küldene ismeretlent), úgy elküldeném a búsba, mint a rendje… Szerintem az öt év alatt, amíg ott éltek, a szigeten lakók nagy része úgy használta ki ezt a családot, ahogy csak tudta és ott verték át, ahol csak lehetett (most ezzel nem a görögöket, vagy úgy általánosságban az embereket akarom leminősíteni, de tekintve, hogy a család gazdag volt, s ennyire „akaratgyenge”, könnyen bármire meggyőzhető, szerintem azt sózták rájuk, amit csak tudtak, ez a világ bármelyik táján így ment és így megy).

Gerry ismét leleményes, ha állatok hazaviteléről van szó, a kedvenc (és elszörnyesztő) jelenetem a tizenegy kiskutyus megmentése volt, no meg a bagolyfiókák… szegény búbosbankát nagyon sajnáltam, ott Gerry kissé könnyelmű volt, ez tény. Ismét gyönyörű leírásokat kapunk, színek és szagok kavalkádjait, vicces jeleneteket, ha a történeteknek csak a 10%-a igaz, akkor is irigylésre méltó gyerekkor :-D

>!
Maya
Gerald Durrell: Istenek kertje

Szórakoztató volt, de már nem nekem való. Igazából nem is tudom, hogy a mai világban kinek való. A lányom most próbálkozik az első résszel, de nem szereti. Ők már más világot élnek.
Én minden gyereknek kötelezővé tenném, hogy 10-14 éves kora között így töltse a nyarakat. A természetet, az állatokat ismerni kellene. A mai gyerekek minden állattól félnek. Nálunk abból is sikítozás lesz, ha berepül egy légy. Tapasztalati tanulásra lenne szükség, nem tankönyvből tanult állat- illetve növénytanra.
Az emberek közelebb kellene engedjék magukhoz a természetet, a többi embert. Azt szerettem a legjobban ebben a könyvben, hogy a család bármikor képes volt vendégeket fogadni. Ma legtöbb család teljesen kétségbeesik attól, ha meg kell ossza az otthonát valaki mással.
Egyetlen dolog zavart a könyvben, de ez is a mai anyagias világ hibája. Ha senki nem dolgozik a családban, akkor miből élnek? Hogy tudnak mindig vendéget fogadni, hatalmas partykat adni, mindenféle állatot tartani (elég nagy hússzámlával, ahogy többször emlegetik)?
Jó volt egy ilyen világban kalandozni. Szívesen élnék így egy darabig.

5 hozzászólás
>!
Szelén 
Gerald Durrell: Istenek kertje

Mielőtt el kezdtem volna olvasni ezt a könyvet, azon gondolkodtam, vajon miféle kalamajka történhetett még Korfun Gerryvel, amit az első két könyvben nem írt le?
Hát most már tudom. Cseppet sem unalmas, visszatérő szereplők is vannak benne, és nem esik az író abba a hibába, hogy gyakorlatilag az első két könyvet ismételgetné.

Csodálatos gyermekkora lehetett az írónak, és a családtagjai miatt is irigykedem egy kicsit, mert bármennyire is bolondos mindegyikük, együtt mégis nagyon szerethetőek. És a sok állat, a különleges emberek, na és Korfu…
Én, a szenvedélyes állatbarát, imádom ezeket a történeteket, annak dacára is, hogy Leslie egyszer verebek tucatjait öldösi le ebben a könyvben, mégis úgy van megírva, hogy az ember nevet rajta.
Én ezt a könyvet hangosan felolvastam itthon, és amikor ezt a nevet kellett egymás után többször kimondanom, hogy Megalotopolopopoulosz, mindannyiszor nevetett a családom ezen az egészen.

>!
Lady_Hope I
Gerald Durrell: Istenek kertje

Ritka amikor tényleg hangosan nevetek egy könyvön, de itt még mindig sikerült. :)
Talán ez tetszett a legkevésbé, lehet sok volt benne a pók, vagy kevés a család, vagy én nem voltam túl vidám, de még mindig fantasztikus!
Igazából mindenkinek el kellene olvasnia. Korfura szeretnék menni. Ott szeretnék lakni. Még a részletes bolhás és kullancsos leírások sem vették el a kedvem, igazából még ez is vicces lehet ha Korfun van az ember. Hű, és most tudatosult bennem hogy Durrellék tényleg nem dolgoztak évekig, hanem azt csinálták amit szerettek volna. Ekkora szerencsét! :)
Ez maga a földi paradicsom!

