Légszomj 84% 226 csillagozás

Itt a bizonyíték, hogy Orwellnek volt humorista vénája. Csak aztán elmúlt. Pedig a Légszomj alapvetően tragikus mű – rekviem a századelő Britanniájáért, a dimbes-dombos, nyugodalmas vidékért, ami elveszett és soha nem tér vissza, mert megzabálta a háború meg az iparosodás. (Ezt külön aláhúzza a regény prófétai jellege – hogy ’39-ben jelent meg, és kvázi megjósolja az angliai csatát. Ami így 70 év távlatából nem tűnik olyan nagy vasziszdasznak, de akkoriban voltak, akik nem osztották Orwell pesszimizmusát.) A könyv elbeszélője bizonyos George Bowling, az angol alsó-középosztály megtestesítője: nagydarab, vörös arcú, kefehajú fazon heti hét font jövedelemmel, két égedelem gyerekkel*, meg egy közgazdaságtani paranoiára szakosodott feleséggel ("Jaj, drágább lesz a vaj! Mind meghalunk!"), és egy lakástörlesztéssel, amit élete végéig fizetni fog. Ez a szándékosan tipizált főhős alkalmat ad arra, hogy Orwell úgy kezdje a regényt, mintha szatírát írna a „kisemberről” (mégpedig kevés empátiával), de egy idő után némi meglepetéssel konstatáltam, hogy kezd túltengeni a szövegben a lírai jelleg: Bowling karikatúrából lassan emberré változik, akinek vágyai vannak, emlékei és eszményei. És jól állnak neki. Ettől függetlenül a későbbiekben is fel-felcsillan Orwell hol üde, hol faragatlan** humora, ami ezt a könyvet nemcsak szép és tanulságos, de helyenként felettébb szórakoztató olvasmánnyá teszi. És hogy mi lesz Mr. Bowling sorsa?
a.) Sikerül kitörnie a hétköznapiságból, megvalósítva önmagát. (A jó öreg happy ending.)
b.) Sikerül kitörnie a hétköznapiságból, de belehal. Szegényke. (A jó öreg tragédia.)
c.) A végén úgyis visszatér minden a megszokott kerékvágásba. (Ez meg ugye a jó öreg rögvalóság.)
A megfejtéseket a könyv elolvasása után kéretik beküldeni.

* Amúgy szerintem ezek a gyerekek egyáltalán nem égedelmek – ahogy Bowling/Orwell beszél róluk, az inkább saját magát, mint őket minősíti.
** Ha ez egy (leplezett) önéletrajz lenne, az „önironikus” kifejezést használnám, de sajnos Bowling semmiképpen sem tekinthető Orwell alakmásának, még akkor sem, ha időnként valószínűsíthetően Orwell nézeteit is ismétli.

Levegőt! Adjatok levegőt végre! Tűnjetek el az utamból, ne szívjátok el előlem! Hova lett minden, ami volt? Muszáj elmenekülnöm oda, ahol nem kísértetek folyton és nincs semmi sem, csak a TÁJ, mely régi szép emlékeimben él még mindig…ugyanúgy. Dúrjátok le a házaitokat, fogjátok a cuccaitokat és távozzatok inkább az élők sorából is! Nekem kell a levegő, a tér az enyém, félre hát ostobák! Vagy hát jöjjenek a bombák, ha már meg kell történnie. Aztán úgyis eltűntök, ha felváltanak titeket a programozott robotemberek…Minden az új műfogsorral kezdődik és ott is ér véget…

Hűha! Ismét egy gyöngyszem az 1001-es listáról! Kedvenc. :)

