A ​filmművészet története 6 csillagozás

Georges Sadoul: A filmművészet története Georges Sadoul: A filmművészet története

Szegényes ​filmirodalmunkban különösen jelentős esemény ez a kötet: az első átfogó filmtörténeti mű, amihez számos idegen nyelvű fordítás után végre az olvasóközönség is hozzáférhet. A magyar könyvpiacon nemrég nagy sikert aratott „Charlie Chaplin élete és kora” c. mű szerzője ebben a könyvében a film születésétől kezdve 1956-ig tárgyalja századunk új művészetének történetét. Beszél a kezdeti próbálkozásokról, a filmrendezés európai és amerikai fejlődéséről. Bemutatja a híres sztárokat, vázolja a hangfilm hozta új lehetőségeket. Technikai ismeretet csak alig közöl, hiszen művészettörténetet ír, egy új művészet történetét, gazdasági, társadalmi és esztétikai vonatkozásait. A művészetté válás, majd a művészeti fejlődés egyes szakaszait jól tagolt, izgalmas, lebilincselő fejezetekben tárja az olvasó elé. A 60 éves fejlődést a film őskorának primitív felvételeitől kezdve a modern filmek rafinált fotoművészetéig számos kép szemlélteti. A könyv végén található terjedelmes függelék… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 1959
610 oldal · Fordította: Szávai Nándor

Kedvencelte 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

akire>!
Georges Sadoul: A filmművészet története

„…mi a filmtörténet Mélies-ei vagyunk . Vakmerően és gyakran felelőtlenül vágtunk bele a munkába, műveinket (különösen a sajátjaimat) egyfajta megközelítési kísérleteknek tekintem. Ami a könyveimet illeti azt kívánom, hogy a sajtó- és fordítási hibák kiküszöbölése után munkáimból kiindulva, azok lerombolása által a helyükbe valami új épülhessen. A legtöbbünk munkájával kapcsolatban ezt a rombolást és építést majd az utánunk jövő generációnak kell elvégeznie.” – írta Sadoul.
Sadoul-t olvasni olyan, mint egy érző emberrel beszélgetni a filmekről. (Bikácsy tudja még ezt…)
Mert igazából nem is a filmek fontosak (és különösen nem az esztéták véleménye), hanem az, hogy választ kapunk-e a kérdéseinkre általuk, vagy legalább közelebb jutunk-e a megfejtéshez a róluk való beszélgetés által.

Lily_Sz>!
Georges Sadoul: A filmművészet története

Magamra nézve kötelező olvasmánynak tartottam – mivel, hogy kisgyermekkorom óta rendkívül érdekeltek a filmek, érdekelt a filmek világa, a filmek születésének folyamata. Aztán jött a régi, a nagyon régi filmek iránti érdeklődés és rajongás.
Ebből a könyvből rendkívül sok érdekes információt megtudtam a film, mint művészeti ág születéséről, és az általam oly érdekesnek talált nagyon régi filmekről, így aztán mindenképpen megérte elolvasni végre.
Úgy gondolom, még egy ideig „kézikönyvként” is fogom használni, hisz jó néhány megnéznivaló film címét rejti…
Politikai-ideológiai szempontból azért igencsak „elbeszélgetnék” a szerzővel, de hát istenem, valamiért rendkívül fontosnak tartotta a propagandát – az egyébként igen értékes könyvért elnézhető ez is. :)

>!
Gondolat, Budapest, 1959
610 oldal · Fordította: Szávai Nándor
walkingRead>!
Georges Sadoul: A filmművészet története

