Lázálom 317 csillagozás

George R. R. Martin: Lázálom George R. R. Martin: Lázálom

Abner Marshra, a balsorstól hajszolt hajóskapitányra végre rámosolyog a szerencse, amikor egy titokzatos idegen segítségével megépítheti álmai gőzösét, amely a legjobb istenverte hajó lesz az egész Mississippin. De mi álmaink ára? Mit akarhat a távolról érkezett Joshua York és nála is különösebb barátai, akik csak éjjelente tűnnek elő a Lázálom fedélzetén? 1857 fülledt nyarán a vén folyamördög hullámai a vér ízét sodorják magukkal…

A Trónok harcával világhírűvé vált George R. R. Martin korai regénye nem csupán nagyszerű – eredetiségével, zseniális történetével, utánozhatatlan stílusával mindent felülmúl, amit eddig a vámpírokról írtak.
A Lázálom úgy tűnik ki ragyogó mivoltában a többi rémregény közül, ahogyan a hold tündököl a Mississippi hullámai fölött. Elegáns, izgalmas, a klasszikus regényírás legjobb hagyományait felelevenítő mű, amelyet képtelenség letenni.

Eredeti mű: George R. R. Martin: Fevre Dream

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
Alexandra, Pécs, 2013
416 oldal · ISBN: 9789633571446 · Fordította: Kornya Zsolt
>!
Valhalla Páholy, Budapest, 2002
442 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639238449 · Fordította: Kornya Zsolt

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Damon Julian · Abner Marsh · Savanyú Billy Tipton · Emily · Joshua York · portás

Helyszínek népszerűség szerint

New Orleans · St. Louis · Julian-ültetvény, Louisiana · Mississippi · New Albany, Indiana


Kedvencelte 69

Most olvassa 20

Várólistára tette 136

Kívánságlistára tette 121

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
George R. R. Martin: Lázálom

Mindig furcsa, tapogatózó érzés egy kedvelt szerző – akiről úgy gondoljuk, hogy valamelyest ismerjük és határozottan kedveljük az életművét – olyan írásába botlani, amelyet még jóval a világhír beköszönte előtt alkotott. Így voltam ezzel a regénnyel. Martin mester 1982-ben Lázálom címmel írt egy vámpírtörténetet, egy horrort, belekóstolt a rémregény műfajába. Ekkor még nem dolgozott Hollywoodnak, nem kerültek ki a keze alól kiemelkedően sikeres forgatókönyvek és hol voltunk még a XX. századvég meghatározó epikus fantasy ciklusának megszületésétől.
És pont itt rejlik a rajongó-olvasó csapdája: a szerző minden művében óhatatlanul A tűz és jég dala karaktereit, helyzeteit, hangulatát keresi, hiszen abban már olyan otthonosan érzi magát, mint egy hegyi menedék lakályosan berendezett nappalijának hangulatos félhomályában, a kandalló mellett, a medvebőrön, miközben odakint „közeleg a tél”.
A Lázálom legnagyobb erénye, hogy teret enged a Mester mesélő kedvének. A korszak és a helyszín kiválasztása természetesen telitalálat. Az írói képzelet kibontásának tanítani való megvalósulása, ahogyan a XIX. század közepe-vége – a folyami gőzhajózás észak-amerikai hőskora – megelevenedik előttünk a lapokon. Szinte a hősökkel együtt hajózunk a csodálatos, grandiózus oldalkerekes, vagy a robotos farlapátkerekes gőzösökön a szeszélyes Mississippin és mellékfolyóin, vagy oldalágain. Amikor egy hajó besiklik valamelyik eldugott bayouba, szinte arcunkon érezzük a spanyoltölgyekről, mocsári ciprusokról lecsüngő zöldmoha függönyének lágy, mégis hátborzongatóan baljóslatú simogatását.
A karakterek már ebben a művében is rendkívüli gondossággal megformáltak, kapcsolatrendszerük logikusan felépített, előrevetíti a közeljövő író-óriását. A dialógusok majd csak a hollywoodi évek gyakorlata után válnak igazán feszessé.
A történet koncepciója ugyancsak kiváló. Martin szakít a vámpírsztorik elcsépelt sablonjaival. Új megközelítésbe helyezi a vérszívókat spoiler, nem egyszerűsíti le a történetet a két faj örök harcára, új ötletekkel árnyalja a küzdelmet spoiler és nem utolsó sorban szakít a vámpír-mítosz néhány unalomig elcsépelt elemével spoiler.
De mindez még rendkívül kevés. Hiszen az egész regényt az utolsó 50-60 oldalig egyedül az a bizonyos (Martin által – önmagára értve – örök romantikusként aposztrofált) mesélőkedv tartja egyben. Nem történik semmi, csupán élvezzük a környezet csodálatos leírását és szinte magunk előtt látjuk Lestatot (az általam egyetlen színvonalasnak tartott hollywoodi vámpírfilm főszereplőjét), amint csiszolt kristálypoharát Marsh kapitány köszöntésére emeli a hajó lenyűgözően berendezett szalonjában. Persze van itt vér, az éjszaka népének válogatott rémtettei és egyéb borzalmak is, de valahogy mindez belezömül a leíró részek dominanciájába. Mindazonáltal az író dícséretére szóljon, hogy a horror elemeket mindemellett a mögöttes tartalom homályosítja el igazán, amely uralkodásról, kizsákmányolásról, parazitizmusról és fajok együttéléséről, kibékíthetőségéről, vagy örök, véget nem érő küzdelméről szól. Hiszen mindannyiunkban ott lapul a vörös szomj (csak ki ne szabaduljon!).
Aztán az utolsó lapokon végül megkapjuk a feszültséget, az izgalmat, a sodró lendületű végkifejletet – Mr. Martin igazi tűzijátékot varázsol a kötetet záró lapokra.

