George R. R. Martin (szerk.) · Gardner Dozois (szerk.)

Zsiványok 88 csillagozás

George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

“Egyetlen ​gyenge történetet sem tartalmaz… Az olvasó már az írók névsorát látva is elalél a gyönyörűségtől.”
Library Journal

Olyan történetekre vágyik, amelyek túlmutatnak az elcsépelt sablonokon? Akkor ne hagyja ki a New York Times bestseller-szerző George R. R. Martin és a többszörösen díjnyertes szerkesztő, Gardner Dozois kötetét!
Huszonegy eredeti, most először olvasható, igazi nehézsúlyú sztárszerző tollából származó írást vehet kezébe a Zsiványokkal, amelyben minden egyes novella újabb izgalmakat ígér meghökkentő csavarokkal és nyaktörő fordulatokkal. Maga George R. R. Martin egy eddig még ki nem adott, új Trónok harca novellával jelentkezik, amelyből A Tűz és Jég Dala világának talán legnagyobb gazemberét ismerhetjük meg.
Csatlakozzon az utazáshoz olyan írókkal, mint Gillian Flynn, Joe Abercrombie, Neil Gaiman, Patrick Rothfuss, Scott Lynch, Cherie Priest, Garth Nix, Steven Saylor vagy Connie Willis – nem is beszélve az irodalmi… (tovább)

Eredeti mű: George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Rogues

Eredeti megjelenés éve: 2014

A művek szerzői: Joe Abercrombie, Gillian Flynn, Matthew Hughes, Joe R. Lansdale, Michael Swanwick, Carrie Vaughn, Scott Lynch, Cherie Priest, Daniel Abraham, Paul Cornell, Steven Saylor, Garth Nix, Walter Jon Williams, Phyllis Eisenstein, Lisa Tuttle, Neil Gaiman, Connie Willis, Patrick Rothfuss

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Bast


Kedvencelte 4

Most olvassa 27

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Sokakkal ellentétben én nagyon szeretem a novellákat, és évente 4-5 novelláskötetet el is szoktam olvasni.
Azt pedig különösen szeretem, ha olyan kötetet olvasok, amelyben sok szerző van, akik között vannak számomra ismeretlenek is. Ez segít elhelyezni egy-egy írót a saját preferencia listámon, anélkül, hogy egy teljes regényen kellene átrágnom magam.
Így aztán vannak olyan szerzők, akik egy-egy ilyen kötet elolvasását követően felkerülnek a „felkeltette az érdeklődésemet” vagy a „a büdös életben még egyszer a kezembe nem veszem” listámra.
Ebben a kötetben néhány általam ismert és kedvelt író mellett – akik hozták azt, amit elvártam tőlük – találtam új esetleges kedvenceket is, és persze a másik listára is felkerült három-négy szerző.

Összességében én nagyon elégedett vagyok a kötettel: csak két novella volt, amitől a falra másztam és csak három volt, amit untam. A többi elszórakoztatott, sőt mi több, volt legalább 5-6 olyan novella is, amit tuti, hogy újra el fogok még olvasni.

És most lássuk részleteiben:

Joe Abercrombie: Nehéz idők
spoiler
Mocsok egy világot formáltál meg, Mr. Abercrombie, de ezért a novelláért nem érdemelsz 4,0 csillagnál többet. És örülj a Locus díjnak, mert tőlem ezért nem kaptad volna meg! :)

Gillian Flynn: Mivel foglalkozol?
spoiler
A három csavar miatt legyen 3,0 csillag – csak senki ne próbáljon meggyőzni arról, hogy ez többet ér.

Matthew Hughes: A hét áldás fogadója
spoiler
Régimódi, kicsit kopottas fényű fantasy. A nosztalgikus emlékek miatt 3,5 csillag.

Joe R. Lansdale: Meghajlott ág
spoiler
2,0 csillag – de senki ne várjon több hitelességet ettől sem, mint egy Sin City képregénytől.

Michael Swanwick: Igyunk a nőkre!
spoiler
Groteszk stílus, vicces fordulatok és gátlástalan ötlethalmaz – ez nekem simán 5,0 csillag.

David W. Ball: Származástörténet
spoiler
Nem csak a cím semmitmondó, de az egész novella is ilyen, habár egy egyszer olvasható sztorinak elment – 3,5 csillag

Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek
spoiler
Az érdeklődésemet felkeltette, a stílusa jó, úgyhogy egy erős 4,0 csillag a minimum.

Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában
spoiler
Roppant mód élveztem, ahogy a banda tagjai különböző módon megragadva a problémát, igyekeznek eleget tenni a rájuk rótt lehetetlen küldetésnek. 5,0 csillag, és még kedvencelném is!

Bradley Denton: Hamis hangok
spoiler
4,5 csillag – a szóviccekért különösen megéri elolvasni! (Bad(br)ass)

Cherie Priest: Bányarém
spoiler
Modern szemléletű szellemtörténet, de nem igazán ütött. – 3,0 csillag.

Daniel Abraham: Milyen a szerelem?
spoiler
Szeretem azt a fajta cinikus humort, ami ebben a sztoriban volt – 4,5 csillag

Paul Cornell: Egy jobb halál
spoiler
Ha valaki meggyőzően megvilágítja, hogy ez mitől zseniális, akkor egyszer talán még hajlandó leszek újra elolvasni, de addig ez egy jó ötleten nyugvó, zavaros és semmitmondó sztori marad a számomra. – 3,0 csillag.

Steven Saylor: Káprázat Türoszban
spoiler
Ujjgyakorlat jellegű, könnyed olvasmány, Leiber klasszikus hőseire való utalással. Úgy összességében 4,0 csillag.

Garth Nix: Elefántcsont rakomány
spoiler
Annyira nem egyedi, mint a Lynch novella, de közelíti annak ötletességét. – 5,0 csillag.

Walter Jon Williams: Tequilagyémántok
spoiler
Minimalista sci-fi díszletek között elmesélt mozis/maffia történet. Nem rossz, de nem fogom újra elővenni, az tuti. – 3,5 csillag.

Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván
spoiler
Moralizálós fantasy a túl direkt fajtából. Nekem az ilyen nem jön be. 3.5 csillag, csak mert egy hónappal az olvasást követően is emlékeztem arra, hogy miről szólt.

Lisa Tuttle: A halott feleségek furcsa esete
spoiler
Viktoriánus detektívtörténet női főhőssel. Fájni nem fájt, de az csak 3.0 csillagra elég.

Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki
spoiler
Szórakoztatóan groteszk világban játszódó novella egy igazi profitól. – 5.0 csillag

Connie Willis: Műsoron
spoiler
Ez bizony idegesítően szar volt. 50-60 évvel ezelőtt írtak ilyen szatirikusnak szánt sci-fiket, a fogyasztói társadalom kritikájaként, és már azokat is nehezen viselem. Nekem már nem így működik a humorérzékem. 1,5 csillag

Patrick Rothfuss: A ménkűfa
spoiler
A Királygyilkos trilógia egyik mellékszereplőjének egy napja, vicces és érzelmekkel teli. Rothfuss ezzel megint remekelt. 5,0 csillag, és ezt is kedvencelném.

George R. R. Martin: A tékozló herceg, avagy egy király fivére
spoiler
A hozzám hasonló fanatikusok számára ez a krónikás feljegyzés 5,0 csillag, a „sima” rajongóknak 4,0, viszont aki nem ismeri elég jól a Jég és Tűz Dala világát, az halálra fogja magát unni rajta.

4 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Viszonylag kevés novellát olvasok, de ez alapvetően inkább a magyar kiadások regényközpontúságának köszönhető, mintsem annak, hogy ne szeretném őket – az ilyen antológiák ugyanis mindig remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy rengeteg különböző hangulattal, stílssal, világgal és gondolattal találkozzunk a (feltehetően) remek szerzők tollából, sok újdonsággal és eredeti ötlettel ismerkedjünk meg, ráadásul nem elhanyagolható módon eddig ismeretlen írókkal is közelebbi barátságot köthetünk. Legalábbis ideális esetben.
A Zsiványok márpedig szinte tökéletesen meg is valósította ezt az ideális esetet. Ha a közepes vagy annál gyengébb írásokat keresném, akkor megszámolásukra nem biztos, hogy szükségem lenne az egyik kezem minden ujjára – márpedig a huszonegy szerzőből ez egy nagyon erős arány. Szinte mindegyik történet képes volt meglepni, valahogy úgy kibontani a témáját, hogy az izgalmas és szórakoztató legyen. Azt talán nem mondanám, hogy mindenki képes volt elszakadni a sablonoktól, de az kétségtelen, hogy még aki a szokásos mezsgyén haladt, az is nagyon ügyesen művelte, ennél többre én pedig nem vágytam.
A három dobogós nálam egyértelműen Patrick Rothfuss (a csodásan barátságos hangulat a régi), Gillian Flynn (okos és feszült thriller, kevés fantasztikummal) és Scott Lynch (két szó: mágikus heist! mi kell még?), de a többiek sincsenek sokkal lemaradva mögöttük (Martinra viszont mérges vagyok, mert ez így blöff).
Úgyhogy ez egy remek antológia volt – remélem, előbb-utóbb a többi Martin/Dozois-kötet is megjelenhet magyarul.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-06-10+…

6 hozzászólás
>!
marschlako P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Hát ez sajnos nem az én kötetem lett. Már azzal elrontottam, hogy novelláskötetként szerettem volna olvasni, azonban ez már csupán a benne szereplő írások terjedelme miatt sem igazán sikerült. Az is gondot okozott, hogy több történet is szervesen kapcsolódott a szerzők ilyen-olyan világaihoz, s amíg ez az adott sorozatok, ciklusok rajongóinak érdekes lehetett, addig nekem csak idegen, nehezen befogadható lett. Egyetlen kivétel Martin írása lehetett volna, mert a Trónok harcát olvastam, a kötetben szereplő írása azonban egyáltalán nem nyűgözött le, sőt, kifejezetten untam.
Sajnos a többi történet között is alig akadt, ami tetszett volna, s ebben közrejátszhatott az is, hogy nem vagyok sem fantasy-, sem horror-, sem pedig krimiolvasó. Sci-fi pedig igazából nem is akadt benne. A történetek, ha jól vettem ki az előszóból, felkérésre, a címadó téma köré szerveződve íródtak, s ez sem igen tett jót nekik.
A kedvencem a kötetből Patrick Rothfuss írása, A ménkűfa lett, ami számomra egy igazán hangulatos, olvasmányos történet volt (egyébként ez volt az első olvasásom a szerzőtől). Ezen kívül még tetszett Michael Swanwick: Igyunk a nőkre!, Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában, Steven Saylor: Káprázat Türoszban, s megérte még elolvasni: Matthew Hughes: A hét áldás fogadója, Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek, Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván, Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki. A mélypontot Connie Willis és Bradley Denton jelentették, de Joe R. Lansdale, Cherie Priest, Paul Cornell és Lisa Tuttle írásait is szívesen kihagytam volna – igazság szerint a kötet második felében már szívfájdalom nélkül „gyorslapoztam” át a számomra reménytelennek tűnő írásokat.
Egy válogatást sosem lehet az egyes írások átlagával értékelni, ezért szoktam általában fél-egy csillaggal többet adni, ebben az esetben azonban, mivel ennyire nem találtunk egymásra, egy fél csillagot inkább levontam. Ettől persze még sokaknak örömet okozhat – és nyilván okoz is – ez a kötet, tőlem azonban nagyon távol állt a benne található írások jó része.

2 hozzászólás
>!
RosszQtya P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Csak röviden írok róla, mert összességében nem igazán az én ízlésvilágomat tükrözi ez a válogatás. Vannak benne egészen jó kis írások, és olyanok is amikkel megküzdöttem.
Sajnos az utóbbi van túlsúlyban, bár ez lehet, hogy az én hibám, de hát egy zsákbamacskában nem mindig az van amire az ember vágyik. Legközelebb óvatosabb leszek, és elolvasom a kritikákat mielőtt belefogok.

