A ​hahagáj 182 csillagozás

Gerald Durrell: A hahagáj Gerald Durrell: A hahagáj

Zenkali – az Indiai-óceán egy mesebeli szigete – épp a nemzeti függetlenség küszöbén áll, egy roppant felvilágosult császár (általános becenév: Csaszi) uralma alatt. Igen ám – csakhogy az angolok hajdani gyarmatbirodalmuknak ezen a parányi területén haditengerészeti támaszpontot és repülőteret akarnak építeni, minek érdekében ki kellene pusztítani a szigeti növény- és következésképpen állatvilág javát… Gerald Durrell – aki regényírónak éppoly jeles, mit a kipusztulásra ítélt élővilág megmentőjének – szemmel látható élvezettel meséli el, hogyan fullad kudarcba a zordon terv, s hogyan marad meg mesebeli ősállapotában a paradicsomi sziget flórája és faunája, megőrizvén ezáltal a szigetnek és különösnél különösebb lakóinak békességét és jólétét. A „Családom és egyéb állatfajták” immár sorozattá terebélyesedő meséinek méltó párja ez a bájos regény – avagy inkább ökológiai tündérmese. A szöveget ezúttal is Réber László közkedvelt illusztrációi kísérik.

Eredeti megjelenés éve: 1981

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vidám Könyvek Európa

>!
Európa, Budapest, 2004
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630776162 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László
>!
Európa, Budapest, 1993
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630755467 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László
>!
Európa, Budapest, 1987
254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630743167 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Csaszi


Kedvencelte 24

Most olvassa 4

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

sztimi53>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Haha-guy. Nos megállapítást nyer, hogy Durrell olyan finoman gúnyolódik a Brit Birodalmon és a brit népségen, ilyen kedvesen ironizálni valakit ritkán hallottam. Azért más nemzeteket sem kímél, a görögöknek rendesen kijut. A takahe adta az ötletet. Egy eltűnt madárfaj, ami, mint kiderült, mégsem tűnt el. Általában nem szeretem a leírásokat, de itt megelevenedik a természet, a flóra és fauna (és az ember is, igen) csodálatos összhangja tárul elénk, nem tudtam nem élvezni. Mondjuk lehet az is dobott a hangulaton egy néhány fejezetet a tengerparton olvastam. Na nem a napozós, fancy plázsra kell gondolni, hanem a sétálós, horgászós, homokos vizes síkra, ahol sirályok énekelnek. Durell jó. Tetszik a valláshoz való hozzáállása, Tiszi alakja. Imádtam a humorát, néha hangosan ha-ha-hahotáztam. Szeretem Durrell hozzáállását az élővilághoz is, az elhivatottságát az élőlények felé.
Kár, hogy Zenkali nem létezik, ilyen bolondok közt olyan jól érezném magam, odaillőnek. I belong here tábla függene az ajtómon. Ha létezne, máris csomagolnék. Szívesen megismerném az ombufát és a hahagájt. A Zenkali Hangjára meg előfizetnék. Na meg 193 centis bolond császára nem mindenkinek akad.
Azt nézem össze fog jönni a három olvasás az eseményre ezek után. És ennek tiszteletére – bár nem nagyon iszom – legurítanék egy Felségsértést.

