Maigret ​és a szombati kliens (Maigret) 86% 50 csillagozás

Úgy tűnik ez volt az első Maigret könyv, amivel útjára indította itthon a magyar könyvkiadás a neves francia detektívet 1968-ban. Hogy miért pont erre a regényre esett a választás, gyanítom, nem a történet kiválóságához, hanem, az akkori viszonyokat ismerve, az alacsony jogdíjhoz lehetett köze. Elég lapos kis történet, habár nem szokványos az indítása. Maigret-t megkeresi egy férfi, hogy meg fogja ölni a feleségét és annak szeretőjét. Egy pipogya, szerencsétlen kis ember ez a Planchon, meglehetősen idegesítő volt olvasni szerencsétlenségének hosszan előadott történetét. Aztán az ügy lefolyása is a lehető legszimplább, olyan unalmas, mint amilyen egy való életben előforduló átlagos bűnügy lehet.
Azonban van mégis egy érdekessége a sztorinak, hisz az elején még bűncselekmény nem történik, csak beszél róla Planchon, és ha ma fordulna ezzel a magyar rendőrséghez, akkor legfeljebb azt mondanák neki karjukat széttárva, hogy bűncselekmény hiányában nem tehetnek semmit, tessék csak hazamenni, gyilkolni, és akkor majd ők jól kinyomozzák az esetet. Jogilag Maigret sem tehetne többet, de Maigret-ben van lelkiismeret, megpróbál segíteni a nyomorulton, némileg átlépve hatáskörét. De mivel ez egy krimi, és gyilkosságnak márpedig lennie kell, ezért kitalálhatjátok, hogy kevés sikerrel. De azért a jó felügyelő mindent megtesz, hogy az igazság kiderüljön.
Fontos adalék még, hogy Maigret-ék ebben az évben vették az első tévéjüket (1962), és pillanatok alatt rászoktak a tévé előtt vacsorázásra.

Még meg kell jegyeznem, hogy a fordítást eléggé összecsapottnak tartom. Utánanéztem, Rayman Katalin mégiscsak egy meglehetősen művelt nő volt, irodalmi szerkesztő, etc, tehát feltételezem, hogy jobban is meg tudta volna csinálni ezt a szöveget. Valószínű inkább, hogy akkoriban ez mégiscsak a tűrt kategóriába tartozó írásmű volt, a kiadó által is kissé lenézett darab, a fordítónak meg csak egy kis gyorsan megszerezhető mellékes, így ennek megfelelően össze lett csapva a kiadás.

a vénemberek szeretik Maigret történeteit

Érdekes történet volt. Sajnáltam a szerencsétlen Planchon-t. Fura volt a felesége, nem kedveltem, utálatos egy nőszemély. Mindennek több oldala van, nem fekete és fehér. Tetszett, ahogy Maigret dolgozott az igazság kiderítésén.

Azt hiszem, ez a regény nem tartozik Simenon legjobb Maigret-történetei közé, mégis rendkívül figyelemre- és olvasásra méltó.
Simenon lélekábrázoló tehetsége itt is kivívta elismerésemet. Nagyszerűen rajzolta meg Planchon figuráját. A szombati kliensét, akinek hónapok kellettek, hogy összeszedje a bátorságát és beszéljen a főfelügyelővel – akkor sem az Orfevres rakparton, hanem a Richard Lenoir körúton. A vacsora ugrott, a tévénézésnek annyi, de Maigret megismert egy igazán izgalmas figurát, akinek a sorsa akaratlanul is felkeltette a figyelmét, és aggódni kezdett érte. Nem is csak aggódott, de nyomozást indított, mert féltette az életét.

Bevallom, engem a történet során végig zavart Planchon, szerencsétlen. Mint amikor valaki belép a privát szférámba, és nem tudok távolabb kerülni tőle, mert nem engedi. Részben sajnáltam, de részben nagyon meg tudtam volna rázni, hogy szedje össze magát végre. Azonban megértettem, milyen folyamat vezetett odáig, ahol és ahogyan most áll.

Mostanában Bruno Cremer főszereplésével láttam több Maigret filmet, így olvasáskor is őt képzeltem a történetbe. Szinte a hangját is hallom hozzá, ahogy olvastam. A film és a könyv hozza ugyanazt az atmoszférát, színeket, szinte láttam magam előtt a kis Tholozé utcát, holott még sosem jártam Párizsban, és ma minden bizonnyal egy másik Párizs tárulna a szemem elé. Maigret Párizsát ezek a kis regények adják vissza, egyre otthonosabban. Kezdem megszeretni Simenon történeteit, főleg így egymás után olvasva. Rövidek, de igazán kikapcsolnak.

Első Maigret történetnek nem biztos, hogy a legjobb választás volt. Mivel semmilyen előismeretem nem volt róla, így nem ismertem a karakter sajátosságait, de nem is ragadt meg bennem semmi olyan, ami egyedi lenne. Az eset sem volt különösebben érdekes, a gyenge jellemű, iszákos Planchon ugyanúgy idegesített engem, mint a feleségét, csak én legalább nem akartam volna megölni vele ellentétben.

Talán nem a legjobb Maigret történet, egy kicsit szokatlan volt, bár nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Hozta a szokásos kliséket, azaz most is szinte ott érezhetjük magunkat Párizs utcáin és kiskocsmáiban. A felügyelő most nem a zsenialitására, hanem megérzéseire alapoz, és ahogy azt el is várjuk, természetesen most is sikerrel jár. Eléggé felüdítő volt ebben a rohanó világban egy ilyen nyugodt, lecsendesült és lassan csordogáló történetet olvasni. Nekem tetszett!

Vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban. Eddig nem igazán olvastam krimiket, de most úgy alakult, hogy két neves nyomozó történetével elkezdtem ismerkedni. Maigret története lassabban bontakozott ki, kevesebb csavar volt benne, viszont a kor Párizsának bemutatása nagyon tetszett. A karakterek bemutatása minden esetben rövid, néhol csak vázlatos volt mégis jól kirajzolódott belőlük személyiség, Planchon esetében a megtört ember, míg Maigret esetében egy profi, a munkájának élő nyomozó.

igen @vargarockzsolt, ahogy öregszem, nekem is egyre inkább bejön Maigret a maga egyszerű, lassú de jópofa stílusával…

Könnyű, megbízható és élvezetes olvasmány volt számomra, mint minden eddigi Maigret-könyv. A fél csillagnyi levonást néhány apró fordítói (?) baki miatt érzem jogosnak. (Ezekről majd később, karcban fogok írni…)