Hűséges ​Ruszlán 94% 12 csillagozás

Szeretjük azt gondolni a kutyákról, hogy alapvetően jók és önfeláldozók, feltétel nélkül szeretnek, a hűségüket pedig pozitív tulajdonságként értékeljük. Számos állattörténet épül erre, kezdve Lassie-vel, ami talán legismertebb az összes közül. Lassie átgyalogolta a fél országot, hogy hazatérhessen gazdájához… mert a kutya hűséges. De mi van olyankor, ha egy jó kutya rossz kezekbe kerül? Mondjuk, mint Ruszlánnak, egy szovjet lágerben kell őriznie a foglyokat, rendet tartani a felsorakozott rabok között, üldözni a szökni próbálókat. Teszi azt, amit a gazdái várnak tőle, még ha a kiképzés címén elkövetett borzalmak elveszik tőle a boldog kölyökkort, még ha megannyi ütést és rúgást kell elviselnie: megtesz mindent… mert a kutya hűséges. És mi lesz akkor, ha a sok munkával töltött év után felszámolják a tábort, és megszűnik a Szolgálat? A rabok szétszélednek, az őrkutyát szélnek eresztik, boldoguljon valahogy. De hogyan, ha a Szolgálaton kívül nem ismert más életet? A Szolgálat szent, a tanult parancsok mély és feloldhatatlan kötelességként élnek Ruszlánban, így továbbra is eszerint él… mert a kutya hűséges. A Szolgálathoz. Szívszorító volt olvasni, mélyen rosszul esett állatbolond lelkemnek.

Ruszlán a végletekig hűséges a kiképzéséhez. Nem a gazdájához, hanem ahhoz a rendhez, amit beleneveltek. Ő és kutya társai mást sem ismernek csak a Szolgálatot. A láger megszűnésével nagy zavar keletkezett az ott szolgáló kutyákban. Gazdáik csakis a feladatok teljesítésére használták őket, így a szeretetnek semmilyen formáját nem ismerik ezek az ebek. Egy egyszerű simogatást sem tűrtek el. Nagyjából gondoltam, hogy mi lesz Ruszlán sorsa, akinek minden sejtjébe a szabályokat és a feladatokat verték bele. Ehhez még a zord helyszín csak még jobban rátett egy lapáttal. Furcsának tartottam, hogy Ruszlán “gondolatai” filozófikusan voltak néhol megfogalmazva, mintha ez a kutya próbálta volna megérteni ezt az egész helyzetet, a körülötte folyó élet működését.
Amikor elkalandozott és boldogabb világról álmodott, azokat a részeket szerettem a legjobban.

Egy szomorú kutya tragikus élete, aki csak a feladatának él….hasonló sors, mint Brutusz, a Kutyaélet c könyvben. Egyiket az oroszok képezték ki, másikat a németek.

Ruszlán jó kutya, nagyszerűen kiképzett, fegyelmezett, szófogadó, hűséges. Ruszlán őrkutya egy lágerben, aminek bezárása után magára és feladat nélkül marad. Őrhelyét, lágeréletét éppúgy képtelen elhagyni, mint a közeli faluban letelepedő egykori rab és egykori őr. Egyazon sorson (az áldozatén) osztozik itt kutya és ember, és a kisregény oldalról oldalra egyetemes példázattá terebélyesedik a totalitarizmus traumatizáló hatásáról: Van-e lehetőség gondtalanul, vagy egyáltalán akárhogy tovább-élni egy világban, ahol a rabság, a szabadságtól való megfosztottság törvénye a gravitáció után a második legerősebb? spoiler

Az eleje számomra kicsit döcögős volt, ami jól érzékeltette azt, hogy ebben az új rendben „Ruszlán nem ért semmit”, ragaszkodik a régi megszokott életéhez. Onnantól lett érdekes a történet, amikor Ruszlán felfigyelt a körülötte élő, nem őrkutyákra. A végén lehet sírni… ;(

Több , mint egy újabb kutyás történet. Hiába okosak, intelligensek, csodálatosak, függnek tőlünk, emberektől. Ruszlán megszületett, kiválasztották egy feladatra, amit tökéletesen ellátott, Jó kutya volt. Amikor a viszonyok változtak, ő nem tudott, nem értette mi történik. az eddig tanultak érvényét veszítették, de ő ezt nem értette. A felismerés, a döntés szabadsága az ember kiváltsága. Nem tudott változni, ez okozta vesztét, Talán ha több szeretetet kapott volna, talán akkor megnyomorított lelke felismerte volna, hogy a Világban léteznek csodák. Hiszem, hogy a szeretettel megmenthető lett volna. Az ember felhasznál, kihasznál, meggyötör, majd ha nincs szükség tovább, eldob. Emberi tulajdonság, de szerencse, hogy létezik az ellentéte is, sajnos Ruszlán nem találkozhatott vele. Újra kibőgtem a lelkem.