Filmbu2i korszakomban nagy kincsnek tartottam e könyvet, annyira, hogy nem is olvastam el sose (ahogy a legtöbb filmes könyvemet se), mert mindig féltem, hogy bedarál az éles filmtudományi- és filmtörténeti technicuspengéivel – de főleg azért, mert a mérhetetlenül sok filmcím nem viszonylott bennem semmihez, dimenzió-szűzen lebegtek egy intermediális közegben; s valamiért mostanában villant be, hogy a szakirodalmi gyűjteményem ezen darabjait, már csak az érthetetlen fóbiám miatt is, be kéne pótolni. Azóta persze kipörgött az életemben jó pár képkocka, így nagyobb bátorsággal kezdtem neki és több örömmel fejeztem be; hátszélnek amúgy volt egy emlékezetes Thompson-Bordwell kötet, aminek a némafilm korszakos fejezetei beégtek a fejembe, így a Sadoul nagyja nem volt számomra ismeretlen, de ahogy azt az egyetemen is mondták anno, „a Thompson-Bordwell nem elég…” (inzert emlékek) – és, így utólag tényleg. Jelen kötet akkor is jó, ha szegény már hetven éves, mert mondani se kell, de az első kb. (szintén) hetven évet sokkal részletesebben darálja, egyfajta kellemes jó tanári stílusban, mint a kétnevű könyv, így sokkal kerekebb képet alkotva az igazi filmművészet történetéből.


Népszerű idézetek

oscarmániás>!

Disney legbecsvágyóbb műve a Fantázia ("Fantasia", 1940) volt. Miki bűvészinasként jelenik meg a film legsikeresebb részében, amely Paul Dukas szimfonikus művét dolgozza fel. A szerencsétlen egérke, amelyet a könyörtelen seprők egyre üldöznek, és amely a vizesvödrök áradatában fulladozva hasztalan küszködik a maga felidézte végzet ellen, mintha csak saját alkotójának képe lett volna, aki szinte fulladozik a művészeti és technikai eszközök áradatában, amelynek véges tehetsége nem tudott meghatározott irányt adni.
A Fantáziában Walt Disney törhetetlenül komoly maradt. Kezdetben művelte a maga művészetét, anélkül hogy különösebb problémákat vetett volna fel önmaga előtt, de közben olyan sok bókkal halmozták el, hogy végül is Michelangelónak, Beethovennek, Platónnak, Darwinnak és Shakespeare-nek képzelte magát egy személyben. Egy víziló bohóckodó és öntelt nehézkességével taposott a zenében, s aztán magukat a vízilovakat táncosnőknek öltöztette, hogy így csúfolja ki Ponchielli egy régi olasz balettjét. Csajkovszkij Diótörőjének ízléstelen filmváltozatában még találunk némi leleményességet. De hogyan vélekedjünk a panoptikumból kitört ördög és a vidéki kegyszerárus boltjából szabadult angyal párharcáról, amely Muszorgszkij Egy éj a Kopárhegyen és Schubert Ave Mariájának váltakozó dallamára szokványos és unalomig ismert „tündérország” keretében folyik? Vagy a Tavasz megkoronázásának fellengző és kozmikus világáról, ahol Sztravinszkij zenéjére vulkánok és dinosaurusok lejtik a táncot? És főleg arról a Pásztor-szimfóniáról, amely Beethoven remekművét felcicomázott pegazusok és divatosan öltözött kentaurnők balettjévé varázsolja, hátterében egy századvégi kaszinó ízlésével berendezett Olymposszal?
Még az üzleti siker sem igazolta ezeket a zenei mészárlásokat: a bűn sem fizetődik ki mindig.
Disney a maga különcködéseivel és önteltségével zsákutcába vitte a rajzfilm műfaját.

334-335. oldal, 25. fejezet - Dokumentum- és rajzfilmek 1895-1939


Hasonló könyvek címkék alapján

François Truffaut: Hitchcock
Charles Casillo: Marilyn Monroe
Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről
Bertrand Meyer-Stabley: Az igazi Elizabeth Taylor
Emmanuel Haymann: Alain Delon
François Truffaut: Önvallomások a filmről
Matt Allen – Steven Knight: Birmingham Bandája
Stephen Rebello: Alfred Hitchcock – Így készült a Psycho
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Ed Catmull – Amy Wallace: Kreativitás Rt.