A ​lovag, a nő és a pap 89% 10 csillagozás

Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, már évekkel korábban felfigyeltem rá. Most adódott erre alkalom, de kicsit más volt, mint amilyennek korábban képzeltem. Korrekt, történelmi hűségű könyv, adatokkal, konkrét esettanulmányokkal. Nem az a könnyen olvasható, népszerű történetírásos szöveg, ami általánosításokkal és cáfolhatatlannak tűnő következtetésekkel dolgozik.
Az esettanulmányokból egyet sem tudnék felidézni – ki látott már ilyet, ennyi nevet meg helyet és időt, évszámot felsorolni!
Komolyra fordítva a szót, nem volt azért ez a könyv olyan rossz. A cím alapján vártam volna valami általános bevezetőt, vagy a három említett csoport elhatárolását, helyzetének és egymással való kapcsolatának leírását, de erről szó sem volt. Ezért kérem meg kell küzdeni, végigrágni magunkat a szövegen és levonni a magunk következtetéseit. A cím tulajdonképpen félrevezet, hiszen a házasság középkori története volt a valódi téma – amit az alcím közöl is a belső címoldalon – ahová nagyon sokáig el sem jutottam…
Érdekes volt képet kapni a középkori gondolkodásról. Ez a kor sokkal szabadosabb és mocskosabb volt annál, ahogy a romantikus értelmezések ábrázolják – erre újra és újra rádöbbenek. Mivel javarészt egyházi források maradtak fent, főként a korai középkorból – torz képet kapunk általuk. Kicsit tömjénszagúbb minden a feltételezett realitáshoz képest, ha papok írnak róla.
Itt főleg a felsőbb körökről esett szó, ahol a házasság csupán a vagyon örökítése miatt volt fontos – a parasztokról nem írt senki túl sokat. Egyébként mindenki annyi ágyast tartott, amennyit csak elbírt. Az udvari szerelem és a lovagi szerelem sem volt mindig annyira plátói. A kolostorok nagy népszerűsége, terjedése is gazdasági-politikai okok következménye. Oda küldték a másod- és harmadszülött fiúkat, akik nem vágytak lovagi pályára, és a rengeteg nőt, akit valamilyen okból el kellett tüntetni, biztonságba kellett helyezni: a hitszerinti apácák közt serdülő lányok nevelkedtek, befért ide a pártában maradt lány is, nemkívánatos feleségeket, özvegyeket is leraktak náluk, akik ott már nem nagyon tudtak kapcsolatokat kötni, vagy megbotránkoztató hódításokba bocsátkozni.
A szerző állandó kritikával él az egyháziak szövegeivel szemben – igyekszik fülön csípni a túlkapásaikat, olykor analitikus szemmel elemzi őket. A periratok jelentik a másik fontos forrást – ezekből pedig a vagyonért és birtokokért gátlástalanul acsarkodó lovagok képe tűnik elénk.
Mindenképp furcsa elképzelni egy olyan kormentalitást, ahol a keresztény ideológia szinte kézzel fogható realitással létezik, átszövi a mindennapokat, az emberek gondolkodását. Az ezredfordulóig várni kell Krisztus második eljövetelét. Mikor mégsem jött el, akkor pedig görcsösen tovább kapaszkodni abba, amit addig felépítettek. És mindent de mindent ez az ideológia hát alá, a szent szövegekből vont párhuzamok szabályozzák a lelki életet, a magánéletet, a tudomány. A papi réteg igyekszik befolyást gyakorolni a párok életére – a szövegekből legalábbis ezt a következtetést vontam le – rengeteg az előírt és javasolt böjti nap, azt is meghatározzák, hogy férj és feleség mikor, mely napokon lehetnek vagy nem lehetnek egymáséi!
A pap értelmezésében a nők alsóbbrendűek, buják, nem tudnak parancsolni az érzékeiknek és bűnre csábítják a férfit, ahogy Éva tette. Igaz, hogy a férfiak azok, akik nőt rabolnak, erőszakot tesznek, ágyasokat tartanak. De tényleg csak azért, mert a nők rávették őket! Ez a kifordított gondolkozást a legnehezebb megérteni. Amelynek egy másik lépcsője, hogy a gyönyör rossz. Ha lehet, még gyermeket is úgy nemzzünk, hogy közben nem érzünk gyönyört. De hogy miért rossz ez? Mert rossz tettekre sarkall? De akkor miért a gyönyör a rossz és nem a gyenge jellem?
A házasságoknál már csak a válások beszédesebbek. Hetedfokú rokonságon felül illik házasodni – azonban egy előnyös házasság kötésénél harmad, negyed, ötödfokú házasság sem gátolja meg a feleket az egyesülésben. Ha azonban újabb és jobb lehetőség ígérkezik, ez alapján nagyon könnyű kimondatni a válást. Ha ez nincs, vádakat is koholnak.
Egy rövid kitérő erejéig az eretnekek is szóba kerülnek – akik nem tartják be az egyház házasságra vonatkozó előírásait. Előfordulnak olyan eretnekhordák, ahol bárki szabadon egyesül a csoport bármely tagjával. Ezzel kapcsolatban merül fel a papi nőtlenség tagadása is, mely egyes irányzatok túlélésével létjogosultságot nyer majd a későbbi századokban. A papi nőtlenség persze az egyház berkeiben is nagy kihívás: a feleséget tartó vidéki plébánosok, és az ágyas(oka)t tartó püspökök szintjén egyaránt.
Házassági propagandaként előfordul, hogy erényes életet élő házasembereket, királyokat szentté avatnak, és 2-300 év alatt úgy átdolgozzák az életrajzukat, hogy az illető magára sem ismerne. Így lesznek az ideális házasság szentjei a császári pár: Henrik és Kunigunda, vagy a sorsukat megadóan tűrő Szent Godeliva és Szent Ida.
A késői századok világi irodalma a szentes írásoktól eltérő képet mutat majd: úgy mint az allegorikus Róka regény, – és a geneológiai táblákkal feléledő családtörténetírás elbeszélései: pl. Amboise urai.

Sok mindent megértettem a lovagi szerelem és a trubadúrlíra születéséből. Bár ezt hiszem, Dubí nem nagyon hisz ezekben a dolgokban, csak leplezik a nők elnyomását etc.

De nagy történész, az egészen biztos.

Szellemesen, izgalmasan, kiváló stílusban megírt történelmi esszé, tanulmány, amely bemutatja a kora középkori és középkori társadalom változásait, az egyház szerepét a korszakban, s a keresztény egyház megáldotta házasság elfogadtatásának nehézségeit. Duby rengeteg történelmi, kultúrhistóriai és mikrotörténelmi példával, s az összefüggések izgalmas, logikus bemutatásával tárja elénk ezt a sokszor sablonosan és statikusan látott, pedig valójában sokszínű és állandóan mozgásban, változásban lévő időszakot, igaz, alapvetően Franciaország nézőpontja felől közelítve.

Beadandó miatt olvastam el ezt a könyvet, nehéz szülés volt, de végeztem vele. :)
Összességében érdekes olvasmány volt, de magamtól biztos, hogy soha nem jutott volna eszembe elolvasni. :)