A ​hahagáj 149 csillagozás

Gerald Durrell: A hahagáj Gerald Durrell: A hahagáj

Zenkali – az Indiai-óceán egy mesebeli szigete – épp a nemzeti függetlenség küszöbén áll, egy roppant felvilágosult császár (általános becenév: Csaszi) uralma alatt. Igen ám – csakhogy az angolok hajdani gyarmatbirodalmuknak ezen a parányi területén haditengerészeti támaszpontot és repülőteret akarnak építeni, minek érdekében ki kellene pusztítani a szigeti növény- és következésképpen állatvilág javát… Gerald Durrell – aki regényírónak éppoly jeles, mit a kipusztulásra ítélt élővilág megmentőjének – szemmel látható élvezettel meséli el, hogyan fullad kudarcba a zordon terv, s hogyan marad meg mesebeli ősállapotában a paradicsomi sziget flórája és faunája, megőrizvén ezáltal a szigetnek és különösnél különösebb lakóinak békességét és jólétét. A „Családom és egyéb állatfajták” immár sorozattá terebélyesedő meséinek méltó párja ez a bájos regény – avagy inkább ökológiai tündérmese. A szöveget ezúttal is Réber László közkedvelt illusztrációi kísérik.

Eredeti mű: Gerald Durrell: The Mockery Bird

Eredeti megjelenés éve: 1981

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vidám Könyvek

>!
Európa, Budapest, 2004
252 oldal · ISBN: 9630776162 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László
>!
Európa, Budapest, 1993
256 oldal · ISBN: 9630755467 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László
>!
Európa, Budapest, 1987
254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630743167 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Csaszi


Kedvencelte 22

Most olvassa 1

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Gerald Durrell: A hahagáj

Haha-guy. Nos megállapítást nyer, hogy Durrell olyan finoman gúnyolódik a Brit Birodalmon és a brit népségen, ilyen kedvesen ironizálni valakit ritkán hallottam. Azért más nemzeteket sem kímél, a görögöknek rendesen kijut. A takahe adta az ötletet. Egy eltűnt madárfaj, ami, mint kiderült, mégsem tűnt el. Általában nem szeretem a leírásokat, de itt megelevenedik a természet, a flóra és fauna (és az ember is, igen) csodálatos összhangja tárul elénk, nem tudtam nem élvezni. Mondjuk lehet az is dobott a hangulaton egy néhány fejezetet a tengerparton olvastam. Na nem a napozós, fancy plázsra kell gondolni, hanem a sétálós, horgászós, homokos vizes síkra, ahol sirályok énekelnek. Durell jó. Tetszik a valláshoz való hozzáállása, Tiszi alakja. Imádtam a humorát, néha hangosan ha-ha-hahotáztam. Szeretem Durrell hozzáállását az élővilághoz is, az elhivatottságát az élőlények felé.
Kár, hogy Zenkali nem létezik, ilyen bolondok közt olyan jól érezném magam, odaillőnek. I belong here tábla függene az ajtómon. Ha létezne, máris csomagolnék. Szívesen megismerném az ombufát és a hahagájt. A Zenkali Hangjára meg előfizetnék. Na meg 193 centis bolond császára nem mindenkinek akad.
Azt nézem össze fog jönni a három olvasás az eseményre ezek után. És ennek tiszteletére – bár nem nagyon iszom – legurítanék egy Felségsértést.

13 hozzászólás
>!
Hoacin P
Gerald Durrell: A hahagáj

Azt hiszem, élnék Zenkalin, ezen a boldog-bolond szigeten, ahol a szeretnivaló flúgosság már-már görög méreteket ölt. Mi más szállítana minket ide, mint egy enyhén ferde hajó, hogy aztán a szigetre érve szembesüljünk a szintén kissé ferde, ámde kifejezetten vidám lakossággal. Alighanem itt él a világ legártalmatlanabb kormányzója, valamint a földkerekség legharciasabb tiszteleteshölgye, akinél a gyülekezet átszervezése kémhálózattá oly hétköznapi cselekvés, akár egy recept elkészítése. Például a bűzbombáé. De nem mindenki ilyen harcias, dr. Fellugona például rendszeresen fuvolázik a sziget utolsó ombufájának, Stellának, akinek külön budoárja is van, és szereti, ha a kérgét vakargatják. Rajtuk kívül hadd említsem meg az ír Damient, aki a helyi újságot szerkeszti két pohárka nedű szünetében. A lap emiatt kissé zavaros, ámde legalább tökéletesen kaotikus cikkekkel teli, amelynek a császár, Csaszi a legnagyobb rajongója. „A Zenkali Hangja humora nélkül nyomban lemondanék. Néhány hete például azt olvastam, hogy "a császár ellépett a díszszázad előtt, barackvirágszínű szaténruhában, melyhez brüsszelicsipke-fátylat és egy csokor krémszínű hibiszkuszt viselt. A két nyoszolyólány Ammibo Allim tizedes és Gula Musztafa őrmester volt. Az utóbbi bátorságáért kiütésben részesült."”
Vicces és önfeledt olvasmány, Durrell akkor is pazar, ha nem a családjáról ír, és nem Korfun. A legjobb könyveiben helyszíntől és szereplőktől függetlenül úgyis felsejlik a gyermekkori görög idill: csupaszív bogaras figurák, mindenfelé rajzó állatok, és konstans békés derű a paradicsomi környezetben, amelynek zamata olyan részegítő, olyan tarka keverék, akár egy perzsaszőnyeg színeinek az illata.
A könyv még a tetőpont zűrzavarában is annyira szerethető és szelíd, mint mikor Bud Spencer és Terence Hill móresre tanítja a türelmes ellenséget – rég olvastam ennyire bájosan elbeszélve egy épület leégését a törzsi lázadás közepette. „Ez a hely annyi szellemi táplálékot nyújt, mint a highgate-i temető, csak kétszer olyan zsúfolt.” – nyilatkozik a sziget legnagyobb szerelmese, Hannibal a lakhelyéről, ahol még tévéállomás sincs – ez a sziget egyik legnagyobb civilizációs vívmánya.
A hahagájt is nagyon szeretném, erős vonzalmat érzek a röpképtelen, furcsa madarak iránt. Ha már a moáról lecsúsztam, egy hahagájt elfogadnék, sőt, rögtön kettőt. Az ombufáim mellé! „A kakas mély, vibráló hangot hallatott, mint amikor valaki a pincében krumplit dob egy csellóba. A tyúk elrendezte a tollazatát, akár egy idős hölgy, aki beszorult a Harrods áruház csapóajtói közé, és néhányat pittyentett.”
Boldogságos, csipkelődős könyv, amelynek mögöttes mondanivalójával mélységesen egyetértek.

„Ő szerkeszti helyi lapunkat, a Zenkali Hangjá-t, amely híres csípős vezércikkeiről, no meg arról, hogy egy-egy oldalán több nyomdahiba, mint a Canterbury mesék első kiadásában. Épp a napokban jelent meg a címlapon egy fénykép nemes császárunkról meg az általa lőtt két loncsos vadkanról a következő aláírással: "A százötödik születésnapját ünneplő Mrs. Amazuga, két fiával.” A lap egyik belső oldalán pedig ott volt a jobb sorsra érdemes matrónának és két fiának a fényképe, ezzel az aláírással: „Az ördöngös vadász, aki mindig leteríti zsákmányát.” Ezek után szegény öreglány aligha élte meg a százhatodik születésnapját."

13 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Gerald Durrell: A hahagáj

„A haladás… El kell pusztítanunk, hogy több áramunk legyen, hogy legyen színes televíziónk, hogy aztán a televízióban láthassuk, hogy milyen is a világ valójában.”

Ismét egy szórakoztató (és bizony sokszor elgondolkodtató!) könyv Durrelltől, és noha fikció, van alapja a történetnek, méghozzá a kihaltnak hitt madár felfedezése,
melyről karcoltam is (https://moly.hu/karcok/1046748). A sztori ismét csodaszép tájakra varázsol minket, olvasva a sziget pompáját és az ott lakók mentalitását, én bizony leélném ott szívesen az életem :-D

Januárban kezdődött. A szigetlakók – mint rendesen – túlzabálták és túlitták magukat a karácsonyi ünnepek alatt, s éppen epegörcsöktől szenvedtek, hála a hazafias gesztusnak, amely arra késztette őket, hogy pulykasültet és karácsonyi pudingot fogyasszanak olyan éghajlaton, ahol negyven fok van árnyékban.”

A humor természetesen végigsöpör az egész könyvön. Az egyszerű emberektől a császár figurájáig (a gonoszok kivételével talán) mindenhol megtalálható egy csipetnyi belőle:

"Nem adhatnál ki egy rendeletet? – kérdezte Audrey. – Elvégre te vagy a császár.
Sajnos, nem – mondta Csaszi. – Igazán igyekszem diktátor lenni, de néha-néha mutatnunk kell némi demokratizmust is."

„Melanie Treetet, a törékeny kis vénlányt, aki elmosódott vízfestményeken örökítette meg a sziget életét, egy igen rövidlátó és fölöttébb ittas fangua a sarokba szorította és megcsókolta; ennek az élménynek tulajdonítható, hogy később Melanie kisasszony festményein egyre több fallikus szimbólum jelent meg.”

A könyv tényleg elgondolkodtat arról, hogy a „kényelem”-ért létrehozott létesítmények számos esetben nem is szükségesek és milyen természeti értékeket tesznek tönkre, melyek örökre eltűnnek a világból. A haszonlesés és az egyéni érdekek sajnos legtöbbször győzedelmeskednek :-( több Zenkalira volna szükség a világban és több hahagájra és ombrufára…

>!
klaratakacs +SP
Gerald Durrell: A hahagáj

Ebben a könyvben benne volt minden, ami Durrell. Először is van benne görög tengerész, a Korfu trilógiát idéző hamisítatlan görög észjárással, humorral és alkoholfogyasztással. Van benne jóságos ám ravasz Császár (hasonló a bafuti Fon-hoz). Van benne veszélyeztetett állat, benne van a pénz és korrpució kérlelhetetlen ereje.
Benne van Durrell összes megszívlelendő gondolata az állatfajok védelméről, az élővilág összefüggéseiről, arról, hogyan rohanunk öngyilkosságba a fajok pusztulásával. Semmi foganatja nincs ezeknek a szavaknak, hatványozott erővel irtunk mindent, saját kipusztulásunkig.
A könyv happyendje, humora és Tiszi bátorsága, ötletessége sem tudja oldalni bennem azt a szomorúságot, amit érzek a fajpusztulás láttán.

>!
rohanoazis P
Gerald Durrell: A hahagáj

Durrel, minden mennyiségben! Mese habbal, álom és valóság. Kedves, kegyetlen. Figyelemre méltó és figyelem felkeltő. Nevettet és tanít. Az orrodra koppint.
Izgalmas, romantikus, napfénytől sugárzó, illatokkal és madárdallal teli világ. Egy sziget – álomsziget –, ahol a józan ész győz a pénz és hatalomvágy felett. A seholsincs világ. Milyen jó is lenne élő dodo-t találni!
Legkedvesebb mondatom: “Peter eltűnődött – életében immár nem először –, hogy az európaiak vajon miért nem tudnak senkit sem békén hagyni, miért követelik olyan elszántan más fajtáktól; hogy éppen úgy viselkedjenek, mint ők.”
Tényleg, miért is nem hagyjuk egymást békén?

>!
csartak MP
Gerald Durrell: A hahagáj

Na kérem, pár napra elköltöztem Zenkalira. Mit is láttam ott? Rengeteg fura, lökött, különös szereplőt, de igazi egyéniséggel, csak úgy kapkodtam a fejem, hogy elképzeljem mindet, de persze sikerült, mert a kivételes jó a képi leírás, a helyszíneké meg gyönyörű, mert ez egy színes, nyüzsgő világ, tele élettel, illatokkal, különös növényekkel, na és a titokzatos hahagájjal.. Ha-ha.. ha-ha.. :)
Szóval kedves kis történet, figyelemfelhívással a veszélyeztetett fajokra, na és fajok egymásra ható kapcsolatára, ezt megalapozó természetes környezetükre.. Ez volt az első Durrell könyvem, de lesz még több is.

7 hozzászólás
>!
Briza
Gerald Durrell: A hahagáj

Egy napra kiruccantam Zenkalira. Az idelátogató valódi kis paradicsomot fedezhet fel, én is ezt tettem amikor Audrey Damien elkaluzolt a szigeten. Az itt élőket sem akármilyen fából faragták, lehet hogy furafából, annyira kelekótyák. De a bevándorlók sem teljesen normálisak, he. Legjobban a lázadó tiszteletes alakja tetszett, az ő megnyilvánulásain szórakoztam a legjobban.
Szívesen megkóstolnám Csaszi különleges koktéljait, ugyan csak a Vakbélműtéthez találtam használható receptet: Három rész Zenkali Nektár, egy rész Curacao, egy rész fehér rum,
egy rész vodka meg egy csöpp szódavíz. Szóljon ha valaki arra jár, hozhatna egy kis Zenkali Nektárt, hogy el tudjam készíteni.
A történet végkimenetele ugyan sejthető volt, mégis elnéztem a sajátos humora és hangulata miatt. Ez volt az első regényem Durelltől, s valószínűleg nem az utolsó.

>!
Arianrhod MP
Gerald Durrell: A hahagáj

Ez is a ronggyá olvasott alapművek kitüntető polcán foglal helyet. Ha bánat ér, rossz kedved van, minden balul üt ki, csak ezt vedd elő! Nekem mindig beválik, az első mondat után még azt is elfelejtem, ki vagyok, és könnyezem a röhögéstől. Ilyen jó szatírát a különböző nemzetek alapjellemvonásairól, kényszerképzeteikről, vagy a körülöttünk lévő világ visszásságairól máshol alig olvashatok, már legalábbis a könnyedebb műfajok képviselőitől. Na megyek is, és keverek magamnak egy Vakbélműtétet a szerecsenkirály – bocs, Csaszi – receptjei közül.

2 hozzászólás
>!
Aurorblade
Gerald Durrell: A hahagáj

Eddig azt terveztem, ha „nagy” leszek, egy lakatlan szigetre vonulok saját magamat száműzve… De megismerve Zenkalit, inkább ezt választanám. (ez nálam sokat jelent)

>!
Coffee I
Gerald Durrell: A hahagáj

Nem is tudom, mit írhatnék…
Ha ez lett volna az első könyvem Durrelltől, biztos vagyok benne, hogy nagyon tetszett volna, és minimum 4 csillagot kapott volna.
Így viszont, hogy már kettőt elfogyasztottam tőle, nem tudok olyan értékelést adni neki, mint a másik kettőnek.
Egyrészt a Korfun történtek nekem jobban bejöttek, másrészt pedig idegesített, ahogy az emberek beszélnek a történetben. Amikor Durrelltől az elsőt olvastam, akkor még viccesnek tartottam, hogy van benne valaki, aki furán beszél. A másodiknál úgy voltam vele, hogy nem zavar. De amikor A hahagájt elkezdtem, és majdnem mindenki így beszélt, már idegesített. Ekkor már tudtam, hogy bármilyen klassz lesz a történet, nem fogom megszeretni – már csak ezért sem.

A történet amúgy valóban nagyon jó! Amikor éppen nincs idióta beszéd a könyvben, akkor minden szuper, de nekem ez agyoncsapta kicsit…
Talán az én hibám, és szünetet kellett volna tartanom a könyvek között, mást kellett volna a kezembe vennem. Most tanultam meg igazán, hogy egy írótól – bármilyen jól ír – nem fogok több könyvet közvetlenül egymás után elolvasni.

Ettől függetlenül én nagyon csípem Durellt! ;)

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Gregöria_Hill

Úgy érezte magát, mint aki lemegy a sarki vegyesboltba egy képeslapért, és talál egy Gutenberg Bibliát.

120. oldal (1987)

Kapcsolódó szócikkek: Gutenberg
>!
sztimi53 P

– Milyen kár – mondta Csaszi komolyan, de barna szeme huncutul csillogott. – Néha úgy érzem, éppen ez hiányzik ebből a mi nyugalmas életünkből. De jöjjön már, üljön le, és igyon valamit. Csaszi poharakat kerített elő, s egy hűtőpalackból nyúlós, fehér folyadékot töltött beléjük.
– Mit szól hozzá? – kérdezte aggodalmasan, miközben Peter belekóstolt az italba, aztán megborzongott.
– Pompás – nyögte rekedten Peter.
– A saját találmányom – mondta büszkén Csaszi –, fehér rum, köménylikőr, kókuszkrém és tej keveréke. Bármilyen kis mennyiséget fogyasszak is belőle, olyan hatással van rám, hogy kénytelen voltam elnevezni Felségsértésnek.

Kapcsolódó szócikkek: Csaszi
>!
ppayter

Peter eltűnődött – életében immár nem először –, hogy az európaiak vajon miért nem tudnak senkit sem békén hagyni, miért követelik olyan elszántan más fajtáktól, hogy éppen úgy viselkedjenek, mint ők.

22. oldal (Európa 1987)

7 hozzászólás
>!
carol

Senorita Maria-Rosa Lopez új zárat követelt az ajtajára, mert szentül hitte, hogy a ház zenkali gondnokának is van kulcsa a szobájához, s hogy az egyik éjjel be akart menni hozzá, hogy megerőszakolja. Minthogy Senorita Lopez hetvenéves volt, púpos és ráncos, mint a pacal, Peter nem igazán tartotta megalapozottnak a félelmét.

2 hozzászólás
>!
psn

ha elpusztítod az erdőt, elpusztítod azokat a lényeket is, amelyek az erdőben, az erdő körül, az erdőből éltek. Ha a lényeket pusztítod el, elpusztítod az erdőt is, aminek az élete különböző módokon ezektől a lényektől függ.

>!
chibizso 

– És ott voltunk Jütlandnál, a maguk flottája meg tőlünk jobbra – mondta az izgalomtól könnyezve a tengernagy –, teljesen szétszórtan…
– De nekünk nincs flottánk, uram – mondta precízen a svájci.
– Nincs flottájuk? – szörnyülködött a tengernagy. – Az lehetetlen. Minden országnak szüksége van flottára.
– De Svájc picike ország – mondta a svájci, s két kezével madárfészket formált. – És szárazföld veszi körül.
– Az nagyon veszélyes, a szárazföld – mondta a tengernagy. – Fogadják meg a tanácsomat, és sürgősen verekedjék ki magukat a tengerig.

245. oldal

>!
Gregöria_Hill

Rögtön látszott rajta, hogy régóta és élvezettel, de nem bölcsen iszik.

91. oldal (1987)

>!
psn

– Nem szeretném, ha az első veszekedésünkre egy hálózsákban kerülne sor – jelentette ki Peter –, a hálózsákban nincs hely rendes veszekedéshez.
– A hálózsákban jóformán semmihez sincs hely – mondta panaszosán Audrey.
– Dehogy nincs – mondta Peter. – Majd én megmutatom neked.

>!
sztimi53 P

Emlékszem, egyszer az akkori feleségemmel, Ma-mie-vel lementünk Floridába, és úsztunk a lamantinnal. És Mamié, az akkori feleségem, azt mondta nekem, Hiram, azt mondta, ez majdnem olyan, mint egy ember.
Adj rá bikinit, és pontosan úgy fog kinézni, mint az anyád, azt mondta.
– Mire te…? – kérdezte döbbenten Jugg.
– Én nem mondtam semmit – jelentette ki méltósággal Harp. – Csak elváltam tőle.

>!
psn

– Csaszi? Mi az a csaszi? – kérdezte Peter, immár teljesen lemondva arról, hogy a kapitány valaha is megjegyezze a nevét.
– Csaszi a császár – felelte a kapitány, elámulva Peter tudatlanságán.
– És maga egyszerűen Csaszinak nevezi? Ez nem… nos… nem felségsértés?
– Micsoda? – kérdezte a kapitány, aki még sohasem hallotta ezt a szót.
– Úgy értem, nem gorombaság Csaszinak hívni?
– Nem, nem gorombaszág. Ő hívsz magát Csaszinak.


Hasonló könyvek címkék alapján

David Michie: A Dalai Láma macskája
Yrjö Kokko: A négy szél útja
Walter Lord: Hihetetlen győzelem
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
Frederik Pohl: Csernobil
Jostein Gaarder: Sofie világa
Pomogáts Béla: Regénytükör
Kulcsár Szabó Ernő: A zavarbaejtő elbeszélés
Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók!
Jules Verne: A rejtelmes sziget