Maigret, még pizsamában, karosszékben ült az ablaknál, az első pipáját szívta, s lassan kortyolgatta a kávéját. Egyszer csak felkiáltott. Madame Maigret kék virágos köntösében, kezében fogkefével kirohant a fürdőszobából. – Mi történt? – Ide nézz… Az újságban az első, Vichynek szentelt oldalon egy fénykép: a >hölgy orgonalilában<. Fiatalabb kori fényképe lehetett, ajka körül kényszeredett mosoly, a fotográfus kedvéért. – Mi történt vele? – Meggyilkolták… – Ma éjjel? – Ha ma éjszaka történt volna, az újság nem hozhatná már reggel… Előző éjszaka történhetett… – De hiszen láttuk a kioszkban… – Kilenc óra felé igen… Azután hazament… Annyi ideje volt még, hogy levegye a sálját, kalapját, belépjen a szalonba, a folyosón balra…
A sors gondoskodik arról, hogy Maigret felügyelő ne unatkozzék túlságosan kényszervakációja idején. Ha már korsó sörök és házi szilvapálinka helyett gyógyvizet kell kortyolgatnia, amilyen forrón csak bírja, legalább zseniális szimatát, sejtéseit,… (tovább)
Maigret Vichyben (Maigret) 62 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1967
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Albatrosz könyvek Magvető
Enciklopédia 5
Kedvencelte 3
Most olvassa 2
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
Egy vékony, először olvasott Simenon krimi. Maigret túlterhelt, s barátja Pardon doktor Vichybe küldi ivókúrára három hétre. Ahogy kiszakad a napi robotból egészen fegyelmezett „beteg” lesz – Mme Maigret csodálkozik is – de a főfelügyelő „nyaralásnak” fogja fel az egészet.. Naponta rendszeresen 4-5 órát sétál feleségével, délelőtt-délután a megfelelő és előírt források forró vizét issza, nem alkoholizál – olvasod Tamás? – csak az előírt ételeket fogyasztja, az utolsó betűig kiolvassa a helyi lapot, s egy hét elteltével már úgy tűnik, mintha ez új élete lenne. Egyre ismerősebbek a rendszeresen szembejövő emberek, kivált a „huncut” házaspár – akik – mintha ismernék – rámosolyognak –, s akiket nem tud hová tenni, délután kedvtelve nézi a kuglizókat, hallgatják a rendszeres koncerteket séta közben, zavartalanul élvezi a kikapcsolódást, csak a munka izgalma hiányzik… De nem soká. A helyi lapban felfedezi, hogy a korábban neki és feleségének is feltűnt, általában orgonalilába öltöző, mindig egyedül látott hölgyet meggyilkolják…A helyi nyomozó – 15 évvel azelőtt beosztottja volt – bevonja az ügybe, „főnök”-nek szólítja, s bár nélkülözni kénytelen a megszokott irodai karosszékét, s a rakparti pipákat, visszatér a munka hőn áhított atmoszférája – amely a legjobban hiányzott a szabadságból… Simenon ’68-ban kiadott regénye hozza a megszokott, általam nagyon kedvelt hangulatot, igaz, most nem Párizsban, hanem vidéken…Kitűnő kikapcsolódás, s jó felkészülés a bp.-i olvasókör június végi talijára!
Egy kis laza olvasmány. Maigret szalmakalapban, karosszékben ülve, gyógyvizet szürcsölgetve, sétálgatva, gyógyüdülés közben. És persze, ahol Maigret (Poirot, Miss Marple és a sort hosszan folytathatnánk) gyanútlanul üdül, ott hipp-hopp történik valami bűnügy is. Ilyenkor aztán nincs az az izgalmas sétálás, kerti pad, játszótér, kuglipálya, gyógyvizes csarnok, ami tartósan távol tudná tartani nyomozónkat a nyomozásban részvételtől. Persze, kizárólag a kollegialitás és a szelíd kényszer hatására…
Azt bírom ezekben a régebbi krimikben, hogy nem a vérmennyiségen, kínzáson, szörnyűségeken van a hangsúly, hanem a nyomozáson és az emberi motivációk feltárásán.