>!
ViraMors P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Maradjunk annyiban, hogy eddig sem George R. R. Martin volt részemről az etalon, ezután sem ő lesz. Nem csak írásban, de szerkesztésben sem. Nagyon jó a könyv témaválasztása, ezzel a zsiványos mókával engem kenyérre lehetne kenni. Lehetne, és én örülnék, ha így lenne, de valahogy nem nagyon jött össze. Őszintén sajnálom.
A kötet legnagyobb hibájának azt tartom, hogy túl sok a kiegészítő novella. Hogy könyv, vagy sorozat mellé született, az most mellékes. De nagyon kevés közülük, ami magában is megállja a helyét, nem sír a nagy egész kínálta háttér után. Szerencsére azért volt pár ilyen is :)

Lássuk akkor sorban:

Joe Abercrombie: Nehéz idők
Most az van, hogy ha ezen az egy novellán múlna, asszem az életben nem olvasnék többet Abercrombie-tól. Az ötlet oké, a koncepció begyere, kellően lendületes, csak éppen az egész lóg a levegőben, ráadásul spoiler
3/5

Gillian Flynn: Mivel foglalkozol?
Felemás. Erőltetetten indít. Utána a feszültségkeltés nagyon ott van, de annyira túlcsavarta, hogy a vége kicsit nyakatört, nem tudom eldönteni, hogy a lezárás túl gyors, vagy összecsapott-e? Gillian… Gillian… tudsz te ennél jobbat is.
3/5

Matthew Hughes: A hét áldás fogadója
Szó-szó… Az ötlet tetszik, de vannak olyan elemei/jelenetei, amiknél az volt az érzésem, hogy csak azért került bele, hogy benne legyen.
3/5

Joe R. Lansdale: Meghajlott ág
Próbálok szépen fogalmazni, de nem megy. Ez úgy volt kritikán aluli, ahogy csak lehet. Olyan, mint egy skicc egy alsó-középkategóriás noir-szerű valamiről… De a biztosítékot leginkább az verte ki, hogy rendszeresen elismétli, amit két sorral korábban elhangzott, csak másképp fogalmaz… spoiler
0,5/5

Michael Swanwick: Igyunk a nőkre!
Az elején nehezen rázódtam bele a világba, de a végére egészen jól elszórakoztam. Még az is lehet, hogy meglesném az író valamelyik regényét ebben a világban.
4/5

David W. Ball: Származástörténet
Nem tudom, mikori ez a novella, de ez egy annyira agyonkoptatott ötlet, hogy hihetetlen. Még a kiszámíthatósága ellenére is lehetett volna jó, de nekem meglehetősen lapos volt az előadásmód.
2/5

Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek
Helyenként kissé hatásvadász, de alapvetően kellemes darab, nagyon jól szórakoztam rajta. Néha viszont elkapott az érzés, hogy ez igazából egy nagy egész része, és egy kicsit zavart. De attól még jó volt, megnézegetnék egy hosszabb történetet a két karakterrel.
4/5

Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában
Ez igen! Ezt várnám ettől az antológiától! Kreatív, szemtelen, humoros, kellő mennyiségű izgalommal és feszültséggel. Tökéletes! Ide nekem mindent, amit Scott Lynch írt! MOST!
5/5

Bradley Denton: Hamis hangok
Egynek elment. Voltak benne jó ötletek, de igazából nem fogott meg.
3/5

Cherie Priest: Bányarém
Alapvetően kellemes, bár nagyrészt kiszámítható szellemsztori. Előnyére szól a stílus: gördülékeny, olvastatja magát. Nem kifejezetten előnyére szól, hogy az alapszitu feltérképezése után nem tartalmazott semmi meglepetést.
3,5/5

Daniel Abraham: Milyen a szerelem?
Sejtem én, hogy itt a cinizmus és a humor párosa szeretné elvinni a novellát, de nekem inkább az jött át, hogy mindenkit elborít a saját szenvedése és nyomora… Kár, mert amúgy voltak benne jó ötletek.
3/5

Paul Cornell: Egy jobb halál
Jó ötletek, kusza tálalás. Kár érte.
2,5/5

Steven Saylor: Káprázat Türoszban
Egy ideje már tervezem, hogy olvasni kéne Steven Saylor-tól, ez a novella csak megerősített benne, hogy igen, meg kell ismerkednem az úriember munkáival!ű
Hangulatos, olvasmányos, az ókorba röpítő darab. Attól függetlenül élveztem, hogy elég kiszámítható volt az átverés. Külön előnye, hogy tudom, hogy egy nagy egész része, mégsem éreztem azt, hogy lógna a levegőben.
4,5/5

Garth Nix: Elefántcsont rakomány
Korrekt darab. Jól elhelyezett, bár többnyire várható csavarok, kellemes humor, némi cukiság :)
4/5

Walter Jon Williams: Tequilagyémántok
Mozis, maffiás, gyilkosos, zsarolós stb… Tulajdonképpen lehetett volna jó, ha nem irritál a stílusa nagyjából a harmadik mondattól :(
2/5

Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván
Egy sivatagi karaván különleges áruval és sötét tikokkal. Egy kíváncsi kobzos, különleges képességgel. Tűző nap, délibáb, homok, tevék… Hangulatos darab, úgy éreztem magam, mintha én is ott ülnék teveháton ringatózva, vagy éppen az esti tábortűz körül, és hallgatnám Alaric dalait. A közepén volt ugyan pár oldal, amikor a kelleténél jobban elmerült a homokban, de igazából nagyon tetszett.
Update: Na tessék. Ez is sorozat mellé íródott, mégis milyen jó volt!
4,5/5

Lisa Tuttle: A halott feleségek furcsa esete
Nem túl eredeti ötlet, nem túl ingerdús előadásban. Röviden: untam.
1/5

Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki
Neil Gaiman és a Sosehol elkötelezett rajongójaként ez nekem kötelező olvasmány, tulajdonképpen ez a novella volt a fő oka annak, hogy belekezdtem az antológiába.
Jött, látott, és győzött, a felhozatal második olyan darabja, ami abszolút megvett magának. Mondjuk a cím determinálta a végeredményt, de ettől függetlenül jól szórakoztam, ez a világ még mindig pillanatok alatt beszippant. Különösen tetszett a keretes szerkezet, már a regényben is a leghangulatosabb jelenetek közé tartoztak a vásárok, ez itt sem változott. Remélem, rejtőznek még hasonló ötletek Gaiman tarsolyában, szívesen olvasnék még a márkiról, vagy bárki másról a könyvből :)
Ellenben szent meggyőződésem, hogy megfelelő „előképzettség” nélkül ez is élvezhetetlen lenne.
5/5

Connie Willis: Műsoron
Lapos és erőltetett, részemről a kötet mélypontja.
0,5/5

Patrick Rothfuss: A ménkűfa
Deja vu… spoiler
Megint az van, hogy jó ez, de… de jobb lenne, ha a borítóképeknél komolyabb ismeretekkel rendelkeznék a sorozatról, mert így a novella kisregény? kb. feléig tartott, mire úgy-ahogy belerázódtam a világba. Egyébként érdekes, kellemes kifejezetten okos darab, talán a legolvasmányosabb stílussal az egész könyvben, bár voltak jelenetek, amiket kissé túlírtnak éreztem. Csak ne kísértett volna végig az érzés, hogy mennyivel jobban szeretném, ha több háttérinfóm lenne…
3,5/5

George R. R. Martin: A tékozló herceg, avagy egy király fivére
Ó, Martin, Martin… Hát mit is mondjak…?
Én becsszó, úgy ültem neki, hogy függetlenül attól, hogy írd és mond két, esetleg három jelenetet leszámítva nem szeretem a Trónok harcát, megadom a „tiszta lap” szintű esélyt ennek a novellának… Aztán az első mondatban szembesültem vele, hogy ez egy Trónok harca novella. A harmadik oldal végére több volt a név, mint előtte 760 oldalon át. Az ötödikre elvesztettem a fonalat.
Bocs, de ez nekem nem megy… Az egyetlen novella a kötetben, amit félbehagytam.
0,5/5

Rég olvastam ennyire szélsőségek között ingadozó novellás kötetet, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a teljes csillagskálát kiosztottam rá. Annyira határozatlan vagyok, hogy átlagoltam: 2,952… stb. Egyszerre keveslem és sokallom
Mindenképpen kiemelném Scott Lynch novelláját, mint abszolút „győztest” tudom, nem verseny, de akkor is Sajnálom, hogy a kötet nagyja a nyomába sem érhet. Nem azt mondom, hogy lehetett volna ilyen a többi írás, csak azt, hogy lehetett volna ilyen színvonalon.
Kissé keserű a szám íze, de azért örülök, hogy elolvastam a Zsiványokat. Nem egy könyv vándorolt a hatására a váró- és/vagy kívánságlistámra, és azért ez is valami. Ugye?

11 hozzászólás
>!
Noro MP
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Scott Lynch hatcsillagos története a mezőny élén halad, varázslókkal, vagány hősökkel, elszállt humorral. Michael Swanwick szorosan a nyomában, még úgy is, hogy nem ez volt a legjobb Darger & Surplus novella, amit olvastam, de a pasas valami fantasztikusan képes kiaknázni a poszt-apokaliptikus katyvaszban rejlő lehetőségeket. Patrick Rothfuss meseszerű, egy kis faluban játszódó története a hangulatával arat, szerintem még akkor is, ha egyébként nem ismered a szerző főművét. Ebben előzi meg Gaiman írását, amelyet viszont csak az tudhat igazán értelmezni, aki olvasta a Soseholt.

A még mindig elég erős középmezőnyben Abercrombie és Daniel Abraham egyaránt a többé-kevésbé borítékolható low fantasy vonalat hozta – nekem speciel az utóbbi novellája tetszett jobban, már csak a főhősök miatt is. Carrie Vaughn boszorkányos-tündéres urban fantasyjének nagyon jót tett, hogy a jazzkorszakba helyezte, a 20-as évek romantikájához szerintem nagyon illik ez a visszafogottan misztikus stílus. Garth Nix írása ötletes high fantasy bohóckodás, de szerintem egy kicsit hiányzott belőle a saját hang. Matthew Hughes is hasonló hiányosságokkal küzd – az ő esetében egyértelműen Jack Vance és Sprague de Camp hatása dominál. Steven Saylor írása pedig egy az egyben a Fafhrd és Egerész novellák előtti főhajtás – jó vicc, hiszen már az első oldalán kimondja, nem is beszélve az eredeti címéről –, és aki nem olvasta Fritz Leibertől az Adept's Gambit c. novellafüzért, az egyetlen egy célzást sem fog megérteni belőle.

Martin „novellája” szerintem egy felfújt lufi, elhanyagolható irodalmi értékkel. Szerepjátékos antológiákban az ilyen hívom kalandmester-novellának, ugyanis nem más, mint egy álcázott világleírás kizárólag fanatikusok számára. Cherie Priest horror-szerű története pedig egy kliséhalmaz, de tőle nem is vártam többet. A fantasy pakk végére hagytam Phyllis Eisensteint, az ő történetéről ugyanis nem jut eszembe semmi. Csak a tartalomjegyzéket átfutva vettem észre, hogy róla eddig nem beszéltem.

Bár Gardner Dozois elsősorban sci-fi szerkesztő volna, Swanwicket leszámítva komoly SF nincs is a kötetben. Paul Cornell írása ugyanis hiába emleget idegen lényeket és alternatív világokat, olyan, mintha szégyellné az ötleteit, és állandóan elrejti őket a főszereplő lelki bajai mögé. Így az egész borzasztóan nehezen dekódolható, frusztráló novella. (Szerintem a fordítónak sem jött át teljesen, mert több kulcsfogalomnál is kifejezetten más szinonimákat kellett volna használnia.) Connie Willisről pedig annyit, hogy ezután csak akkor olvasok tőle, ha fizetnek érte.