Számomra azonban – minden értéke és pozitívuma ellenére – a romantikus elemek túlhúzása, a részletes leíró részek bizonyos határig élvezetes, de az adott zsánerben a mű arányainak felborulásával fenyegető alkalmazása kissé vontatottá tette a könyvet és nagyon hiányzott az általam ismert műveire (GoT) jellemző feszültségkeltés és izgalmi faktor.

De hát ez még csak 1982. Eljön még ’96! :)

>!
Riszperidon P
George R. R. Martin: Lázálom

Hű, ilyen bajban még nem voltam könyvvel….. Hol is kezdjem? Mikor regisztráltam Molyra, halványan élt az emlékeimben, hogy volt jó 10 éve egy vámpíros könyv, amit nagyon szerettem. Aztán sikerült kinyomoznom, hogy mi is volt az. Az első meglepetés az író nevénél jött. George R. R. Martin, hm. Nem olvastam még a Trónok harcát, nem tudom mikor fogom, vagy, hogy fogom-e, de itt most nem is erről a könyvről van szó.
Nagy reményekkel indultam neki, egy régi hatalmas kedvenc újraolvasása, amiből szerencsére már nem sokra emlékeztem, leginkább csak annyira, hogy volt benne, vagy harminc oldal, ami hemzsegett a helyesírási és szerkesztési hibáktól, elírásoktól. Ezt, ebben az új kiadásban szerencsére javították. Meg persze az érzés, hogy mennyire szerettem, és hogy hogyan magával ragadott annak idején. Aztán jött az arcra csattanás. Hihetetlen vontatott volt számomra az egész. Július elsején kezdtem, és az idő óta hat (!) könyvet olvastam ki mellette.
Elcsorgott belőle lassan 100 oldal, majd még 100, volt egy-két fellángolás, de olyan elenyésző az unalom mellett, hogy egy idő után nem tudtam értékelni. Aztán elértem úgy a 300. oldal környékére, és ott hosszabb ideig fent tudta tartani az érdeklődésem, de még itt is élt bennem a tömény unalom, ami előtte ért.
Aztán jött az utolsó negyven oldal, és letaglózott. Leginkább Savanyú Billy Tipton drámája. Szánalommal vegyes undor töltött el, és valahol még sajnáltam is. Szóval az utolsó negyven oldal érintett meg annyira, hogy 3 csillagról, négyre feltornázta magát. Sőt, a legvégét majdnem meg is könnyeztem, ami nálam, igen, igen, igen, igen… ritka.
Nem mondanám most már szigorúan véve vámpírtörténetnek inkább egy (több) ember drámájának a gőzösök fénykorában. Egy történetnek, amiben a vámpírok főszereplőnél kevesebbek, de mellékszereplőnél többek. Egy történetnek, ami a vámpír műfajon belül, nem csak a korszak miatt, de a sztereotípiák átírása miatt is egyedi.
A vége megfogott, nagyon, viszont a kedvencek listájáról, amin még a régi emlékek miatt volt fent, lekerült.

4 hozzászólás
>!
Noro MP
George R. R. Martin: Lázálom

Jó látni, hogy Martinnál a sablondöntögetés néha építő jellegű is tud lenni. Ez a könyv ugyanis nem csak ledönti, felkockázza és hamuvá égeti a hagyományos vámpírmítosz elemeit, de egy új legendát is felhúz a helyére. A tudományos vámpírmítoszt spoiler sokan használták azóta, még a hard SF-be is átszivárgott a hatása spoiler. Ugyanakkor a hagyományos vámpírképet sem hagyta érintetlenül spoiler. Érdemei közé tartozik az is, hogy a szereplőket nem emberekre és szörnyekre osztotta, hanem más módon húzott határt a két küzdőfél között.
A Mississippi luxus-gőzöseiben én mindig is érezni véltem egyfajta neogótikus hatást, így kifejezetten tetszett az ötlet, hogy egy horror helyszínének legyenek megtéve. Ámbár tulajdonképpen elég kevés a valóban horrorisztikus jelenet a könyvben. Sokáig csak az utasokat körüllengő rejtély borzolja a kedélyeket – ami ráadásul a mai olvasók számára még csak nem is rejtélyes. De a hangulat ezzel együtt is nagyon eltalált, legalábbis annak, akit egy kicsit is érdekel maga a korszak. Örültem, hogy a fordítói jegyzetek Mark Twainre hivatkoztak, mert a Folyót illetően nálam is ő az első számú tekintély. Ezzel együtt azt kell mondjam, hogy a történetet nem találtam kiemelkedően emlékezetesnek.

>!
TiaManta
George R. R. Martin: Lázálom

Jót tesz a régi klasszikus teremtményeknek az időnkénti átdolgozás és frissítés, hogy többféle olvasóhoz jussanak el. És itt szerencsére nem a totális nyál, és marketing oltárán történő feláldozás a cél.
Ez egy jó kis vámpír sztori. Már ha ők vámpírok. Mert inkább egy teljesen más faj, ahogy a történetben is írják. Jó elgondolás egy új alapnak, szeretem ha valaki méltón újít, még ha csak egy kicsit is. A fontosabb dolgokat meg kell tartani a többit át lehet írni.
A gőzhajó mint helyszín, és a kor díszletei is nagyon jól passzolnak hozzá. Sokféle, és értékelhető szereplők, akik nem hoznak szégyent az íróra.
Tetszik a történet vezetése, a kisebb idő ugrások. Főleg a végének egy fajta jó kis melankóliát ad az, ahogy megöregszik a halandó szereplő.
Volt pár untató, vontatott rész, de ez szerencsére nem megbocsáthatatlan.

>!
csartak MP
George R. R. Martin: Lázálom

A történet a gőzhajózás hőskorában játszódik, az 1860-70-es években, a helyszín New Orleans és St.Louis, és a környező folyóvilág. Az itt élő, dolgozó hajósok életébe bonyolódik bele a vámpírszál, és kuszál össze mindent. Ott, ahol az élet amúgy sem egyszerű, a rabszolgaság ugyan a végét járja, de még azért jócskán jelen van, így a szabadság nagy kincs. Az emberi életet nem becsülik sokra, tombol a kegyetlenség, bármelyik sarkon a nyakadba döfhetnek egy kést, nemcsak a vámpírok, az emberek is elég jól feszegetik a gonoszság határait.
A Lázálom egy újabb alternatívát kínál az agyonvariált vámpírtémára. R.R. Martin természetesen nem a romantikus-nyálas szálat szövögeti, hősei inkább megszenvedik a vámpírlétet, de a karizmát és az erőt azért elvezik. Szerintem nem volt rossz, arra emlékeztetett, amikor még a World of Darkness könyveit olvastam. Jó kis könyv, nem ereszt el, kegyetlen,sűrű, beleélős, mint egy lázálom.
P.S.: Tetszettek a William Blake utalások és versrészletek.

2 hozzászólás
>!
Kkatja
George R. R. Martin: Lázálom

Én is még a Trónok harca hype előtt olvastam ezt először, aztán véremet adtam érte a rukkolán, de sikerült megszereznem, és gyorsan elolvastam még egyszer, hogy biztosan jól emlékszek-e, hogy ez tényleg ennyire jó a műfajában? És igen, ismét határozottan imádtam a vén medve Marsh kapitányos, vámpíros, hajós, drukkolós, hagymázas történetet. Nem értem ezt a 86% és a fanyalgókat sem, szerintem simán lehet egy kalap alá venni Anne Rice borzongató finomságaival. (jé, megnéztem Ő sincs magasabb %-on)
Akkor pláne tessék többet olvasgatni ezen remek „klasszikusokat” is, fiatalság!!!

6 hozzászólás
>!
BlissX
George R. R. Martin: Lázálom

Röviden és tömören ez a legjobb vámpíros könyv, amit valaha olvastam és ez a legjobb vámpírtörténet, amivel eddig találkoztam. Martin mester ha nem is lesz elismert forradalmár a zsáneren belül, szerintem egyértelműen újszerűen és remekül közelítette meg a témát. A príma koncepciót pedig egy olyan nagyszerűen megírt és komplex karakterekkel rendelkező regényben bontotta ki, ami az én polcomon a klasszikusok közé került. Ez a méltatlanul, alig ismert alkotás, kicsit olyan nekem mint a magára hagyott, penésszel átszőtt Lázálom sziluettje, aminek kőbe faragott mementóját egy kéz minden találkozáskor baráti érintéssel köszönti és emlékezik meg róla évszázadok múlva is. Megkönnyeztem a végét.

>!
pat P
George R. R. Martin: Lázálom

Fránya cselekmény. Fránya vámpírok.
Ha mindezek nem lettek volna benne, szavamra öt csillagot adnék. Már csak a hangulatára is, hát valami teljesen elvarázsolt a XIX. század, meg a Missisipi, meg a gőzösök. Legszívesebben most indulnék egy néhány hetes nosztalgia hajókázásra Észak-Amerika folyóin. Imádtam, na.
Martin meg azért baromi jól ír. Na persze nem valami Nobel-várományos szépprózára kell itt gondolni, de a megrajzolt világ, Abner Marsh vacsorái, a hangulat (mint ezt fentebb már említettem volt), a cselekményszövés, meg főleg azok a rendkívül életteli, plasztikus, meg minden ilyesmi karakterek, akik konkrétan a retinámra égtek rá, hát csodás.
A vámpírokat mondjuk untam, meg a nagyon izgalmas csúcsjeleneteket is, de egyébként rendkívül tetszett minden. A vége pedig kifejezetten remek, sűrű kalaplengetések közt búcsúzom, találkozunk a Kardok viharában. Valamikor.

11 hozzászólás
>!
Lisie87 P
George R. R. Martin: Lázálom

Nem igazán tudott lenyűgözni a könyv. Túl lassan csordogáltunk a Mississippin….
Tulajdonképpen nagyon jó is lehetett volna, mert minden megvolt benne. De az elején annyira lassan történtek az események, hogy szinte beleuntam már a könyvbe. Ez pedig nagyon tudja rontani a könyvhöz való viszonyom, mert amikor már végre (a közepe tájékán) belendül a cselekmény, akkor már legyintek, hogy áh…most már minek. Sajnos én ilyen furin működöm! :)
Risz-emmel beszéltük, hogy furcsa, hogy a jellegzetes vámpír hiedelmekkel szemben (ezüst, tükör, stb.) ezek a „vámpírok” immúnisak. spoiler Ez a rész tetszett, amikor Joshua visszaemlékezett az életére. Ami még pozitívum, hogy a könyv nagy része a hajón játszódik, és magát a hangulatot is jól megteremti, ahogy hajóznak a folyón, a mocsaras, vad Lousiana-i tájon. Én megszerettem a szereplőket is, Marsh legénységét, és kicsit magát a kapitányt is.
Úgy alapvetően a szerző jól fonta a történetet a vámpírvilág köré, kis újdonságot hozva. De mégis, ahogy említettem az értékelés elején nagyon vontatott volt és így vesztett az érdekességéből.

>!
meacska P
George R. R. Martin: Lázálom

Engem ez a könyv nem győzött meg. Nem rossz könyv, de én Martintól többet vártam…

Pedig a sors próbálta velem megszerettetni, mert pont akkoriban néztük a True Detective sorozatot, amikor ezt olvastam, és mindkettő Lousianában játszódik, csak jópár év különbséggel. A film segített elképzelni Martin egyébként jó leírásait, de a többivel nem sokat tudtam kezdeni…

A történet egytucat, a karakterek szintén semmilyenek (persze észleltem én a jellemváltozásokat, de még így is tartom a véleményem), a világra, a hangulatára tudnék max. pontszámot adni, mert elvarácsolt a 18. századi Mississippi világa, a folyó, a mocsarak, a déli USA, a gőzhajók…

Mindezek ellenére ez még mindig egy jól sikerült könyv… Szóval valamit Martin mégiscsak tud… De senki ne várjon valami Trónok harcás csúcskönyvet…
Ha nem tudtam volna az író nevét, eszembe se jutott volna összekapcsolni vele, annyira más a kettő…

Kiknek ajánlom? Akik szeretik a vámpíros könyveket, érdekli őket a déli USA vagy a gőzhajók. Egyébként kortalan könyv, fiataloktól idősekig bárki megszeretheti.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Pest-Budán lakott egy dúsgazdag nő, egy borzalmasan romlott és gonosz asszony, aki korbácsolta a komornáit, sebeket ejtett rajtuk fogókkal és késekkel, aztán a bőrébe dörzsölte a vérüket, hogy megőrizze a szépségét. Maguk közé tartozott. Bevallom, a tulajdon kezemmel öltem meg, úgy elborzadtam, mikor láttam, micsoda szörnyűségeket művelt. Egyáltalán nem állt a vörös szomj befolyása alatt; a saját rossz természetén kívül semmi oka nem volt arra, amit tett, és ez éktelen haragra gerjesztett.

206. oldal

>!
Röfipingvin MP

Mindig is úgy tartotta, hogy szép dolog hajóskapitánynak lenni, de semmi öröm nincs benne, ha az ember időnként nem küldhet el valakit a pokolba.

221. oldal

>!
kate101

Egy pap is utazott a hajón, de még ez se számított rossz ómennek, mert a rakományban szerencsére nem volt szürke kanca. Közismert tény a folyami nép körében, hogy papot és szürke kancát egy hajón utaztatni biztos katasztrófa.

42. oldal

>!
Elisorne

Marsh felhorkant. – Ha tényleg meg akar halni, tanúsíthatna kicsit több együttműködést!

28. fejezet

>!
csartak MP

Pontatlanul fogalmaztam. Nem „emberek” voltak. Az orosz nyelv nem tartozik az erősségeim közé, de tudtommal a helyes kifejezés odoroten.
– Micsoda? – kérdezte Marsh.
– Ez persze csak egy a sok megnevezés közül. Más nyelveken másként hívják őket. Kruvnik, védomec, wieszczy. A vilkakis és a rkolák is használatos, bár ez a kettő némileg eltérő fogalmat takar.
– Mit papol maga itt összevissza? – kérdezte Marsh, bár a Joshua által felsorolt szavak közül néhány elég ismerősnek rémlett neki, és halványan emlékeztette arra a halandzsára, ahogy Smith és Brown lefetyeltek naphosszat.
– Az afrikai elnevezésekkel nem fárasztom magát – folytatta Joshua, eleresztve a megjegyzést a füle mellett – és azt hiszem, az ázsiaiaktól is eltekinthetünk. Mond magának az valamit, hogy nosferatu?
Marsh értetlenül meredt rá. Joshua York felsóhajtott.
– És az, hogy vámpír?

137. oldal

>!
hinodranzer

Szabad választás nélkül nem létezhet sem jó, sem gonosz

15. fejezet

>!
csartak MP

Joshua a hófehér öltönyét vette föl az ebédhez, Toby pedig a konyhában túltett önmagán. A hír természetesen gyors szárnyakon járt, és a Lázálom legénysége gyakorlatilag teljes létszámban felvonult bámészkodni. A pincérek, mintha skatulyából húzták volna ki őket, fel-alá suhantak ropogósra vasalt, fehér zakójukban, s hatalmas, gőzölgő tálcákon és finom porcelántálakban hordták elő a konyhából Toby remekléseit. Volt itt teknősbékaleves és homársaláta, remeterák és göngyölt borjúszegy, osztrigapástétom és ürüpecsenye, szelenceteknős, serpenyős csirke, töltött paprika és karalábé, marhasült és rántott borjúszeletek, ír krumpli és zöld kukorica és sárgarépa és articsóka és csilis bab, gazdag választék péksüteményekből és borokból, szíverősítők a bárból és friss tej a városból, fűszeres vaj csészében, desszertnek pedig szilvapuding, citromtorta, fagylalt kreol módra és piskóta csokoládéöntettel.

163. oldal

5 hozzászólás
>!
Rika

Az emberek adták a világnak a tüzet, a hadseregeket, az íjat és a nyilat, a ruhát, a művészetet és az irodalmat és a nyelvet: a civilizációt, Abner. És a civilizált zsákmány nem zsákmány többé.

202. oldal

>!
dandelion7

Úgy mozgott, mint egy macska, egyszerre kecsesen és erőt sugározva. Úgy mozgott, mint egy nagyúr, mint egy király. Úgy mozgott, mint a cseppfolyós sötétség, céltudatosan és feltartózhatatlanul. Valami megmagyarázhatatlan módon egész megjelenése az éjszakát idézte, noha sápadt bőre szinte világított; haja fürtös volt és fekete, öltönye sötét, szemei szikrázó tűzkövek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Borzalmak városa
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Ann Aguirre: Horda
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Blake Crouch: A pokol kapujában
Stephen King: A ragyogás
Stephen King: Végítélet
Joe Hill: Szarvak
Peter Clines: 14
Stephen King: Christine