Trónok ​harca (A tűz és jég dala 1.) 95% 3456 csillagozás

Abszolút befutó nálam ez a könyv!
Tanácsok a könyv olvasásához:
1.Ne szeress meg senkit! Se felnőttet, se gyereket, de még állatot se!
2.Ne bízz meg senkiben! Különösen Martinban ne! Ő galád, gonosz, kicsit perverz, és örülten zseniális!
3.Zárd be az ajtót, kapcsold ki a telefont, a családnak spájzolj be élelmet, hogy ne halljanak éhen, míg te olvasol, mert ez a könyv letehetetlen.
4.Gondoskodj róla, hogy kéznél legyen a folytatás!
Az első pontot lehetetlen betartani! A másodikról meg annyit, hogy Martin úgy is megvezet!

Update: Film- tetszett az adaptáció, egy-két apró részletet leszámítva nagyon pontosan követi a könyvet. Joffrey herceg a vásznon is olyan ellenszenves seggdugasz, mint, ahogyan én elképzeltem.

Ebbe a könyvbe már a legelején beleszerettem. Egész pontosan az első jelenetnél. Annál, amiben három ember buddog a hóban. Három olyan ember, akinek van neve, és a karaktere olyan mélységig fel van építve, hogy még azt is tudjuk róluk, hogy milyen a termetük, a szemük színe, de még azt is kimerítő részletességgel, hogy milyen ruhát viselnek, nem beszélve a családi háttérről és a motivációkról. Aztán egyszer csak, se szó, se beszéd, véres és értelmetlen halált halnak. Olyat, ami tök feleslegessé teszi a beléjük feccölt energiát, és a történet további részében is csak említés szintjén jelenik meg. Wtf, gondoltam ezen a ponton. Így nem lehet egy regényt elkezdeni. Ez aztán tökéletesen szembe megy a trenddel, ahogy mostanság írni kell. Egy ilyen fordulat után egy magát valamire tartó kiadó kihajítja a kukába a cuccot, de előtte még jogos felháborodásában ír egy megalázó levelet „mitől tartózkodjuk feltétlenül a jövőben” címmel.

Szóval itt kezdtem sejteni, hogy végre egy nemsablon könyvet tartok a kezemben. És be is jött. Az egy dolog, hogy nekem, aki perverz vonzalommal viseltetik a nehezen emészthető könyvek iránt, de felfoghatatlan mennyiségű másik embernek is a világ minden pontján. Egy ilyen sokkötetes regénymonstrum, amiben több a leírás és felsorolás, mint az orosz klasszikusokban, és amiben nem minden egyes szereplő, esemény és kimondott mondat arra szolgál csak, hogy előre vigye a cselekményt. Olyan rég olvastam ilyet friss könyvben, hogy alig mertem hinni a szememnek. Szóval az ömlengést az is indokolja, hogy én elvi síkon is szeretem ezt a könyvet. A sikere hátha kedvet csinál ahhoz, hogy elszaporodjanak a nehezebben fogyasztható, sokszálas, terjengős, kevésbé célratörő és előcsócsált történetek megint. Az olyanok, amiben van idő olyan dolgokat is leírni, amik szimplán izgalmasak, de semmi jelentőségük a vége szempontjából, és ha megjelenik egy szereplő, nem lehet száz százalékban kitalálni, hogy ő lesz a főhős/főellen/ezeknek lieblingje, mert senki másnak nincs helye a könyv keretei között. Tehát önző módon olyanok, amiket én szeretek.

Persze ahhoz, hogy a temérdek, szereppel alig bíró főúr, helyszín, fegyverzet, lobogó, miegyéb leírása élvezhető legyen, ahhoz így is kell megírni. Martinban az is szimpatikus, hogy önálló véleményre képes emberként kezeli az olvasót, és nem ragozza túl a saját szájíze szerint a dolgokat. Az, hogy több, különböző oldalhoz tartozó és különböző helyen tartózkodó szereplő szemszögéből derülnek ki az események, és még csak nem is ugyanazok az események több nézőpontból, szintén nagyon „felnőttes” fogás. Nem kapja meg a másik oldal a lehetőséget (általában), hogy a saját nézőpontjából is elmagyarázza az olvasónak, mit kell gondolnia arról, amit a többiek csináltak. És ettől olyan jó kis erkölcsi relativista, mint a valóság. Ennek a szájbarágós vonalnak a hanyagolása szerintem szintén nagyot lendít az élvezeti értékén az átlagos többmesélős történetekhez képest, ahol ugyanazt adják elő, én-így-láttam, te-úgy-láttad stílusban.

És persze, a csalódások elkerülése végett: nem fantasy, inkább lovagregény. Abból viszont szerintem (remélem:)) stílusteremtő. Én szívesen olvasnék fiktív helyen harcoló fiktív főúri házakról, ha az ilyen, és nem akadnék fenn a műfaji besoroláson. A vége pedig… mindenkinek van elmélete, miért az a sorozat címe, ami, és nagyon remélem, megkapjuk a lehetőséget, hogy kiderüljön.

Igazából nem is olvashattam volna jobbkor ezt a könyvet.
Egyrészt lehet, hogy a falra mászok, ha a sorozat alapján nem ismerem már a főbb szereplőinket és most kell megjegyeznem, hogy ki kicsoda. Másrészt annyira régen láttam az első évadot, hogy konkrétan izgulni tudtam olvasás során, mert egyáltalán nem volt meg, hogy mi lesz most.
Én elég sok rosszat hallottam a könyvekről, így arra is készültem, hogy túl van húzva a cselekmény, Martin nem elég olvasmányos – és pozitív csalódás ért. Nagyon tetszett, hogy ennyi nézőpontot láthatok, így igazán átfogó volt a könyv, és mindenkit sikerült megismernünk. A kedvenceim most sem változtak: Tyrion, Arya és Daenerys.
Érdekesnek találtam, hogy a durva fordulópontokat Martin nem emelte ki, egyszerűen csak gyorsan túlestünk rajtuk, és inkább a szereplőink rágódtak rajta később. Ez a kötet egyébként jó bevezető volt ebbe a részletes fantasyvilágba, és biztosan tudom, hogy a folytatása csak még izgalmasabb lesz! :)
https://youtu.be/Y6w32KVkFC8

Végre eljutottam idáig. Ismerőseim közül sokan égnek Trónok harca lázban, de én ez idáig kimaradtam belőle. Valahogy nem csigázott fel eléggé, aztán mégis várólistára raktam a könyvet és nem bántam meg.
Persze azért nem ártott volna úgy kezdenem az olvasást, hogy ha tudok egyet s mást a történetről és a szereplőkről. (Tudom hihetetlen, de én teljesen Trónok harca szűz voltam :D ) Persze a neten, tv-ben szembe jött ez az, nevek, de ez kevés infó volt. Főleg, hogy a történet sokszemszögű. Nagyon nehezen rázódtam bele és ez meg is látszódik az olvasási idő hosszán…sokáig pihentettem, mert egyszerűen nem volt kedvem hozzá, és nagyon nehezen kerültem képbe, hogy ki hova tartozik kinek a kije stb.
Viszont úgy durván a könyv felénél kezdtem el azt érezni, hogy egyre jobb és jobb lesz a történet, és igenis olvasni akarom. Azt persze hallottam, hogy nem érdemes megszeretni senkit mert az úgyis meghal. Xd Próbáltam ehhez tartani magamat, de ettől függetlenül van akit kedvelek, és van akit nem.
Dany része nagyon sokáig untatott, de aztán hirtelen olyan sok minden történt az ő cselekményszálában, hogy huuuh csak lestem mivel a könyv vége is vele végződött és ezek után érdekel a folytatás nagyon is.
Havas Jon és Tyrion szemszögét élveztem olvasni, és később Ned része is jó volt.
A Rémfarkasok pedig irtóra cukik *-*
A Másokra pedig nagyon kíváncsi vagyok és hogy mi a fene van Benjen-el.
Szóval mindenképpen benevezek a folytatásra.

