Maigret ​habozik (Maigret) 89% 40 csillagozás

Ez a kötet 3 kisregényt tartalmaz.
Az első a Maigret és a padon üldögélő ember egy izgalmas gyilkossági nyomozás története, amelyben az egyik váratlan tény a másik után derül ki. Miután a felügyelő személyes érdeklődését is felkelti az eset maga igyekszik eljárni, szinte irigyelve folyamatosan az utcán dolgozó munkatársait, s közben – a végül eredményes nyomozás során – Simenon olyan nosztalgikus olvasmányélményt okozott nekem (https://moly.hu/karcok/989896), amiért nagyon-nagyon kedvelem a Maigret történeteket.
A második történet a Bűnügy Hollandiában egy gyilkosság felderítéséről szól, amelyben Maigret egy honfitársa kényszerű gyanúsítása nyomán utazik északra. Sok minden idegen ott neki, különösen a vonalas előítéletek, de végül príma dedukciós módszert alkalmazva rámutat a bűnösre. A két háború közötti holland vidéki gondolkodás életszerű mintapéldája a kisregény, „csak őrizzük a látszatot”!
A harmadik kisregény a kötet címadója. A felügyelő figyelmét itt egy különleges névtelen levél kelti fel, amelynek nyomán a nagypolgárok világába jut. Simenon bizonyítja szinte páratlan atmoszféra-teremtő képességeit. Aztán bekövetkezik egy nem várt gyilkosság.
A végére azonban minden kiderül: a nagypolgárok is tudnak kispolgári cselekményt elkövetni elmebeteg állapotban, vagy olyan kényszerítő erő hatására…
Szerintem a három kisregény az egyik legjobb Maigret kötetet eredményezte. Ajánlom!

Gianna Lou Müller a New York állambeli Woodstockban született, 1949. január 2-án. Pontosan 19 éves volt, amikor összeveszett Georges Simenonnal, és ott hagyta őt Svájcban, az Epalinges-i bunkerben, ahol a híres író szakmányban gyártotta a krimiket. Simenon 1968 januárjában éppen a Maigret hésite (Maigeret habozik) című munkáján dolgozott, barátnőjével nem igazán törődött, ezért aztán nem csoda, hogy az megunta, és elment. Még ugyanabban az évben feleségül ment az olasz grófi családból származó Igor Cassinihez, aki Cholly Knickerbocker álnéven amerikai újságíróként dolgozott az Egyesült Államokban, valójában azonban Oleg Cassini fodrász („sztájliszt”) fivére volt. spoiler
Gianna Lou Müller elment, hamarosan a nevét is megváltoztatta, Nadia Cassini néven futott be kisebb karriert, mint erotikus filmekben szereplő filmszínésznő, fotómodell, revütáncosnő, show-girl. spoiler
Simenon Gianna Lou távozása után a már kész krimit átdolgozta, kiemelt belőle egy figurát, amelyiknek modellje eredetileg a szeretője volt, és ez bizony meglátszik a kicsit vérszegénnyé vált történeten. Ami maradt, azért talán így is érdekes: az 1968-as diáklázadás előérzete, a fojtott feszültség és az aberráció, amely az akkori francia elit jellemzője volt. Ennek eklatáns példája, hogy a történetben központi szerepet játszik a francia büntető törvénykönyv híres 64. paragrafusa:
A büntethetőséget kizáró okok
Nem büntethető, aki cselekményét olyan elmebeteg állapotban, gyengeelméjűségben vagy olyan erő kényszerítő hatására követte el, amely képtelenné tette cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjen.
/Idézet a 23. oldalról/
Maigret rendszeresen szembesül azzal a problémával, hogy az általa felderített bűncselekmények elkövetői bizonyos erkölcsi szempontokból indokoltan cselekedtek, de ezt kénytelen figyelmen kívül hagyni (bár van olyan esete is, ahol a tettest futni hagyja) vagy éppen ellenkezőleg: az igazi bűnös nem állítható bíróság elé, mert az valamilyen okból védettséget élvez. Ezek az esetek megmutatják Maigret korlátait, és ezzel szembesülve alakul ki a felügyelő annyira egyedi karaktere: az empátiája és a rezignáltsága, a kényszerrel elfojtott agresszivitása, ami aztán néha dührohamokban vagy jó esetben felfokozott aktivitásban szublimálódik.
Maigeret tehát habozik, és talán ő és a többi szereplő is egy képzett pszichiáter segítségére szorulna – ennek hiányában következik be a bűncselekmény, ami azért pár órára le tudja kötni a szórakozni vágyó olvasó figyelmét. :)

