Mauprat 31 csillagozás

George Sand: Mauprat George Sand: Mauprat George Sand: Mauprat George Sand: Mauprat George Sand: Mauprat George Sand: Mauprat

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A ​Mauprat – írja Gyergyai Albert – nem csupán George Sand írói pályájának s a romantikus regénynek talán legmagasabb csúcsát jelzi, hanem egy szenvedélyes élet lassú lecsillapodását, a végleg meglelt szülőföld, a megfékezett ösztönélet, a természet s a távoli forradalom annál szebben zengő együttesében, mivel mindez spontánul, zene módjára tör fel benne, fokozatosan, dallamosan, fájdalmasan és kibékítőn, mint a legszebb liszti muzsika… A romantikus regény varázsát, hangulatát, muzsikáját legszebben, legtöretlenebbül a Mauprat-ban találjuk meg – a Mauprat-ban, amely már George Sand életében egyik legnépszerűbb regénye volt, s amely felépítése, célzata, egész légköre révén, mondhatnánk: klasszikus példája műfajának… Bernard de Mauprat, a regény hőse maga mondja el, túl nyolcvanadik évén, élete és szerelme tanulságos törénetét… Edmée és Bernard szerelmét egyre több motívum színezi, hátráltatja vagy segíti, és a regény fordulópontján, amikor Bernard ártatlanul börtönbe és törvényszék… (tovább)

A megszelídült farkas címmel is megjelent

Eredeti megjelenés éve: 1837

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Romantikus klasszikusok

>!
Pannon Lapok Társasága, Zalaegerszeg, 2010
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638899842 · Fordította: Szávai Nándor
>!
Palatinus, Budapest, 2006
406 oldal · ISBN: 9789639651265 · Fordította: Szávai Nándor
>!
Európa, Budapest, 1977
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630709094 · Fordította: Szávai Nándor

3 további kiadás


Most olvassa 2

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
George Sand: Mauprat

Nagyon okos regény! Körülményes, lassú, műfaját tekintve – és a modern olvasói elvárások szemszögéből nézve – rendkívül romantikus, de kegyetlenül okos. Pusztán stílusában talán mintha elcsúszott volna az időben úgy ötven évet, jóval archaikusabb a szöveg, mint a XIX. század derekán született francia regények általában – szerintem viszonylag lefelé tendáló, méltatlannak ható százaléka is éppen ennek köszönhető.

Megéri azonban áldozni érte a türelmünkből, hiszen Sand nagyon jó érzékkel vonzza és köti magához az olvasóit. Miliőfestése parádés, az iromány gótikus vonásai megbabonázóan intenzívek és élénkek, ezenkívül remek fordulatokkal operál, és kiválóan altatja az olvasó gyanúját. Van egy baljós részlet, haladunk tovább az eseményekben, majd a legváratlanabb pillanatban, amikor már szinte el is felejtettük, mire kellene figyelnünk, lecsap a ménkő, megnyílik a föld, mi meg csak sikongatunk, mint a lépcsőfordulóban meglepett kisasszonyok. Két központi szál kerülgeti egymást a történetben: egy szerelemé, ami szorosan összefonódik egy fejlődéstörténettel, meg egy családi párharc históriája, amiben szembekerül egymással a becsületes és az útonálló Mauprat-k ága. Az imént említett fejlődésregény tétje éppen az, hogy a vad körülmények között, öntörvényű kalandorként nevelkedett Bernard erkölcsi értelemben megtérve méltó legyen a szerelmére (vagyis átkerüljön az egyik csapatból a másikba), így bár az események szétbonthatatlannak tűnnek, a regény utolsó nagy felvonásáig úgy tűnik, a rokoni párharcokról szóló részek pillérként tartják a fölöttük hídként átívelő szerelmes évődést. Utóbbi lehetne a regény gyenge pontja, Edmée tépelődése és döntésképtelensége azonban megint csak feloldandó rejtéllyé válik az olvasó előtt, Sand ugyanis nem köti az orrunkra, mik a kis hölgy valódi érzései. Itt Bernard csapongó, zavaros belső vívódásain kívül semminek sem vagyunk a beavatottjai – végig van miért izgulni, mindig lebeg a levegőben egy feloldatlan konfliktus, egy megválaszolatlan kérdés. A leírtaknak, bármennyire is idejétmúltnak, lassúnak, unalmasnak tűnnek, mindvégig komoly tétje van.
Jellemábrázolás terén kiemelném a regény mellékszereplőinek már-már hatásvadász alakjait: az Amerikából érkező Arthurért, aki fájdalmasan háttérben marad, mégis úgy kóricál a színen, mint a XIX. századi új ember egy lovagregény főhősei között. Az öreg Mauprat-ét, akit mindenki lovagnak szólít, kihangsúlyozva, hogy egy régi világ utolsó mohikánja (bár ezt csak a magyar fordítás adja ilyen szépen vissza). És legfőképpen Patience-ét, akinek a személyét Sand arra használja, hogy Voltaire és a felvilágosodás eszméi előtt hajlongjon, ezúttal nem egy tanult és kinevelt filozófus, hanem egy vadonból érkező remete segítségével. A filozófiai él amúgy szépen belesimul a regénybe, az egyházellenesség azonban határozottan kiugrik a lapokról: Sand irodalmi hagyatéka cakkompakk fel is került a Vatikán Index librorum prohibitorumára, amit csak 1966-ban vetett el VI. Pál pápa.

Ha nagyon fogást akarok keresni a sztorin, akkor talán a szerelmi szál alakulását venném elő, szent meggyőződésem ugyanis, hogy ennek a kapcsolatnak spoiler. Mondom ezt a furcsán alakuló dramaturgia mellett azért is, mert Edmée titokzatossággal átszőtt viselkedése és gondolatvilága ezáltal óhatatlanul negatív előjelet kap, és hiába írta a történetet egy álnéven alkotó 33 éves asszony, a művet bizony nem fogjuk felrakni a női egyenjogúság szellemében született könyvek patinás és dicsfényes listájára.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1959
460 oldal · puhatáblás · Fordította: Szávai Nándor · Illusztrálta: Rogán Miklós
6 hozzászólás
>!
sztinus P
George Sand: Mauprat

jó, mert francia. jó, mert régi hiányt pótoltam ezzel, valahogy g. s egy nagy elérhetetlen varázsbuborékot jelentett, nyilván mert nem volt róla sok infóm, élményem.
most kipukkadt.
nehéz olvasni, igy nem tud kedvenc lenni.

>!
Bartha_Helga
George Sand: Mauprat

Olvastam már jobb Sand könyvet!… Vagy lehet, hogy én nőttem ki a romantikusokból?

>!
Bubuckaja P
George Sand: Mauprat

Egy kicsit untam az elejét, nagyon eseménytelen és vontatott volt. Edmée önsajnálata és hisztije, vonakodása nagyon bosszantott. A végére azonban felpörögtek az események.
A regény során többször eszembe juttatta az Üvöltő szelekek, de ez a hasonlóság csak egy bizonyos vonalra jellemző.
Azonban nagyon romantikus, ha valaki nem szereti ezt a stílust, ne fogjon bele. Szinte minden romantikus eszközt felvonultat. A túláradó érzelmek nem biztos, hogy a mai olvasónak viselhető.

>!
Gáborr_Nagy
George Sand: Mauprat

Úgy tűnik. nem nekem szánta a mester ezt a regényét. Untam és sokat bosszankodtam rajta. Ennyi kínlódás meg tökölődés, állandó hosszú beszélgetések meg levelek nekem nem hiányoztak. Ráadásul annyira erőltetett volt az egész eltávolítás, hogy mesélek valakiről, akinek valaki elmesél egy levelet, amiben van egy tájleírás is, és ez az egész az öt közvetítőn keresztül szépen eljut hozzám, ez már sok volt. És az 1700-as évek közepén valaki elmegy Franciaországból Amerikába, ott harcol, majd hazajön, ez az egész kb. 10 oldal, semmi kaland elmesélése, és ezután egy közönséges vacsora leírása meg kétszer ilyen hosszú. És az egymással állandóan érzelmi játszmákat játszó két főszereplő sem volt szimpatikus.

>!
Gabriella_Balkó
George Sand: Mauprat

Első George Sand-könyvem, teljesen másra számítottam, így kellemesen csalódtam! Valamiért azt hittem, hogy ő a realizmust képviseli, de az csak utána jött, ő még a romantizmus írónője. Meg is látszott ezen a regényen, amelyben sok műfaj keveredik egyébként – romantikus, lovagkori, történelmi, gótikus regény egyszerre. Néhol kicsit tényleg az Üvöltő szelekre emlékeztet.
Engem eléggé magával ragadott a történet, gyorsan olvasható könyv volt.

