Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ember a nádasban 2 csillagozás
Ennek a nagy regénynek nem hőse az, aki a regény címét adta – az ember a nádasban –, mert az az ember, akit az 1934-es esztendő Ausztriájának náci-puccsistái, ellen-puccsistái, katonák, rendőrök, csendőrök, gyanús kalandorok és miniszteriális urak meg egy Kréta szigetéről épp hazatért régész és humanista társaság tagjai keresnek, nem kerül elő, talán sohasem létezett. De ennek a regénynek más főhőse sincsen, egyáltalán nincsenek hősei. Csak szereplői vannak. Társadalmi és politikai, világnézeti és hatalmi krízisek napjainkban kis szereplőkké válnak mindazok, akik tétovák, halogatók, emberségben erőtlenek. Veszélyes szereplőkké, de sem hősőkké, sem antihősökké nem válnak azok, akik hajtóvadászatokra uszítanak másokat, vagy akik változások lehetséges hasznaira spekulálnak, pozíciókat osztogatnak titokban. Saiko regényének minden alakja csak egy-egy részecske egy szövevényes-bonyolult szerkezetben, egy-egy áldozata annak a pokoli szerkezetnek, amelynek létrejöttét nem akadályozza meg… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1955
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
Mielőtt belekezdek egy könyvbe, szokásom belelapozni, hogy sok párbeszéd van-e benne, vagy masszív tömbökben súlyosodik a szöveg. Ha meglehetős mennyiségű a párbeszéd, akkor szellős olvasmányra számítok – de ebben a könyvben ez a módszer abszolút csődöt mondott. Szó se róla, Saiko könyvének jelentős része a szereplők di- sőt trialógusaiból épül föl, de ebből kiindulva se számítson senki könnyed sétagaloppra. Az írónak ugyanis sikerül elérnie, hogy amikor bekapcsolódunk ezekbe a beszélgetésekbe, az a határozott érzésünk támad, hogy jóvátehetetlenül lemaradtunk az elejükről – mert Saiko egy párbeszéd megjelenítésével nem egy adott téma kifejtését szeretné elérni, hanem magának a párbeszédnek a feszültségét kísérli meg érzékeltetni. Félbetört mondatai, a beszélők által lenyelt szavak mind ezt a cél szolgálják: egy olyan klausztrofób, lidércnyomásos próza jön így létre, ami határozottan megfekszi az ember gyomrát – én tényleg konkrétan rosszul éreztem magam néha tőle. Ami, tekintve, hogy az írói szándéknak tökéletesen megfelel, megér öt csillagot. (Még akkor is, ha finoman szólva sem voltam túl karneváli hangulatban ettől a regénytől.) Ráadásul bár ez a könyv bizonyos perspektívából történelmi regénynek nevezhető (hátteréül az 1934-es nemzetszocialista puccskísérlet és Dolllfuss osztrák kancellár meggyilkolása szolgál), de Saiko ezt az eseménysort darabokra tördeli, álomszerű visszaemlékezésekkel szakítja meg, és ami maradt, még azt is a fonákjáról vizsgálja. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy ez a módszer tökéletesen szolgálja az írói célt: megmutatni a paranoid légkört, ami a kor Ausztriáján eluralkodott, az elképesztő emberi gonoszságot, a babonás butaságot, a részvéttelenséget, másfelől a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget, mégpedig sajátos posztmodern eszközökkel*. Összességében rendkívüli írói bravúr, egy olyan világábrázolás, ami beleeszi magát az emberbe – nem az a könnyed nyáresti tinglitangli. spoiler Rám nagyon nagy hatással volt, olyan történetet találtam meg benne, ami generációnként újra meg újra megtörténik velünk (többek között éppen most is), és Saikonak sikerül úgy elmondania, mint talán senkinek. De azért nagyon örültem, amikor végre vége lett. Az extrém szövegek kedvelőinek ajánlom.
* Saiko saját hitvallása szerint az irodalom feladata ott kezdődik, ahol a tudományos vizsgálódás kénytelen megtorpanni: a kimondhatatlan és irracionális folyamatokat kell a „tudat szintjére” emelnie. Persze itt ismételten beleütközünk a posztmodern irodalom mindenkori korlátaiba: lehet-e kimondani a kimondhatatlant? Ha pedig csak érzékeltetni lehet, nem lesz szükségszerűen szubjektív ez az érzékeltetés? Magyarán: az olvasóknak nem túl csekély hányadát (elitista kifejezéssel: a krémjét) lesz képes megszólítani? A kérdésre nincs válasz – helyesebben számtalan válasz van. Az egyik Saikoé.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti 95% ·
Összehasonlítás - Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 93% ·
Összehasonlítás - Szabó Pál: Talpalatnyi föld 94% ·
Összehasonlítás - Volker Kutscher: Elestek márciusban 92% ·
Összehasonlítás - Thomas Keneally: Schindler bárkája 89% ·
Összehasonlítás - Szobotka Tibor: Megbízható úriember 88% ·
Összehasonlítás - Tímár Máté: …és a Berettyó folyik tovább… ·
Összehasonlítás - Vladimír Neff: A tizenharmadik szoba ·
Összehasonlítás - Thomas Keneally: Schindler listája 86% ·
Összehasonlítás - Vera naplója ·
Összehasonlítás