A ​Bicêtre harangjai 16 csillagozás

Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

René Maugras, az ötvennégy éves francia lapvezér, aki legközvetlenebb baráti körének szokásos hó eleji összejövetelén vett részt, egyszer csak arra eszmél, hogy orvosprofesszor barátja gondozása alatt bicétre-i kórházban fekszik: oda szállították, amikor szélütés érte. Gyógyulása majd fél évig tart – Simenon aprólékos gonddal, minden részletre kiterjedő figyelemmel ábrázolja ezt a folyamatot. Nem kevésbé fontos azonban az az önvizsgálat, amelyet a korábban hallatlanul energikus, ambíciózus, magabiztos s most hirtelen kiszolgáltatottá vált, mások segítségére szoruló főhős tart múltja és jelene fölött. Végiggondolja életét, pályáját, de főként szerelmeinek történetét, a sok alkalmi kapcsolat mellett első s mostani, második házasságának konfliktusait. Ennek a belső számvetésnek az eredményeképpen jut el aztán – Barta Andrásnak, Simenon avatott fordítójának szavaival – „addig a felismerésig, hogy meg kellene változtatni az emberekkel szembeni magatartását”.

Eredeti megjelenés éve: 1962

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
298 oldal · ISBN: 9631534162 · Fordította: Barta András

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
RKAti
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Ez egy véletlen találkozás! Simenontól krimit kerestem, de valami egészen mást találtam.
Számomra két „gondolatkör” végiggondolását tette kötelezővé.
Az első mondhatni talán sablonos is, számtalan könyv témája ez, miért kell ahhoz egy súlyos betegség, egy tragédia, hogy elgondolkozzunk az életünkön. Sokszor „csak úgy” élünk, és sem a szépséget, sem a rútságot nem vesszük észre. Remélhetőleg a főhősnél sokkal több valódi kapcsolattal rendelkezünk, remélhetőleg érzékenyebbek vagyunk a szeretteink érzelmeire, problémáira! De bizony gyakran megesik mindenkivel, hogy elsétál egy gyönyörű pillanat, egy fénysugár, egy lombos fa, egy mosoly, egy csillogó szem, egy gesztus mellett, ami, ha egy kis időt szánnánk rá óriási értéket jelenthetne számunkra!
Nem szabad megvárnunk, amíg baj történik, néha egy-egy álmos reggelen idézzünk vissza emlékezetes pillanatokat, amikre szívesen emlékezünk, és olyan eseményeket is, amikre nem, de így lehetővé válik, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazt a hibát!

A másik „gondolatkör” a kiszolgáltatottsággal függ össze. Az ajánlóban írja is Simenon, hogy azoknak ajánlja a könyvet, akik beteg emberekkel foglalkoznak. Munkám során nem beszélő, értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozom, vagyis olyan gyerekekkel akik teljesen ki vannak nekem szolgáltatva. Időnként nagyon megterhelő lelkileg a felelősség, vajon eléggé figyelek rájuk, vajon eléggé rájuk hangolódtam? Jól értelmezem az apró jelzéseiket, gesztusaikat? Természetesen az elsődleges célom az, hogy megtanítsam őket valóban kommunikálni, hogy megértsék ők is befolyással vannak a környezetükre.
Érdekes volt olvasni ezt a könyvet ebből a szempontból is, hányszor fordult elő, hogy Maugrast nem kérdezték meg mit szeretne csinálni (pedig egy idő után ő írásban már tudott kommunikálni), hányszor beszéltek a feje fölött, mint egy tárgyként kezelve őt, mintha ott sem lenne. Mennyire szörnyű lehet ezt megélni! Egyrészt kiszolgáltatott vagy, ami teljesen ismeretlen érzés, kínos és rettentő lehangoló, másrészt semmilyen befolyással nem lehetsz a veled történtekre, nem kérhetsz magyarázatot, nincs választásod!
A segítő hivatást űzőknek valóban el kell olvasni ezt a könyvet, sőt mindenkinek hiszen sajnálatos módon nem tudjuk, hogy mikor kerülünk abba a helyzetbe, hogy egy szerettünknek szüksége lesz a segítségünkre!