>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1974
408 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630701774 · Fordította: Szávai Nándor
>!
Lily_Sz
George Sand: Mauprat

Romantikus romantikus regény, sok filozófiai fejtegetéssel – röviden így jellemezném; se több, se kevesebb.
Elméletileg a szerelem civilizációs erejéről szóló mese, szerintem inkább a nevelés szerepét fejtegető, áradó érzelmes történet, mely a kor szokásaihoz híven némi gótikus elemtől sem mentes.
Első George Sand-művem…
Ha pszichológiai síkon szeretném elemezni, akkor talán Edmée az írónő saját ártatlan, gyermeki énjét testesítheti meg, vagy inkább mindannyiunk ártatlan, romlatlan gyermeki énjét. Nehéz is volt kihozni ebből a szerepből a karaktert… Felnőtt nőként inkább csak egy vágyálom, vagy egy piedesztálra állított szent… – hogy aztán mégsem az, az csupán a mű legvégén néhány utalásból derül ki, de a történet azon részét elhallgatja a mesélő.
Véleményem szerint egyébként talán hiba volt Bernard bőrébe bújni, és az ő nézőpontjából elmesélni a történetet, talán nem ez volt a legszerencsésebb perspektíva… Jobb lett volna Edmée szemszögéből előadni.
Egyébként talán a legérdekesebb szereplő az amúgy mellékszereplő Patience.
Hát a szerelem civilizáló hatásában nem hiszek, a nevelésében annál inkább, ez bizony döntő lehet.
Jó felvetés a szerelem és vágy/szenvedély megkülönböztetése. És itt talán ezt látom a legnagyobb jellemfejlődésnek – Bernard esetében: a kezdeti szenvedélye szerelemmé nemesedik…

>!
Európa, Budapest, 1977
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630709094 · Fordította: Szávai Nándor
>!
bagett
George Sand: Mauprat

nem vagyok erényes sem nemeslelkű: szerelmes vagyok, ennyi az egész – de szerelmem erős, kizárólagos és kitartó
:)


Népszerű idézetek

>!
nage

Nem téphetünk ki egyetlen
oldalt sem az életünkből,
de tűzbe dobhatjuk
az egész könyvet.

>!
Gáborr_Nagy

Amióta meg Patience a Mauprat-park szélén lakott, Marcasse még jobban vonzódott Sainte-Sévére-hez, mert Patience volt Marcasse Orestese.

>!
Cicu

…; de szépsége nemhogy csökkent volna, inkább úgy láttam, hogy a tökéletesség legmagasabb fokát érte el. … Mármost, ami engem illet, én Edmée-t soha, életem egyetlen percében sem találtam kevésbé szépnek, mint bármelyik másik percben; még a szenvedés óráiban is, amikor a szépség mintha eltűnne anyagi formájában, az övé magasztossá vált a szememben, és egy újabb, erkölcsi szépség csillogását láttam a vonásain.. Különben is, nemigen van tehetségem a művészetekhez, és ha festő lettem volna, arcának egyetlen változatát tudtam volna csak megrögzíteni: azt amely a lelkemben élt; mert egész hosszú életemben egyetlen nőt találtam csak szépnek: Edmée-t.

29 hozzászólás
>!
Lily_Sz

Meg kell hát különböztetni a szerelmet a puszta vágytól: a vágy le akarja törni az akadályokat, amelyek vonzzák, s legtöbbnyire meghal a legyőzött erény roncsain; a szerelem viszont élni akar, és ezért akarja, hogy szerelme tárgyát olyan gyémántfal védelmezze, amelynek értékét és szépségét ereje és fényessége adja.

151. oldal (Európa, 1977)

>!
Lily_Sz

De a szépség olyan, mint egy templom: a tájékozatlanok csak külső gazdagságát látják. A művészi gondolat fennkölt titka csak az együttérző léleknek nyílik meg, és a magasztos alkotás legkisebb részlete is oly ihletet ád, amelyhez nem is érhet fel a közönséges halandó értelme.

168. oldal (Európa, 1977)

>!
Cicu

Nem szerettem jobban, ez amúgy is lehetetlen volt, de most már megértettem miért szerettem olyan leküzdhetetlenül, minden szenvedésem ellenére. Ez a szent lány változatlanul lobogott lelkemben, s egy pillanatra sem sápadt el hatévnyi távollétem alatt.

>!
mrumus

Ahogy nőttél a szememben, éreztem, hogy várhatok, mert még sokáig szerethetlek, és szenvedélyem nem alszik ki a kielégülés híján, ahogy ez a gyenge lelkek szenvedélyével történik.

29. fejezet

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Victor Hugo: A nyomorultak
Stendhal: A pármai kolostor
Emily Brontë: Üvöltő szelek
Stendhal: Vörös és fekete
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Alessandro Manzoni: A jegyesek
Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű
Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály / Homburg hercege
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame
Jókai Mór: Az arany ember