13 hozzászólás
Hoacin>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Azt hiszem, élnék Zenkalin, ezen a boldog-bolond szigeten, ahol a szeretnivaló flúgosság már-már görög méreteket ölt. Mi más szállítana minket ide, mint egy enyhén ferde hajó, hogy aztán a szigetre érve szembesüljünk a szintén kissé ferde, ámde kifejezetten vidám lakossággal. Alighanem itt él a világ legártalmatlanabb kormányzója, valamint a földkerekség legharciasabb tiszteleteshölgye, akinél a gyülekezet átszervezése kémhálózattá oly hétköznapi cselekvés, akár egy recept elkészítése. Például a bűzbombáé. De nem mindenki ilyen harcias, dr. Fellugona például rendszeresen fuvolázik a sziget utolsó ombufájának, Stellának, akinek külön budoárja is van, és szereti, ha a kérgét vakargatják. Rajtuk kívül hadd említsem meg az ír Damient, aki a helyi újságot szerkeszti két pohárka nedű szünetében. A lap emiatt kissé zavaros, ámde legalább tökéletesen kaotikus cikkekkel teli, amelynek a császár, Csaszi a legnagyobb rajongója. „A Zenkali Hangja humora nélkül nyomban lemondanék. Néhány hete például azt olvastam, hogy "a császár ellépett a díszszázad előtt, barackvirágszínű szaténruhában, melyhez brüsszelicsipke-fátylat és egy csokor krémszínű hibiszkuszt viselt. A két nyoszolyólány Ammibo Allim tizedes és Gula Musztafa őrmester volt. Az utóbbi bátorságáért kiütésben részesült."”
Vicces és önfeledt olvasmány, Durrell akkor is pazar, ha nem a családjáról ír, és nem Korfun. A legjobb könyveiben helyszíntől és szereplőktől függetlenül úgyis felsejlik a gyermekkori görög idill: csupaszív bogaras figurák, mindenfelé rajzó állatok, és konstans békés derű a paradicsomi környezetben, amelynek zamata olyan részegítő, olyan tarka keverék, akár egy perzsaszőnyeg színeinek az illata.
A könyv még a tetőpont zűrzavarában is annyira szerethető és szelíd, mint mikor Bud Spencer és Terence Hill móresre tanítja a türelmes ellenséget – rég olvastam ennyire bájosan elbeszélve egy épület leégését a törzsi lázadás közepette. „Ez a hely annyi szellemi táplálékot nyújt, mint a highgate-i temető, csak kétszer olyan zsúfolt.” – nyilatkozik a sziget legnagyobb szerelmese, Hannibal a lakhelyéről, ahol még tévéállomás sincs – ez a sziget egyik legnagyobb civilizációs vívmánya.
A hahagájt is nagyon szeretném, erős vonzalmat érzek a röpképtelen, furcsa madarak iránt. Ha már a moáról lecsúsztam, egy hahagájt elfogadnék, sőt, rögtön kettőt. Az ombufáim mellé! „A kakas mély, vibráló hangot hallatott, mint amikor valaki a pincében krumplit dob egy csellóba. A tyúk elrendezte a tollazatát, akár egy idős hölgy, aki beszorult a Harrods áruház csapóajtói közé, és néhányat pittyentett.”
Boldogságos, csipkelődős könyv, amelynek mögöttes mondanivalójával mélységesen egyetértek.

„Ő szerkeszti helyi lapunkat, a Zenkali Hangjá-t, amely híres csípős vezércikkeiről, no meg arról, hogy egy-egy oldalán több nyomdahiba, mint a Canterbury mesék első kiadásában. Épp a napokban jelent meg a címlapon egy fénykép nemes császárunkról meg az általa lőtt két loncsos vadkanról a következő aláírással: "A százötödik születésnapját ünneplő Mrs. Amazuga, két fiával.” A lap egyik belső oldalán pedig ott volt a jobb sorsra érdemes matrónának és két fiának a fényképe, ezzel az aláírással: „Az ördöngös vadász, aki mindig leteríti zsákmányát.” Ezek után szegény öreglány aligha élte meg a százhatodik születésnapját."

13 hozzászólás
Gyöngyi0309>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Érdekes téma. Egy kihaltnak hitt faj újrafelfedezése egy flúgos szigeten. Durrell nagyon jól ért a karakterábrázoláshoz, de nem igazán árnyal. A „jók” szerethetőek, a „gonoszok” pedig a velejükig romlottak. A kedvencem Csaszi volt, minden furcsaságával együtt. Zenkali nagyon jó hely, biztosan a valóságban is vannak ilyen eldugott gyöngyszemek.
A mai világban különösen aktuális témát dolgoz fel: globalizáció vs. környezetvédelem. Itt egyértelműen az utóbbinak kell nyerni, érthetetlen maga a fejlesztés ötlete is. Persze itt is, mint felvilágosult világunkban a pénz mozgat mindent…
A meseregény címkét kicsit erősnek, túlzónak találom, inkább akkor inkább ifjúsági regény.
Kb. minden második oldalon ittak egyet a szereplők, ez viccesen is hatott. Hannibal is nagyon érdekes, pozitív figura volt a maga hóbortjaival vicces volt.
Ahogy az őslakosok is, a maguk jó szándékú túlbuzgóságukkal, főleg ami a telefonkezelést illeti.
Néha jó kicsit kilépni a komfortzónából, Durrell mindenképp jó választás. Jó mesélő, emellett elszánt természetvédő volt, nem félt tabukhoz nyúlni, megbotránkoztatni. Elvégre ezt a rövid történetet is könnyedén ráhúzhatnánk a közelmúltban történt dolgokra… Persze csak, ha akarnánk. Ez pusztán fikció….