IMÁDTAM, és függő lettem!!! A Martin által felépített világ semmihez sem hasonlítható, teljesen beszippantott, és tuti, hogy sosem fog elengedni… minden sora élmény volt! A sorozat eddigi részeit láttam már a tévében, és így is kedvenc, de a könyvvel együtt lett teljes az összkép, minden apró részlet a helyére került. Hihetetlen agytekervényei lehetnek az írónak, hogy ennyi családfát, karaktert, helyszínt, történetet tudott bemutatni, ráadásul úgy, hogy mindegyik emlékezetes, a végletekig kidolgozott, és egyetlen másodpercig sem unalmas. Volt, akit szerettem, volt, akit gyűlöltem, velük együtt örültem, vagy épp sirattam meg pár szereplőt. Ahogy a vásznon, úgy papíron is Daenerys & Drogo állnak legközelebb a szívemhez, utánuk következnek a Starkok bár Sansát mindkét verzióban rühellem. Meglepődtem, hogy a film mennyire szorosan követi a könyvet, apró, minimális eltéréseket fedeztem csak fel. Azt az egyet viszont sajnálom, hogy nem olvastam el előbb… mert így már nem a saját magam által elképzelt embereket látom a fejemben, hanem a színészek arcát, akiket a szerepekre válogattak, bár az is igaz, hogy nagyon jól végzik a munkájukat. Igyekszem utolérni magam, és mihamarabb sorra keríteni a következő köteteket, mindenképp szeretném megelőzni az új évadot az olvasással :)

Van egy furcsa szokásom – nem is szokás ez, inkább csak egy berögződés: messziről kerülök minden olyan könyvet, filmet, divathullámot, akármit, ami körül túl nagy a felhajtás. Az egy dolog, hogy az adott könyv mondjuk tényleg jó, én akkor sem szeretem csak a társadalmi nyomás kedvéért elkezdeni olvasni… Hülye vagyok, na.
Így voltam anno a Széthullott Birodalom sorozattal – két évvel a megjelenés után pedig hatalmas szerelem lett.
Ez történt most a Trónok harcával is. Zsigerileg taszított, mikor egy időben még a csapból is ez folyt, de most, hogy már elmúlt az újdonság varázsa, úgy döntöttem, ideje kezembe venni.
Nem bánom, hogy nem olvastam korábban, mert így most jó dolgom van: nem kell várnom hónapokat, éveket a részek között. Oké, azért mire végzek a Sárkányok Táncával, Martin papa viríthatna valamit, de egyelőre ráér.
Nagyon szerettem. Zseniálisan felépített világ és társadalom, a politikai játszmák, az árulások és cselszövések… Nem is tudom, hogyan tudta ezt ilyen tökéletes pontossággal kitalálni, de le a kalappal, mert ez egy fantasztikusan bonyolult történet.
Nyilván van akit utálok, van akit szeretek, és igen ez utóbbiak közül már meg is halt egynéhány, de azért az abszolút kedvenceim még nyeregben vannak, és kicsit előre tekingetve úgy látom, még lesznek is egy darabig, szóval nem aggódom.
A sorozatot még nem kezdem el nézni, mert azzal valószínűleg gyorsabban haladnék, mint a könyvekkel, és nem akarok túl sok poént előre ellőni saját magamnak.
Úgyhogy most jöjjön a Királyok Csatája – ezzel a tempóval azt mondanám, olyan december magasságára már szeretnék valami biztos hírt hallani a következő kötet külföldi megjelenéséről. De tényleg.

Egyszer, évekkel ezelőtt már elkezdtem olvasni, de valahogy nem fogott meg, nem éreztem, hogy én ezt szeretni fogom, így hosszú időre lekerült az olvasandók listájáról. Aztán jött a pillanat, amikor beleszerettem a sorozatba, és eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én mégis el fogom olvasni a könyvet, bármennyire is rossz volt az első élményem.
Megint évekig húzódott, hogy kezembe vegyem, amit most utólag nagyon sajnálok, hiszen ezúttal azonnal beleszerettem.
Újra elkapott a Trónok harca láz, végig mérhetetlen izgalommal faltam a lapokat. Bár nagyjából tudtam, hogy mi fog történni, hiszen itt még a sorozat is követte a könyv eseményeit, nem számított egyáltalán, hiszen a könyv stílusa, az események gyakori brutalitása és izgalma teljes mértékben lekötötte a figyelmemet.
Szándékosan nem szerettem meg senkti. Legalábbis próbálkoztam nem szeretni semmit. Persze, mindig lesznek szereplők, akik felé húzni fogok, akiket megkedvelek, de tudom, hogy itt soha ne számítsak semmi jóra, mert nem számít, hogy valaki főszereplőnek számít, akkor sem biztos a sorsa.
A hossza egyáltalán nem zavart. A végére egy egészen teljesnek ható kép állt össze bennem, nagyjából sikerült átlátnom a szálakat, hiszen azért elég sokat felejtettem már, mióta láttam az első részt a sorozatból. Érik egy újranézés Imádtam, és alig várom, hogy mikor sikerül végre sort kerítenem a folytatásra!

Gondolkozom, hogyan sikerült ezt megalkotnia. Darabokra szedem és újra összerakom, körbejárom…Remélem megbocsát Martin bátyám, de én ezt egy monumentális történelmi kalandregénynek látom a sötét középkorból, a fantasy része 1%-nál nem több.
Tökéletesen felépített világ, családfákkal, mondákkal, vallással, kerek történelmi háttérrel, pont annyira hihető mint kicsiny földünk középkorának története. Hitelességet erősíti, hogy emberek a főszereplők, a mellékszereplők is, kegyetlenül emberi és földhözragadt tulajdonságokkal bírnak.
Egyben egy fantasztikus sakkjátszma is (életrajza szerint, egy időben abból élt, hogy sakktornákat felügyelt), precíz, logikus, ha valaki rossz helyre lép, azt azonnal büntetik, végleg kiszáll a játékból. Néha több mint ketten játsszák ezt a játszmát, valaki belenyúlkál eltüntet egy figurát, vagy feltesz még egy királyt.
Egyben egy Shakespeare királydráma is, kíméletlen intrika, hatalomvágy, emberi esendőség, még a negatív karakterek is áldozatok, ééééééés….csodás, szórakoztató párbeszédek (egyik nagy-nagy erőssége a könyvnek). Nem tölteléknek való, üres locsogás. Ördögfióka, Pók és Kisujj minden szavát ittam, habzsoltam:))
Vigyázat, néha meglepően erőszakos és naturális, de pont olyan amilyen középkorban lehetett…
Végül sokak kedvence, egyben az enyém is, nem véletlenül: az Ördögfióka. Hogy egy furcsa képzavarral éljek, stílusában nekem ő Westeros Dr. House-a. Tőle lesz nagyon „mai” a könyv, ő az ügyeletes megmondó ember, aki tisztában van a saját testi-lelki fogyatékosságaival, nagyon okos, mindig jól átlátja helyzetet, és mindezt csípős, szellemes és fékezhetetlen módon tudatja mindenkivel. Mindig vártam az ő fejezeteit:)
Íme ő 2 idézetben:

„- Sajnálom. A törpéknek nem kell tapintatosnak lenniük. Bohócruhába öltözött, ugrabugráló bolondok generációi kiharcolták nekem a jogot, hogy roszszul öltözzek és kimondjak minden istenverte dolgot, ami csak eszembe jut…”

„- Hogyan akarsz meghalni Tyrion, Tywin fia?
– A saját ágyamban, borral teli hassal és a farkammal egy szűzlány szájában, nyolcvanévesen”

És mégvégebbül egy kis komolyság: nem mondhatom magam egy mélyen vallásos embernek, de gyakran látogatnám az istenerdő varsafáit…

Nagyon nagyon jó könyv. Ez a történet ennél nem is lehetett volna jobb. Tökéletes alkotás. Előbb néztem meg a sorozatot, mint ahogy olvastam a könyvet, de így is élvezetes volt olvasni. Sok olyan plusz információ van a könyvben, ami a sorozatban nincs. Hamarosan olvasom a következő részét a sorozatnak. :)

Az egész annyira összetett volt, de mégis kusza, sok-sok eseménnyel, történéssel. Egy élmény volt olvasni. Csak azt vettem észre, hogy leültem és olyan gyorsan eltelt a délután, hogy csak na. A sorozat is nagyon jó, de a könyv azért az IGAZI! G.R.R. Martin olyan világot teremtett meg, amit nehéz felülmúlni. Imádom a fantasy történeteket, de ez…brutálisan jó volt!