2 hozzászólás
>!
encus625 P
Gerald Durrell: Istenek kertje

Durrell gyerekkorának egy újabb szeletét ismerhetjük meg a trilógia befejező részében. A család változatlanul képes mindenféle őrültségbe fogni, de őket így szeretjük.
Végre több szó is volt az édesapjáról. Eddig nem tudatosult bennem, hogy Gerry Indiában született a testvéreivel együtt, de még az édesanyjának a felmenői is. Ezután megértem, hogy miért szeret egész életében utazgatni és állatakat gyűjteni.

>!
Európa, Budapest, 2012
264 oldal · ISBN: 9789630793865 · Fordította: Osztovits Levente · Illusztrálta: Réber László
>!
ÁrnyékVirág
Gerald Durrell: Istenek kertje

Durrelék végtelenül lökött, ugyanakkor végtelenül toleráns és barátságos famíliáját nem lehet nem megszeretni. Szórakoztató irodalom ez, a legjavából. Egyrészt, mert néha könnyezve röhögtem a poénokon (például a két naiv amerikai vendég esete a flamingónak álcázott csirkével és a beszervezett korfui rendőrrel), másrészt, mert Durrel bátyó abszolút megállja a helyét íróként is, a fogalmazása tiszta, egyszerű, de a leírások annyira szemléletesek, hogy szinte Korfun érzem magam tőle. És végül ott van az egész könyvet átszövő mélységes szeretet és tisztelet az élővilág iránt. (ami persze néha az őrületbe kergeti a családot.)
Mindenesetre örülök, hogy ismerőseink gyakran hasonlítják Durrelékhez a családomat :)

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
csartak MP

– Larry, drágám, légy szíves, ne hívj olyan embereket hozzánk, akiket nem is ismersz – mondta a mama. – Elég nehéz szórakoztatni azokat is, akiket ismersz, nemhogy még azokat is, akiket nem ismersz.
– Mi köze van a dologhoz annak, hogy ismerem-e őket? – kérdezte értetlenül Larry.
– Az, hogy ha ismered őket, legalább tudják, hogy mire számítsanak – mutatott rá a mama.
– Hogy mire számítsanak?! – kérdezte hidegen Larry. – Ha téged hall az ember, azt hiheti, azért hívtam meg őket, hogy valami gettóban lakjanak!
– Nem, nem, drágám, nem arra gondoltam – mondta a mama –, csak arról van szó, hogy ez a család ritkán látszik normálisnak. Én mindent megpróbálok, de úgy látszik, sehogy sem sikerül úgy élnünk, mint a többi embernek.

70. oldal

2 hozzászólás
>!
Almost_Zed

Nekem tetszenek az olyan nők, akiken van mit fogni. Egy sovány nő mit sem ér az ágyban… olyan, mintha nyereg nélküli lovon ülne az ember.

4 hozzászólás
>!
Amadea 

– (…) És mielőtt még észbe kapna az ember, térdig jár az állatokban. Olyan az egész, mintha megismétlődne a Teremtés, csak még rosszabbul. Egy bagolyból egész hadosztály támad, mire észbe kap az ember,; a szobák valamennyi zugában szexőrült galambok tombolnak, a lakás dugig szárnyasokkal, mint egy madárkereskedés, nem is szólva a kígyókról, a békákról és az apró halakról, amelyeken Macbeth boszorkányai évekig megélhetnének.

32. oldal

1 hozzászólás
>!
madárka

Larry rontott ki a verandára.
– Mama! – ordította. – Ennek véget kell vetni. Egyszerűen nem vagyok hajlandó tovább tűrni.
– Jó, jó, drágám, ne kiabálj. Mi a baj? – kérdezte mama.
– Mintha egy rohadt természettudományi múzeumban laknánk.
– Hogyhogy, drágám?
– Úgy, hogy elviselhetetlen itt az élet. Nem vagyok hajlandó tovább tűrni! – ordította Larry.
– De hát mi a baj, drágám? – kérdezte zavartan mama.
– Ki akartam venni magamnak egy italt a jégszekrényből, és mit találtam?
– Mit találtál, drágám? – kérdezte érdeklődve mama.
– Verebeket! – üvöltötte Larry. – Egy zacskó gennyes, antihigiénikus verebet!
Nem volt valami jó napom. [Gerry]

130. oldal (Európa, 2012)

>!
ÁrnyékVirág

– Nemcsak arról van szó, hogy baglyok- folytatta Larry –, hanem arról, hogy ha ez így folytatódik tovább, isten a tudója,hamarosan annyi baglyunk lesz, mint Pallas Athénének.

