Maigret ​és az éjszaka örömei (Maigret) 35 csillagozás

Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Picratt's egy kis éjszakai klub Párizsban, ami hajnali négykor zár be. Mindenki hazafelé igyekszik, kivéve Arlette-et, az egyik táncosnőt, aki a körzeti rendőrőrsre indul, hogy bejelentsen egy tervezett gyilkosságot. Állítása szerint két férfi arról beszélgetett a mulatóban, hogy másnap megölnek egy grófnőt. Bár az elmondottak részletei meglehetősen ködösek, reggel a bűnügyi rendőrségen Maigret felügyelő és kollégái kihallgatják a lányt, aki viszont visszavonja a bejelentést arra hivatkozva, hogy előző éjjel részeg mámorában nem is tudta, mit beszél. Maigret-nek azonban bogarat ültet a fülébe a történet, majd délelőtt befut egy telefonhívás; gyilkosság történt, de az áldozat nem az, akire számítottak…

Georges Simenon 1950 decemberében fejezte be a Maigret és az éjszaka örömei című művét, ami az egyik legismertebb Maigret-regénnyé vált: mind a francia, mind az angol televízióban számos feldolgozás készült belőle.

Eredeti cím: Maigret au «Picratt's»

Eredeti megjelenés éve: 1950

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Maigret

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049897 · Fordította: Sóvári Judit · Illusztrálta: Kuszkó Rajmund

Kedvencelte 2

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Kedvelem Maigret felügyelőt. A civil életben kicsit esetlen, darabos alakját, őszinte kapcsolatát a feleségével, enyhe alkoholizmusát – Maigret soha nem részeg, de rendszeresen és élvezettel iszik –, és persze leginkább a nyomozásai során megnyilvánuló gondolkodásmódját.
Maigret legtöbbször úgy ér el sikert, hogy megpróbálja kitalálni a bűnözők tetteinek motivációit, és ehhez szinte azonosul velük, belehelyezkedik a környezetükbe – gyakran oda is költözik a tetthely közelébe, magába szívja az atmoszférát, feltöltődik vele, és így a kívülállók számára érthetetlen események az ő számára logikus magyarázatot nyernek.

Maigret rendőr, aki azzal lett megbízva, hogy kutassa fel a törvények megsértőit. De ez a párizsi nyomozó a hivatalos, paragrafusokba foglalt törvényeknél fontosabbnak tartja az erkölcsi törvényeket, ezért amikor a kettő ütközik egymással, inkább az utóbbiakat, tehát saját erkölcsi törvényeit igyekszik érvényesíteni. Ezért néha a kisebb, esendő emberi vétkekből származó bűnök megtorlatlanul maradnak, de a fő bűnösök szinte mindig meglakolnak.
Maigret populista, azaz az „egyszerű” párizsi emberek értékrendjét képviseli, akik nem feltétlenül bíznak a bürokratikus intézményekben*, és akik tudják, hogy a törvények a gazdagokkal, a sikeresekkel szemben elnézőbbek, mint a társadalom perifériáján élő szegényekkel.
Ebből is következik, nyomozásai során nem titkolja szimpátiáját az alvilág határai körül mozgó, időnként a törvényesség határait súroló tevékenységet folytató kapcsolatai, informátorai iránt – ha azok emberi tartásukkal arra rászolgálnak – azaz szolidaritást mutatnak a saját környezetük felé. Ugyanakkor megvetően bánik azokkal az álszent erkölcsöket követő polgárokkal, akik a törvényes határok között gátlástalanul törtetve érvényesítik saját önző érdekeiket.