Ez a kötet nem annyira izgalmas nyomozás, mint amennyire tökéletes Simenon-látlelet. Ha valaki az ő világának működésére, érdekes karakterábrázolásaira kíváncsi, ringatózni akar egy kicsit a Maigret-hangulatban elvárások nélkül, arra az esetre ennél jobbat nehezen lehetne találni. A főfelügyelő névtelen levelet kap, amely gyilkossággal fenyeget. Rövid nyomozás után felkeresi Parendon ügyvéd házát, aki egyenesen rajong Maigret-ért és egy törvénycikkelyért, amelynek az egész regény alatt visszatérő szerep jut. A ház ura szabad bejárást biztosít a főfelügyelőnek. Ez nem nyeri el mindenki tetszését, a faggatózás hatására egyre feszültebbé válik a légkör, újabb levelek érkeznek, melyek sem a gyilkos, sem az áldozat kilétét nem fedik fel. Maigret a sötétben tapogatózik, közben a családról alkotott kép egyre tisztább, közelibb, mikorra bekövetkezik a gyilkosság. Azt ölik meg a 118. oldalon!, akit nem is tartottam a lehetőségek között, a bizalmasunkat. Ez a sorozathoz képest elég nagy fordulat, jobban szeret általában a tudatlan kiszámíthatóság útján haladni. Elfojtott indulatokból és félrevezetésből nincs hiány, a férj és a feleség külön vizsgálva is figyelemre méltó eset, az egymáshoz való viszonyukról nem is beszélve. A gyilkosság a regény kétharmadánál következik csak be, mégis az egyik legsikerültebb Maigret a családi háttér térképe miatt.

Mind a három történet tetszett. Bár soha sem az lett a bűnös, akire én gondoltam. Tetszik, ahogy Maigret nyomoz, tetszik a stílusa, gondolkozásmódja. Érdekes az időszak, amelyben a történetek játszódnak. Munkaidőben inni? Nekem fura, főleg egy rendőrtől. :-) Az első történetben érdekes volt az elhunyt családja, nem volt szimpatikus sem a felesége, sem a lánya. A második történetben érdekesek voltak számomra az emberek, főleg Beetje. A harmadik történetben tetszett, ahogy a megérzéseire hallgatott, és elindult a keresés, a nyomozás egy névtelen levél hatására.

Maigret és a padon üldögélő ember
Klasszikus Maigret-történet Párizsból, ahol az áldozat titkos, második életét kell előbb felgöngyölíteni ahhoz, hogy rátaláljanak a gyilkosra. Érdekes figurák szerepelnek benne, az áldozat felesége és lánya például. Megtudunk néhány érdekességet is M. életéből.
(calvados, sör, grog – utóbbi szigorúan csak nátha ellen) :)

Bűntény Hollandiában
Itt azt éreztem egyből, hogy mivel nincs meg a jók megszokott párizsi keret (iroda, helyszín, kollégák, nyelvtudás), nehezebb terepen mozog M. Hosszú vonatozás után érkezik meg Hollandia északi csücskébe, hogy egy francia tudósnak próbáljon segíteni, aki gyilkossági ügybe keveredett. Itt is érdekesek a szereplők, rejtegetnek ők is bőven dolgokat, de M. itt is rájön a megoldásra.
(Sör, konyak)