A maradék hat novella különféle krimi-szerű írásokból áll össze. Ezek között kiemelkedőt nem találtam, bár ha Denton ezt a „nagy tubarablást” a kisvárosi krimi paródiájának szánta, annak egyáltalán nem is rossz… Lansdale novellája viszont fokozatosan csúszik le a Zs-kategóriás akciófilmek stílusába, míg Ball és Tuttle egyszerűen csak jellegtelen, sőt az utóbbitól még azt sem tudtam meg, hogy melyik észázadban játszódik a cselekmény. Flynn novellája pedig egy blöff, amit a főhős butasága és a felnőtt tartalom próbál valahogy előrevinni. Williams (ő egyébként SF író, de ezt a sztorit aligha nevezném annak) nehéz eset, mert amilyen erősre sikerült a főszereplő alakja, annyira semmilyen és vontatott a története.

A kötet külalakja egyébként nagyon tetszik, több ilyen komoly dizájn kellene a magyar fantasy választékba. Sok új kedvencet mondjuk nem ismertem meg belőle, de Abraham egy fantasy regényét majd megpróbálom előrébb rángatni a várólistámon.

7 hozzászólás
>!
fióka P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Nekem vannak bizonyos elvárásaim akkor, ha antológiát olvasok és ezek közül a legfontosabb az, hogy a minőségi mutató lehetőleg mindig vízszintes maradjon. Itt azonban egy szeizmográf is elsápadna az irigységtől valamelyik eseménytelenebb napján.
Kezdjük a műfajokkal. Van itt minden a krimitől a fantasyn át a sci-fi-ig, ponyváig és a rémtörténetig, szóval, akit a név megállítana, merthogy Martin még a laikusok számára is közismerten fantasy-író, az menjen csak nyugodtan tovább, mert ez a válogatás szó szerint mindenkinek szól. Ami egyáltalán nem baj, sőt. Varietas delectat, azt mindenki tudja, én magaménak is vallom ezt az állítást. Kifejezetten üdítő a műfaji sokszínűség; az, hogy mindig más következik, még izgalmasabbá teszi a válogatást, noha azok számára, akik esetleg a szerzők zömét nem ismerve vágnának neki a könyvnek abban a hiszemben – Martin neve miatt –, hogy most micsoda jó fantasy-válogatást fognak olvasni, ez kicsit kiábrándító lehet.
A szerzők a következő izgalmas pont. Azért izgalmas, és azért volt nagy hiba a magyar kiadás hátán a Library Journal állítását idézni, mert az antológiában szereplő 21 író közül 10 – ami nagyon magas szám – az átlag magyar olvasó számára nagy valószínűséggel teljesen ismeretlen. Vagy azért, mert kizárólag itt szerepel először magyarul, vagy azért, mert aki nem olvas Galaktikát, az nincs honnan ismerje őket. Aki tud angolul, az olvashatta bármelyiküket eredetiben. A maradék tizenegy író között van néhány nagyágyú – Gaiman, Martin, Abercrombie –, néhány ismertebb és pár olyan, akinek maximum egy önálló kötete jelent meg magyarul. Összességében a kötet egyáltalán nem tartalmaz olyan neveket, ami miatt a leendő olvasónak el kellene alélnia.
A minőség a másik sarkalatos pontja bármelyik antológiának. A kötet tartalmaz rendkívül gyenge írásokat, teljesen jellegteleneket, pár közepest és néhány nagyon jót. Nos, az utóbbi két kategória az, amiért érdemes beruházni a könyvbe. Ellentétben Abercrombie írásával, amit nem lett volna szabad kezdő novellának betenni, Gillian Flynn novellája nagyon jó. A név nem minden, ez most is kiderült. Matthew Hughes írása, A hét áldás fogadója jó közepesnek mondható. Michael Swanwick Igyunk a nőkre! című novellája aranyos zsiványtörténet, szintén a közepesek között említhető, noha a vége meglehetősen következetlen, és az egész kissé befejezetlennek tűnik. David W. Ball Származástörténetének icipicit elcsépeltek a kulisszái, de bármelyik másik történelmi kort választja is, az összhatás ugyanez lett volna. Ezzel együtt az egyik legkiválóbb novella a kötetben. Scott Lynch fantasyje nagyon izgalmas, a tolvajlás új dimenzióit tárja fel, érdemes olvasmány. Daniel Abraham urban fantasyje határeset: a helyszín roppant érdekes (Kaulung fallal körülvett városa volt az inspirációja), a cselekmény teljesen sablonos, megkockáztatom: unalmas. Garth Nix furcsa tolvajpárosa elbűvölő, a novella témája A hét áldás fogadójának történetére rímel. Ez utóbbi mindenesetre jobb. Phyllis Eisenstein története függőségről, lemondásról szól, természetesen némi fantasztikummal fűszerezve. Jó olvasmány. Lisa Tuttle lightos horrorja Holmes és Watson kettősének ötletére épít, ez kicsit elcsépelt, a női karakter kidolgozatlan, a téma pedig meglehetősen bizarr. Jól megírt, ám semmi extra. Gaiman hozza a formáját. Novellájának hőse, de Carabas, ismert gaimani figura, a világ, ahol a történet játszódik, szintén ismert már a Soseholból. Tulajdonképpen semmi különös, viszont a semmi különös gaimani dimenziója egyenlő a nagyon jóval, azaz ez a novella is az, csalódást biztosan nem fog okozni. Még egy jó írás a Műsoron, Connie Willis tollából. Sci-fibe oltott szatíra, kicsit olyan, mint egy forgatókönyv. Izgalmas, jól megírt. Patrick Rothfuss ménkűfája (A ménkűfa) a legjobb írás a Zsiványokból. Kellemesen fantasy, mitologikus, tekintve, hogy a főhős nagy valószínűséggel egy faun, legalábbis minden jel erre mutat. Könnyed, de nem könnyű, szórakoztató, de nem üres, jól megírt, olvasmányos. Meglepetés volt minden tekintetben, mert az ember már csak azért (is) ember, hogy prekoncepciói legyenek és úgy gondolja, vagy Martin, vagy Gaiman írása lesz a legjobb. Hát nem. Martiné természetesen nem marad ki a legjobb írások közül, noha A tékozló herceg önmagában gyakorlatilag élvezhetetlen, még azoknak is kemény falat, akik csak a Trónok harcának történetfolyamával vannak felvértezve, ehhez már nehézsúlyú rajongónak kell lenni és nem árt, ha az olvasó közelebbi ismeretségbe került A tűz és jég világa c. kötettel. Viszont! A szokásos martini bravúrral és legalább laza harminc szálon futtatott cselekményvezetéssel van megírva, felsorol gyorsan egy egész dinasztiát és azok viselt dolgait, igaz, a cím véleményem szerint némileg félrevezető, mert pontosan a megidézett Daemon Targaryen szerepel a legkevesebbet ebben a genealógiai kalandban.
Mindazok, akiket kihagytam a fenti listából, felejthetőek. Azokért viszont, akiket felsoroltam, már bőven megéri elolvasni a könyvet. A megítélése azonban igencsak ambivalens, pontosan azért, mert a válogatás minősége meglehetősen heterogén; az élményből sajnos sokat levon az, hogy gyakorlatilag úgy kell kibányászni a jó írásokat a többi közül. Ám ez kétségtelenül nem a Fumax Kiadó hibája. Minden hibája ellenére jó, hogy a könyv magyarul is megjelent, és örülnék annak, ha a szerkesztőpáros másik válogatását, a Dangerous Woment is kiadnák.

