Egy ​falusi plébános naplója 12 csillagozás

Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója

A ​regény főhőse egy őszinte és mély lelkiéletre törekvő fiatal pap, akinek hivatása első állomáshelyén szembesülnie kell nyájának értetlenkedésével, közönyével és cinizmusával, miközben ő maga is súlyos hitbeli válságba kerül, s szenvedései nem csak lelki, de fizikai teherként is ránehezednek.
Az emberek tévesen ítélik meg: falánknak és iszákosnak könyvelik el, s hiába él aszkéta életet, egészségi állapota miatt egyre nagyobb fájdalmak gyötrik.
Naplója kétségbeesett kísérlet, hogy imádságra képtelen lelkét megvizsgálja és Isten felé emelje. Leírja súlyos vitáit a körülötte élőkkel, tanúi lehetünk a rendszeres párbeszédnek, melyet önmagával folytat, de közben rájön, hogy szenvedélyes és kíméletlen őszinteséggel leírt sorai nem enyhítik szenvedését. Személye a kármelita Kis Szent Teréz alakját idézi: „Minden kegyelem” – írja halála előtt, ahogyan Teréz is sóhajtotta utolsó szavaival.
Bernanos a hit harcát állítja elénk: egy gyermekien tiszta szívű pap rendületlen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1936

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2009
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632771458 · Fordította: Just Béla
>!
Szent István Társulat, Budapest, 1985
218 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633602939 · Fordította: Just Béla
>!
Március, Kassa, 1943
286 oldal · Fordította: Just Béla

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

marschlako >!
Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója

     Plébániám az unalom martaléka, ez az igazság. Mint annyi sok más plébánia. Az unalom szemünk láttára falja fel őket, és mi nem tudunk védekezni ellene. Egy nap a ragály talán bennünket is elér, észre fogjuk venni magunkon ezt a rákot. Az ember nagyon sokáig elélhet vele.

Mintha Mauriacot olvasnék*. Ugyanaz a komor, kilátástalannak tűnő világ. Bűn és gyötrődés; a hivatás fénye és gyomorbaj; szegénység és megváltás.

Csaknem biztos vagyok abban, hogy az ember sohasem adja magát oda valaminek egész lényével, mély őszinteségével. Önmagunk felszínén élünk, és az emberi talaj olyan gazdag, hogy ez a vékony felszínes réteg is meghozza a maga gyönge termését, mely azt a látszatot kelti, mintha igazi sorsról lenne szó.

A kis falu fiatal plébánosát naplóján keresztül ismerhetjük meg: Krisztusért vívott küzdelmeit, magányát, betegségét. A falu borisszának tartja, pedig gyomorbaja teríti le időről-időre. Fényt kíván vinni a sötétségbe, ami kellemetlenül érinti a szokásaikba (és bűneikbe) belegyökerezett falusiakat, egyre inkább magára marad, egyedül a(z őt gyakran megdorgáló) Torcy-i plébánossal tudja megbeszélni problémáit, kétségeit. De még így is, meg nem értve, jelentéktelennek tartott személye által is megmenekíttetik egy lélek. spoiler

Minden kegyelem.

*Nem véletlenül szokták őket együtt emlegetni, mint a katolikus írókat.

_karolina_>!
Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója

Csodálatosan szép irodalmi alkotás egy szép lélekről. Ugyan kicsit lehozza az embert az életről, de katolikus írás lévén ez nem meglepő. (Rengeteg bölcsességet, meglátást tudnék idézni belőle, de lusta vagyok.)


Népszerű idézetek

marschlako >!

    Természetesen az emberek nem akarnak messzebb látni a véteknél. Pedig a vétek végeredményben csak előjel, tünet. És nem mindig azok a tünetek a legnyugtalanítóbbak, a legsúlyosabbak, amelyek a legerősebb hatást gyakorolják a hozzá nem értőre.
    Csaknem biztos vagyok abban, hogy az ember sohasem adja magát oda valaminek egész lényével, mély őszinteségével. Önmagunk felszínén élünk, és az emberi talaj olyan gazdag, hogy ez a vékony felszínes réteg is meghozza a maga gyönge termését, mely azt a látszatot kelti, mintha igazi sorsról lenne szó.

84. oldal

marschlako >!

Egy kisfiú hónapokig boldogan játszik el a legkisebb filléres babával, míg
egy koravén gyermek ásítozni fog az ötszáz frankos játék láttára is. Miért? Mert elvesztette gyermeki lelkületét.

18. oldal

atka80>!

„Dolgozz – mondta –, igyekezz kis dolgokat véghezvinni, napról napra. Légy szorgalmas. Jusson eszedbe az iskolás fiú, aki füzete fölé hajol és nyelvét harapdálja nagy igyekezetében. Így akar a Jóisten is bennünket látni, ha a magunk erejére hagy. A kis dolgok nem sokat mutatnak, de megadják a békét az embernek. Olyan ez, mint a mezők virágai. Azt hisszük, nincs szaguk, pedig együttesen illatossá teszik a levegőt. A kis dolgok imája ártatlan. Minden kis dologban egy angyal rejtőzik. Szoktál az angyalokhoz imádkozni?”