Ibanez P>!
Gerald Durrell: A hahagáj

„A haladás… El kell pusztítanunk, hogy több áramunk legyen, hogy legyen színes televíziónk, hogy aztán a televízióban láthassuk, hogy milyen is a világ valójában.”

Ismét egy szórakoztató (és bizony sokszor elgondolkodtató!) könyv Durrelltől, és noha fikció, van alapja a történetnek, méghozzá a kihaltnak hitt madár felfedezése,
melyről karcoltam is (https://moly.hu/karcok/1046748). A sztori ismét csodaszép tájakra varázsol minket, olvasva a sziget pompáját és az ott lakók mentalitását, én bizony leélném ott szívesen az életem :-D

Januárban kezdődött. A szigetlakók – mint rendesen – túlzabálták és túlitták magukat a karácsonyi ünnepek alatt, s éppen epegörcsöktől szenvedtek, hála a hazafias gesztusnak, amely arra késztette őket, hogy pulykasültet és karácsonyi pudingot fogyasszanak olyan éghajlaton, ahol negyven fok van árnyékban.”

A humor természetesen végigsöpör az egész könyvön. Az egyszerű emberektől a császár figurájáig (a gonoszok kivételével talán) mindenhol megtalálható egy csipetnyi belőle:

"Nem adhatnál ki egy rendeletet? – kérdezte Audrey. – Elvégre te vagy a császár.
Sajnos, nem – mondta Csaszi. – Igazán igyekszem diktátor lenni, de néha-néha mutatnunk kell némi demokratizmust is."

„Melanie Treetet, a törékeny kis vénlányt, aki elmosódott vízfestményeken örökítette meg a sziget életét, egy igen rövidlátó és fölöttébb ittas fangua a sarokba szorította és megcsókolta; ennek az élménynek tulajdonítható, hogy később Melanie kisasszony festményein egyre több fallikus szimbólum jelent meg.”

A könyv tényleg elgondolkodtat arról, hogy a „kényelem”-ért létrehozott létesítmények számos esetben nem is szükségesek és milyen természeti értékeket tesznek tönkre, melyek örökre eltűnnek a világból. A haszonlesés és az egyéni érdekek sajnos legtöbbször győzedelmeskednek :-( több Zenkalira volna szükség a világban és több hahagájra és ombrufára…

klaratakacs P>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Ebben a könyvben benne volt minden, ami Durrell. Először is van benne görög tengerész, a Korfu trilógiát idéző hamisítatlan görög észjárással, humorral és alkoholfogyasztással. Van benne jóságos ám ravasz Császár (hasonló a bafuti Fon-hoz). Van benne veszélyeztetett állat, benne van a pénz és korrpució kérlelhetetlen ereje.
Benne van Durrell összes megszívlelendő gondolata az állatfajok védelméről, az élővilág összefüggéseiről, arról, hogyan rohanunk öngyilkosságba a fajok pusztulásával. Semmi foganatja nincs ezeknek a szavaknak, hatványozott erővel irtunk mindent, saját kipusztulásunkig.
A könyv happyendje, humora és Tiszi bátorsága, ötletessége sem tudja oldalni bennem azt a szomorúságot, amit érzek a fajpusztulás láttán.

encus625 P>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Jobban szeretem a szerző állatbefogós vagy állatkertes történeteit a fiktív regényeitől, de azért ez sem volt rossz.
Jók a figurák, a természetábrázolás egy nemlétező szigetről is csodás képet fest.
Ötletes, humoros és tanulságos történet arról, hogy milyen hamar képes az emberiség a természet törvényeibe beleavatkozni, ha annak anyagi vonzata is van. Mondjuk enélkül is.