7 hozzászólás
>!
Hanaiwa
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Régen, hála a sok cherubion antológiának elég sok novellát olvastam. ( te jó ég, Alkony Királyai, Démonhercegnő..voltak egész brutálisan jó válogatások) Mostanában csak amikor a Delta kiad, felelevenít egy-egy írótól egy csokornyit, max abba vágok bele, (utóbbi években Renier, Muldoom) pedig milyen jó néha rövidebb, ütősebb kis történeteket olvasni..
Itt egy erős Abercrombie felütés után indul be a gőzhenger, és egy-két kivétellel szinte mind tetszett. Volt ami nem fogott meg (az első felében a könyvnek kettő ilyen is akadt), de még azokat se nevezném gyengének, inkább kicsit olyan semleges nyomot hagytak..
Az írók jó részét nem is ismertem igazán, ellenben viszont Gaiman nem hazudtolta meg magát, Martin meg mindig képes hozzáadni valamit a saját világához…
Ajánlott olvasmány.

>!
Shanara
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

„Stílus tekintetében van ebben a kötetben minden, ami csak létezik a kínálatban: thriller és krimi elemekkel tarkított történet, borzongásra késztető rémmese, sci-fi novella, történelmi témájú írás és fantasy alapokra felépített sztori. Úgy néz ki, hogy döntő többségben inkább a fantasy szerzőket ihlette meg a "zsiványos” projekt, mert az ilyen zsánert képviselő művekből került a legtöbb a gyűjteménybe. (…) Nehéz értékelni ezt a kiadványt, mert huszonegy novelláról kell véleményt mondani, amelyek szerzőjükben, stílusukban és egyéb jellemzőjükben is eltérnek egymástól – csak egy valamiben mutatnak egyezőséget: a témájukban.(…)

Sokáig olvastam ezt a válogatást, amelynek huszonegy novellája – néhány kivételtől eltekintve – inkább csalódást okozott, mint szórakoztató kikapcsolódást. Továbbra is az a véleményem, hogy a kevesebb sokkal többet nyújtott volna, amit azért is sajnálok, mert a koncepció ígéretesnek tűnt. (..) Dicséret illeti viszont a kiadót, mert az egyes, kis hazánkban már bejáratott szerzők novelláit a megszokott fordítóknak adta oda gondozásra. A magyar kiadvány megjelenése is nagyon impozánsra sikerült, látvány és minőség szempontjából kiemelkedő, bár a vastagsága miatt nem éppen olvasásbarát – viszont a polcon gyönyörűen mutat."
Bővebben: https://shanarablog.blogspot.hu/2016/10/george-r-r-mart…

>!
chibizso
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Szívós egy szajha volt, George Martint idézve*. Vagyis így tudom érzékeltetni, milyen sokáig is olvastam a Zsiványokat. 21 szerző, 21 novella – 800 oldalban kiadva. Nem kis falat.

Mellesleg a Sosehol és a Trónok harca miatt vállalkoztam a vaskos kötet elolvasására, és ahogy azért azt vártam, többet kaptam. A Zsiványok – ahogy azt a címéből már könnyen ki lehetett találni – a negatív/antihősöket helyezi középpontba. A kötet pozitívuma, hogy nem csak a fantasy irodalom rogue-jával találkozunk itt (bár főleg ez a műfaj dominál itt), hanem más gazemberekkel is szembe találhajuk magukat az antológia novelláiban. Azonban hiába a műfaji változatosság, többségében mégis inkább a fantasyk emelkednek itt ki. Szó se róla, a könyvön lévő marketing szöveg, „Egyetlen gyenge történetet sem tartalmaz…” annyiból azért helytálló, hogy mindegyik novellát végig lehet olvasni (jó, talán az utolsó nehéz lehet annak, aki nem ismeri a GOT-ot, de erről később), de sajnos -ahogy azért az az antológiáknál megesik – akadnak gyengébb vagy olyan írások, amelyek nem sokat adtak. Így átlagolva adtam egy 3,5 csillagot a kötetre.

Végül pedig hadd jegyezzem meg, hogy milyen igényes lett a magyar kiadás. Az itthon már ismert szerzőket ugyanazok fordították, akiknek a tolmácsolásában már megismertük, továbbá úgy fizikai valójában is jól néz ki a könyv és alig volt elírás, ami egy ilyen hosszú kötetnél nagy szó. Szóval ha valaki azért nem venné magyarul a kezébe, mert sok negatív tapasztalata van a magyar kiadással, az itt hagyjon fel az előítéleteivel.

Értékelés a novellákról:
Joe Abercrombie: Nehéz idők – Abercombie-t itt se szerettem meg. Sok az oda nem illő káromkodás (legalábbis az én ingerküszöbömhöz mérve), hiába a fordító választékossága. spoiler, viszont maga a történet felépítése tetszett. – 3/5
Gillian Flynn: Mivel foglalkozol? – Gillian Flynn novella kezdőmondata bekerült a Top kezdőmondatok listámra. Amúgy nagyon jól kezdődött, bár a kísértettörténet szálon kicsit húztam a szám (mást vártam a felvezetésből), aztán jött a Holtodiglanhoz hasonló kavarás, amiről nem tudom eldönteni, hogy jó vagy csak hatásvadász. Mindenesetre jó a novella. – 4/5
Matthew Hughes: A hét áldás fogadója – Egyszer olvasós mese, annak korrekt, de többet nem ad. – 3/5
Joe R. Landsdale: Meghajlott ág – Szintén egyszer olvasós, a hangulata az, ami megmaradt, amúgy nem tudom hova tenni. – 1/5
Michael Swanwick: Igyunk a nőkre! – Na ez nagyon nehezen állt össze, pedig olyan ígéretesen indult. Viszont olvasnék még ebben a világban. Igazából ennél és az Abercrombie novellánál merült fel bennem, amit nagyon sok érékelésben megemlítettek már, hogy miért kerültek be olyan novellák egy antológiába, amelyeket csak egy másik könyv vagy könyvsorozat által lesz teljes? Vagy miért nem írták meg ezeket úgy, hogy egy kívülálló számára is érthető legyen (pl. Gaiman képes volt erre, de még megkockáztatom, hogy Rothfuss is). – 3/5
David W. Ball: Származástörténet – Ha szereted a képzőművészetet, akkor ez a te novellád. Nem is annyira a történet (bár az is korrektül volt felépítve) fogott meg, sokkal inkább a hangulata és a háttere. – 4/5
Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek – Jó, a Legendás állatok film után nem éreztem újszerűnek a 20-as évek + mágia környezetet (le kell szögezni, ez a novella előbb volt), de mindenesetre megvolt a maga bája így is. Viszont hiányzott a mágikus háttér, ami igazából csak meg-megemlítve volt itt, de ettől eltekintve egyszer el lehet olvasni. A végén vártam volna még több izgalmat a történettől. – 3/5
Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában – Ez volt a legjobb.. Népmeséket idéző fantasy rengeteg humorral és vicces ötletekkel. – 5/5
Bradley Denton: Hamis hangok – Egynek elment, de nagyon nem az én világom. A főszereplő egy seggfej, aki csak nézi az eseményeket meg kihasználja és közben a volt nője után ácsingózik. Meg hangszerekkel kereskednek, kajak? Más értékelésben olvastam, hogy ez egyfajta paródiának volt szánva, de ennek tudatában sem tudtam nevetni rajta. – 2/5
Cherie Priest: Bányarém – A sok lehúzó kritika ellenére szerintem korrekt volt ez a novella. Annyi hibája van csak, hogy elbírt volna egy komolyabb nyomozást is a lény kilétét illetően. – 4/5
Daniel Abraham: Milyen a szerelem? – Azért nem olyan rossz írás ez. Tény, sablonokból építkezik, de azokat jól kihasználja. Erre mondják, hogy jó iparosmunka? Többet tényleg ne várjunk tőle. – 3/5
Paul Cornell: Egy jobb halál – Kusza is volt és mély nyomot sem hagyott bennem, pedig lett volna benne potenciál. – 1/5
Steven Saylor: Káprázat Türoszban – Eddig nem olvasam Saylortól, de ez az írása meghozta a kedvem a regényeihez is. Továbbá nem olvastam a Frank Liebert történetét hozzá, de így is nagyon jó volt olvasni ezt a novellát. Jó hangulat, kedvelhető szereplők és csattanó, ami szerintem mindenképpen elengedhetetlen eleme egy novellának – ez itt mind megvan. – 5/5
Garth Nix: Elefántcsont rakomány – Ez is egy kellemes fantasy volt egy ígéretes világgal és lényekkel. – 5/5
Walter Jon Williams: Tequilagyémántok – Itt azt éreztem, hogy a kötet végére jönnek be a jó novellák. Ez a darab sem volt rossz, ez a színész tényleg egy spoiler gazember. Egy-két fordulat akadt, amivel nem voltam kibékülve, fölöslegesnek éreztem, de ezen kívül az összkép pozitív. – 4/5
Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván – Egy kicsit lassan folydogáló, de hangulatos történet némi elég könnyen értelmezhető morális mondanivalóval. Utóbbi ellenére (azért teljesen nem volt az ember képébe tolva, csak nem lehet nem észrevenni a párhuzamot) is 5/5 volt ez nálam.
Lisa Tuttle: A halott feleségek furcsa esete – Volt egy gothic fictionre jellemző hangulata, de mint misztikus krimi elég gyengécske volt. – 2/5
Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki – A Soseholhoz jó kis kiegészítés volt, vitte magát a történet is, de valahogy nem fogott meg. Ugyanaz volt a bajom vele, mint amúgy a Sosehollal: Gaiman csak addig épít világot, amíg az a történethez kell. Viszont vitatkoznék azzal az állítással, hogy ez csak a Soseholt olvasva értelmezhető, szerintem anélkül is érthető. Tény, pár utalást nem fog érteni az ember, de ezen kívül egy egyszeri kalandnak egy érdekes karakterrel teljesen jó. – 4/5
Connie Willis: Műsoron – Valamiért mindig műfogsornak olvastam a címet, de mindegy is. Maga a novella, hát… igen, csúnya fogyasztóipar, de amúgy it's just a chick-flick, némi konspirációval megkínálva, ráadásul a rosszabbik fajtából. A Jake-féle zsiványokból meg már kinőttem. spoiler – 1/5
Patrick Rothfuss: A ménkűfa – Nem olvastam A király gyilkos krónikáját, de ennek ellenére is tudtam élvezni ezt az írást. Bast olyan tipikus népmesei figurának tűnt nekem: körmönfont, de közben éli világát, ingyen nem ad ám semmit, de ki is adná a nagy tudását ingyen? Bast tud ám mindent és mindenre van valami jó megoldása. A novellával amúgy annyi bajom volt (lehet ezt a könyvek nem olvasása miatt érzem így), hogy a történet nem tartott sehová se, inkább olyan érzésem volt, mintha egy Bast anekdota gyűjteményt olvasnék. – 4/5
George R. R. Martin: A tékozló herceg, avagy egy király fivére – Martin egy troll. Felvezeti Daemon Targaryen történetét, majd spoiler. Továbbá ez az írás beleesik abba a hibába, mint jó melyik író ebben a kötetben: nem értelmezhető olyan számára, aki nem ismeri az íráshoz a base textet. Ettől eltekintve GOT rajongóként élveztem a történelem órát (hogy ez nem novella, az biztos), jó lenne többet olvasni még a Targaryenekről. – 4/5

*A Sárkányok tánca Köszönetnyilvánításában kezdi ezzel a magyarázkodást.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

– A szerelem olyan – szólalt meg végül Asa –, akár a tömegre szaró galamb.
– Ezt hogy érted?
– Annak, hogy hová esik a piszok, semmi köze ahhoz, hogy ki érdemelné meg.

Daniel Abraham: Milyen a szerelem?

>!
Fumax KU

Sipani, de főleg a dohos, szagos Óváros tele volt tolvajokkal. Szünet nélkül idegesítették az embert, mint a szúnyogok nyáron. Aztán voltak még a rablók, a betörők, a zsebtolvajok, az orgyilkosok, a gyilkosok, a verőlegények, a garázdák, a feketézők, a svindlerek, a szerencsejátékosok, a bukmékerek, az uzsorások, a kujonok, a koldusok, a szélhámosok, a stricik, a zacitulajdonosok, a csaló kereskedők, nem is beszélve a könyvelőkről és az ügyvédekről. Nyájas szerény véleménye szerint az ügyvédek voltak a legrosszabbak mind közül. Néha úgy tűnt, Sipaniban senki nem keres egy fityinget sem. Inkább mindenki azon dolgozott erejét megfeszítve, hogy kifossza a többieket.
Persze Nyájas tudta, hogy ő sem jobb náluk.

Joe Abercrombie: Nehéz idők

5 hozzászólás
>!
Fumax KU

– Mégiscsak meg kellett volna vennünk a majmot – suttogta Sir Hereward
a holdfényben ragyogó cseréptető peremén egyensúlyozva, amely
az egykori lovagra és bábumágus társára, Fitz mesterre az imént tűzáporként
lecsapó esőtől nyaktörően csúszóssá vált.
Ezen az éjszakán egyikük sem hasonlított lovagra és mágusra. Sir
Hereward kormos bőrmellényt és egy kéményseprő térdben levágott
nadrágját viselte, vállára kötéltekercset vetett, és övén kard helyett tőrt
hordott; Fitz mester pedig az inasát alakította, rongyos és koszos csuklyát
húzva tökforma papírmasé fejére, gyermekméretű bőrkesztyűkkel
fakezén.
– A majom rosszul idomított volt, és az elméje nem eléggé fejlett a
varázsparancsok befogadására – súgta vissza Fitz.
– Az erszényemet mégis könnyedén meglovasította – vetette ellen Sir
Hereward. – Ha megvásároltuk volna, akkor itt lenne, én pedig nem
áznék-fáznék és…

Garth Nix: Elefántcsont rakomány

>!
ViraMors P

– Shraplin, te amolyan józanféle lehetsz. Hány lap van egy hagyományos pakliban?
– Hatvan, főnök.
– Hány lap van jelenleg szem előtt a kezünkben meg az asztalon?
– Hetvennyolc.
– Röhej! – mondta Amarelle. – Ki nem csal? Kilencven körül kellene járnunk Ki nem csal?

>!
A_albiel

– Mindenhol vannak olyanok, akik szoktak olvasni.

28. oldal (Joe Abercrombie: Nehéz idők)

>!
ViraMors P

– Nem vagyok én pillecukorból, mint valami turista. A Láthatatlan Hercegnő vagyok! Elloptam a napkelte hangját és egy cápa könnyeit. Kikölcsönöztem egy könyvet Hazar könyvtárából, és nem vittem vissza. Átkeltem a moraskai halálpókok labirintusán, méghozzá KÉTSZER…
– Tudom – szólt közbe Sophara. – Ott voltam.
– … aztán visszamentem, és elloptam az összes halálpókot.

4 hozzászólás
>!
Carun

– Amatőrrel együtt dolgozni egy dolog, de ez a lány profi! Mindkettőnkkel lefekszik majd, egymás ellen fordít bennünket, végül meglép a zsákmánnyal, nekünk meg semmi sem marad, csak a szégyen, és azt kívánjuk, bár bele se kezdtünk volna.

>!
ViraMors P

Senki sem az igazat meséli el önmagáról. Azt mondjuk el, ami alapján szeretnénk, ha mások megítélnének minket, bárhogy legyen is.

>!
Carun

Néha úgy tűnt, Sipaniban senki nem keres egy fityinget sem. Inkább mindenki azon dolgozott erejét megfeszítve, hogy kifossza a többieket

>!
chibizso

– Néha az a benyomásom, hogy a „barát” csak egy szó, amit azokra az emberekre használok, akiket még nem öltem meg.

Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában


Hasonló könyvek címkék alapján

A. G. Hawk: Időtlenségbe zárva
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Peter Clines: 14
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Amanda Stevens: Örök kísértés
Chuck Wendig: Vészmadarak
Ferrett Steinmetz: Flex
Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére
Joe Hill: NOS4A2
Benjamin Percy: Vörös hold