176. oldal

marschlako >!

Sajnos mind gyakrabban hallani lehet a plébániákon egy szót – egyikét azoknak a szörnyű „baka”-szavaknak, melyek nem tudom hogyan és miért, de tetszettek az előbbi nemzedékeknek, de a korombeli fiatalok érzése szerint csúfak és szomorúak. „Nem kell az értelmét kutatni”, ezt mondogatják a plébániákon. Istenem! de hiszen mi azért vagyunk itt, hogy mindennek az értelmét keressük! Tudom, vannak elöljárók is, Csakhogy ki tudósítja az elöljárókat? Mi. Tehát amikor a szerzetesek engedelmességét és egyszerűségét magasztalják előttünk, hiába igyekszem, ez az érv nem nagyon hat reám…

6-7. oldal

marschlako >!

Valószínűleg túlságosan faragatlan, nyers a természetem, de bevallom, hogy az irodalmár pap mindig megborzasztott. Széplelkek közé járni végeredményben annyit jelent, mint előkelő helyen vacsorázni – és az ember nem megy előkelő helyre vacsorázni olyanok szeme láttára, akik éhenhalnak.

7. oldal

marschlako >!

    Plébániám az unalom martaléka, ez az igazság. Mint annyi sok más plébánia. Az unalom szemünk láttára falja fel őket, és mi nem tudunk védekezni ellene. Egy nap a ragály talán bennünket is elér, észre fogjuk venni magunkon ezt a rákot. Az ember nagyon sokáig elélhet vele.
    Ez a gondolat tegnap ötlött fel bennem az országúton. Finom eső szemerkélt, olyan finom, hogy az ember a tüdejére szívja, sőt még a gyomrába is lehatol. Saint-Vast felől a falu hirtelen bukkant fel, összezsugorodva, nyomorultan az undok novemberi ég alatt. A víz mindenütt gőzölgött fölötte, olyan volt, mintha lerogyott volna a patakzó fűbe, mint egy szegény elcsigázott állat. Milyen kicsiny is egy falu! És ez a falu az én plébániám volt. Az enyém, de nem tudtam semmit tenni érte, csak néztem szomorúan, amint belemerül az éjbe, eltűnik… Néhány pillanat még és nem fogom látni. Sohasem éreztem ilyen kegyetlenül, hogy milyen magányos ez a plébánia, és hogy milyen magányos vagyok én is. Azokra az állatokra gondoltam, melyeket köhécselni hallottam a ködben, és amelyeket az iskolából hazatérő kis tehénpásztor nemsokára elhajt, az ázott legelőkön keresztül a meleg, illatos istállókba… És ő, a falu is olyan volt, mintha annyi sok más, a sárban töltött éjszaka után arra várt volna – sok remény nélkül –, hogy feltűnik a gazda, akit majd követhet valami valószínűtlen, elképzelhetetlen istálló felé.

5. oldal

marschlako >!

Még most is kellemes érzés, mikor a hajnal megszabadít szenvedésemtől. Olyan ez, mint Isten kedves ajándéka, egy mosoly. Áldottak legyenek a reggelek!
    Az erőm visszatér s még étvágyam is van. Az idő egyébként szép, száraz és hideg. A mezőket dér borítja. A falu most egészen másnak tűnik fel, mint ősszel, mintha a tiszta levegő lassanként minden súlyát elvenné, és amikor a nap hanyatlani kezd, az ember azt hinné, hogy az űrben függ, nem is ér a földhöz, ellibeg. Magamat érzem nehéznek, nagy súly vagyok a talajon. A káprázat néha olyan erős, hogy szinte rettegve, megmagyarázhatatlan iszonnyal nézem nagy cipőimet. Mit csinálnak itt, ebben a fényben? Mintha belesüppednének a földbe.

171. oldal

marschlako >!

Igen, a dolgok hirtelen egyszerűnek tűntek fel előttem. Ennek az emléke sohasem fog elhagyni. Az a tiszta ég, az arannyal tarkázott vörösbarna köd, a még dértől fehér lejtők és az a kápráztató gép, mely szelíden lihegett a napban… Megértettem, hogy az ifjúság áldott --21 hogy az ifjúság kockázattal jár –, és még ez a kockázat is áldott. És egy előérzet értésemre adta, tudtam azt is, hogy Isten azt akarta, mielőtt meghalnék, még ismerjek meg valamit ebből a kockázatból – talán csak éppen annyit, hogy áldozatom teljes legyen, ha a pillanat elérkezik… Átéltem ezt a szegényes kis percét s dicsőségnek.

173. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Roger Peyrefitte: Szent Péter kulcsai
A. J. Cronin: A mennyország kulcsa
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Eric-Emmanuel Schmitt: Noé gyermeke
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Szántó Dániel: Egy pap vallomása
Robert Bolt: A misszió
Paul Burke: Frank atya
Szives Béla: A tövisfalvi tisztelendő
Michael D. O'Brien: Az apokalipszis árnyékában