Gerald Durrell 1933–1939 között Korfu szigetén élt. Ez idő alatt speciális zoológiai tanulmányokat végzett, és számos Korfu szigeti vadon élő állatot nevelt fel. 1947-ben szervezte első állatgyűjtő expedícióját Kamerunba. 1948-ban vezette a második, majd 1949-ben a harmadik expedícióját Brit-Guyanába. Később Paraguayba, Sierra Leonéba és Argentínába indított expedíciókat. Durrell egész élete során szoros kapcsolatban élt az állatvilággal. „A világ – írja egy helyütt – madarak, erdők és állatok nélkül olyan lenne, amelyben jómagam élni sem szeretnék.” Durrell e könyve a kameruni utazás krónikája. Egy saját állatkert számára végzett állatgyűjtés izgalmait, bonyodalmait és megpróbáltatásait írja le kedves, humoros és fordulatos történetekben. A kalandos állatgyűjtés állomásairól Zsoldos Vera beleérző rajzai úgy tudósítanak, mintha a grafikusművész maga is részt vett volna az expedíciókban.
Állatkert a poggyászomban 172 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1960
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?


Enciklopédia 8
Kedvencelte 9
Most olvassa 7
Várólistára tette 45
Kívánságlistára tette 24
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Ez a saját állatkert kiváltó okának és ezen ok beszerzésének pontos ismertetése. Már megint Kamerun, már megint a Fon: akinek nem régi ösmerőse ezen kivételes alkoholbefogadóképességű bafuti úriember (gonoszkodók és a Fon azt mondanák, hogy azért eme sok ivás, mert rengeteg a feleség és nehéz a zélet), az sürgősen olvassa el A bafuti kopók című, igen érdemleges irományt. Minekutána így kiművelte magát, máris jöhet az Állatkert a poggyászomban, mely ugyan nem sikerült olyan jóra, mint a másik, már említett könyv, de azért nagyon fontos, ha akarjuk tudni, hogy s mint esett az, hogy Gerry eldöntötte: megérkezett végre életének azon stációjához, ahol az ember már nem tehet egyebet, mint hogy alapít végre egy állatkertet.
Aki pedig szeretné támogatni a Durrell-projektet, az itt megteheti adoptálással: http://www.durrell.org/adopt/ vagy pedig sima adománnyal: https://www.durrell.org/wildlife/shop/donation/ .


Pontosan azt kaptam, amire számítottam, amikor mások ajánlották, hogy olvassak Durrellt. Ez volt az első Durrellem, valószínűleg fogok még tőle olvasni. Nagyon könnyed a stílusa.
Szerintem minden alkalommal, amikor könnyed, vidám könyvre vágyom, Durrellt fogok olvasni.
Ez a könyv kifejezetten kedvemrevaló volt helyszíne miatt. Olyan kevés könyvem van, vagy keveset olvastam olyan könyvekből, amik Nyugat-Afrikában játszódnak. Ugyan Kamerun nem az országom, de közel van, így volt egy kis „back to the roots” érzésem olvasás közben. Egy-két helyen pedig nagyon jókat mulattam az embereken. Mindenesetre nagyon jól átjött az ottani hangulat, az ahogy az én családom is viselkedik :-)
Szóval jól szórakoztam.


Ismét meglátogattuk Afrikát. Aki megismerkedett már Gerald Durrell: A bafuti kopók – kal és azok elhíresült vezetőjével a bafuti Fonnal, az bizonyára szívesen veszi a kezébe ezt a könyvet is, ahol a Fon újra szeretettől duzzadó keblére öleli Garry barátunkat. Aki meg nem, az ki ne hagyja.
https://moly.hu/ertekelesek/2505595
Ebben a könyvben már saját állatkertjébe gyűjt, és ugyanolyan szórakoztató leírásokkal teszi ezt, mint eddig. Érdekes részek az állatok megfigyelése, gondozása, szokásaik megfigyelése. Ízelítőt kapunk az akkori természet fimezésről is.
Majd hazatérve elkezdődik az állatkert helyének keresés, hát mikor máskor, ha nem utólag. Ahj, Gerry Gerry.
„Minden józan ember, akit ilyen ambíciók fűtenek, először az állatkertet biztosította volna, azután szerezte volna meg hozzá az állatokat. De egész életemben ritkán vagy talán sohasem a logikus út betartásával értem el azt, amit akartam. Így hát útra keltem, és világos, hogy először az állatokat szereztem be, azután láttam hozzá állatkertem megtalálásához.”
„ Remélem, hogy – legalább bizonyos fokig – érdeklődést ébresztek az emberekben az állati lét és annak fenntartása iránt. Ha ezt elérem, úgy érzem, értékes célt értem el. És ha a későbbiekben sikerülni fog akár a legkisebb mértékben is hozzájárulnom ahhoz, hogy egy állatfaj ne haljon ki, messzemenően elégedett leszek.”


Rejtély számomra, hogy ha gyerekkoromban imádtam az állatos történeteket, a Léghajóval a világ körül pedig az egyik legnagyobb kedvencem volt, egész mostanáig miért nem olvastam semmi mást Gerald Durrelltől?
Na de sebaj, most majd pótolom ezt a hiányosságomat. :)
Remekül szórakoztam a kameruni állatgyűjtő expedíció történetén, folyamatosan kuncogtam olvasás közben. Imádtam a helyi lakosok megszólalásait (pl. – Mi van a zsákban? – Jószág, uram!), a rengeteg vicces sztorit, pl. az „úszólovakkal”, a zöld mambával, a karmos varangyokkal, na és persze Bafut Fonját, aki nagyon eredeti figura.
Élmény volt olvasni. Ajánlom minden állatkedvelőnek, aki szeretne egy kicsit felhőtlenül szórakozni! :)


Gerald barátom,
téged tartani még mindig rokonlélek! Kicsit apukámra emlékeztetni, ő is olyan jóságos arcú, bár ő csak kóbor macskákból, kutyákból és szárnyasokból építeni állatkert. Te annyira jó fej lenni, hogy elindul állatkertet gyűjteni és hazavisz őket, hogy más is csodálhat örökbefogadott lényeid. Brit-Kamerun vidékeit járjuk be az állatokat gyűjtögető Durrell és felesége nyomában. Kevésbé vicces, mint az általam olvasott előző kettő, de jószágok körüli bonyodalmak és Bafut Fonja feldobja az irományt. Van egy olyan sanda gyanúm is, hogy ő vagy egy hozzá hasonló figura ihlette Zenkali császárának alakját. Adagolhatott volna több humort hozzá, de ő még mindig azon írók kevesének egyike, aki leírásaival leköt és lenyűgöz. Mr. Durrell ez volt a harmadik típusú találkozásunk, és kötve hiszem, hogy az utolsó.
Eszerint viszlát!


Először az jutott eszembe, hogy én is ilyen munkát szeretnék. Utazok messzi földekre, sétálok az őserdőben, érdekes állatokat látok, esténként whisky-t iszom a helyi hatalmasságokkal és csak simán jól érzem magam. Nincs főnök, nincs rezsi, nincsenek elviselhetetlen kollégák. Aztán eszembe jutott, hogy nem lennék képes állatokat begyűjteni, mert zsigerileg nem értek egyet az állatkert létével ami persze nem azt jelenti, hogy sose voltam még ilyen műintézményben, és máris lehullott a pályamódosítás előttem felragyogó csillaga. Nem lennék képes elszakítani a kölyköt az anyjától, vagy más éghajlatra kényszeríteni a jószágokat, ahogy a könyvben nevezik a begyűjtött állatokat.
Úgy éreztem, a könyv kicsit hullámzó, néhol leült a történet, néhol viszont nagyon vicces volt, főleg a majmok. Na, azokat imádtam. Egyedül jó olvasni, mert a hirtelen felröhögésekkel tapasztalatom szerint a be nem avatottak nem tudnak mit kezdeni.


A Korfu-trilógiához nem ért fel, de Durrell stílusa és humora mindig szórakoztat, még akkor is, ha itt kevesebb humoros jelenet volt, mint amire számítottam. Egy állatsereglet begyűjtésénél megannyi probléma merülhet fel, Gerald Durrell erről a maga szórakoztató stílusában számol be, miközben bemutatja néhány faj élőhelyét, tulajdonságát, ráadásul még az afrikai emberek életével is megismerteti az olvasót.
Nem olvastam még a szerző felnőtt életéről szóló könyvet, viszont az életrajzát ismerem, de most láthattam meg igazán, mi is lett a Korfun megismert gyermekből. Egy kedves, humoros fickó, akinek az állatok szeretete és persze a fajok fennmaradásának biztosítása a szívügye.


Még soha nem olvastam Durrell könyvet, nem is tudom megmondani miért nem. Érdekes felvonultatása volt a helynek, az állatoknak, a megfigyelésük, a szokásaik, a gondozásuk mindezek érdekes és vicces felvonultatása. Fura volt, hogy fordítva gondolkodott, előbb állatokat gyűjtött és majd csak utána kereste a helyet, ahol létrehozhatja a saját állatkertjét. Igazán szerethető és olvasmányos az írásmód, maga a történet.


Kamerunban játszódik a könyv jelentős része, Gerald első útjai közé tartozik ez az expedíció. Itt még az állatkertje sincs meg Jersey szigetén, márpedig sürgősen szükség lesz rá ez az út után, mert saccperkábé 250 állattal távozik Kamerunból, szóval tényleg állatkert volt a poggyászában.
A könyv eleje nem volt izgalmas számomra, túl sok volt a mellékszál, s túl kevés az állat. Kicsit szomorú is voltam, hogy hol marad a sok nevetés.
Aztán a könyv második felében megkaptam, hangosan vagy már-már sírva nevettem a majmos történeteken. Imádom a majmokat, szóval ezeket a részeket kétszer olvastam el, s háromszor nevettem rajtuk legalább.
Mindig is tudtam, hogy nekem kell egy majom a zsiráf mellé. (sóhajt)
Népszerű idézetek




Végre, végeérhetetlennek tűnő küzdelem után kibogoztam a madzagot a tarisznya nyakánál, és óvatosan kinyitottam. A mélyéről finom kis szürke arc bámult rám, hatalmas fülei legyezőszerűen összecsukva oldalt a fejéhez simultak, és óriási, aranyszínű szemei olyan döbbent iszonnyal meredtek rám, mint amikor egy idős vénkisasszony a fürdőszobaszekrényben egy férfit talál.




– Mondja, fiatal barátom – kérdezte rekedt suttogással –, nem akarok tapintatlan lenni, de vajon a megivott gin miatt látom így, vagy a maga gyomra mindig ennyire vonaglik?
– Nem – mondtam megfontoltan –, ez nem a gyomrom. Egy mungót tartok az ingemben.
Mereven nézett rám egy pillanatig.
– Nagyon ésszerű magyarázat – mondta végül.
20. oldal




– Nem félni – jelentette ki harsányan Augustine –, ez lenni asszony.
Kikapta az evezőt a vonakodó öregember markából, és a lapát élével csapkodni kezdte a vizet, záporozó vízfelhőt fröcskölve szét. A víziló gigászi ásításra tátotta száját, olyan hosszú fogakat bocsátva közszemlére, hogy azt látni kellett ahhoz, hogy elhiggye az ember.
(…)
– Augustine, miért csináltad ezt a bolondság? – kérdeztem, remélve, hogy hangom határozott és metsző.
– Uram, ez az úszóló nem férfi… ez lenni csak asszony – magyarázta Augustine, megsértődve, hogy nem bízom benne eléggé.
– Honnan tudni? – kérdeztem.
– Uram, én ismerni minden úszóló ebben a vízben – magyarázta –, ez lenni asszonyló. Ha férfiló, összetör bennünket perc alatt. De asszonynak nem dühös feje, mint férjnek.
32-33. oldal




Amikor aggódva lesed a híreket az utazáshoz szükséges élelmiszerkészletekről, nem nyugtatja meg az idegeidet, ha a következő sürgönyt kapod: Üzenet válaszolva sajnálom nem tudok nagyon zöld bálákat felégett jól megfelel? – amit tetemes fáradozás és többletkiadás után így fejthetsz meg: Üzenetet megkaptam sajnálom nem tudok szerezni nagyon zöld banánt félérettek megfelelnek?




Az öregasszony akkorát süvöltött, mint egy lezuhanó bomba, és remegett, mint aki a szétrobbanás határán van. Majd megtalálva hangját, egyetlen szót ejtett csak ki, de tudtam, hogy most már közbe kell lépnem.
– Ibo! – sziszegte ádázul.
Phillip megtántorodott a sértésre. Az ibók nigériai törzs, a kameruniak borzalommal és megvetéssel viseltetnek irántuk, és ha valakit Kamerunban ibónak neveznek, az a leghalálosabb sértés.
152. oldal (Gondolat, 1985)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kathryn Lamb: Engedjenek ki! Segítség! 80% ·
Összehasonlítás - Jules Verne: A rejtelmes sziget 88% ·
Összehasonlítás - Lucy Hawking – Stephen Hawking: George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz 94% ·
Összehasonlítás - Jostein Gaarder: Sofie világa 86% ·
Összehasonlítás - Alberto Vojtěch Frič: A hosszú vadász visszatér ·
Összehasonlítás - Csákány György: Vesztegzár alatt ·
Összehasonlítás - Borbély László: Kincskeresők ·
Összehasonlítás - Jostein Gaarder: Anna világa 75% ·
Összehasonlítás - Bogáti Péter: Az ágasvári csata 94% ·
Összehasonlítás - Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett 90% ·
Összehasonlítás