>!
Európa, Budapest, 1987
254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630743167 · Fordította: Gálvölgyi Judit · Illusztrálta: Réber László
csartak P>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Na kérem, pár napra elköltöztem Zenkalira. Mit is láttam ott? Rengeteg fura, lökött, különös szereplőt, de igazi egyéniséggel, csak úgy kapkodtam a fejem, hogy elképzeljem mindet, de persze sikerült, mert a kivételes jó a képi leírás, a helyszíneké meg gyönyörű, mert ez egy színes, nyüzsgő világ, tele élettel, illatokkal, különös növényekkel, na és a titokzatos hahagájjal.. Ha-ha.. ha-ha.. :)
Szóval kedves kis történet, figyelemfelhívással a veszélyeztetett fajokra, na és fajok egymásra ható kapcsolatára, ezt megalapozó természetes környezetükre.. Ez volt az első Durrell könyvem, de lesz még több is.

7 hozzászólás
pipacstappancs>!
Gerald Durrell: A hahagáj

A könyv alapvetően a civilizáció ökológiára gyakorolt romboló hatásáról szóló tanmese keserédesen vicces, jókedélyű elbeszéléssel. Nem éreztem olyan felszabadult hangvételűnek, mint a „Családom és egyéb állatfajták”-at, de hihetetlenül aktuális történet, szórakoztató tálalásban, szerelmi szállal és számos mókás, egyedi karakterrel fűszerezve. Ezt kötelező olvasmánnyá tenném, akár 10-12 éves kortól. Szerintem fiatalok számára is érthető, de felnőtteknek is tanulságos regény növényekről, állatokról, és emberekről, akik közül ki figyel a környezetére, ki pedig letarolja. Egész könnyű eldönteni a történet alapján, melyik a szimpatikus és követendő viselkedésforma. :)

Pásztor_Nikoletta>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Kezdem úgy érezni, Durell bácsi, bolond egy bagázzsal lehetett körülvéve, ugyanis valahonnan csak jöhetett az ihlet. Mindenesetre én nagyon élveztem, és mindezek ellenére én is nagyon szívesen lennék Zenkali sziget lakója. Ugyan D. könyveiben néha már unalmasak a tájleírások, mint Jókainál, itt nagyon örültem neki, hogy ennyire részletes volt. Az egész táj megelevenedett számomra. Magam előtt láttam a hahagájokat, a kókuszpálmákat és guava fákat. Míg olvastam végig azon járt az eszem, hogy bár én is ott lehetnék velük és részese lehetnék egy rég kihaltnak hitt állatfaj újrafelfedezésének.

Arianrhod P>!
Gerald Durrell: A hahagáj

Ez is a ronggyá olvasott alapművek kitüntető polcán foglal helyet. Ha bánat ér, rossz kedved van, minden balul üt ki, csak ezt vedd elő! Nekem mindig beválik, az első mondat után még azt is elfelejtem, ki vagyok, és könnyezem a röhögéstől. Ilyen jó szatírát a különböző nemzetek alapjellemvonásairól, kényszerképzeteikről, vagy a körülöttünk lévő világ visszásságairól máshol alig olvashatok, már legalábbis a könnyedebb műfajok képviselőitől. Na megyek is, és keverek magamnak egy Vakbélműtétet a szerecsenkirály – bocs, Csaszi – receptjei közül.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Gregöria_Hill>!

Úgy érezte magát, mint aki lemegy a sarki vegyesboltba egy képeslapért, és talál egy Gutenberg Bibliát.

120. oldal (1987)

Kapcsolódó szócikkek: Gutenberg
sztimi53>!

– Milyen kár – mondta Csaszi komolyan, de barna szeme huncutul csillogott. – Néha úgy érzem, éppen ez hiányzik ebből a mi nyugalmas életünkből. De jöjjön már, üljön le, és igyon valamit. Csaszi poharakat kerített elő, s egy hűtőpalackból nyúlós, fehér folyadékot töltött beléjük.
– Mit szól hozzá? – kérdezte aggodalmasan, miközben Peter belekóstolt az italba, aztán megborzongott.
– Pompás – nyögte rekedten Peter.
– A saját találmányom – mondta büszkén Csaszi –, fehér rum, köménylikőr, kókuszkrém és tej keveréke. Bármilyen kis mennyiséget fogyasszak is belőle, olyan hatással van rám, hogy kénytelen voltam elnevezni Felségsértésnek.

Kapcsolódó szócikkek: Csaszi
chibizso>!