Maigret habozik
Más felépítésű ez a történet, mint a megszokottak. Névtelen leveleket kap a felügyelő, gyorsan ki is nyomozza, honnan érkezik. Megismerjük a családot és a személyzetet, azonban a gyilkosság csak viszonylag későn következik be. A gyilkos személye innentől már nem is kérdés. Addig volt érdekes számomra, amíg ki nem derült, hogy ki az áldozat.
(ánizslikőr, sör, Armagnac és Saint Emilion vörösbor, utóbbi kettővel kínálták a háziak)

Egy majdnem fordított krimi. Előbb elkezdődik a nyomozás, aztán úgy a regény kétharmadánál történik meg a gyilkosság. Történik mindez azért, mert Maigret névtelen levelet kap, ami előre jelzi a bűntényt. A regény nagy része gyakorlatilag abból áll, hogy Maigret beszélget a ház lakóival, és próbálja feltérképezni a viszonyokat. Amik nem túl bonyolultak. A jó alapötletből (már ha eltekintünk tőle, hogy Agatha Christie húsz évvel korábban kitalálta) nem kerekedik ki igazán jó történet. A gyilkosság elkövetése után a főfelügyelőt egyenes út vezeti el a tetteshez, semmi faxni. Vagyis, hogy pontos legyek igazából ki sem derül, ki volt a tettes, mert a gyanúsított nem vallja be, a felügyelőnek meg nincs bizonyítéka. Majd bevallja, ezzel búcsúzik a végén, ami lássuk be, elég szokatlan befejezés egy kriminek. És mindehhez még a szokásos körítést sem kapjuk meg, ami az igazi Maigret-történetet teszi.
Maga a történet sem áll túl erős lábakon, mert hát honnan is tudhatta volna a névtelen levelek írója, hogy gyilkosság fenyeget, méghozzá hamarosan? Sehonnan. És a felügyelő megjelenése miért gyorsította volna fel az eseményeket? Inkább el kellett volna riasztania a gyilkost normális esetben. No meg a gyilkosság módja: spoiler
Összességében gyengécske kis történet, ma már ezt nem hiszi el senki.

(Nem ártana a két kiadást szétválasztani, mert a korábbi Európa kiadás három kisregényt tartalmaz, míg ez az újabb Park kiadás csak a címadó kisregényt.)

Valahogy Simenonban sosem lehet csalódni. Nem is a bűntények és azok megoldása a lényeges, nem úgy olvasom, hogy izgulok és próbálom kitalálni, hogy ki lehet a gyilkos, hanem imádom a hangulatát és persze Maigret-t magát. Remek krimi, az ötletes csavarok mindezekhez „csak” kiegészítők, igazából tényleg az az érdekes, hogy Maigret milyen érzelmekkel áll az adott bűntényhez, és éppen ezért szerettem nagyon a Maigret és a padon üldögélő embert, bár tényleg mindhárom kötetben található írás jnagyon jó.

Nagyon tetszett:) Szerintem ebben a részben Maigret felügyelő igen agyafúrt volt. A történet jól felépített volt. A karakterek jól kidolgozottak voltak.

Az első Maigret történetem (azóta még kettőt olvastam). Remekül ábrázolt párizsi hangulat, izgalmas történet, igényes nyelvezettel megírva. A hatására megnéztem egy részt a Rowan Atkinson-féle Maigret sorozatból és az is tetszett. Szóval Maigret és én egymásra találtunk.

Nagyon tetszett, semmilyen általam eddig olvasott krimihez nem hasonlítható. Illetve talán a Wallander-sztorikhoz annyiban, hogy a rendőrség munkájának mindennapi mechanizmusa, a bürokratikus jellege itt is megjelenik, de míg a Mankell könyvekben ezt sokszor vontatottnak éreztem, itt egyszerűen hozzátartozik a hangulathoz. Lustán, kellemesen hömpölyögnek ezek a történetek, de mindvégig érdekesek, soha nem untatják az olvasót, még ha nincs is meg bennük a krimikre általában jellemző felfokozott feszültség. De épp ez a varázsuk, valahogy úgy haladnak a történetek ahogy Maigret járását képzelem az utcán: higgadtan, lassan, magabiztosan, magába szippantva az őt körülvevő milliőt… egyszerűen csak el kell merülni bennük.