George R. R. Martin (szerk.) · Gardner Dozois (szerk.)

Veszélyes ​amazonok (A Dresden-akták) (A varázslók-trilógia) (Outlander 0,5) 24 csillagozás

George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Huszonegy ​történet. Tizenkét New York Times-bestseller szerző. Egy teljes George R. R. Martin kisregény Westeros világából! És egy egész hadseregnyi veszélyes amazon.

Kardvívó harcosnők, vadászpilóták, űrhajósok, halálos orgyilkosok, csábító femme fatale-ok, nagyhatalmú varázslónők, lázadók, magándetektívek, az apokalipszis túlélői, hóhérok, rabszolgák és erőskezű királynők – ezek a lányok garantáltan nem várakoznak egy toronyban jajongva, amíg a vitéz lovag levágja a sárkányt, és megmenti őket!

A Trónok harca legendás szerzője, George R. R. Martin és a tizenöt Hugo-díjjal jutalmazott szerkesztő, Gardner Dozois újabb erős antológiával örvendeztetik meg az olvasókat, amelyben krimi, thriller, fantasy és sci-fi egyaránt helyet kapott, így mindenki megtalálja a maga számítását. A sok-sok írást egy közös elem köti össze: olyan erős és karakteres nők a főszereplők, akikről csak ritkán olvashatunk.

Valljuk be: annak ellenére, hogy mennyire… (tovább)

Eredeti mű: George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Dangerous Women

Eredeti megjelenés éve: 2013

A művek szerzői: Joe Abercrombie, Megan Abbott, Cecelia Holland, Melinda Snodgrass, Jim Butcher, Carrie Vaughn, Joe R. Lansdale, Megan Lindholm, Lawrence Block, Brandon Sanderson, Sharon Kay Penman, Lev Grossman, Nancy Kress, Diana Rowland, Diana Gabaldon, Sherrilyn Kenyon, S. M. Stirling, Sam Sykes, Pat Cadigan, Caroline Spector, George R. R. Martin

Tartalomjegyzék


Most olvassa 11

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 132


Kiemelt értékelések

>!
ViraMors P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

A Zsiványok után eléggé biztos voltam benne, hogy részemről ez a kötet is ’vegyes’ végeredményt fog elérni, és így is lett, gyakorlatilag a teljes csillagskálát végigjártam ezzel a 21 novellával. spoiler
A kötet vitathatatlan előnye, hogy sokrétű. Voltak itt okosak, erősek, ravaszak, különleges képességekkel rendelkező, vagy éppen ön- és közveszélyes nők, a novellák és a szereplők kellőképpen változatosak. Az már tényleg csak az én bajom, hogy nem feltétlenül az én ízlésemnek megfelelőek.
A 21-ből két novellát végül nem olvastam el:
Jim Butcher: Bombázók: a Dresden-akták 13. és 14. kötete között játszódik, pár bekezdés után feltámadt bennem a spoilergyanú. Akár igazam van, akár nincs, erre majd visszatérek, ha túlvagyok a 13-on.
George R.R. Martin: A hercegnő és a királynő, avagy a feketék és a zöldek: Trónok harca. Nem az én világom. Megpróbáltam, de untam.

Többiről részletesebben:

Joe Abercrombie: Szép kis útonálló
A világ egy aljas szemétláda, ez kétségbevonhatatlan tény.

Nos… Szende ön- és közveszélyes, más magyarázatot nem tudok elképzelni arra, hogy mit keres a válogatásban. De inkább csak szerencsétlen. Nagyon szerencsétlen… Véletlenszerűen csetlik-botlik, a világot szidja és sír, hogy vajon hogy jutott idáig… Volt egy félmaréknyi jó pillanata a novellának, de engem nem győzött meg. Azt hiszem, Abercrombie-ra, mint novellaíróra a továbbiakban nem vagyok kíváncsi.

spoiler
2,5/5

Megan Abbott: Vagy összetörik a szívem
Az emberek nem értették meg. Kilógott a sorból.

Azt hiszem, én sem értem meg, pedig kedvelem a sorból kilógó különcöket. De az a nagyon kellemetlen helyzet állt elő, hogy a 22 oldalas novella első 21 oldala leginkább csak a nyűg egy igazán ütős utolsó oldal előtt. Pár hangzatos mondatot persze össze tudnék gyűjteni, de az összkép amolyan álomszerű kuszaság, amit nem igazán tudok hova tenni.
3/5

Cecelia Holland: A Nora-ének
Hirtelen nagy bátorságot talált magában. – Hős akarok lenni.

Történelmi szösszenetet Noráról, az angol hercegnőről, aki hős szeretne lenni, esetleg király, de semmiképp sincs megelégedve azzal a sorssal, ami sejtése szerint rá vár. Egy nyughatatlan vadóc, egymással hadakozó szülők közé szorulva, akit vonz a határozottság és szeretné kézben tartani a gyeplőt. Függetlenül attól, hogy az utóbbi időben nem sűrűn olvasok történelmit, ez most jól esett. Mondjuk prológusként, mert mire igazán elkezdett volna érdekelni, vége is lett.
3,5/5

Melinda Snodgrass: A kéz, amit ott sem volt
– Gyűlölsz minket? (…)
– Persze, hogy gyűlöllek titeket. (…) Ó, nem téged. Úgy általában az embereket.

Eddig ez az első novella, amit igazán ütősnek éreztem. Sci-fi, annak minden kellékével: idegen lények, űrutazás, kiirtott, eltűnt fajok, cselszövés, intrika, génmanipuláció, csábítás.
Vagy egy kocsmatöltelék első osztályú színjátéka.
Vagy nem.
Itt-ott kicsit hézagosnak éreztem a sztorit, el tudtam volna fogadni kicsit több történetet és kevesebb rajongást a iránt, de összességében határozottan tetszett.
4,5/5

Carrie Vaughn: Raisza Sztyepanova
Mind halottak vagyunk. Mind azért vagyunk a fronton, hogy meghaljunk, csak az a kérdés, mikor.

Pilótás, háborús, eltűnt testvéres, versengős, oroszos…
Tulajdonképpen nem volt rossz, csak éppen egyáltalán nem az én világom.
3,5/5

Joe R. Lansdale: Birkózás Jesusszal
Énszerintem ez a nő megbűbájolt. Nincsen más magyarázat arra, miért akarnám, hogy ez a hűtlen, hazug, galambölő, gyújtogató, babagyilkos $@!% visszajöjjön hozzám.

Az az igazság, hogy ez a birkózós, szedösszemagadfiam, tanuld meg megvédeni magad, én, az öreg kiképzelek, miközben rákészülök az utolsó bunyóra vonal még annyira sem az én világom, mint a női pilótáké a háború viszontagságos napjaiban. Nagyrészt elmentünk egymás mellett a novellával… Ami viszont nagyon tetszett az a nő jelenléte, miközben ott sem volt. A hatása annak az embernek az életére, akitől évekkel korábban elsétált, és aki mégsem tudott megszabadulni tőle.
3,5/5

Megan Lindholm: Szomszédok
A mágia jobb, mint az őrület. És a mágia és az őrület között az idő az egyetlen különbség. Ha itt maradsz, őrült vagy. Ha velem jössz, mágikus.

Van valami végtelenül szomorú ebben a történetben. Egy öregasszony felnőtt gyerekekkel, halott férjjel, öregedő kutyával, otthonban lakó Alzheimeres báttyal és egyre fogyatkozó erővel. Ahogy lassan kicsúszik a keze közül az élete, mégis körömszakadtáik ragaszkodik, ragaszkodna az otthonához, az elmúlt évtizedekből maradt utolsó morzsákhoz.
Van benne valami végtelenül ijesztő is. A gyerekekben, akik jót akarnak, de mégis mártírként adják elő magukat, ahogy eljutnak arra a pontra, ahol már nem lehet beszélni, csak dönteni, akkor is, ha ezt a másik helyett, a másik feje felett teszik, pedig az ő életéről van szó.
És van benne valami hátborzongató. Ahogy a köd a ház köré gyűlik, és utat nyit, utat mutat. A hangyás barátnő – nem legjobb barátnő, csak szomszéd barátnő – aki az éjszaka közepén nyomtalanul eltűnik. Képek, hangok és jelenetek, amik akár az őrület előhírnökei is lehetnek, de az is lehet, hogy mégsem…?
Az elején nem tűnt különösen ingerdús történetnek. Ha szétnézünk, ezrével láthatunk hasonlót magunk körül. A mindennapos történet azonban lassanként átolvadt valami egészen másba, és ami befejezésnek tűn az elején, az sokkal inkább új kezdetnek látszik a novella végére.
4,5/5

Lawrence Block: Mindig kifogom az ilyeneket
Az efféle nők törvényszerűen mindig sztárjai a saját produkciójuknak.

Hátöizéé… először, másodszor és harmadszor is…
Ha egy kicsit hosszabb a novella, valószínűleg három oldal után átugrom. Bár utólag kicsit sajnálom, hogy nem tettem. Rég olvastam ennyi macsószagú közhelyet egymásra halmozva úgy, hogy egyáltalán nem volt semmi, ami ellensúlyozza. A meglehetősen közönséges előadásmód sem sokat segít rajta…
1,5/5

Brandon Sanderson: Csend árnyai a pokol Erdőségében
Igenis létezett odakint ragadozó. Maga az Erdőség.

Ez egy nagyon-nagyon és még annál is inkább nekem való kellemesen dark fantasy novella volt. Rejtélyes/tragikus múlttal*, spoiler béke szigetét jelentő fogadóval, mogorva fogadóssal, titokzatos fejvadásszal. És egy olyan, kvázi eleven erdővel, amitől a bátrabbak is megrettennek – és még finoman fogalmaztam.
Ügyesen, okosan szőtt, a két anekdotázós jelenettel jóféle keretbe foglalt, sötét fejvadász mese, tetszett nagyon, egyedül azt éreztem soknak, ahányszor elregélte, hogy az ezüst jó az árnyak ellen.
Az Erdő volt a kedvencem :)

5/5

*A megfelelőt kéretik szereplőnként aláhúzni.

Sharon Kay Penman: A száműzött királynő
– Szicíliában születtem, és itt nőttem fel, mint ti mind!

Az a baj a történelmi írásokkal, hogy nagyon keskeny a határ a jó és az unalmas között. Itt adott lenne minden egy izgalmas történethez – érdekházasság, háború, száműzés, öröklési kérdések, intrika intrika hátán, valahogy mégsem tudott lekötni. Sőt…
2/5

Lev Grossman: Lány a tükörben
Hatékony? Tagadhatatlanul. Szükségtelenül bonyolult? Talán. De a szükségtelen bonyodalom a Liga védjegye.

A novella eleje spoiler nagyjából a tinihiszti kategóriába esett nálam, rögtön fel is készültem valamiféle mágikus iskolai csínyre. Amit tulajdonképpen meg is kaptam, viszont sokkal jobb kivitelezésben, mint amire számítottam. A tervezés ügyes volt – még ha nem is feltétlenül egyszerű, a spoiler kivitelezést pedig élvezet volt olvasni, főleg a spoiler tetszettek. Ami viszont nagyon zavar, hogy nekem ez így magában lóg a levegőben. A Varázslók sorozatból nem olvastam semmit, háttérinfóm nincs semmi, így hiába szórakoztató és érdekes a novella komoly hányada, mégsem tudom felhőtlenül élvezni.
3,25/5

Nancy Kress: Második arabeszk, nagyon lassan
Az elnevezések lényegtelenek voltak. Kizárólag a tánc számított.

Posztapokaliptikus háttér, falkában élő, nem is olyan lassan elvaduló emberek, nagy hányadban terméketlen nők… És néhány régi balettvideó…
Bevallom, az eleje nem igazán nyűgözött le, szenvedtek a szereplők, szenvedtem én is. Nem túl rózsás a viszonyom a posztapokaliptikussal… Aztán elért ahhoz a ponthoz, ahol az ifjúság rácsodálkozott a balettre, és onnantól egészen más irányt vett az írás. Nem történt semmi váratlan, mégis szépen volt megírva, át lehetett érezni, ahogy a pusztuló, egyre kíméletlenebbé váló világban, egy fajta menedéket jelenthet bármi ami nem funkcionális tevékenység. Persze nem Nancy Kress volt az első vagy az utolsó, aki ezt megírta, mégis szép volt.
4/5

Diana Rowland: A holtából feltámadt város
Az hétszentség, hogy ezt az ügyet nem szükséges minél hamarabb lezárni.

Kicsit posztapokaliptikus, de legalábbis katasztrófa utáni, kicsit noir, de valahogy egyik sem sikerült túl jól. Egy pusztuló város, ami akár talpra is állhatna, ha a gazdagok nem élősködnének rajta, egy korrupt rendőr, egy hulla, aki senkit sem érdekel igazán, és egy sztriptíztáncosnő… Sablon karakterekből és sablon fordulatokbók felépített valami. Nem kell túl sok krimit olvasni ahhoz, hogy pár oldal után az egész megjósolható legyen….
2/5

Diana Gabaldon: Szüzek
Azt hittem, azért szokás zsoldoshadsereghez csatlakozni, mert ott nem tesznek fel kérdéseket.

Leírhatatlanul kellemetlen érzés, hogy alig öt napja olvastam a novellát, de a legélénkebb emlékem róla az, hogy a harmadik-ötödik oldal környékén lefotóztam az idézett mondatot… Ja, meg az, hogy egyszer biztosan elaludtam rajta, de az is lehet, hogy kétszer.
Amúgy van benne valami kalandszerű történet, meg próbálkozik valami történelmi háttérrel vagy hasonlóval, de senki ne kérjen tőlem bővebb részleteket…
0,5/5

Sherrilyn Kenyon: A pokol haragja semmiség
– Tényleg nem érzitek, micsoda düh lakozik itt? (…) – Olyan sűrű, hogy szinte érzem a szagát.

Tekintettel arra, hogy Sherrilyn Kenyon nálam a paranormális románc egyik szinonimája, kicsit nagyon tartottam ettől a novellától. Szerencsére itt csak paranormális van, románc nincs. Egynek jó volt, de túl sok extrát ne várjon senki. A srácok szellemet és kincset keresnek, de csak szellemet találnak. Van itt még egy átok, némi indián hagyomány, rengeteg klisés hejj de tanulságosan hangzó szöveg, meg egy közepesen légből kapottnak ható megoldás.
3/5

S. M. Stirling: Kimondani a végzetet
Nem hallottad, amikor azt mondtam, hogy nem a bűnösséged megítéléséért jöttem? A végzeted kimondani jöttem.

A kemény idők, kemény embert követelnek, és ha minden romba dőlt, az azt jelenti, hogy mindent alapjaiból kell újraépíteni. Az életet, a törvény és az ítélkezést is. Újabb posztapokaliptikus darab, némi ír/kelta ízesítéssel, de abban, ahogy leírja a világot, az embereket, és a novella lényegét kitevő ítélkezést, van valami nagyon erős, nagyon súlyos. Kicsivel talán hosszabbnak éreztem a kelleténél, ettől függetlenül tetszett.
Csak egyet nem értek: spoiler
4/5

Sam Sykes: Vadhívás
Csak éjszaka beszélgettek. Csak azután, hogy a tüzek elszunnyadtak.

Hát ez elég nyomasztó volt. Falkamentalitású történet, párhuzamosan vezetve a „vadak” és a „vadászok” szemszögéből. Nekem zavarosnak érződött. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy kiegészítő történet valami hosszabb sorozat mellé, de legalábbis annak a világában, de nem érdekel annyira, hogy utánanézzek.
2/5

Pat Cadigan: Ápolók
A gyilkos nők sokkal érdekesebbek voltak, mint férfi megfelelőik.

Korrekt történet két nővérrel, a köztük lévő 15 éves korkülönbséggel és az otthonnal, ahol az Alzheimerkóros édesanyjuk fekszik. spoiler
Igazából nem maga a történet fogott meg, hanem ahogy a testvérek nem éppen zökkenőmentes kapcsolatát kezelte. Tizenöt év korkülönbség sok. Mentalitásban, viselkedésben, sok egyéb tekintetben. Mondjuk, ha nem számszerűsíti a történet a szereplő korát, jóval fiatalabbnak tippelem őket, de a lényegen nem változtat. Magában a sztoriban nem találtam túl sok meglepetést, de átgondolt, ügyesen vezetett novella.
4/5

Caroline Spector: Anyám hazugságai
A világ megváltozhatott a vírus miatt, de az emberek még mindig ugyanolyanok.

Amikor realizálódott bennem, hogy ez egy Wild Cards novella, fontolóra vettem, hogy a Fekete lapok után olvasom el, vagy legalábbis egy-két oda tartozó írás után. Amiben tényleg az a legviccesebb, hogy a Fekete lapok lesz a következő novellás kötet, amibe belevágok… Aztán valahogy mégsem sikerült abbahagynom az olvasást :)
Erőteljes darab, számomra a kötet egyik legjobbja. Jól felépíti a pozitív oldal karaktereit, érdekesek a képességeik, nagyon tetszett a csoportdinamika a két felnőtt, illetve a két felnőtt és a gyerek között is. Háttérinfót nem ad túl sokat, de arra pont elég, hogy az ember tudja értelmezni a világot. Maga a történet is érdekes volt, kicsit talán kiszámítva, de végeredményben ügyesen adagolva az akciót a humort az észt és a személyes vonalat. Ami kicsit fáj, az a sötét oldal, ami ezzel szemben meglehetősen semmilyenre sikerült.
4,5/5

4 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Általánosan: leginkább azt élveztem benne, hogy felvillantja, milyen sokféle módon lehet női karaktereket megfogni – az egymás utáni, nem olyan hosszú novellák egyfajta képeskönyvként is funkcionálnak, megmutatva, hogy mi minden lehetséges, mi minden elképzelhető, amikor azt mondjuk, hogy „veszélyes nők”. Persze volt jobb és rosszabb (l. lentebb), de nagyon izgalmas volt ilyen sokféle nézőpontot látni.

Összefüggően: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-06-20+…

És akkor egyenként.
Joe Abercrombie: Szép kis útonálló – 4/5
Ugyan már olvastam egyszer, de Abercrombie mindig szórakoztató. Szeretem ebben a novellában, hogy Szende úgy tipikus Abercrombie-hős, hogy közben sok szempontból egyáltalán nem tipikus, közben meg annyira jól eltalált az egész szituáció, hogy folyamatosan vigyorgok közben.

Megan Abbott: Vagy összetörik a szívem – 4,5/5
Nulla fantasztikum, „csupán” egy tragédia árnyékában szenvedő házaspár, de Abbott olyan erős karakterdrámát mutat be, hogy utána sokáig nem kaptam levegőt. Szépen építi fel a feleség és a férj figuráját; nagyon tetszett, hogy ilyen lassan csúsztunk be az egyre nagyobb fájdalomba, és közben mindvégig hitelesek maradnak mind a ketten. Talán a végével nem voltam egészen elégedett, én ehhez egy rejtélyesebb, jobban a levegőben lógó véget valamivel könnyebben el tudtam volna képzelni, de persze így sem lett túl megnyugtató, szóval tényleg remek.

Cecelia Holland: A Nora-ének – 2,5/5
Ez a 12. századi, brit történelmi novella nagyon nem tudott felcsigázni. Nagyjából az utolsó előtti oldalon kezdett el érdekelni, előtte sem a gyerekszereplőkkel, sem a felnőttekkel nem sikerült megbarátkozni, ráadásul azt sem éreztem, hogy a korrajza nagyon meg tudott volna fogni. A fordítói jegyzetből legalább kiderült, hogy miért volt ez érdekes, de hát addigra már késő.

Melinda Snodgrass: A kéz, amit ott sem volt – 3/5
Ha minden igaz, az írónő legutóbbi sci-fi univerzumában játszódó, furry-szerű novella – ez talán megmagyarázhatja, hogy miért éreztem ilyen kaotikusnak, vázlatosnak, felszínesnek ezt a sci-fi világot (gondolom a regényekben jobban kifejti). Maga a cselekmény egyébként érdekes, de sajnos lerágott csont, ráadásul a feleslegesnek tűnő keretes szerkezet sem sokat segített rajta. Én még elbírtam volna némileg több karakterábrázolást a főhősnél, bár így is voltak jól működő pillanatai.

Jim Butcher: Bombázók – 3,5/5
Dresden-történet, de Dresden nélkül, avagy urban fantasy Charlie angyalai módra. Szeretem Butcher karaktereit, a maguk noiros, idétlen, őrült, zakkant stílusukban, és ezen a novellán is kellemesen szórakoztam. Viszont érezhetően hosszabb volt a kelleténél – ennyi tartalom azért nem volt benne, akármennyire is jópofa legyen ez a fantasy világ.

Carrie Vaughn: Raisza Sztyepanova – 3/5
Szovjet női vadászpilóták a világháború alatt – abszolút korrekten megírva, de egy pillanatig sem tudott különösebben érdekelni. Kissé zavart, hogy mintha a főszereplőnő karaktere nagyon két probléma köré lett volna felépítve, mi több, az ezen való folyamatos rugózása eléggé idegesített. Picit üresnek éreztem a cselekményt és a koncepciót; ráadásul női vadászpilótákról biztosan lehetne ennél izgalmasabb vagy érdekfeszítőbb történetet is keríteni.

Joe R. Lansdale: Birkózás Jesusszal – 4,5/5
Nahát, azt hittem, hogy minden novellának a főszereplője nő lesz. Lansdale-nek remek a stílusa, már ezzel simán megvett, de úgy az egész novella nagyon szépen volt összerakva. Mindvégig hitelesen tudott érzelmeket és problémákat tolmácsolni, és még annak is örültem, hogy Marvinról elég hamar elkerült a fókusz, ami elég jól állt a történetnek. Több birkózós/pankrációs novellát!

Megan Lindholm: Szomszédok – 5/5
Micsoda szomorkás-dühítő, de közben mégis jópofa novella az öregedésről! Robin Hobbról ugyan sejtettem, hogy jó lesz, de ez most nagyon eltalált és nagyon működött – humora, sajátos érzelemvilága, még a fura fantasztikus szál is. Ráadásul annyira jó az idős nő figurája, és annyira örülök annak, hogy ezúttal mennyire más módon is „veszélyes(ek)” ez(ek) a nő(k).

Lawrence Block: Mindig kifogom az ilyeneket – 4/5
Hú, ez elég furcsa volt, és egy idő után egészen meglepő irányba kanyarodott. Mondjuk ez utóbbi lehet, hogy a Lansdale-novella hatása, de végülis mindegy: az érzelmi hatás nagyon működött, és bár némely része kicsit sok volt nekem, azért ütött. Szépen építette fel a hangulatot a nagy fináléra; a külsőségek (amerikai (déli?) kocsmás-nős-verekedős-keményférfias közhelyek) némileg szokatlan kombinálásáért pedig simán jár a plusz pont.

Brandon Sanderson: Csend árnyai a pokol Erdőségében – 3,5/5
Sanderson, szóval nyilvánvalóan hosszú, sajnos a kelleténél is hosszabb. Szórakoztató, viszonylag hagyományosan, jellegzetes fordulatokkal és lépésekkel végigvezetett kalandozó-küldetés történet, ahol a női főszereplő(k) személye legalább valamennyit hozzáad a hangulathoz és a stílushoz. A világ(nak ez a része) elég érdekes és egyedi, úgyhogy ez elvitte a hátán (és az utolsó mondat után azt hittem, ez Mark Lawrence világában játszódik, de nem, Kozmerum).

Sharon Kay Penman: A száműzött királynő – 2,5/5
Ezek a történelmi novellák nagyon nem lesznek a kedvenceim, sajnálatos módon nagyon unom őket. Ráadásul Penman nem fukarkodik a leírásokkal, szóval néha inkább egy Martin-féle világleírásra emlékeztet, és nem egy szórakoztató, izgalmas novellára. Egyébként a központi figurája érdekes is lehetett volna, voltak is ügyes megoldásai, de túlságosan történelemórán éreztem magam.

Lev Grossman: Lány a tükörben – ?/5
Ezt nem pontoznám, ugyanis ez nekünk nem új Varázslók-novella – konkrétan A varázsló birodalmának két fejezete (Plum és ceruzák!) eredetileg. Egyébként abszolút jópofa történet, korrekten kivitelezve, még Quentin is mókás benne, Plumnak meg jó stílusa van, csak hát rosszul érintett, hogy ezt (vagy legalábbis majdnem pont ezt) egyszer már olvastam.

Nancy Kress: Második arabeszk, nagyon lassan – 4,5/5
Nem ismertem Nancy Kress-t eddig, úgyhogy eléggé meglepett, mennyire élveztem ezt a novellát. Kicsit olyan, mintha A szolgálólány meséje világában vagy az ottani Gilead után játszódna – nehéz női sorsok és posztapokaliptikus hangulat, megspékelve a művészet iránti szeretettel (lehet, hogy mégis inkább Tizenegyes állomás?). Mindenesetre gyönyörű és némileg fájdalmas, de szerencsére nem túl hosszú, szépen árnyalt karakterekkel teli, pont jól lezárt történet, nagyon szimpatikus arányokkal.

Diana Rowland: A holtából feltámadt város – 3,5/5
Kicsit sablonos, de egészen hangulatos noir-szerű novella New Orleans-ban. Az elején zavart, hogy mindenki pont úgy viselkedik, ahogy a karakterétől várná az ember, aztán hozzászoktam, sőt, még a főszereplőt egészen meg is kedveltem. A végső csavar nem igazán tetszett, főleg a főszereplő karakterének íve miatt, ugyanakkor így sem panaszkodom túlzottan.

Diana Gabaldon: Szüzek – 2,5/5
Először azt hittem a cím és a francia környezet hatására, hogy Jeanne d'Arc történet lesz, de szerencsére megúsztuk – maradt helyette Gabaldon világából pár skót felföldi férfi (vajon a cím rájuk vonatkozik?). Sokáig vártam arra, hogy a férfi duó enged a köztük vibráló romantikus feszültségnek, de helyette inkább lett belőle egy túlírt kaland, nem túl hiteles történelmi környezetben, feleslegesen hosszan, nem túl izgalmasan, de legalább gördülékenyen. Volt benne pár egészen ügyesen kitalált mellékalak, de túl sok problémát éreztem itt ahhoz, hogy jól szórakozzak.

Sherrilyn Kenyon: A pokol haragja semmiség – 2,5/5
Indián szellemtörténet, olyan körítésben, ahol a férfiak legfontosabb tulajdonsága a hajszíne és a testalkata. Persze ahhoz képest, hogy az írónő főleg paranormális románcban utazik, legalább románc nem volt benne, ugyanakkor így elég gyengének éreztem. Egyrészt túl rövid ahhoz, hogy feszültséget vagy hangulatot teremtsen (netán átadjon bármit az indián kultúrából); másrészt még a terjedelemhez képest is túl vázlatos, ami a karaktereket, az azok közti dinamikát vagy magát a cselekményt illeti.

S. M. Stirling: Kimondani a végzetet – 4/5
Sokáig azt hittem, hogy nem fog érdekelni ez a posztapok ír/kelta-ízű novella, de azért csak elkapott a klánon belüli igazságszolgáltatás. Kicsit mintha hosszú lett volna ahhoz képest, hogy valójában mi történt benne, és mintha túl természetesen dobálózott volna a nevekkel/címekkel, de nekem működött a feszültség, élveztem a jelenet kibontását.

Sam Sykes: Vadhívás – 3,5/5
Történelmi-törzsi hangulatú fantasy, ha minden igaz, Sykes egyik sorozatának világában – ennek megfelelően szerintem néhány plusz infó hozzáadhatott volna még egy réteget, de azért így is elég érdekes. Jól eltalált hangulat, egy novellára éppen elegendő cselekménnyel, viszont kicsit kiismerhetetlen karakterekkel és minimum szokatlan (költőinek szánt, de néha inkább csak túltolt) nyelvezettel.

Pat Cadigan: Ápolók – 4/5
Újabb nem fantasztikus novella, méghozzá nagyon barátságos-szerethető stílusban előadva. Furcsa, mert két középkorú nő a főszereplője, de mintha inkább csak a húszas-harmincas éveik elején lennének – ettől eltekintve viszont eléggé elvoltam vele, függetlenül attól, hogy amúgy története nem különösebben volt. Mondjuk így utólag belegondolva annyira azért nem emlékezetes, de olvasni szerettem.

Caroline Spector: Anyám hazugságai – 3,5/5
Wild Cards-novella, nahát. Ügyesen végigvitt, nyugtalanító, néha egészen tragikus hangulatú történet, de túl hosszúnak éreztem. Nem is értem, mivel ment el ilyen sok oldal, mert a főellenség árnyalásával nem hiszem, bár jó lett volna. Viszont a képességek kifejezetten érdekesek és jól felhasználtak (bár annak nem örülök, hogy Dan karakterét ilyen tudatosan gyengítette Spector), és bírtam, hogy végül mégsem azok a női karakterek az igazi főszereplői a novellának, mint akikről eredetileg gondolná az ember.

George R.R. Martin: A hercegnő és a királynő, avagy a feketék és a zöldek – 2/5
Regényes, pontosabban történetesített világleírás – avagy Martin, hasonlóan a Zsiványokhoz, nálam ezúttal is erősen az elégséges határán mozgott a „befejezzem vagy sem” alapkérdését illetően. Hihetetlen módon nem érdekel a világ, bár meglepődve vettem észre magamon, hogy a tévésorozat miatt egészen otthonosan mozgok benne, ami amúgy jó érzés. Ami pedig a sztereotípiákat illeti: ebben a kisregényben nemhogy női, de semmilyen karakter nem volt. Pedig jó lett volna.

>!
Noro MP
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Ettől a válogatástól nem egészen azt kaptam, amit vártam. Bár a kötetbe került írások kétségkívül változatosak, az írók közül nagyon kevesen hozták ki magukból a maximumot. A történetek majdnem egyharmadának nincs is valódi női főszereplője, bennük a hölgyek valamelyik régi sablon: a vágy tárgya, a végzet asszonya vagy a férfi által megfejthetetlen nőnemű lény egyikét képviselik. És ezekből nem egyet nők követtek el. Végül az sem töltött el örömmel, hogy a novellák alig több, mint fele tekinthető fantasztikumnak.

A klasszikus fantasy blokkot – és tulajdonképpen az egész könyvet – Brandon Sanderson vezeti (Csend árnyai a pokol Erdőségében). A világ igazi Sanderson(TM), amelynek mágikus oldalát Egyszerű Szabályok (sic) vezérlik, de ezek annál bonyolultabb következményekhez vezetnek. A sötét hangulatú történet hőse azonban egyáltalán nem tipikus sandersoni (szuper)hős, hanem egy kegyetlen döntésekre kényszerülő fogadósnő és anya. (5/5)
Joe Abercrombie pofonegyszerű története (Szép kis útonálló) a Vörös vidék hősnőjének előéletéből mutat be egy rövid jelenetet. Az előadói stílus elviszi a hátán a sztorit, de Joe bá' ennél jóval többet is tudott volna produkálni. (4/5)
George R. R. Martin (A hercegnő és a királyné) ismét csak úgy írt egy kisregényt Westerosról, mintha történelmi ismeretterjesztő kiadványon dolgozott volna. Karakterekről nem is beszélhetünk az esetében, csupán egy excel-táblázatra való mellékszereplőről. Igaz, itt legalább már van sztori, de megszállott rajongó legyen a talpán, aki követni is tudja. Lassan amondó leszek, hogy Martin könyveit is Sandersonnak kéne megírnia. (3/5)
Sam Sykes érdekes ötlettel (Vadhívás) jelentkezett: egy barbár (és valószínűleg nem egészen ember) harcosnővel, aki egy tőle merőben különböző lánygyermeket próbál a törzsi életre tanítani. De az egészet olyan zavarosan adja elő, hogy még abban sem vagyok biztos, vajon jól értettem-e, miről szólt. (2/5)

Az urban fantasy választék egy fővel népesebb. Élén Megan Lindholm áll, akit Robin Hobb néven is ismerünk. Története (Szomszédok) gyönyörűen mutatja meg, hogy még egy banális alaphelyzetből is lehet igazi misztikus történetet faragni. Egy idős hölgyet ismerünk meg benne, aki lassan kezdi elveszíteni fogását a valóságon: de vajon leépülés az, aminek tanúi vagyunk, vagy inkább áthangolódás? Ha tetszett a történet, ajánlom a szerzőtől a Wizard of the Pigeons c. regényt, amely szintén a pszichés zavarok és a mágia közötti homályos zónában játszódik. (5/5)
Bár a Wild Cards univerzuma egy ponyva sci-fi háttértörténetével büszkélkedik, én mégis ide sorolom Caroline Spector történetét, amelyben zombikirálynők és gondolatolvasók játsszák a főszerepet. New Orleans első számú szuperhősnőjét családján és barátain keresztül fenyegeti meg egy titkos szervezet, amelyre a szerző egy jól felépített, meglepően sokrétű novellát épít fel. Plusz zombiinvázió. (4,5/5)
Jim Butcher, nem meglepő módon, egy laza és vagány akciósztorit (Bombázók) hozott a Dresden-akták világából. Egy baj van vele: valahol a sorozat 13. részének környékén játszódik. Kvázi olyan, mintha egy szappanoperára kapcsolnál, amiből tíz évvel ezelőtt láttál néhány részt. De ha eltekintünk attól, hogy rohadtul senkit nem ismerünk (meg egy orbitális spoilertől mindjárt az első oldalon), akkor szórakoztató kis történet a maga módján. (4/5)
Grossmann novellája (Lány a tükörben) tulajdonképpen annak ellenére tetszett, hogy a szerzővel sosem találtam meg a közös hangot. A novella legfőbb érdeme, hogy alátámasztja a Varázslók világáról alkotott véleményemet: tudniillik hogy itt mindenki önveszélyes nihilista, akinek legfőbb életcélja, hogy a varázslat segítségével tönkretegye mások és a saját életét. Szóval nem is annyira tetszett, mint inkább pontosan azt adta, amit vártam. Nem ugyanaz. Mégis innen származik a kedvenc gondolatom az egész kötetből: https://moly.hu/idezetek/1024694 Csak azt nem értem, ha Grossmannak ilyen a filozófiája, akkor miért ír mindig seggfejekről? (3,5/5)
Végül Sherillyn Kenyon novellája (A pokol haragja semmiség) afféle ifjúságinak is olvasható kísértethistória. Kissé klisés, kissé kiszámítható, de legalább van tanulság a végén. (Jah, irónia.) (3/5)

A sci-fi felhozatal sovány, de legalább változatos. Abszolút bajnoka Nancy Kress (Második arabeszk, nagyon lassan), aki egy olyan poszt-apokaliptikus világról mesél, amelyben a nők legfőbb értéke a termékenységük. Ez azonban nem merevedik a megszokott disztópikus klisékbe, hősnői ugyanis ahelyett, hogy megadnák magukat a rendszernek, mindent megtesznek, hogy kihozzák belőle a legtöbbet. Akár a törzs törvényein belül, akár azokon túllépve. (5/5)
S.M. Stirling* írásai általában nem könnyű olvasmányok, és itt megjelent műve (Kimondani a végzetet) sem kivétel. A széthullott Amerikai romjain itt egyszerű farmerek és háziasszonyok kényszerülnek rá, hogy átvegyék az irányítást. A történet háttere elég különös: úgy tűnik, hogy az új világrend mintha valamiféle eszképista mozgalomból nőtt volna ki, akik saját megnyugtatásukra kezdtek ókelta matriarchátust játszani, aztán észre sem vették, milyen komolyra fordult minden. Sajnos én allergiás vagyok a felesleges mellékszereplők özönére, amiből itt aztán van rendesen. Ezen kívül szívesebben láttam volna, ha nem a kelta néprajz részleteire összpontosít, hanem inkább arra, hogyan élik meg ezt az anakronisztikus morális rendszert a modern világ szülöttei? Bölcsész érdeklődésű olvasóknak viszont akár telitalálat is lehet ez a novella. (3,5/5)
Melinda Snodgrass régimódi űropera-világával már találkoztam egy másik antológiában. Sajnos ott sem győzött meg igazán, de ez most még gyengébbre sikerült. A kéz, ami ott sem volt egyike azon novelláknak, amelyek szerintem nem teljesítik a kötet vállalását, ugyanis a nőket nem főhősökként, hanem erotikus tárgyakként mutatják be. Pedig lehetne kezdeni valami izgalmasat (ha nem is forradalmian újat) ezzel az univerzummal, amelyben az emberi faj hegemóniára törekszik más, egyenrangú fajokkal szemben, de a szerzőnek az a rossz szokása, hogy rendszeresen valami romantikus limonádéra húzza fel a történet magját. (3/5)

Következzenek a történelmi novellák. Itt igazán csak Carrie Vaughn háborús novellája (Raisza Sztyepanova) emelkedik ki a mezőnyből. Ez egyszerűségében is jól mutatja be a szovjet katonanők életét, a velük szemben alkalmazott kettős mércét, és általában a sztálini kor néhány jellegzetes momentumát. (Fun fact: 2016 legjobb SFF novelláiban olvashattuk ugyanezeknek a pilótanőknek a misztikus változatáról.) (5/5)
Sharon Kay Penman középkori históriája (A száműzött királynő) ugyan messze nem tökéletes, de én személy szerint díjazom a szerző alaposságát, a korszak iránt tanúsított hozzáértését. Főszereplője nem az a kifejezett cselekvő hősnő, de középkori nemes hölgyhöz képest figyelemreméltó, ahogyan kilép kezdeti passzív szerepéből és megkísérli formálni a saját sorsát. (4/5)
Ugyanezt az évszázadot (ti. a XII.) választotta Cecelia Holland is A Nora-ének hátteréül. Ebben egy gyermek hercegnő szokatlan álmaiba nyerünk betekintést, ami egy kalandregény prológusának nagyon érdekes lenne, de így önmagában inkább csak ígéret marad. (3/5)
Diana Gabaldon hosszú lére eresztett írása (Szüzek) ismét csak másodrendű szerepre kárhoztatja a nőket. Két ifjú zsoldosnak áll, és idejük nagy részét azzal töltik, hogy szajhákról álmodoznak. Na jó, van ezen felül még egy kis cselekmény, meg egy zsidó mylady-figura, de ez sem volt valami emlékezetes. Egyébként most látom csak, hogy ez egy erotikus sorozathoz kapcsolódik. Akkor hagyjuk. (2/5)

Végére hagytam a krimi és thriller jellegű történeteket. Ezekben Pat Cadigan (Ápolók) viszi a prímet. Mérlegképes könyvelőként dolgozó hősnőjét egyfelől teljesen valós családi gondok veszik körül (és ezek még csak nem is a klisés háziasszony-szerep köré épülnek, hanem három magányos nőre), másfelől egy talán nem is létező bűnügy szélébe is belekeveredik, amelynek a mélyén egy nagyon izgalmas erkölcsi dilemma rejlik. (4,5/5)
Megan Abbott (Vagy összetörik a szívem) főhőse férfi, de el kell ismernem, hogy nagyon érdekes, ahogy e férj szemén keresztül a feleség alakját megismerjük. A történet a veszteségről és ennek leküzdéséről szól, néhány idegesítő és szerintem céltalan időbeli ugrással, de ennek ellenére is igen hatásos. (4/5)
Abban a három történetben, amelyeket utolsónak hagytam, egyikben sincs igazán kidolgozott női szereplő, vagyis nézetem szerint nem sok keresnivalójuk van a könyvben. Joe R. Lansdale írása (Birkózás Jesussal) ettől függetlenül érdekes darab, egy öregemberről, aki egész életét egy nő megszállottjaként élte le. (4/5)
Diana Rowland már nem ugrotta meg nálam a lécet. A holtából feltámadt város piszkos zsaruja összejön egy nővel, aztán jön a bonyodalom, de semmi érdekes. Az utolsó jelenetnek pedig nem tudom, mi lett volna az értelme egyáltalán. (2,5/5)
Az abszolút mélypont egyértelműen Lawrence Block (Mindig kifogom az ilyeneket). Klisé, szex, erőszak, ennyi. Szerintem a szerkesztőknek kellett volna mondaniuk, hogy “mindig kifogom az ilyeneket”, és ezzel a kukába vágni a kéziratot. (1/5)

*A nyomda démona kicserélte a szerző nevét az oldalak tetején a novella helyszínére. “Dun Carson” nem álnév, hanem kb azt jelenti gael nyelven, hogy a Carson-tanya.

>!
Nuwiel SP
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Az egy tematika köré szerveződő, többszerzős antológiák óhatatlan velejárója, hogy a színvonal a borzasztóan rossz és a fantasztikusan jó között hullámzik. Ebben a kötetben is többnyire átlagos vagy nekem kevésbé tetsző novellák szerepeltek, néhány igazán kiemelkedő mellett. A minőséget vagy annak hiányát itt nem is elsősorban az ötletekre értem, mert azok szinte kivétel nélkül nagyszerűek voltak, hanem a kivitelezésre. Többen is abba a hibába estek, hogy túlságosan elhúzták a novella hosszát, vagy túl hosszú felvezetéssel kezdve, hogy aztán egy gyenge csattanóra fusson ki a sztori, vagy csak az írás nem ütötte meg azt a szintet, ami miatt emlékezetes maradna.

Három írásra tudtam azt mondani, hogy ez igen, erre a legjobb pontszámot érdemes adni: Joe Abercrombie, Megan Abbott és Megan Lindholm (alias Robin Hobb). Abercrombie és Hobb régóta várólistán van, de ezután az írás után Abbott további művei is érdekelnek.

Csak kicsivel marad le mögöttük néhány írás, például Jim Butcher, Joe R. Landsdale és Pat Cadigan, akik csak azért nem kaptak tőlem többet, mert a fent említett írók sajnos ellopták előlük a showt trófeát :)

Arra pedig nagy összegben fogadni mernék, hogy ha Martin neve nem jelentene sűrűn csilingelő pénztárgépeket bármilyen termék esetében, amire csak ráírják a nevét vagy az ajánlását, ez az írása még az iratmegsemmisítő működtetésére fordított áram árát se érné meg a szerkesztőnek.

A novellákról egyesével: https://moly.hu/olvasasok/6284866

>!
smetalin
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Huszonegy történet. Bevallom négyet nem tudtam végigolvasni……annyira nem az én ízlésemnek való volt. Kilenc ami érdekes volt, ebből három ami tetszett is. Volt olyan sztori aminek nincs vége, mintha csak egy előszót olvashattunk volna. A legesleg a Szomszédok, majd A kéz ami ott sem volt és a Birkózás Jesusszal fej-fej mellett. Outlander csalódás, a szex teljesen elvitte a történetet, Martin bá meg annyi szereplőt sűrített bele, hogy azt sem tudtam ki kivel van, főleg hogy a nevek is teljesen egyformák de legalábbis nagyon hasonlók voltak. Hát, így összefoglalva elég harmatos lett ez a kis gyűjtemény.

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

na jó kivégeztem , jó kis vaskos kiadvány lett .jó és izgalmas novellákkal volt tele.
Igazából volt benne minden fantasy, kis sci-fi, valós történelmi események női főszereplőkkel.
Mert most ők voltak az igazi szereplők pl: orosz vadászpilóta a második világháborúból . középkori hercegnők és királynők, boszorkányok stb stb.
Egy novella volt ami nem tetszett az nem más mint Martin írása volt , mert már unnom hogy még mindig nincs sehol a folytatás .

>!
Habók P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Huszonegy író huszonegy története – ez bizony azt ígéri, hogy mindenki talál magának kedvére valót, és olyant is, amin épp csak elrágódik. Én is így voltam vele. A fantasy novellákra voltam igazán kíváncsi, de pont azok tetszettek kevésbé. A Trónok harca előtörténete egy egyáltalán nem izgalmas telefonkönyv rengeteg ember- és sárkánynévvel, de semmi több. Arbercombi írásaival eddig nem tudtam megbarátkozni, ez most sem változott. Jól indult pedig a történet, de teljesen sablonosan ért véget. Viszont Sanderson novelláját (Csend árnyai a pokol Erdőségében ) a legjobbak közé tenném. És nagyon jónak találtam a történelmi novellákat is (A Nora-ének, Raisza Sztyepanova, A száműzött királynő ) Nem vagyok híve a disztópiának, de a Második arabeszk, nagyon lassan mellbe vágott. Ami viszont abszolút csalódás, az Gabaldon Szűzek-je. A szereplők ismerősek, gondoltam, most többet megtudok róluk, de hát ez egy lapos (egy nagyon lapos) történelmi romantikusnak is kevés.

>!
Vhrai P
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

G. R. R. Martin és társa ismét egy nagyon érdekes novellaválogatást állítottak össze. Hasonlóan a Zsiványok című kötethez, ebben is mindenféle műfajból és terjedelemben találhatunk alkotásokat. Igazán egy témakör, a női karakterek mentén mozogtak. Speciel én botor azt hittem, hogy ha már amazonok, akkor a harciasabb nőkre helyezik a hangsúlyt. De nem igazán ez történt, volt itt mindenféle nőtípus. Számomra elég hullámzó tendenciát mutattak az egyes alkotások, valamelyikre már a cím alapján sem emlékszem, másokra pedig még most is jó szívvel gondolok vissza. Abszolút meggyőztek a történelmi novellák, A Nora ének és A száműzött királynő. Érdekes korszakok a nyerhetünk általuk bepillantást. A fantasy novellák közül nagyon bejött Joe Abercrombie novellája, amúgy is nagyon kedvelem a stílusát. Viszont meglepett Lev Grossman, ugyanis A varázslókat nagyon utáltam, de az ugyanebben a világban játszódó Lány a tükörben című novellája nagyon tetszett. Abszolút kedvencem azonban az Anyám hazugságai című alkotás volt, amely a Fekete lapok univerzumba enged bepillantást. Ajánlani leginkább azoknak tudom a kötetet, aki olvas mindenféle műfajban, és bírja az extrán elvont dolgokat.

>!
Tessa_Linyssim
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

A Zsiványok elolvasása után megörültem a hírnek, hogy ez az antológia is kijön magyarul, és meg is szereztem elég hamar.
Aztán elolvastam.
Most is voltak olyan történetek, amik kimondottan tetszettek, viszont volt olyan is, amit nem tudtam hova tenni. Nem passzolt a témához, és még undorító is volt számomra. És akadt olyan is, amin egyszerűen alig bírtam átrágni magam, olyan unalmas volt… :/
Nem ezt vártam ettől a kötettől, viszont a jobb történetek szerzőit felírtam magamnak, hogy tőlük érdemes lenne még olvasni. :)

>!
Renáta_G
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Nagyon élveztem az olvasást. És nem azért, mert mindegyik művet imádtam. Volt, ami nagyon tetszett és volt, ami kevésbé. Amit viszont kifejezetten élveztem, hogy mennyi különböző nőtípust sikerült belevarázsolni egyetlen kötetbe. A számos különböző látásmód, életszemlélet nagyon érdekessé, izgalmassá és szórakoztatóvá tette az olvasást. Egyes novellák elszomorítóak, némelyek dühítőek, vannak, amik egész egyszerűek furcsák és akadnak kifejezetten jók, amelyek felkavarják az ember érzelmeit.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2018/08/24/veszelyes_amazono…


Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

– Gyűlölsz minket? – kérdezte puhatolódzva a férfi.
– Micsoda buta kérdés. – Tartott egy kis szünetet. – Persze, hogy gyűlöllek titeket.
A szavak ökölcsapásként hatottak.
– Ó, nem téged. Úgy általában az embereket. Téged személyesen nem. Az emberek rosszindulatú, erőszakos majmok, és a galaxis sokkal jobb hely lenne, ha soha nem másztok le a kődarabotokról, de te rendben vagy.

Melinda Snodgrass: A kéz, ami ott sem volt

>!
Fumax KU

A Targaryen-ház több mint kétszáz esztendeje uralta Sárkánykőt, azóta, hogy Aenar Targaryen nagyúr megérkezett a sárkányaival Valyriából. Bár mindig is az volt a szokás, hogy fivér nővérrel, unokatestvér unokatestvérrel házasodik, az ifjonti vér forrón bugyogott, és gyakran megesett, hogy a ház férfitagjai alattvalóik, a Sárkányhegy tövében élő egyszerű földművesek és halászok lányainál (vagy nem egy esetben feleségeinél) keresték a gyönyört. Jaehaerys király és a Jó Királyné, Alysanne uralkodásáig az ősi törvény, az első éjszaka joga is fennmaradt Sárkánykőn, akárcsak egész Westeroson, melynek értelmében a főúr bármelyik szüzet az ágyába vihette a lány esküvőjének éjszakáján.
Bár a Hét Királyság több pontján megvetették ezt a szokást, főként azok a féltékeny természetű férfiak, akik nem fogták fel, micsoda megtiszteltetésben részesülnek, Sárkánykőn, ahol a Targaryenekről azt tartották, közelebb állnak az istenekhez, mint a közemberekhez, tisztelték a régi hagyományt. Itt még irigyelték azokat az ifjú feleségeket, akik esküvőjük napján ilyen áldásban részesültek, és az egyesülésből született gyermekeket többre valónak tekintették a többinél, mert Sárkánykő urai ilyenkor gyakran ajándékoztak aranyat, selymet és földet az anyának. Az ilyen fattyakat „sárkánymagnak”, majd később csak „magnak” nevezték. Bizonyos Targaryenek még az első éjszaka jogának eltörlése után is együtt háltak a kocsmárosok és halászok lányaival, így Sárkánykőn elszaporodtak a magvak és a magvak gyermekei.

Geroge R. R. Martin: A hercegnő és a királyné, avagy a feketék és a zöldek

>!
ViraMors P

A világ egy aljas szemétláda, ez kétségbevonhatatlan tény.

17. oldal (Joe Abercrombie: Szép kis útonálló)

>!
ViraMors P

Ha zombikat ölsz, kupit csinálsz.

628. oldal, Caroline Spector: Anyám hazugságai

>!
Noro MP

Hiszen mi mások lennének a varázslók, mint romantikusok: álmodók, akik olyan szenvedéllyel, olyan sürgetően, annyira megszakadt szívvel álmodnak, hogy maga a valóság sem bírja elviselni, és meghasad a nyomás alatt, mint egy vén tükör?

Lev Grossman: Lány a tükörben

>!
ViraMors P

A régi történetek sokkal kevésbé voltak stresszesek dalokként, mint valóságként.

527. oldal - S. M. Stirling: Kimondani a végzetet

>!
ViraMors P

A mágia jobb, mint az őrület. És a mágia és az őrület között az idő az egyetlen különbség. Ha itt maradsz, őrült vagy. Ha velem jössz, mágikus.

Megan Lindholm: Szomszédok

>!
ViraMors P

– Most viselkedj jól, amíg elintézem Joey néni zombijait.

626. oldal, Caroline Spector: Anyám hazugságai

>!
ViraMors P

A világ megváltozhatott a vírus miatt, de az emberek még mindig ugyanolyanok.

645. oldal, Caroline Spector: Anyám hazugságai

>!
ViraMors P

Sose hívd pokolnak ezt a földet, mondta. Tiszteld a földet, ahogy egy veszélyes bestiát tisztelnél, de ne gyűlöld.

302. oldal, Brandon Sanderson: Csend árnyai a pokol Erdőségében


A sorozat következő kötete

Outlander sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Simmons: Terror
Tomori Gábor: Szívcsakra
Rita Monaldi – Francesco Sorti: Imprimatur
Greg Iles: Lángoló kereszt
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Steve Berry: A tizennegyedik gyarmat
Robert Harris: Führer-nap
Adam Palmer: Mózes hagyatéka
Tom Harper: Az elveszett szentély