Állatkert ​a poggyászomban 89% 158 csillagozás

Pontosan azt kaptam, amire számítottam, amikor mások ajánlották, hogy olvassak Durrellt. Ez volt az első Durrellem, valószínűleg fogok még tőle olvasni. Nagyon könnyed a stílusa.
Szerintem minden alkalommal, amikor könnyed, vidám könyvre vágyom, Durrellt fogok olvasni.
Ez a könyv kifejezetten kedvemrevaló volt helyszíne miatt. Olyan kevés könyvem van, vagy keveset olvastam olyan könyvekből, amik Nyugat-Afrikában játszódnak. Ugyan Kamerun nem az országom, de közel van, így volt egy kis „back to the roots” érzésem olvasás közben. Egy-két helyen pedig nagyon jókat mulattam az embereken. Mindenesetre nagyon jól átjött az ottani hangulat, az ahogy az én családom is viselkedik :-)
Szóval jól szórakoztam.

Ez a saját állatkert kiváltó okának és ezen ok beszerzésének pontos ismertetése. Már megint Kamerun, már megint a Fon: akinek nem régi ösmerőse ezen kivételes alkoholbefogadóképességű bafuti úriember (gonoszkodók és a Fon azt mondanák, hogy azért eme sok ivás, mert rengeteg a feleség és nehéz a zélet), az sürgősen olvassa el A bafuti kopók című, igen érdemleges irományt. Minekutána így kiművelte magát, máris jöhet az Állatkert a poggyászomban, mely ugyan nem sikerült olyan jóra, mint a másik, már említett könyv, de azért nagyon fontos, ha akarjuk tudni, hogy s mint esett az, hogy Gerry eldöntötte: megérkezett végre életének azon stációjához, ahol az ember már nem tehet egyebet, mint hogy alapít végre egy állatkertet.
Aki pedig szeretné támogatni a Durrell-projektet, az itt megteheti adoptálással: http://www.durrell.org/adopt/ vagy pedig sima adománnyal: https://www.durrell.org/wildlife/shop/donation/ .

Ismét meglátogattuk Afrikát. Aki megismerkedett már Gerald Durrell: A bafuti kopók – kal és azok elhíresült vezetőjével a bafuti Fonnal, az bizonyára szívesen veszi a kezébe ezt a könyvet is, ahol a Fon újra szeretettől duzzadó keblére öleli Garry barátunkat. Aki meg nem, az ki ne hagyja.
https://moly.hu/ertekelesek/2505595

Ebben a könyvben már saját állatkertjébe gyűjt, és ugyanolyan szórakoztató leírásokkal teszi ezt, mint eddig. Érdekes részek az állatok megfigyelése, gondozása, szokásaik megfigyelése. Ízelítőt kapunk az akkori természet fimezésről is.
Majd hazatérve elkezdődik az állatkert helyének keresés, hát mikor máskor, ha nem utólag. Ahj, Gerry Gerry.
„Minden józan ember, akit ilyen ambíciók fűtenek, először az állatkertet biztosította volna, azután szerezte volna meg hozzá az állatokat. De egész életemben ritkán vagy talán sohasem a logikus út betartásával értem el azt, amit akartam. Így hát útra keltem, és világos, hogy először az állatokat szereztem be, azután láttam hozzá állatkertem megtalálásához.”

„ Remélem, hogy – legalább bizonyos fokig – érdeklődést ébresztek az emberekben az állati lét és annak fenntartása iránt. Ha ezt elérem, úgy érzem, értékes célt értem el. És ha a későbbiekben sikerülni fog akár a legkisebb mértékben is hozzájárulnom ahhoz, hogy egy állatfaj ne haljon ki, messzemenően elégedett leszek.”

Rejtély számomra, hogy ha gyerekkoromban imádtam az állatos történeteket, a Léghajóval a világ körül pedig az egyik legnagyobb kedvencem volt, egész mostanáig miért nem olvastam semmi mást Gerald Durrelltől?
Na de sebaj, most majd pótolom ezt a hiányosságomat. :)
Remekül szórakoztam a kameruni állatgyűjtő expedíció történetén, folyamatosan kuncogtam olvasás közben. Imádtam a helyi lakosok megszólalásait (pl. – Mi van a zsákban? – Jószág, uram!), a rengeteg vicces sztorit, pl. az „úszólovakkal”, a zöld mambával, a karmos varangyokkal, na és persze Bafut Fonját, aki nagyon eredeti figura.
Élmény volt olvasni. Ajánlom minden állatkedvelőnek, aki szeretne egy kicsit felhőtlenül szórakozni! :)

Gerald barátom,
téged tartani még mindig rokonlélek! Kicsit apukámra emlékeztetni, ő is olyan jóságos arcú, bár ő csak kóbor macskákból, kutyákból és szárnyasokból építeni állatkert. Te annyira jó fej lenni, hogy elindul állatkertet gyűjteni és hazavisz őket, hogy más is csodálhat örökbefogadott lényeid. Brit-Kamerun vidékeit járjuk be az állatokat gyűjtögető Durrell és felesége nyomában. Kevésbé vicces, mint az általam olvasott előző kettő, de jószágok körüli bonyodalmak és Bafut Fonja feldobja az irományt. Van egy olyan sanda gyanúm is, hogy ő vagy egy hozzá hasonló figura ihlette Zenkali császárának alakját. Adagolhatott volna több humort hozzá, de ő még mindig azon írók kevesének egyike, aki leírásaival leköt és lenyűgöz. Mr. Durrell ez volt a harmadik típusú találkozásunk, és kötve hiszem, hogy az utolsó.
Eszerint viszlát!

Először az jutott eszembe, hogy én is ilyen munkát szeretnék. Utazok messzi földekre, sétálok az őserdőben, érdekes állatokat látok, esténként whisky-t iszom a helyi hatalmasságokkal és csak simán jól érzem magam. Nincs főnök, nincs rezsi, nincsenek elviselhetetlen kollégák. Aztán eszembe jutott, hogy nem lennék képes állatokat begyűjteni, mert zsigerileg nem értek egyet az állatkert létével ami persze nem azt jelenti, hogy sose voltam még ilyen műintézményben, és máris lehullott a pályamódosítás előttem felragyogó csillaga. Nem lennék képes elszakítani a kölyköt az anyjától, vagy más éghajlatra kényszeríteni a jószágokat, ahogy a könyvben nevezik a begyűjtött állatokat.
Úgy éreztem, a könyv kicsit hullámzó, néhol leült a történet, néhol viszont nagyon vicces volt, főleg a majmok. Na, azokat imádtam. Egyedül jó olvasni, mert a hirtelen felröhögésekkel tapasztalatom szerint a be nem avatottak nem tudnak mit kezdeni.

A Korfu-trilógiához nem ért fel, de Durrell stílusa és humora mindig szórakoztat, még akkor is, ha itt kevesebb humoros jelenet volt, mint amire számítottam. Egy állatsereglet begyűjtésénél megannyi probléma merülhet fel, Gerald Durrell erről a maga szórakoztató stílusában számol be, miközben bemutatja néhány faj élőhelyét, tulajdonságát, ráadásul még az afrikai emberek életével is megismerteti az olvasót.
Nem olvastam még a szerző felnőtt életéről szóló könyvet, viszont az életrajzát ismerem, de most láthattam meg igazán, mi is lett a Korfun megismert gyermekből. Egy kedves, humoros fickó, akinek az állatok szeretete és persze a fajok fennmaradásának biztosítása a szívügye.

Kamerunban játszódik a könyv jelentős része, Gerald első útjai közé tartozik ez az expedíció. Itt még az állatkertje sincs meg Jersey szigetén, márpedig sürgősen szükség lesz rá ez az út után, mert saccperkábé 250 állattal távozik Kamerunból, szóval tényleg állatkert volt a poggyászában.

A könyv eleje nem volt izgalmas számomra, túl sok volt a mellékszál, s túl kevés az állat. Kicsit szomorú is voltam, hogy hol marad a sok nevetés.
Aztán a könyv második felében megkaptam, hangosan vagy már-már sírva nevettem a majmos történeteken. Imádom a majmokat, szóval ezeket a részeket kétszer olvastam el, s háromszor nevettem rajtuk legalább.
Mindig is tudtam, hogy nekem kell egy majom a zsiráf mellé. (sóhajt)

Szeretnék egy csimpánzt, akinek lehet színes pulcsikat kötni és a motor oldalkocsijában utaztatni! És szeretnék Bafut fonjának és népes családjának a barátai közé tartozni. Valahogy annyira otthonos az egész, pedig egy teljesen egzotikus, idegen világról ír.

Számomra Gerald Durrell univerzuma mindig összefolyik egy nagy, kedves, vicces, szórakoztató állatos anekdota egyveleggé, amit még anyukám mesélt éveken keresztül, nem feltétlenül könyvekből, csak úgy emlékezetből, amikor eszébe jutott egy-egy közölük. Aztán később olvastam a könyveket is, és mindig ismerősként tértem vissza a helyszínekre és a szereplőkhöz, nincs ez másként most sem, sok évvel később.

Aranyos kötet volt ez is, igazából nagyon elrontani nem lehet valamit, ami humoros formában az állatok szeretetéről és az életük megóvásáról próbál tanítani, és közben szórakoztatni. Gerald Durrel szerethető és olvasmányos módon ír, amiért még az üresjáratokat is könnyű szívvel megbocsátom neki, a könyv második fele bőven kárpótolt az elején tapasztaltabb lassúságért, és az állatos jelenetek mellett a Bafut Fonjával való piálgatások és eszmecserék is felejthetetlen pillanatokat okoztak.