Egy krimi borítójára a megfojtott áldozatot teríteni legalább annyira közhelyes, mint amennyire kifejezetten ronda megoldás. Elsőre a csúnya külső alaposan elriasztott a könyvtől, de anya lelkesedése végül rávett az olvasásra, amiért igencsak hálás vagyok neki. :D
Tényleg kár lett volna kihagynom a történetet, mert eddig ez volt számomra a legjobb Maigret kaland! Az áldozat személyisége csupa talány: egy folytonosan orgonaszínben tündöklő fura hölgy, aki soha nem beszélget senkivel, nincsenek ismeretségei, nem tart igényt senkire, a szalonjában csupán saját magáról őriz képeket, és arcán különös kifejezéssel jár-kel. Áttörhetetlen magány, definiálja Maigret, aki ezúttal kizárja az ivójáték lehetőségét, lévén gyógykúrázik Vichyben, és kategorikusan elutasítja a szeszt. (Alternatív ivójáték alapok: lassú pipatömés, random padokra telepedés.)
Mi oka lehetett bárkinek arra, hogy megfojtsa a büszkén introvertált, békés hölgyet?
Nincs más megoldás, tömjük meg lassan a pipánkat… tűnődjünk félálomban… sejtések… benyomások… a hármas pontok persze minden mondat végén ott kígyóznak a végtelenbe… de itt valahogy nem zavaró… „a kandeláberek sorát tejszínű köd burkolta, világosabb zöldre derítve a fák komor, sötét zöldjét.”… a hangulat újfent szinte tapintható… akárcsak Vichy különös fényeinek gyöngéd vibrálása…
De a hármas pontok dacára sem omlunk bele az örökkévalóságba, mert az egész történet furán izgalmas, és olvastatja magát. A csattanó váratlanul ért, és ezúttal tökéletesen egyetértek Maigret végső megállapításával.
Apró érdekességek a sztoriból: a szegfű szerencsétlenséget hoz, akárcsak a zöld ruha viselése. Lehetőleg a lakásunkban is kerüljük a zöld szín használatát, viszlát szobanövények. A belgák jellemzően virító sárga hajúak, dülledt kék szemmel, Párizsban a legtöbb férj naponta háromszor látja a feleségét, továbbá Balzac nagyon durva olvasmány.
(Amúgy megjött a kedvem a gyógyvíziváshoz, Maigret kortyolása ugyancsak szuggesztív, bármilyen folyadékról legyen szó. :D)
Szép és új kiadást ennek a könyvnek! Négy és fél csillagot adnék, de mivel eddig ez a legjobb Simenon számomra, felkerekítem ötre. És növekedjen csak az a százalék. :)
„Előző nap váratlan, meghökkentő látványt nyújtott. A Maigret házaspár este nyolc tájban, a koncert kezdete előtt egy órával elsétált a kioszk mellett. A kis sárga székek szabályos félköröket alkottak, amelyek mintha körzővel lettek volna meghúzva. Minden szék szabad volt, kivéve egyet, az első sorban, melyen „az orgonalila hölgy” ült. Nem olvasott a közeli kandeláber fényénél. Nem is kötött. Nem csinált semmit, mégsem látszott türelmetlennek. Egyenes háttal, ölbe tett kézzel, mozdulatlanul ült, és mereven maga elé nézett.”
A rutinos krimiolvasó tudja, hogy ha a detektív nyaralni vagy gyógyulni megy, akkor ott óhatatlanul is lesz valami, ami megzavarja az üdülést (a detektívek ezt általában nem szokták bánni…)
Maigret-t elküldik három hétre Vichybe, ahol gyógyvízkúrára fogják, nagyokat sétál, és 0–24-ben az asszonnyal van. De azért próbálja tartani magát, amikor az orgonalila kisasszonyt megölik, igyekszik nem egyből és látványosan belefogni a nyomozásba, és igazán tiszteletre méltó, hogy összeegyezteti a gyógykúráját a gyilkosfogócskával.
Természetesen a megoldás most sem egészen kézenfekvő, de annál meglepőbb. Bár amint a múlt feldugja fejecskéjét a horizonton, már a magamfélének is lehet sejtenie ezt-azt.
Nem a szokványos Maigret-történet, ugyanis a felügyelő nem iszik alkaholt a könyvben. Beutalták egy háromhetes kúrára Vichy-be, ahol kénytelen gyógyvízre cserélni kedvenc italait. Itt a nagy unalomban is nyomoz, csak először másképp. Tanulmányozza a többi beteget és próbálja kitalálni, kik ők, honnan jöttek, mivel foglalkoznak.
Aztán az egyik ilyen „figyeltjét”, egy hölgyet meggyilkolnak és innentől kezdve ő is belefolyik némiképp a nyomozásba. Sok fogódzója nincs, megpróbálja az áldozat személyiségét megfejteni, hogy a gyilkosra ráleljen. Persze hogy sikerülni neki és egykori beosztottjának! :)
Az egyik legjobb Maigret-krimi szerintem. Bár nem hozza a szokásos múlt századi párizsi hangulatot, mégis vérbeli Maigret-darab, jobbnál jobb karakterábrázolásokkal. (Hogy valami negatívumot is írjak: túlteng a mondat végi három pont használata a szövegben.)
Maigret-et még a gyógykúraja alatt sem kerüli el egy jó kis gyilkosság. Sétálgatunk Vichy utcáin, parkjaiban madame Maigret-tel és férjével. Alkohol helyett gyógyvizet kortyolgatunk, persze a pipa azért nem maradhat el. És Maigret figyel szépen csendben, néha valamit megkérdez, pedig úgy tűnik nem is az esethez tartozik, de mégis mint mindig tudja ki a gyilkos és a miértekre is van válasza. Szeretem olvasni a Maigret könyveket.
Ez a legelső értékelésem mivel kb 5 perce lettem moly tag..Remélem nem írtam le olyat ami miatt cselekmény leirást tartalmazra kéne katintanom. Várom a véleményeket és az építő kritikákat mert ebbe még bele kell tanulnom..
Egyéltalán nem szokványos krimi itt tényleg a kapcsolotokon van a hagsúly! Nagyon szépen van felvezetve a történet mindig csak egy picit kapunk ,és igen vannak bennne töltelék részek de ez még prozaibá még szebbé teszi a kriminket.Itt nem kell nagy dologra számítani van egy nagyon finom kis csavar benne de az igenis ha belegondolsz hatalmas megdöbbenést vált ki belőled. Legalábbis nálam betalált én teljesen tévuton voltam rosszul közelítettem meg a dolgokat nem is gondoltam volna hogy ennyire fontos lesz a.. .na meg… Egyedül ami egy kicsit rossz benne de mégis szerethetővé tesz a történetet hogy itt nincsen a végén összhívás,de talán jobb is így.Összeségében egy könnyed kikapcsolodásra nagyon is alkalmas regény de mégis egy óriási igazságot tartalmaz amin igen jól elehet gondolkodni.Ez az első maigret könyvem de biztosan fogok még olvasni Georges Simenontól ilyet.
Izgalmas, jó hangulatú regény. Maigret ezúttal igyekszik kipihenni a túlhajszoltságot. Nyomja az évek súlya, 53 éves, akárcsak jelenleg én. Teljesen meg tudom érteni. :-) Vichyben nyaral feleségével, sétálnak, pihennek, beszélgetnek. Gyógyvizet iszik, alkoholt még véletlenül sem. A pihenést bűntény zavarja meg, aminek megoldásában ő is részt vesz egykori beosztottja oldalán. Itt is ő a Főnök. Tetszett, ahogy igyekezett az áldozat életét, személyiségét megérteni, így jutva közelebb a megoldáshoz.
Népszerű idézetek
– Mit sportolt? Gondolom, erős dohányos…
A fiatal orvos gunyoros mosolya elárulta, hogy tud egyet-mást Maigret életmódjáról.
– Ugye, nem mondhatni, hogy ülő foglalkozást folytat…
– Attól függ; van úgy, hogy egyhuzamban három-négy hetet is az irodámban töltök. Aztán sokszor napokat kinn a városban…
– Rendszeresen étkezik?
– Nem éppen…
– Nem diétázik?
Köteles bevallani, hogy kedveli az ínycsiklandó húsokat, zöldféléket, fűszeres szószokat?
– Nemcsak ínyenc, hanem nagyevő is, ugye?
– Mi tagadás…
– És bor? Napi fél liter, liter?
– Hát igen… Több is… Étkezéskor csak két-három pohárral iszom… Az irodámban néha egy-egy pohár sör, amit a szomszéd sörözőből hozatok fel…
– Aperitif?
– Elég gyakran… egyik-másik munkatársammal…
A Dauphine söröző! Nem is az ivászat, inkább a környezet, a családias együttlét, a konyha, az ánizslikőr, a calvados illatának együttes varázsa miatt, amely a falakat is átjárta! Miért szégyellte el magát Maigret hirtelen ennek a kínosan tiszta fiatalembernek az elegáns házában?
– Tehát semmi túlzás valójában…
Maigret őszinte akart lenni.
– Attól függ, mit nevez túlzásnak. Esténként nem tagadok meg magamtól egy-két pohár szilvapálinkát, amit a sógornőm küld Alsace-ból… a munkám gyakran megköveteli, hogy kávéházakban, bárokban forgolódjam… Nehéz ezt megmagyarázni… Ha valamelyik nyomozást fehér habzóborral kezdem, mert épp egy olyan bisztróban találom magam, ahol ez a specialitás, akkor hajlamos vagyok azzal is folytatni…
– És naponta mennyivel?
Maigret a gyerekkorára emlékezett, a falusi gyóntatószékre, amely korhadt fa és a plébános tubákjának szagát árasztotta.
– Sokkal?
– Maga biztosan sokallja…
– S ezek hosszú periódusok?
– Hol csak három… hol nyolc vagy tíz nap, ha nem több. Szerencse kérdése…
Végre itt vagy! – ugrott ki Madame Maigret az ágyból örömében, hogy fogadja a férjét. – Azt álmodtam, hogy a Quai des Orfévres-en vagy, és egy olyan vizsgálatot folytatsz, amelynek sose akar vége lenni, közben szüntelenül hozatod a korsó söröket…
Héléne Lange Balzacot durvának találta. Nyilván azt akarta mondani: túl valóságos. Bezárkózott a XIX. század első félébe; tudomást sem vett Flaubert, Hugo, Zola, Maupassant létezéséről…
– Hívott, nézzek oda, ha kedvem van… „Főnök”-nek szólít, mint annak idején, amikor a kezem alatt dolgozott…
– Így szokták a többiek is…
– Igaz … Megszokásból…
– Nem gondolod, hogy azért, mert szeretnek?
51. oldal
Némi iróniával merült bele új szokásaiba. Bárhová került is, önkéntelenül alkalmazkodott a körülményekhez, mintha valaki is kényszerítette volna rá.
62. oldal
Ma már késő volt ahhoz, hogy Lecoeurrel beszéljen, mert még két pohár gyógyvizet meg kellett innia, félórás szünetekkel.
– Az utolsó olvasmánya Stendhal Lucien Leuwen című könyve volt.
– Igen, Stendhalt most fedezte fel magának… Előtte elolvasta az összes Chateaubriand-t; Alfred de Vigny, Jules Sandeau, Benjamin Sonstant, Musset, George Sand könyveit… Mindig csak a romantikusokat… Egyszer elvitt egy Balzac-regényt, nem emlékszem, melyiket, s másnap már vissza is hozta. Megkérdeztem tőle, hogy talán nem tetszett? S valami olyat válaszolt, hogy: – Nagyon durva… – Balzac durva!
95. oldal
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Charlotte Link: Rossz döntés 85% ·
Összehasonlítás - Félicien Marceau: Ellenségem holtan hever 81% ·
Összehasonlítás - R. Kelényi Angelika: A párizsi nő 95% ·
Összehasonlítás - Rita Falk: Császármorzsa-dráma 94% ·
Összehasonlítás - Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon 93% ·
Összehasonlítás - Karen Rose: Sikíts értem 93% ·
Összehasonlítás - Tiszlavicz Mária: Mellékhatás 95% ·
Összehasonlítás - Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz 92% ·
Összehasonlítás - Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben 92% ·
Összehasonlítás - Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér 92% ·
Összehasonlítás