– És ott voltunk Jütlandnál, a maguk flottája meg tőlünk jobbra – mondta az izgalomtól könnyezve a tengernagy –, teljesen szétszórtan…
– De nekünk nincs flottánk, uram – mondta precízen a svájci.
– Nincs flottájuk? – szörnyülködött a tengernagy. – Az lehetetlen. Minden országnak szüksége van flottára.
– De Svájc picike ország – mondta a svájci, s két kezével madárfészket formált. – És szárazföld veszi körül.
– Az nagyon veszélyes, a szárazföld – mondta a tengernagy. – Fogadják meg a tanácsomat, és sürgősen verekedjék ki magukat a tengerig.

245. oldal

carol>!

Senorita Maria-Rosa Lopez új zárat követelt az ajtajára, mert szentül hitte, hogy a ház zenkali gondnokának is van kulcsa a szobájához, s hogy az egyik éjjel be akart menni hozzá, hogy megerőszakolja. Minthogy Senorita Lopez hetvenéves volt, púpos és ráncos, mint a pacal, Peter nem igazán tartotta megalapozottnak a félelmét.

2 hozzászólás
sztimi53>!

Emlékszem, egyszer az akkori feleségemmel, Ma-mie-vel lementünk Floridába, és úsztunk a lamantinnal. És Mamié, az akkori feleségem, azt mondta nekem, Hiram, azt mondta, ez majdnem olyan, mint egy ember.
Adj rá bikinit, és pontosan úgy fog kinézni, mint az anyád, azt mondta.
– Mire te…? – kérdezte döbbenten Jugg.
– Én nem mondtam semmit – jelentette ki méltósággal Harp. – Csak elváltam tőle.

psn>!

ha elpusztítod az erdőt, elpusztítod azokat a lényeket is, amelyek az erdőben, az erdő körül, az erdőből éltek. Ha a lényeket pusztítod el, elpusztítod az erdőt is, aminek az élete különböző módokon ezektől a lényektől függ.

Gregöria_Hill>!

Rögtön látszott rajta, hogy régóta és élvezettel, de nem bölcsen iszik.

91. oldal (1987)

lauranne >!

– Ki ez, drágám? – Kérdezte Lady Emerald, miközben mosolyogva bólintott Peter előtt. Kissé nehezen sikerült a hallócsövet a füléhez illesztenie, mert a füle elbújt egy rendkívül díszes smaragd fülbevaló mellé.
– Foxglove, drágám, Foxglove – préselt ki magából egy mutáló nyikordulást Sir Adrian. – Derék… kiváló… épp most… örülök.
– Bokszhab, bokszhab? Milyen érdekes név derült föl a méltóságos asszony. Igen különös. Ősi angol név, ebben biztos vagyok. Hiszen állítólag már Arthur király lovagjai is bokszoltak. Igen, igen, a Kerek Asztal volt az első szorító, ehhez nem fér semmi kétség. Különben miért hívnák a ringet még ma is ringnek? Egyszóval a lovagok a kör közepén bokszoltak, csak úgy dőlt róluk a hab, az asztal körül ülő tyúkok pedig valósággal megőrültek értük. No persze csak a közönséges tyúkok. A gyöngytyúkokat határozottan hidegen hagyja a boksz. Szereti a gyöngytyúkokat?

71. oldal (Európa, 1987)

1 hozzászólás
ppayter>!

Peter eltűnődött – életében immár nem először –, hogy az európaiak vajon miért nem tudnak senkit sem békén hagyni, miért követelik olyan elszántan más fajtáktól, hogy éppen úgy viselkedjenek, mint ők.

22. oldal (Európa 1987)

7 hozzászólás
psn>!

– Nem szeretném, ha az első veszekedésünkre egy hálózsákban kerülne sor – jelentette ki Peter –, a hálózsákban nincs hely rendes veszekedéshez.
– A hálózsákban jóformán semmihez sincs hely – mondta panaszosán Audrey.
– Dehogy nincs – mondta Peter. – Majd én megmutatom neked.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Lőrincz L. László: Nagyszakállú Kecskeapó
J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek
Alan Alexander Milne: Micimackó
Michael Bond: Paddington folytatja
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Cressida Cowell: Soha és mindörökké
Roald Dahl: Matilda
Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás