Gerald Durrell e könyvében két expedícióját írja le az elbűvölő Mauritius szigetére és a környező szigetvilágba, ahol néhány, már csak itt élő veszélyeztetett állatfajt akar begyűjteni. Az általa alapított Jersey Vadvédelmi Társaság ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segíti a kihalófélben levő fajok fogságban való továbbtenyésztését. A társaság szimbóluma a dodó, az a nagy termetű, repülni nem tudó galamb, amely egykor Mauritiuson élt, de még a XVII-XVIII. században kiirtották. A könyv címében is szereplő aranydenevéreken és rózsaszín galambokon kívül itt még néhány olyan állatfaj él, amely a mauritiusi szigetvilágon kívül sehol sem fordul elő. A szerző vérbeli angol humorral és igaz gyengédséggel ír a mauritiusi állatvilágról: humora ugyanakkor nem kíméli a helyi hivatalok bürokratáit, de saját tévedéseit sem. Zsoldos Vera grafikusművész a szerző vérbő humorát saját jókedvét is visszatükröző rajzaival egészíti ki.
Aranydenevérek, rózsaszín galambok 160 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1977
Enciklopédia 10
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 7
Most olvassa 6
Várólistára tette 36
Kívánságlistára tette 10
Kiemelt értékelések
Komoly téma kedves köntösbe csomagolva, egyszerre nevettet és elgondolkodtat. Nem is sejtettem, hogy Durrell könyvei ennyire olvasmányosak. Szinte Mauritiuson érzi magát az olvasó, annyira szemléletesek a tájleírásai, miközben együtt izgulunk, hogy sikerül-e becserkészni a gyümölcsevő denevért vagy épp együtt didergünk az esőben. Mindenképpen megérdemli az 5 csillagot!
Ha nincs a Moly, a Botanika kihívás, – amihez szükségem volt egy csavarpálmára –, eszembe nem jut Durrellt kézbe venni. Pedig gyerekként szerettem, és most olvasás közben rájöttem, h több mint 30 éve olvastam is már ezt a könyvet. Ennek ellenére az elején még azt is tisztáznom kellett magamban, h ez a könyv Mauritiuson játszódik, nem pedig Mauritánián – az egy teljesen különböző afrikai ország! Ráadásul Mauritius még Madagaszkártól is keletebbre van az Indiai-óceánban!
Remek kikapcsolódás volt a könyv: sokat nézegettem közben térképet, folyamatosan gugliztam a különféle állatokat, helyszíneket, Durrell pedig hozta a szokásos szórakoztató stílusát. A végén konstatáltam, hogy többet kéne ismeretterjesztő könyveket olvasnom, mert teljesen be tudok lelkesedni a világ érdekességein.
Ezúttal Mauritiusra utazhatunk az íróval együtt és a hozzátartozó szigetekre. Állatbefogó körút ez ritka, kihalófélben lévő állatok megmentése érdekében, a cím is erre utal. Azért jut idő az egyéb állatok megfigyelésére is. A szokásos durrelli mesélőt és humort kapjuk, de nekem az 5.fejezet talán az eddig olvasott könyvei közül a legszebb leírásokat tartalmazza. Úgyhogy emiatt lett kedvenc.
Ja, és még mindig szeretnék eljutni jerseybe az állatkertbe.
A téma picit komolyabb, hiszen Gerry bátyánk és csapata kihalás szélén levő fajok néhány példányát próbálja beszerezni tenyésztés céljából, mégpedig a festői Mauritius szigetén, ahol a dodo kihalt. Ennek ellenére nem hiányzik a humor, néha hangosan felvihogtam, mert az általam annyira szeretett vicces hasonlatok hemzsegtek a könyvben.
Sajnos az én éldányom nyomdahibás, egy jó tíz oldal hiányzik belőle, viszont helyette másik tíz kétszer szerepel. Nem baj, elmélyítettem a szkinkekről és Günther gekkókról szóló hiányos eddig nem létező ismereteimet.
Gerald Durellel minden rendben, csak éppen ez a kiadás nem a legjobb. Sajnos egy otromba tördelési hiba okvetlenkedik a 147. oldalon és folytatódik a 148. oldalon. Először azt hittem csak egy mondat ismétlődik, de aztán a 148. oldalon kitudja milyen mondatot fejez be… Szóval: érdekes!
Összességében sokszor fogott el keserűség, hogy milyen buták az emberek és hány és hány állatot kiírtunk, mit sem sejtve nap mint nap…
De mégis, sokszor meg tudott nevettetni Gerald bácsi.
Jégmadárkék és kankalinsárga… Egyszerűen elvarázsol ahogy Gerald Durrell leírja a tájakat és az élőlényeket, a finom szín árnyalatokat és formavilágot. Az egész könyvből sugárzik a szeretet, a derű és a humor. Durrelltől megszokott humoros, szórakoztató kötet, amiből szórakozva lehet megtanulni sok mindent a gyakorlati természetvédelemtől, az állatok szeretetén át. A fordító, Török Gábor is remeket alkotott.
Mauritius – ismét egy egzotikus helyszín a maga egzotikus növény- és állatvilágával; egy igazi kis ékszerdoboz. Élvezetes olvasmány az állatok kedvelőinek és a természet bolondjainak. :)
A humor ismét nagyon ott van a lapokon, ettől is mulattató a történet. A természeti leírások lenyűgözőek, a téma elég komoly – fajok megmentése a kihalástól. Elgondolkodtató…
Az állatok iránti szeretet pedig példaértékű… :)
Szórakoztató természettudományos ismeretterjesztés, vagy természettudományos ismeretterjeztő szórakoztatás, vagy ismeretterjesztő természettudományos szórakoztatás, vagy természettudományos szórakoztató ismeretterjesztés, vagy…
Remélem lesz aki folytassa Durrell és Attenborough munkásságát.
Egy újabb kedves Durrell könyv. Nem a legkiemelkedőbb, de kellemes kis olvasmány, amelyben most Mauritusra kalauzol minket. Ebben a kötetben kevesebb a megmosolyogni való, inkább a természet csodáira fókuszál, a fantasztikus korallzátonyokhoz, elhagyatott kis szigetek élővilága közé, kihalófélben lévő boák felkutatására, rózsaszín galambok, gyümölcsevő denevérek és különböző gekkók közé.
Népszerű idézetek
A ráspolyhal rokona az íjhal, amely Mauritiuson a nyelvficamító Humuhumu-nuku-nuku-a-puaa névre hallgat.
Zozo kedveszegetten üldögélt egy közeli pálmafa alatt. Elhatároztam, hogy elűzöm homlokáról a mélabú redőit.
– Zozo – szólítottam meg.
– Tessék, Mr. Gerry – mondta, és rám bámult trópusi sisakjának karimája alól; olyan volt ebben a sisakban, mint valami zöld gomba.
– Úgy látszik, a helikopter nem nagyon siet a segítségünkre.
– Hát igen, Mr. Gerry – helyeselt megrendítő hangnemben.
– Csak azt szeretném mondani – közöltem kedvesen –, hogy abszolút szótöbbséggel eldöntöttük, magát esszük meg elsőnek, ha elfogy az élelem.
– Otthagyott – fakadt ki méltatlankodva Dave –, lóhalálában elnyargalt, és ott hagyott, mert látta, hogy használhatatlan vagyok, mint kan disznón az emlő, csak fele olyan díszes. Én mondom magának, nem humánus ember ez a John. Az isten szerelmére, hát meg lehet azt érteni, hogy valaki csak úgy otthagyja embertársát egy gekkó kedvéért?
3. A Round-sziget
– Hol kötünk ki? – kérdeztem Tonytól.
[…]
– Ott – mondta Tony.
– Nem szeretnék fontoskodónak látszani – mondtam –, de úgy látom, csak egy rendkívül ügyes gekkó és egy nepáli serpa kereszteződéséből származó lény juthatna ki oda.
– Ne félj, Gerry – mondta vigyorogva Wahab –, csak egyszer halsz meg.
– Tudom – feleltem –, ezért is tartogatnám későbbre az élményt. Nem akarom időnap előtt eltékozolni.
51. oldal
Sajnáltam, hogy el kell hagynom Rodriguezt; mert abból ítélve, amit láttam belőle, csodálatos és romlatlan sziget benyomása alakult ki bennem. Reméltem, hogy sokáig megmarad ilyennek, mert ha egyszer a turisták kiszimatolják hollétét, hát ugyanolyan gyászos véget ér, mint annyi más csodaszép hely a földkerekségen.
– Hol kötünk ki? – kérdeztem Tonytól.
– Ott – mondta, s kezével bizonytalanul a függőleges sziklafelület irányába mutatott. – Annál a lapos sziklánál; ott szállt partra Pike.
Alapos szemlét tartottam, de csak egy lapos sziklapárkányt tudtam kivenni, amely nem lehetett nagyobb egy ebédlőasztalnál, a tenger pedig rendkívül hatásos módon csapdosta.
– Ott? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Ott – mondta Tony.
– Nem szeretnék fontoskodónak látszani – mondtam –, de úgy látom, csak egy rendkívül ügyes gekkó és egy nepáli serpa kereszteződéséből származó lény juthatna ki oda.
3. A Round-sziget
– Tessék – mondta Dave –, egy már van. Korán megérkeztek.
Lelkesen hátravetette fejét, és utánozni kezdte a galambok hangját, ami úgy hangzott, mintha egész raj rózsaszín galamb szólalt volna meg a teljes hangulati skálán, a haragtól az elutasított szerelemig. Az igazi galambok elnémultak, meglepte őket ez a váratlan hangzavar. Úgy érezhették magukat, mint az az ember, aki a kádban dudorászik, és egyszer csak a háta mögött felcsendül az orosz hadsereg népes kórusának hangja.
– Fura – mondta Dave csodálkozva. – Pedig szoktak felelni.
43.
Némiképp ironikusan hatott, hogy mi, a repülni nem tudó emlősök, a világ egyik legnagyobb repülő építményén földet érünk azon a vidéken, ahol a földkerekség egyik legfurcsább madarának földi maradványai találhatók, amely már nem tudott repülni.
15. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nigel Barley: Az antropológia nem extrém sport 87% ·
Összehasonlítás - David Michie: A Dalai Láma macskája 92% ·
Összehasonlítás - Kathryn Lamb: Engedjenek ki! Segítség! 85% ·
Összehasonlítás - Cheryl Strayed: Vadon 91% ·
Összehasonlítás - John Vaillant: A tigris 86% ·
Összehasonlítás - Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén 91% ·
Összehasonlítás - Jules Verne: A rejtelmes sziget 88% ·
Összehasonlítás - Kittenberger Kálmán: A Kilimandzsárótól Nagymarosig 80% ·
Összehasonlítás - Heinrich Harrer: Hét év Tibetben 91% ·
Összehasonlítás - Daniel Tammet: Kék napon születtem 87% ·
Összehasonlítás