Maigret ​és a hajléktalan (Maigret) 89% 55 csillagozás

Ebben a regényben egy olyan ügyben nyomoz a főfelügyelő, amit valójában senki nem vesz komolyan. Egy hajléktalant ért támadást igyekszik kinyomozni. Közben feltárul előtte az áldozat élete, és egy idő után szívügyévé válik ez a foglalkozásából és a társadalomból kiugrott ember, és mindent megtesz, hogy elfogja a támadót. Akár azt is mondhatom, bizonyos mérték barátság alakul ki közöttük.
Maigret talán ebben a történetben a legemberibb (nem, ez így nem igaz, mert ebben és a Maigret kudarcot vall-ban, csak ott más okokból). Simenon láttatta az uszályon dolgozók és a hajléktalanok életét; és megengedett főhősének egy kis „gyengeséget” is, már amennyiben az addig az ügyeiről nem beszélő felügyelő itt megengedte magának, hogy belevonja feleségét is az ügybe.

Habár megértem, ahogyan Keller doktor döntött a regény végén, nem értek vele egyet. De ez már egy másik történet.

Azt hiszem azt tetszett leginkább ebben a kötetben, hogy Maigret egy olyan ügyet vitt végig száz százalékos erőbedobással, amivel senki más nem foglalkozott volna. Megtámadtak egy hajléktalant, nagy ügy… De Maigret komolyan veszi, elmélyül az esetben, igyekszik megismerni az áldozatot, az embert látni benne, nem csupán a társadalom peremére szorult szerencsétlent. Mert mindenkinek megvan a történet, hogy miért van ott ahol, ahogy Dokinak is. Ettől valahogy nagyon emberivé, közelivé vált számomra a francia főfelügyelő.
A tettest szerintem elég hamar kitaláltam, de itt nem is a rejtélyen volt a hangsúly, így ez egyáltalán nem zavart. A kihallgatási technika most is lenyűgözött, és bár kicsit csalódott voltam a végkifejlet miatt, azt hiszem ez a történet így volt kerek egész.

Ez volt az első találkozásom Maigret főfelügyelővel, de gyanítom, hogy jön ő még az én utcámba olvasmánylistámra! Tetszett éles látó emberismerete, figyelmessége, elhivatottsága, higgadtsága, kitartása, no meg nem utolsó sorban az is, hogy egy ici-picit Madame Maigret-t is bevonta a nyomozásba! Végre-végre egy asszony, aki nemcsak segít az ügy megoldásában, de akit nem is rejtegetnek előlünk, mint Columbo feleségét…
Jó volt Maigret-vel Párizsban bóklászni és élvezni a tavasz első napjait. Tetszett, hogy milyen apró részletek, rezdülések segítették hozzá az ügy megoldásához. Nem az egy oldalra jutó bűntények és fordulatok száma miatt érdekes ez a regény, hiszen sodrása lassabb a Szajnáénál, de talán még annál is erőteljesebben ragad magával.

Maigret egy hajléktalan ügyében nyomoz, aki valaha orvos volt. Furcsa belegondolni, hogy milyen könnyen juthat az ember ilyen helyzetbe. Ennek ellenére nem volt nyomasztó a hangulata, inkább egy kicsit derűs volt, ami nem jellemző Simenon regényeire. Talán ezért is szerettem annyira ezt a kötetet. Mondjuk azt nem tudom elképzelni, amit a Kövér Lea mondott, hogy ők (az ő hajléktalan társaságuk, akik egy híd alatt alszanak) nem lopnak egymástól, mert nem érdekli őket már semmi.
Az is tetszett, hogy Maigret felesége is „nyomozott” egy kicsit az ügyben, és megbeszélték az ügyet otthon. Végre ő is egy személy volt a könyvben, nem pedig egy tárgyként kezelt feleség, aki elvégzi a házimunkát, és akinek néha haza kell telefonálni, hogy Maigret megint nem megy haza éjszaka.
A vége persze csalódást okozott, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy így végződjön egy ügy, szóval valósághű volt. spoiler