123. oldal

>!
ÁrnyékVirág

– Azannya! Maga ma este aztán igazán remekül néz ki – mondta a kapitány mamára kacsintva, s kezét dörzsölgetve, enyhén imbolyogva. – Az utóbbi időben egy kicsit felszedett magára, mi?
– Nem hinném – felelte kimérten mama.
A kapitány kritikus szemmel mérte végig.
– Pedig úgy látom, nagyobb fogást ígér a fardagálya, mit korábban.
– Nagyon örülnék, kapitány, ha tartózkodna a személyeskedő megjegyzésektől – dühöngött a mama.
A kapitány nem jött zavarba.
– Engem aztán igazán nem zavar – vallotta meg bizalmasan. – Nekem tetszenek az olyan nők, akiken van mit fogni. Egy sovány nő mit sem ér az ágyban…olyan, mintha nyereg nélküli lovon ülne az ember.
– Nem érdekel, mit kedvel jobban akár az ágyban, akár máshol – mondta nyersen a mama.
– Ó, hát rengeteg egyéb hely is van – vetette fel előzékenyen Creech kapitány. – Ismertem egyszer egy nőszemélyt, aki teveháton ügyködött csodálatosan. Beduin Bertának nevezték.
– Nagyon örülnék, kapitány, ha megtartaná magának az emlékeit – mondta mama, és kétségbeesetten körülnézett, merre lehet Larry.
– Pedig azt hittem, érdekli. Teveháton nem könnyű csinálni, ott csak igazi specialista boldogul.

234. oldal

2 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill

… kérd meg Margót, hogy tegye fel az új függönyöket az ebédlőben. Az anyag a hálószobában van. A régi függönyök már nem olyanok, mint régen, amióta Les felgyújtotta őket.

147. oldal

>!
Gregöria_Hill

… indított egy folyóiratot, amelynek az volt a címe, hogy Költészet a népnek vagy Öltészet a népnek, vagy Kötészet a napnak attól függően, hogy Jeejee ellenőrizte-e a szedője munkáját, vagy sem.

154. oldal

>!
Amadea 

Mama szemében minden tenger, akármilyen sekély vagy jóindulatú volt, rosszindulatú, háborgó víztömegnek számított, tele szökőárral, víztölcsérekkel, örvényekkel, forgószelekkel; óriási polipok, tintahalak és vad, kardfogú cápák laktak benne, s valamennyi életének legfőbb célja az volt, hogy megölje és felfalja az ő valamelyik gyermekét.

72. oldal

>!
ÁrnyékVirág

Lenéztem az alattam húzódó országútra, és megpillantottam a rózsabogaras embert. Ez egy különös, állandóan úton lévő házaló volt, akivel gyakran találkoztam az olajfaligetekben tett kirándulásaim során. Sovány volt, rókaképű és néma, és elképesztően öltözködött – óriási, széles karimájú kalapot hordott, amelyhez rengeteg fonal volt fűzve, s a fonalak végén csillogó aranyzöld rózsabogarak himbálóztak; a ruhája csupa tarka foltból állt, mintha valamilyen sokszínű anyagból összeállított paplant viselne. Ezt az együttest széles, világoskék nyakkendő egészítette ki. A hátán zsákokat, dobozokat, galambokkal teli kalickákat cipelt, és a zsebéből képes volt bármit elővarázsolni, kezdve a fafurulyáktól, faragott állatoktól és fésűktől egészen Szent Szpiridon szentelt köntösének a darabjaiig.

116. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rózsabogár

Hasonló könyvek címkék alapján

Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Erich Kästner: Emil és a detektívek
Michael Ende: A Végtelen Történet
Bear Grylls: A leopárd búvóhelye
Richard Adams: Gesztenye, a honalapító
Berg Judit: Rumini
Ransom Riggs: Üresek városa
Dékány András: Kalózok, bálnák, tengerek
Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu