A ​lehorgonyzott bárka 45 csillagozás

A Jersey Állatkert alapításáról
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald ​Durrell világhírű természetbúvár kétéves korától fogva megszállottja volt az állatoknak, ekkor kezdett állatgyűjteményének létrehozásába is: a felnőttek legnagyobb megdöbbenésére, begyűjtött mindenféle élőlényt kezdve a fürge cselléktől egészen az ászkákig. Amikor felnőttként elhatározta, hogy létrehozza Jersey szigetén a Vadvédelmi Alapítványt, egyben azt is eldöntötte, hogy az különbözni fog a régi típusú állatkertektől, ahova a szülők vonakodva cipelik el csemetéiket. Hiszen e nyilvános állatbörtönökben semmi érdemleges nem történt, minthogy a látogató gyerkőcök elefántháton lovagolhattak, s elronthatták a hasukat a jégkrémtől. Természetesen a Durrell-féle állatkertben is megtalálhatta a látogató a szórakozást, ám egy egyszerű cirkuszi látványosságnál jóval több volt: kutatólaboratórium, oktatási intézmény és természetvédelmi egység is… 1976-ban, amikor Durrell ezt a könyvét írta, már javában működött saját állatkertje, de számos terve és vágya akkor még csak elképzelés… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1976

Tartalomjegyzék

>!
GABO, Budapest, 2013
206 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636896782 · Fordította: Pesthy Gábor
>!
GABO, Budapest, 2003
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639526223 · Fordította: Pesthy Gábor

Enciklopédia 11


Kedvencelte 7

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Angele >!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Ez a kötet nemcsak Gerald Durrell állatkertjéről, hanem minden állatkertről szól. Főleg arról, hogy mi célja az állatkertnek, hogy kell felépíteni, vezetni, ellátni, etetni az állatokat. Kicsit szakmai.
Jó, hát nem kicsit. De azért érdekes. Állatkertigazgatóknak különösen ajánlom!

Belle_Maundrell >!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

A Bárka születésnapjához hasonlóan ez is egy komolyabb hangvételű kötet, de csak amolyan Gerald Durrelles módon. A fontos témák és az ismeretközlés mellett is ugyanúgy sziporkázik, amikor elmesél egy-egy humoros anekdotát. Ahhoz képest, hogy nem is szeretett írni, fantasztikus a stílusa.

Nagyon érdekes volt látni, hogy Durrell már a hatvanas-hetvenes években mennyire átlátta az állatkertek valódi és helyes szerepét, és a Jersey Állatkert milyen haladó szellemű volt a kezdetektől fogva. Örömmel kísértem figyelemmel az alapítását és a fajmegőrzésért tett erőfeszítéseiket.
Döbbenetes volt a maradi állatkertekről olvasni, és elszomorító, hogy még ma is vannak olyan helyek a világban, ahol az állatok jólléte és a veszélyeztetett fajok megmentése helyett az emberek szórakoztatása a elsődleges cél. De szerencsére már Durrell gyakorlata a követendő példa, és tök jó belegondolni, hogy azóta mennyi minden megvalósult az elképzeléseiből és milyen sokat értek el a tenyészprogramok vagy a tudományos kutatások révén. Már csak az kéne, hogy a látogatóik is mind normálisan és felelősségteljesen viselkedjenek.

A rengeteg hasznos és érdekes információ mellett üde színfoltot jelentettek az állatokról szóló vicces sztorik. Egyértelműen a banángyilkos cibetmacska volt a kedvencem, de a szerelmes gorillalányokon is nagyon jót derültem.

Mindenkinek el kéne olvasnia egyszer, akár szereti, akár ellenzi az állatkerteket, ez a könyv biztosan meggyőzi arról, hogy milyen fontos szerepük van. Nekem meg megnyugodott a lelkem, hogy eddig csupa jó helyen jártam.

Röfipingvin P>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Szerintem ez a könyv bőven lehetett volna kétszer ilyen hosszú, hisz témája abszolút érdekes, pláne, ha Durrell narrálja.

encus625 P>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Előbb ezt a könyvet kellett volna olvasnom, a a másik Bárkát csak utána, mert az elején volt némi átfedés, de aztán jött a szokásos Durrell sztorizás.
Olvastam volna még, rövid volt, nagyon szellősre szerkesztve, nagy betűtípussal. De minden sorát élveztem. Állatkertigazgatóknak és az állatkertet ellenzőknek kötelezővé tenném.

>!
GABO, Budapest, 2013
206 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636896782 · Fordította: Pesthy Gábor
Bookswideopen P>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Ha holnap utazhatnék valahová, akkor ide utaznék. A Bárkához! Egyre nagyobb bennem a vágy, hogy eltöltsek ott pár napot! Imádnám.
A könyvet pedig egy tankönyv alapjaira használnám fel. Nem engednék olyan állatkerteket működni, ami nem a Durrell-i elvek mentén épült fel és működik. Éreztem, hogy nagyon visszafogja magát, miközben leír egy-egy állatkertben tapasztalt állapotot. Sírni lenne kedvem, hogy mi emberek milyen ostobák vagyunk…..és tudálékosak. És a semmire alapozva nyilatkozatunk ki gondolatokat, és hiszünk benne elvakultan.
Ha csak minden huszadik ember gondolkodna úgy mint Durrell .. a világunk egy fél-paradicsommá válna……

Quiconque>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

El akarok menni Jersey-re!

olvasóbarát >!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Nagyon szeretem a stílusát, sok vidám , állatokkal foglalkozó regényét olvastam és Szegeden is van a Vadasparkban a veszélyeztetett fajokat mentő program, aminek az eredményeit figyelemmel követem. Durrellizmus, „a múlt század Noéja” ilyen címekkel ruházták fel elméletét és tevékenységét, amely a vadállatok gyűjtésével kezdődött és egy saját állatkert megvalósításával tetőződött be. Ebben a kötetben sokat foglalkozik a jó állatkert kialakításának és működtetésének célkitűzéseivel és mindennapok gondjaival. Az évente 200000 látogató és a sok külföldi érdeklődő szakember akik Jersey hatására ( a vadállatgondozás,-és tenyésztés miniegyetemeként) megtanulhatják az állatok gondozását, szaporítását és védelmét reményt adnak ahhoz, hogy lesznek jó állatkertek világszerte. Az olvasókban pedig talál tudatosul, hogy mennyire fontos a fajok védelme.

Nóra_Alpekné_Barna P>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Gerald Durrell ezen műve nem regény, inkább egy támogató beszéd a JÓ állatkertek mellett. Hiszen tudjuk, ma már fontos feladat jut a természetvédelemben, a fajok megmentésében ennek a sokak által szeretett, de egyben ostorozott intézménynek. Érdekes történetek mentén bomlik ki a Jersey Állatkert megalapításának és életének néhány momentuma, minden szórakoztató pillanatával és nehézségével együtt. Nagyon szerettem, kedvencem lett!

KGabi>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Elfogultságból írom vagy sem, ez szó szerint egy „Állatkertész Biblia”!
Ajánlom minden állatkerti dolgozónak (kötelezően! :))) )! És mindenki másnak is, aki meg akarja érteni, hogy miért is van szükség állatkertekre, és milyen fontos szerepet töltenek be a fajfenntartásban/-megőrzésben.
Az biztos, hogy kedvenc! :)

Damson>!
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

minden állatkertben kötelező olvasmánnyá kellene tenni az ott dolgozóknak…

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

chajni>!

…a természetvédelemben a jövő általában ijesztő gyorsasággal válik múlttá.

112. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Kapcsolódó szócikkek: jövő · természetvédelem
Angele >!

Afrikai állatgondozó fiúm halhatatlan szavaival élve: „a rohadt dög meglép bozót”.

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

olvasóbarát >!

A jelenlegi világhelyzet biológiai értelemben annyira súlyos, és a jövő olyan sötéten fest, hogy az embernek szüksége van a humor szikráira, hogy azok világítsák meg az útját.

14. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

1 hozzászólás
HirviSydän>!

Na már most éppoly butaság volna elvárni minden állatkertépítésztől, hogy állattani képzésben részesüljön, mint azt, hogy az összes politikus becsületes legyen, de az sokat segít, ha az építész meg tudja különböztetni a zsiráfot a pelétől, éppúgy, mint ahogy az sem hátrány, ha a politikus különbséget tud tenni a jó és a rossz között.

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Kapcsolódó szócikkek: állatkert · politika
olvasóbarát >!

..felállítottunk egy kísérleti kertészetet, amelyben terveink szerint válogatott bokrokat, zöldségféléket, gyümölcsöket és lágy szárú növényeket termesztünk majd. Nyilvánvaló, ha valaki fölfedezi, hogy az állat étrendjébe bizonyos vitamint vagy ásványt kell beépíteni, és ezt olyan növény vagy gyümölcs formájában tudja adni, amelyet az élőlény szeret, ez sokkal kielégítőbb módja az adagolásnak, mintha egyszerűen csak kinyitna egy üveget.

110. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

MésziAnna >!

A vadállatok többségének olyan egyhangúan telnek a napjai, amelyhez képest egy átlagos banktisztviselő hétköznapja is az Ezeregyéjszaka kalandjai közé illene.

45. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Bookswideopen P>!

Jottányi erkölcsi alapunk sincs egy évmilliók folyamán kifejlődött faj eltörlésére. Bármely élőlénynek ugyanannyi joga van ezen a bolygón, amennyi nekünk.

154. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

MésziAnna >!

A kérdés: „Eltávolítsuk-e a hímet?” egyike azoknak, amely az állatkerti emberek között hasonló vitát vált ki, mint amilyet annak idején egyházi körökben a volt-e Ádámnak és Évának köldöke vagy sem – az eredmény is hasonlóan kevéssé meggyőző.

133. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Szigno P>!

E jó szándékú emberek számára az állatok apró, szőrös emberkék; Frédi bácsi és Irma néni szőrmebundában.

56. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról

Szigno P>!

Az emberszabású majmok nagyon érdeklődők, és egy előkelő sorházban lakó vénlányhoz hasonlóan égnek a vágytól, hogy megtudják, mi folyik a szomszéd ketrecben.

58. oldal

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka A Jersey Állatkert alapításáról


Hasonló könyvek címkék alapján

David Taylor: Hogyan lettem állatkerti orvos
James Herriot: Ő is Isten állatkája
James Herriot: Minden élő az ég alatt
Richard P. Feynman: „Tréfál, Feynman úr?”
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai
Edmund Hillary: Pillantás a csúcsról
James Herriot: Az élet dicsérete
James Herriot: Egy állatorvos történetei
Bill Bryson: Majdnem minden rövid története
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén