Álomdalok 90% 45 csillagozás

"Az Álomdalok teljesen meglepett. Nem nagyon ismertem Martin munkásságát a már említett és mindenki által jól ismert fantasy-regénycikluson kívül, csak annyit tudtam, hogy írt pár díjnyertes sci-fi kisprózát. De azt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen jót. A kötet alapvetően Martin teljes életművéből válogat, nagyjából kronológiai sorrendben, némi tematikus rendezéssel. Szóval egyrészt egy best of, másrészt viszont bemutatja a kezdeti próbálkozásokat is – így aztán tényelegesen nyomon követhetjük, honnan hová jutott a szerző. Illetve minden tématikus egységet külön szövegben vezet fel Martin, ami elég király, és ad némi perspektívát az SFF-kiadás elmúlt ötven évéről. (Engem például mindig meglep, hogy a modern értelemben vett fantasy mennyire fiatal műfaj a sci-fihez képest.)

Nem fogom végigvenni egyenként a novellákat, mert lusta vagyok, szóval csak kiemelném a kedvenceimet.

Összességében nagyon megszerettem például a Martin sci-fi novelláit összekötő Thousand Worlds nevű világot. Ebben az emberiség kirajzott a galaxis egy részében, de közel sem ismerte meg az egészét, háborúzott pár fajjal és gyarmatosított jó pár világot. A novellák összekötése leginkább gyakran emlegetett bolygónevekben jelenik meg, egyébként mindegyik egy-egy érdekes világot, civiliziációt és problémát tár elénk. A novellák eléggé karakterközpontúak és ezerféle dologról szólnak, amiről el lehet merengeni egy darabig, nem véletlenül olvastam két hétig ezt a kötetet."

Részletek:

https://spekulativzona.blogspot.hu/2017/10/a-tronokon-t…

Mint ahogy a fülszövegben van, ez a kötet Martin gyerekként írt első novellájától tart egészen addig, amíg már befutott. Ami biztos, hogy már a gyerekként írt első novellájában is van tehetség ( bár jó eséllyel felnőttként átszerkesztette. :) ). Ha a novellánként nézzük a kötetet ( és ugye ez egy novelláskötet ), akkor zseniális. A novelláknak meg van az íve és meg van a csattanója. Beszélni nehéz róluk spoiler nélkül, de tény, hogy nem véletlen, hogy díjakat söpört be értük.

Nekem a jégsárkány volt ami legjobban tetszett. A horror novellák elolvasása viszont már nem vonzott.

Amennyiben nem a novellákat külön külön, hanem egyben nézem, akkor már egy kicsit más képet mutat. Martin ugyanis szinte képtelen örömöt és pozitív dolgokat belecsempészni a történeteibe. Az ő történetei sokkal inkább valami elvesztéséről, mintsem megtalálásáról szólnak. A párkapcsolatok ábrázolása is nehezen megy neki, mintha nem is hinne benne, hogy működhet. Ezért a sok novellát egymás után olvasni eléggé fárasztóvá válik.
Az az igazság, ha Martint egy kicsit lecsuknák, mondjuk 2 hónapra mert megsértene egy Lanistert, akkor kötelező jelleggel a Tenkes kapitányát, vagy hasonló könyveket olvastatnák vele, hogy hátha felvenne egy kevés pozitív gondolkodást.

Úgy érzerm, ez egy nagyon erős novellákat tartalmazó kötet, amely sokaknak fog tetszeni.

George R. R. Martin egy istenekverte istenekáldotta zseni.
Ha valaki esetleg kételkedne ebben (mondjuk a Jég és Tűz dala* sorozat tragikus de valószínűleg elkerülhetetlen széthullása és ettől nem független kómába zuhanás és/vagy elhalálozása miatt), annak elég ezt a kötetet elolvasnia tőle. De nem is kell az egészet, elég mondjuk a Ködöt visz a reggelt, A jégsárkányt és a Homokkirályokat. Elégikus szépségű allegória, szívbemarkolóan megható dráma és hideglelős iszonyat, mindhárom mesteri szinten, egyetlen zseni írógépéből.
Persze vannak a kötetben zsengék és kevésbé jól sikerült művek, de ezek inkább olyanok, mint a gyémántok körül a foglalat: kiemelik a lényeget. Apropó, foglalat: érdemes elolvasni a novellákhoz írt kísérőszövegeket is! Egyrészt mert valóban hasznos és érdekes dolgokat mesél el bennük Martin; másrészt pokoli szórakoztatóak.
A kötet kialakítása is tetszetős, különösen a borítókép, és nem találtam bosszantó hibát vagy elütést. Soha ennél rosszabb szerzői válogatáskötetet. Öt homokkirály az ötből.

–
Olvasónapló

Egy képregényrajongó kölyök:
– Csak a kölykök félnek a sötétségtől
– Az erőd
– És a halál az ő öröksége
Az a jó ezekben a zsengékben, hogy nem reménytelenül rosszak, mégis inspiráló olvasni őket (mert azért ezt a szintet én is tudom hozni).

Az alávaló hivatásos:
– A hős
A nagyon egyértelmű végkifejlet (egyáltalán, kifuthat egy ilyen történet másképpen?) ellenére tetszett, különösen a fordított inváziós sci-fi része. 4/5
(off: ezt a dilemmát spoiler sci-fiben azt hiszem, a Valós halálban olvastam először, de ott spoiler)
– A San-Breta-i kijárat
Ez a novella (sajnos) „egytrükkös kutya” spoiler, és a hosszadalmas magyarázat még csökkenti is az erejét. 3/5
– A magány másik fajtája
Hát ez furcsa volt. Gondoltam valami ilyesmire, de arra nem, hogy spoiler. Kicsit nehéz volt megszoknom az alaphelyzet képtelen voltát, de szebben öregedett, mint A San-Breta-i kijárat. 3,5/5
– Ködöt visz a reggel
Ez már az a Martin, akit annak idején megszerettem. Elégikus, szép és szomorú. Az ész és az ostobaság nem egymást kizáró fogalmak. 5/5

A távoli csillagok fényei
– Dal Lyáért
Ilyen gusztustalanul felkavaróan hátborzongató spoiler, aminek spoiler, szerintem az Árnyék Innsmouth fölött óta nem olvastam. Szabályosan rosszul voltam olvasás közben, a skheenek spoiler „vallása” spoiler. 4,5/5
– Hamutorony
Talán még túlságosan az előző novella hatása alatt álltam, de a Hamutorony nem tudott megérinteni (igazából érdekelni se nagyon). 3/5
– És embert ne ölj, de soha!
Nem tudom, jól értelmezem-e a novella lezárását spoiler, de olybá tűnik, hogy Martin nem igazán szívleli a vallásokat vallási fanatikusokat spoiler. Néhány fehér folt azért maradt számomra a történetbe, különösen a kereskedővel (és a lezárással) kapcsolatban. 3,5/5
– Kőváros
Érdekes, de nem annyira a cselekménye, hanem a világépítésben betöltött szerepe, meg a (bevallottan) lovecrafti áthallású Kőváros leírása és a Kafkát megidéző spoiler rókaemberek miatt. Mondjuk annak örültem volna, ha kiderül, hogy spoiler, de ezt betudom spoiler. 4/5
– Fagyvirágok
Bár alapvetően tetszett, de azért voltak vele problémáim spoiler. 4,5/5
– A kereszt és a sárkány útja
Ezt a novellát már olvastam valamikor még a mezozoikumban egy régi Rúna magazinban, és már akkor is tetszett. Érdekes (bár kissé űroperás ízű) a kereszténység sci-fi környezetbe való átültetése, és a spoiler koncepciója. 5/5

A teknőcvár örökösei
– Laren Dorr magányos dalai
Novellaterjedelemben szeretem ezt az elégikus, a veszteség fájdalmán túl jutott, de a súlyát átérző, lírai képekkel ábrázolt hangulatot. A vége kevésbé meggyőző. 4/5
– A jégsárkány
Ezt is olvastam már korábban (ebben a kiadásban), és amit akkor írtam, az most is igaz: szép és szomorú, ugyanakkor mély és összetett. 5/5
– Kárhozott vidéken
Horrorba hajló fantasy, spoiler hatásos egy hátborzongató boszorkány spoiler és az spoiler motívumának feldolgozása spoiler. 4,5/5

Hibridek és rémségek
– Húsraktár
Értem és érzem a dühöt és a fájdalmat, de azt is értem érteni vélem, hogy Harlan miért dobta vissza másodszor is. Túl személyes és túl beteg az ízlésemnek. 3/5
– Hogy emlékezz rám
Jó értelemben bizarr és felkavaró spoiler, elegánsan gonosz csavarral a végén. 4/5
– Homokkirályok
Ó. Ti. Jó. Istenek. Kivételesen egyáltalán nem tartom meglepőnek a díjesőt és a lelkes hozsannákat. Ha csak egy valamit olvasol el Martintól életedben, akkor ez legyen az. Ez az a novella olyan szuggesztív erejű, hogy olvasás közben eszembe se jutott azon agyalni, hogy mi fog történni, mert túlságosan lekötött az olvasás. Azt hiszem, ezzel mindent el mondtam, amit kellett. 5/5 (de csak mert többet nem lehet adni)
– Éjvándorok
Lehet, hogy ha nem fizikatanulás közben olvasom, akkor jobban meg tudott volna fogni, de (amellett, hogy tetszett) ez nem nyűgözött le annyira, mint a blokkban szereplő többi novella. 4/5
– Majomterápia
Egyszerűsége ellenére rettenetesen felkavaró és groteszk. Még a spoiler is belesimul a műbe spoiler. 5/5
– A körteforma ember
Hasonló témát dolgoz fel spoiler, mint a Majomterápia, de (számomra) még undorítóbb formában. Inkább gusztustalan és nyomasztó, mint ijesztő, de berágja magát az ember bőre alá. 4/5

*: teljesen mellékes, spoiler

Újabb novellagyűjtemény, amiről baromi nehéz átfogó értékelést írni, bár igen pozitív meglepetés volt számomra, szinte mindegyik írás, ami a kötetben található, kifejezetten erős, élvezetes, és nem csak töltelékként jelenik meg a pár húzómű mellett.
A könyv kronologikus menetben követi végig Martin munkásságát, a kezdeti képregényrajongó kölyöktől azokig az időkig, amikor már díjnyertes íróként ismerte a világ, és ez a fejlődés tökéletesen megfigyelhető a művekben, ahogy egyre jobban megtalálta a saját hangját, és az „átlagos” sci-fi történetekből már hamisíthatatlan Martin novellák váltak.
A kötet 5 nagyobb egységre tagolódik, ezek Martin egy-egy életszakaszához társítják a műveket, és mindegyikhez jár egy pár oldalas bevezető magától az írótól, amik sokat hozzáadtak az olvasottakhoz, volt egy kis eredettörténet ehhez a hatalmas univerzumhoz, amiben alkot. Martin elég őszintén beszél ezekről az írásairól, nem mentegetőzik, elismeri a hibáit, ami kifejezetten pozitív, és adott egy kis betekintést is a munkafolyamatba, illetve a gondolatvilágába.
A kötetben fantasy, sci-fi és horror novellák sorakoznak, és bár Martin mindegyik műfajban megállja a helyét, messze a legjobbak azok a művek, melyek a három zsáner mezsgyéjén mozognak, és valamiféle különös hibridként léteznek, de még nem telepszik rájuk egyik kötelező műfaji elem sem. A kifejezetten sci-fi írásai engem annyira nem fogtak meg, hiányzott az, hogy egy koherens történetet kapjak, hiába játszódott a legtöbb történet egy univerzumban, nem volt lehetőség a háttérvilág megismerésére, sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik. Túl sok volt a zsargon, túl sok volt az ismeretlen szereplő, bolygó, faj, tudomány, és nem is volt olyan erős történetvezetésük, mint a többieknek.
Kedvencek a kötetből: Homokkirályok, Laren Dorr magányos dalai, A kereszt és a sárkány útja, A jégsárkány, Húsraktár, A San Bretai-i kijárat, És a halál az ő öröksége és még egy picit a Majomterápia is.
Érezhetően jobbak a későbbi művei, bár a kezdetiekből is találtam kifejezetten tetszetősöket, az újabb, Martinosabb novellákon már érezhető a tudatosság, és megérthető az is, hogy mitől ilyen körülrajongott az író, hiszen ott van a zsenialitás, és nagyon keresni sem kell a sorok között.

George R. R. Martin nevével többször szembe találkoztam ilyen-olyan módon, gondoltam itt az ideje olvasni tőle valamit, és ez a pár hete magyarul megjelent novelláskötet a fülszövege alapján érdekesnek ígérkezett.
Nem csalódtam, nagyon jól összeállított válogatás lett. Ráadásul a fejezetek elején helyet kapó rövid bevezetőknek köszönhetően, egy csomó értékes információt kapunk a novellák keletkezésének körülményeiről, és a szerző életéről, írói munkásságáról, ami közel sem indult olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt a könyv hátulján lévő szöveg sugallja. Martin kezdetben nagyon nehezen tudta eladni az írásait, és a Nebula, Hugo jelöléseket sem sikerült sokáig díjra váltania. Keményen meg kellett dolgoznia az elismerésért.
A kötetben, a szerző a 60-70-es években (elvétve volt talán egy-két 80-as évekbeli is) írt novelláiból válogat. Ezek az írások még a kísérletezés korszakában keletkeztek, ezért műfajukat tekintve elég vegyesek, sokszor több stílus keveredik bennük. Mondjuk ez nem lepett meg, miután olvastam, hogy Martinnak, Heinlein, Tolkien és Lovecraft voltak a kedvenc szerzői.
A novellák minősége elég kiegyensúlyozott volt. Mindössze két történet nem nyerte el a tetszésemet (Kőváros, Éjvándorok), és alig négy-öt olyan írás volt a válogatásban, amit untam. Műfaj szerint, a szerző fantasy és horror novellái tetszettek leginkább, a kedvenceim is ebből a kőrből kerültek ki (Jégsárkány, Hogy emlékezz rám, Homokkirályok, A San Breta-i kijárat).
A sci-fi novellák sem voltak rosszak. Többségükön erősen érződött a képregények hatása, és a tudománnyal szemben inkább a fantasztikum dominált bennük. Egyedül az zavart, hogy némelyik történetben, minden magyarázat nélkül megemlít a szerző egy-egy idegen bolygót, vagy teremtményt, én pedig csak néztem, hogy ez most hogyan kapcsolódik a cselekményhez. Martin sci-fi novelláinak nagy része egyazon univerzumban játszódik (Hranga Birodalom, Avalon, Jamison Világa, Corlos). Örültem volna, ha kicsit átfogóbb képet kapunk ezekről a helyekről, és nem apró morzsákból kell az embernek összeszedni az információkat.
Összességében azt mondanám, hogy aki szereti a műfaji változatosságot, és nem zavarja a történetek nagy részének a komor hangulata, annak érdemes elolvasnia ezt a válogatást. A novellák átlaga alapján négy csillagot kellene adnom, de a sok érdekesség miatt, amit a szerzőről megtudtam, megfejeltem még egy fél csillaggal.

E novellás kötetet elolvasva, tuti senki nem skatulyázza be az írót, mint olyan alkotót, aki csak a fantasy-hoz ért!
Nekem az nagyon tetszett, hogy szinte a kezdetektől ír a saját életéről is benne, (mondhatni hagy időt, hogy megemésszük a novellákat) Hogyan is lett író, mi/kik ösztönözték erre. Persze elég sokat megtudhatunk a privát életéről is.
És a novellák…
Van közöttük korai zsenge, van elgondolkodtató és nagyon ütős is!
Én három kedvencet találtam benne:
A Homokkirályok (Ez lett a leg-leg)
A majomterápia (Erről King :Sorvadj el története ugrott be! )
A körteforma ember ( ez számomra elég megrázó)
De tulajdonképpen minden novella jó és szórakoztató, majd mindegyikben más arcát ismerhetjük meg.
Azt hiszem bármelyik műfajban sikeres lett volna, vagy lenne,(de hogy világhírnévre is szert tett volna ennyire, azt ki-ki döntse el maga) de mi szegényebbek lennénk a fő műve nélkül!

Nem is tudom mi tetszett jobban, a novellák, vagy Martin saját magáról és műveiről írt (talán) esszéi. A novellák szépek és elégikusak vagy szépek és drámaiak, olykor nem szépek ám elgondolkodtatóak, sőt néha szörnyűek (olyan is volt, amit nem is bírtam befejezni, de sebaj, még nem járt le a kölcsönzési határidő), viszont amit magáról ír, abban bőségesen adagolja mind az elnéző, mind a csaknem gyilkos humort. Két novelláját – Laren Dorr magányos dalai és A jégsárkány – már valahonnan ismertem (talán Galaktika?), de valószínűleg nem véletlenül most is ez a kettő tetszett a legjobban. A horrorral pedig valószínűleg ő sem fog megbarátkoztatni.

Hát ez várakozáson felülien jó volt! Martintól eddig csak A tűz és dalát olvastam. Mondjuk azt többször is. Sokszor. Nagyon sokszor. És azt imádom! És most ez! Hát valami fantasztikus összeállítás! Martin bácsi rengeteg műfajban tud igazán kiemelkedőt alkotni. A sci-fitől a horroron át a történelmi novelláig és a fantasy-ig, illetve ezek kombinációiig mindenben zseniális! Jó, persze volt egy-két olyan történet, ami kevésbé fogott meg, mint például A körteforma ember, de a többségénél le sem tudtam tenni a könyvet. Különösen kedves volt számomra a Homokkirályok, A jégsárkány és A magány másik fajtája. Mind közül azonban nekem a Laren Dorr magányos dalai tetszett a legjobban, ezzel új kedvenc novellám lett. És nem csak nekem…
Martin valahogy elképesztően meg tudja teremteni a történetek atmoszféráját rögtön az első bekezdéssel. Soha nem körülményeskedik, hanem egyszerűen úgy mesél, mintha az olvasó tisztában lenne a hellyel, az idővel, a szereplőkkel, mintha az olvasó az ábrázolt világ része lenne, és csak amolyan odavetett megjegyzések formájában körvonalazódik minden. De tényleg, nem túlzok! Minden! Még az is sokszor sok-sok oldal elteltével derül ki, hogy egyáltalán milyen fajba tartozik a főszereplő, mert Martin bácsi egyszerűen adottnak veszi. Holott ez az egész tökéletesen kidolgozott koncepció és szerkezet. Az olvasó azonban annyira bele tud helyezkedni a világba, hogy ha meg is lepődik, teljesen helyénvalónak érzi, amit éppen megtudott. Sokszor csak egészen nagy vonalakban vázolja fel a világot, nem megy bele részletekbe, csak megemlít ezt-azt, az olvasóban mégis kiforrott kép alakul ki arról, hogy milyen lehet egy durötvözet páncélzat, milyen lehet a gyászmadarak hangja vagy hogy működhet ki a sikoltópisztoly. Nem tudom megmagyarázni, mivel éri el ezt a hatást, de kétségtelenül működik.
A történeteinek a vezetése alapvetően hasonló sémára épül. Egy szokványos helyzetbe helyezi hőseit, ezzel együtt az olvasót is, lassan, lépésről lépésre, szinte az újdonság hatása nélkül tudja bemutatni a világot, majd jön a konfliktus, egy csavar a végén, és a rendszerint vitatható előjelű lezárás. Mert Martin sokszor úgy zárja le a történeteit, hogy nehéz eldönteni, hogy akkor ez most hepiend vagy tragédia. Vagy esetleg le sem zárja, hanem csak hagyja lógni. Nem tudom, mitől, de valahogy az egész olyan intenzíven működik, hogy azt nem lehet kifejezni, át kell élni. Szokatlanul intenzív érzéseket tudott kiváltani belőlem. Szabályosan rettegtem egyik-másik novellától, volt, ahol remegtem és kivert a víz. Ilyet könyvtől én még nem nagyon tapasztaltam…
Külön pozitívuma a könyvnek a fejezetek elején található, Martin életrajzára, a művek keletkezésére és kiadására vonatkozó, roppant szórakoztató beszámolók.
Összességében egy kiválóan összeállított gyűjtemény, amiből igen szórakoztató formában ismerhetjük meg Martin bácsi szerteágazó munkásságát, és láthatjuk, hogy mennyire az írásra született. Új kedvencem lett!

A novelláskötetben szereplő művek keletkezése a 60-as évektől a 80-as évekig terjed ki. Itt még nem volt meg annyira Martinnak a kiforrott stílusa, ezért a már ismert fantasy műfaj mellett találkozhatunk többek között sci-fi és horror alapú történetekkel, de előfordul olyan is, hogy keverednek a műfajok. Alapjába véve remekül dolgozik mindezen temában, de mégis a fantasy az ő zsánere. A kedvenceim is innen kerültek ki. A címadó novella a Homokkirályok egy terráriumban levő hangyafarm történetét írja le, melyben négy háborúban álló hangyacsoport él. Gazdájuk egyszer azonban megelégeli a lassú fejlődésüket, majd ezek után kezdetét veszik a nem hétköznapi, vérfagyasztó történések. De a Laren Dorr magányos dalai, és A jégsárkány is abszolút kedvenc lett.

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/konyvek/george-r-r-martin-alomdalok/

Esténként szívesen vettem elő ezt a könyvet; kikapcsolt, mikor szükség volt rá, elrángatott a hétköznapok szülte gondolatoktól és nem az épp aktuális baromságokon kattogott az agyam. Hisz a valósághoz legfeljebb annyi köze volt egy-egy történetnek, hogy ebben is hús-vér emberek szerepeltek, a G. R. R. M-tól már megszokott, jól kidolgozott karakterekkel.
Persze lehetne arról beszélni, hogy az első két(?) fejezet novellái még milyen egyszerűek, érdektelenek vagy naivak – megijedtem én is, hogy „affene, ez most végig ilyen lesz?” – de ezeket tizenX évesen írta és így teljesen rendben van. Főleg, hogy az oldalszámból nem sokat visznek el a korai novellák.
A további fejezetekben úgyis megkapjuk rendesen az ívet, csak győzzük követni.