Simenon jó író – megkockáztatom: nagyon jó író – aki a sorozatban gyártott, és ezért néha kicsit sablonos történeteit egyéni ízzel meséli el, és ez még a viszonylag gyengébb könyveire is igaz. A Maigret és az éjszaka örömei nem tartozik a legjobb regényei közé, de a könnyed szórakoztatáson túl, még ebben is felfedeztem olyan értéket, amiért érdemes volt elolvasnom.
Nevezetesen érdemes volt ezt az eredetileg 1950-ben megjelent krimit gender szempontból figyelni, elemezni. Az akkori értékrend és a mai között jelentős eltérés van, de Simenon látószöge mégis nagyon modern. Annyira, hogy bár látszólag elfogadja saját korának a társadalmi nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiáit, enyhén lebegtet egy másik olvasatot is. Nem mondja ki direktben, de néhány motívummal – például amikor a felügyelő egy tanút, aki drogos meleg prostituált („hímringyó”) és költő, áttételesen veréssel fenyeget – illetve a könyv zárlatával – amit persze nem árulok el – mintha még kedvenc főhősétől, Maigrettől is kicsit távolabb lépne, elhatárolódna. Ezzel persze a konzervatív gondolkodásúak vitatkozhatnának, de nem baj, ez az én saját, szubjektív olvasatom.

Italjelentés (@Hari moly emlékének ajánlva): Volt elég sok konyak, félig munkaköri kötelességként, a regény legfontosabb helyszínén, egy éjszakai lokálban elfogyasztva, de Maigret egy nyomozási helyszínre igyekezve beugrott egy kisebb bárba is, hogy másnaposságát konyakkal gyógyítsa. A lokálban ivott pezsgőt is, keverte, ezért volt aztán másnapos. Nem szabad keverni. Aztán még voltak sörök is, az egyiket az egyik beosztottja elől itta meg, nem tudott neki ellenállni.

* Ide kívánkozik kedvenc Maigret idézetem:
„Ritkán beszélt a mesterségéről, s még ritkábban mondott véleményt az emberekről és intézményeikről. Az eszmékkel szemben bizalmatlan volt, túlságosan határozottak voltak ahhoz, semhogy ráillettek volna a valóságra, amelyről tapasztalatból tudta, hogy mennyire szétfolyó.”
Georges Simenon: Maigret és a lusta betörő

4 hozzászólás
>!
ViraMors P
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

…volt valami ellentét aközött, amit a szemük előtt és a fényképeken látott, Arlette magánélete és munkája között.

Párszor már leírtam, de azért leírom megint: a Maigret történetekben azt élvezem leginkább, hogy van bennük valami otthonos. A főfelügyelő higgadt kitartásában, ahogy újra meg újra kérdez, egy pipa, egy sör, vagy a felesége főztje mellett töpreng és végül megfejti a feladványt. Ami jelen esetben egy fiatal táncosnő esete, aki bejelentett egy készülő gyilkosságot, hogy nem sokkal később őt magát találják holtan. Ki volt Arlette? Mit tudott? Kiről és honnan? Maigret módszeresen fejti vissza a lány és gyilkosa szomorú történetét. Rövid, de kellemes olvasmány, ismét hozta, amit vártam tőle.

>!
Maya 
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Kellemes csalódásnak is nevezhetném ezt a könyvet. Mostanában – kikapcsolódásként – több dekektívtörténetet olvastam. Eddig mind önteltek, mindenkinél többek-jobbak voltak. Maigret végre egy hús-vér ember, együttműködik a kollégáival, ismeri a saját korlátait, nem tekinti félistennek magát. Nem kellett találgatni semmit, inkább ismerkedtünk a helyzettel, a szereplőkkel. Egyes szereplők jellemrajza még haláluk után is formálódott. A detektívek közt is volt minden: ügyes kezdő, örökös balfácán, gondolkodó vagy parancsvégrehajtó. A bűnözők is szimpatikusak. Mindeki jó valamiben. Minden szereplőt meg tudtam kedvelni. Lassan mindenkiről megtudunk mindent, de mégis titokzatos marad.
Úgy voltak vele, mint az árnyékkal, amely mindig impozánsabb, mint a valóság, aminek a vetülete.
És nagyobb is lett az árnyék, mint a valóság. De ebben a melegben még kérek ilyen árnyékot!
A végén valami mást vártam, ezért a fél csillag levonás.

5 hozzászólás
>!
Biba
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Izgalmas rész, mindig megtudunk valami újabb részletet, nem áll annyit a nyomozás, mint máskor.
A könyv kétharmadánál volt egy sejtésem a tettesről, jó kis csavar lett volna, de sajnos nem lett igazam. Hiányoltam is a végéről az elmélkedést az ügyről, az indítékokat, stb. A többi kötethez képest kicsit hiányosnak éreztem a végét annak ellenére, hogy a nyomozást lezárták.

>!
lillia
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

A kötetből kiderül, hogy Maigret nemcsak alkoholista, de homofób is. (Oké, 1950-ben íródott a regény, így ezért nem kapott „csillaglevonást” a történet.)
Maigret különben se az a szimpatikus nyomozó-figura, de ez eddig sem volt újdonság számomra. Nincs benne túl nagy részvét az áldozatok iránt, felsőbbrendűnek véli magát, és nem rest bedobni egy felest, mielőtt elindul a forró nyomon. Kikérdezés közben pedig szemrebbenés nélkül olyan indiszkrét kérdéseket tesz fel, aminek az ügyhöz kb. semmi köze – de ha kíváncsi, hát kérdez.
Maga a nyomozás kicsit „pörgősebbnek” tűnt, mint az általam eddig – elég régen – olvasott Maigret történetek, ezért a 4 csillag.

Kicsi a viszonyítási alapom, de úgy tűnik, jobban szeretem Simenon stílusát a nem-Maigret történeteiben.

1 hozzászólás
>!
fülcimpa
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

De tudnám lesni, ahogy a pipázik. Én, nyomoznék vele. Én beülnék mellé egy csehóba meginni egy italt. Nekem tetszik ez az ürge. De lehet, hogy inkább Simenon?

>!
meseanyu P
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Az én ízlésemnek kicsit túl sötétek voltak az éjszaka bugyrai, a krimi meg nem túlzottan szövevényes, de azért tetszett, Simenon sem bírt még számomra igazán rosszal előállni.

>!
Biedermann_Izabella P
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Férfias játékok az éjszakában avagy pasik egymás közt. Érdekes krimit olvasni az ötvenes évekből, amikor még nem számított furának, hogy a felügyelő berúg nyomozás közben, az alrendőr meg egy éjszakai nőcskébe szerelmes. Amúgy hemzseg a non-pc kifejezésektől, sehol egy kedveskedő meleg, meg a másság elfogadása, ellenben van helyette buzeráns, meg hasonlók.
A férfi lélek rejtelmes. Georges Simenoné is.

>!
Katherine_Grey
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei

Kora ötvenes évekbeli Maigret, már majdnem igazi Párizsos. A szegények, a mulatólakók, a lecsúszottak, a bűnözők és a tévelygők világa már összeér a „nagyon rendes emberekével” ebben a gyilkossági történetben. Mély megértés, izgalmas korfestés, utánozhatatlan hangulat: a rejtély megoldása azonban még kevéssé izgalmas az ízlésemnek. Ami jó, hogy ez volt az egyik a három olyan ötvenes években írt Maigret-könyv közül, amely még nem jelent meg magyarul.


Népszerű idézetek

>!
Biedermann_Izabella P

Lapointe ezen az éjjelen eltemette első szerelmét. És megölte az első embert életében. Ami Lognont illeti, még mindig a Constantin-Pecqueur tér lépcsőin morfondírozott, mivel elfelejtették felmenteni az őrségből.

>!
Maya 

Jussiaume rendőr számára, aki éjszakai járőrszolgálatát mindig ugyanazon a helyen teljesítette, a járókelők, mint ez a nő is, olyannyira hozzátartoztak a mindennapjaihoz, hogy csak gépiesen észlelte őket, mint ahogyan az állomások mellett lakók észlelik a vonatok érkezését és indulását.

(első mondat)

>!
Chris

Azon komor napok egyike volt, amikor azon tanakodunk, minek jöttünk erre a világra, és miért kerül annyi fájdalomba, hogy itt maradjunk.

23. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika
François Emmanuel: A mélabús gyilkos
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Stephen King: A halálsoron
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban
Terry Hayes: Nevem Pilgrim
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Chris Carter: Halállista