Ez a könyv tetszett, annak ellenére, hogy Maigret lassú, nyugodt és megfontolt stílusa végig kíséri a regényt. Nagyon drukkoltam a sikeres befejezésnek, ami több szempontból is elmaradt. Ennek ellenére nem zavart ez a helyzet. A regény egész, kerek. Maigret emberi, együttérző és kitartó a történetben. Tetszett, hogy mennyire végig viszi az esetet, annak ellenére, hogy senki sem foglalkozik vele. Neki viszont fontos, mert minden eset mögött ott van az ember, az egyéni sors, függetlenül a kinézettől és a társadalmi helyzettől.

Ez az, monsieur Simenon! Ezt vártam már az előző, első Simenon-olvasásomkor is (http://moly.hu/konyvek/georges-simenon-a-kisertetek). Ifjabb koromban minden epizódot megnéztem a tévében a Maigret-sorozatból, és ráismertem az ott látott karakterekre. Akkoriban a háttér (Párizs) még nem érdekelt, túlontúl lekötött az izgalom, de a krimit olvasva mindig tudtam, hol jár a főfelügyelő és a segítője. Sőt, kellemes meglepetésként a könyv elején és a végén is szerepelt egy-egy térképvázlat, amin egyszerű volt követni a szereplők mozgását.
Nem a szokványos krimi, legalábbis nem az a fajta, amelyben a főszereplő egyes-egyedül (legfeljebb a technika segítségével) mindent kitalál. Ebben Maigret főfelügyelő felesége is szerepet kap. Na nem a nyomozásba vonják bele, azért ott még nem tartunk, de a barátnői telefonálgatások jó kiinduló ötletet adnak a férjnek. Nincs túlbonyolítva a cselekmény, sejthető is a tettes kiléte, de az indíték kiderítéséhez és a tettes lefüleléséhez (mert majdnem kicsúszott az igazságszolgáltatás kezei közül) mindenképpen szükség volt a főfelügyelőnk csavaros észjárására.
További ötletes tipográfiai (ha ez az) megoldásként azt is kiemelhetem, hogy minden fejezet végén megjelenik Maigret védjegye, egy füstölgő pipa rajza, amely a regény végén lefelé fordul. Nekem tetszett, hogy ilyen apróságra is odafigyelt a kiadó ennél a sorozatnál.

Rövid, de mégis különleges darabja ez Maigret felügyelő pályafutásának. A feleségét ritkán vonja be a nyomozásba, azonban itt tud segíteni és szívesen is teszi azt. A felügyelő sosem mesél az éppen aktuális eseteiről otthon, de most kivételt tesz. „Csak” egy hajléktalan sokak szemében, akit a vízbe dobnak, Maigret mégis felgöngyölíti az esetet.

Régen nagyon szerettem a Maigret a könyveket. Valószínűleg azóta sokfélét olvastam, vagy a világ pörgött fel nagyon körölöttünk. Gyorsan kivégezhető könnyed „krimi”. Könnyed, hiszen nem hal meg benne senki, és az olvasónak sem kell gondolkoznia, hogy mi történhetett. Maigret felügyelő ismeretlen morzsákból levonja a következtetéseket. Párizs hangulata szépen átjön.

Tetszett ez a könyv, Simeon megint egy remek könyvet írt. Izgalmas volt, fordulatos és tetszett, hogy a feleségét is bevonta a nyomozásba. Tetszett, ahogy az író a tavaszi Párizsba kalauzolt minket.

Jó hangulatú Maigret történet, a vége felé pedig egyre izgalmasabb. A nem szokványos megoldás miatt sincs hiányérzetem, illik a regényhez. Ezúttal Madame Maigret is besegít a nyomozásba, ráadásul Maigret mesél neki az esetről, nem szófukar.