2 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta I
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Soha sincs késő változtatni, törekedni személyiségünk, viselkedésünk jobbítására. Akár 54 éves korban sem. Kár, hogy többnyire csak valami megrázó, negatív kimenetelű történés hatására ismerjük fel ennek a szükségességét.
A regény egy ilyen szituáció elemzése, érdekesen, tanulságosan elmesélve.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
298 oldal · ISBN: 9631534162 · Fordította: Barta András
>!
ekphrasis 
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Meglehetosen zuzda-gyanus. Lapos, erdektelen, szexista. Epp bioetikat kapargatok (erdekes, hogy most akadt a kezembe ez a konyv), es majdnem azt gondoltam, hogy majd lesz itt valami beteg-orvos kapcsolat boncolgatas, de kb. egy meztelen csiganak tobb on- es emberismerete van, mint szerzonknek/betegunknek, szoval en szemely szerint nem ajanlanam olvasasra, csak az idot vesztegetne vele az ember. (Es mi lett a harangokkal?)

>!
alaurent
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Simenon regénye a súlyos, magatehetetlen betegségben fekvő ember gondolataiba vezeti az olvasót. Az addig nagyon aktív, vezető pozíciót betöltő, társasági lényt az agyvérzés bekényszeríti a mozdulatlanságba, kezdetben még beszélni sem tud, miközben belül, az alvás szüneteiben, folyamatosan jár az agya. Mindent tud és érzékel, ami körülötte történik, de reagálni alig tud. Ez alatt az időszak alatt legfőképpen azzal foglalkozik, hogyan tud kilábalni ebből a helyzetből, milyenek az esélyei, latolgatja, és bizonyossággal keresi a látogatói szemében, gesztusaiban a saját halálos ítéletét. Kicsit ellenséges is az őt ért igazságtalanság miatt, és bár ez nem látszik, nemigen viszonozza a látogatói, orvosai kedvességét, figyelmességét.
Jelentős változás következik be akkor, amikor már tud mozogni, és valamelyest beszélni is, ekkor eltűnik belőle az ellenségesség, és eljut odáig, hogy kívülállóként legyen képes végiggondolni az életét, a sikereket, kudarcokat, kapcsolatokat, szerelmeket, kis árulásokat. Éles fényben látja a körülötte lévőket, a családja tagjait, a barátait és munkatársait. Látja, mit és hol rontott el, mit lenne jó másképpen csinálni, ha még lehetősége lesz rá – de azt a kérdést, hogy vajon képes-e a változásra, a regény már nem válaszolja meg. Az életösztön feltámadásával előjönnek a vágyak, és velük a szembenézés elkerülhetetlensége a korábbi élete konfliktusaival. Élesen lát, de mi is élesen látjuk őt, a szenvtelen, nyugodt mondatok kirajzolják az alakját, vonásait – de a múltja és jövője megítélését az író ránk hagyja.
Akár rájön erre, akár nem, kapott egy esélyt az élettől, hogy rendezze az emberekhez fűződő viszonyát, hogy apja lehessen a lányának, férje a feleségének.
Simenon csakúgy, mint a Maigret regényekben, A Bicetre harangjaiban is a hangsúlyt a jellemrajz kibontására, a környezet megfestésére, és az emberi viszonyok feltárására fekteti. Hangja hiteles, sallangtalan és dísztelen, de leírásai pontosak, képszerűek. Méltán érezhette tragédiának, hogy csak a bűnügyi könyvei alapján ismeri a világ, s a többi munkája efelett elsiklik a figyelem.

>!
Gáborr_Nagy
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Nekem nem működött, egyszerűen hiteltelen volt. Nem hiszem, hogy ilyen ennek a betegségnek a lefolyása orvosilag és lélektanilag. A főszereplő teljesen érdektelen volt,a pár bájos hölgyalak egy kicsit javított a helyzeten. Az emlékek nagyon felszínesek voltak, nem értettem, miért pont ezek jöttek elő. A harangot meg egyszerűen kifelejtette a szerző a regény felétől, pedig az elején még volt súlya. Hasonló témában sokkal jobb szövegek is léteznek. Ez elhibázott, maradok a szerző Maigret-történeteinél.

>!
kiki_roller I
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Meglepett, hogy Simenontól ilyen könyv került a szemem elé. Simenont lassú és inkább unalmas, szürke krimiírónak tartottam, tévesen. Ez a regénye véletlenül került a kezembe és nagyon megfogott. Ha ismertem volna előtte a témát, egy pillanatra se kezdtem volna bele, de így, előitéletek nélkül kezdtem olvasásába és a történet egy pillanat alatt magábarántott. Ilyen-olyan betegségek leírását bárki érdeklődve olvas, azonban itt, emellett megjelenik a súlyos betegségek folyamán megjelenő kérdés: mi a fontos az életben? Hogyan kellene élnünk? Mi az, amit elhanyagoltunk és mi az amit el kellene hanyagolnunk? Kíváló regény.

>!
Sandor_Nagy
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Olvasás közben rájöttem, hogy valamikor láttam az ebből készült filmet, ami mély benyomást tett rám. A könyv jól indul, de idővel ellaposodik. Szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. Ezzel együtt olvasásra ajánlom.

>!
lyneth
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Egy Maigret-könyvre számítottam, de nem hagytam félbe. Végül tetszett.

>!
Zábráczky_Olivér
Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

„Túlontúl” francia. Az ingerküszöb fölött lavírozott az elejétől a végéig. Sikerült lankadatlan figyelemmel olvasnom. Majdnem ajánlottam valakinek, de inkább valami mással kedveskedek majd. A főszereplő átlagosan kellemetlen alak, nem tudtam vele azonosulni de talán nem is ez volt a szerző célja. Az pedig, hogy végiggondolja az emberekkel szembeni viselkedését szerintem 54 éves korban már egy kicsit megkésett ötlet.


Népszerű idézetek

>!
alaurent

Sohasem volt mondanivalójuk egymásnak, vagy ha akadt is, nem találták meg a közlés módját.

>!
alaurent

Nem ugyanazon a síkon mozognak. Mintha süketek beszélgetnének, ha ugyan egyáltalán beszélgetésnek lehet ezt nevezni. Besson agytumorról és röntgenfelvételekről beszél. René pedig, ha lenne kedve kérdezni, ha ilyen kérdést fel lehetne tenni egy férfinak, legyen az akár a barátunk, ezt kérdezné:
Te elégedett vagy magaddal?

>!
alaurent

Szinte valamennyi barátja elérkezett már oda, ahol nem kell többé sorba állni, ahol már nem kell a színházak pénztárainál rostokolni, ahol egyetlen telefon több napi vagy több heti utánjárást pótol.
Ők már nem tartoznak a közönséghez. A kulisszák mögött helyezkednek el, tudják, amit a többiek nem tudnak, amit mások elől titkolnak; mert veszélyes lenne, ha a tudomásukra jutna.

>!
alaurent

Gondolatai mindjobban eltérnek azoktól, amelyek nappal jutnak eszébe. Olyan igazságokra érez rá, amelyekkel hideg fejjel nem mer szembenézni, és szinte mindig akad egy röpke pillanat, amikor minden érthetőnek, világosnak tűnik.
Reggel aztán hiába próbál visszaemlékezni erre. Ám az is lehet, hogy emlékszik rá, de igyekszik elfelejteni, mert felborítaná mindennapi életét.

>!
alaurent

Ugye a férfiembernek feltétlenül valamilyen közösséghez kell tartoznia? Az apja megszokta, hogy mindennap ugyanabban az órában elmenjen a kávéházba, és erre nem is annyira az ital késztette, sokkal inkább az, hogy a többiek között fenntartott helye legyen. A parti kezdetével megvárták. A poharát rendelés nélkül hozták. Ha pedig rápillantott a pult feletti órára, valaki odavetette:
– A fiad még várhat tíz percet…

>!
RKAti

Minden professzornak, orvosnak, ápolónőnek, ápolónak, mindazoknak, akik a kórházakban és másutt a legelesettebb lény, a beteg ember megértésén és szenvedésének enyhítésén fáradoznak.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Karl Bruckner: Szadako élni akar
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Lois Lowry: Nyáron történt
Thomas Mann: A varázshegy
William Somerset Maugham: A festett fátyol
Oltyán László: Fapapucsos messiások
Selma Lagerlöf: A halál kocsisa