George Orwell az egyik kedvenc íróm, jellegzetes stílusa, írásmódja ezer közül felismerhető!♥⁣
⁣
Tudtátok, hogy Eric Arthur Blair néven látta meg a napvilágot, írói vezetéknevét egy folyóról választotta? Egészen fiatal korától tüdőbántalmak kínozták, s végül a halálát is TBC-ben lelte.⁣
Nem született saját gyermeke, egy adoptált kisfiút neveltek feleségével.⁣
Élete fő művének, az 1984-nek a megjelenését csupán néhány hónappal élte túl.⁣
⁣
A Légszomj egy kevésbé ismert műve, de sem mondanivalóban, sem az orwelli jellegzetességekben nem múlja alul a többit. (Legalábbis szerintem!)⁣
Főhősünk George Bowling, egy középkorú biztosítási ügynök, aki éppen torkig van az életével. Unalmas, kicsinyes feleség, idegesítő, neveletlen gyerekek, nem kielégítő munka.⁣
Időben éppen a két világháború között járunk, küszöbön a második kitörésével.⁣
George egyre többet időzik gondolatban a múltjában, annak majdnem minden eseményét piedesztálra emelve. Ez azonban egy szörnyű felismeréshez vezet: semmit nem valósított meg akkori álmaiból.⁣
Egy hirtelen ötlettől vezérelve hazudik magának pár szabadnapot, s megszökik a hosszú ideje nem látott szülővárosába, ahol egy újabb szomorú, lelombozó ám mégis újfajta megvilágosodás várja.⁣
⁣
Orwell ebben a regényében megcsillogtatja zseniális humorát, de mégis keserédes a következtetés: az élet bizony mindenki felett elszalad. Véges az időnk, kár olyanra pazarolni, ami nem vezet sehova. ⁣
Meg kell becsülnünk amink van, de mégis törekedni kell a tőlünk telhető többre, hiszen sosem tudhatjuk mikor kerül fel a végső pont az i-re!

Nagyszerű, ha nem a legjobb Orwell regény!

Tipikus orwelli, egyben néhol lehangolóan profetikus regény a hétköznapi kiábrándulások, reményvesztett kitörési kísérletek és andalító nosztalgia egyvelegéből. Nagyon jó könyv, kissé tényleg lehangoló alapállással, bár (sajnos) a jövőt majdnem teljes helyességgel írta le a háborút illetően. Az elején néhol vontatott a mű, ezért a fél csillag levonás, de Orwell karakterábrázolása tökéletesen mutatja be egy átlagos középosztálybeli érzéseit, gondolatait, félelmeit, vágyait. Az író nem szokott nagyon mellényúlni, most sem tette. Házasságban, gyerekekkel élőknek kifejezetten ajánlott, jókat fognak mosolyogni néhány olyan vonáson, amely szerintem a családi együttélés szükségszerű velejárója. Egy nagyon jó barátom szerint valamennyiünknek ugyanaz a felesége, csak máshogy hívják. Lehet, hogy van némi igazsága. :-)

Nehéz ebbe a könyvbe belerázódni. És ha mégis sikerül, akkor elég kellemetlen érzés fogja el az embert. Nem olyasmi, amit szívesen olvas az ember. A történetnek látszólag nincs célja, nem akar A pontból B pontba eljutni. Cselekményileg legalábbis nem.
A Légszomj érdekes könyv, hisz egy ember szemén keresztül vizsgáljuk a világot. Ez az ember kritikus, nagyon is. Sokszor van az embernek olyan élménye, hogy „ez mennyire így van”. És ami sokkoló, hogy vannak dolgok, melyek nem változtak, vagy ismét jönnek elő.
Ebben a könyvben valahol ott van az 1984 előképe, a gondolati, mondanivalója mindenképpen.
Érdekes, de nem valami vidító könyv, se nem túl izgalmas. Kicsit olyan, mint amikor a megállóban állok, és figyelem azokat, akik szintén a buszra várnak. És eszembe jut, hogy néha mennyire fel tud idegesíteni az emberi hülyeség, és menekülnék el. De hová is?

Nos, ha ki kellene választanom, hogy melyik a kedvenc, és szerintem legjobb Orwell könyvem, akkor a Légszomj lenne a befutó! Azt kell hogy mondjam, hogy ez a könyv, jobb, mint a híres és körbe ünnepelt 1984. Nekem sokkal jobban tetszett, jobban érdekelt, olvasmányosabb, emberibb. Ez a könyv ugyan nem zseniális kategória, de mindenképpen egy hihetetlenül emberi, rokonszenves, fanyar és kedves regény.
Hősünk, egy unalmas, hétköznapinak tűnő figura, de valójában egy nagyon rokonszenves figura. Azt kell hogy mondjam, Ő olyan, mint én. Na nem külsőre, csak úgy a belső tulajdonságokat megfigyelve. Kicsit beleunt a dolgokba, megunta a mindennapi rutint, és szeretett volna valami izgalmasat tenni, persze nem jött neki össze. Szívesen nosztalgiázott élettel teli múltjával kapcsolatban, és arra a megállapításra jutott, hogy bizony gyermekkorában véget is ért az. Nos, kicsit hasonlóan érzem az életem én is. Szívesen gondolok vissza én is ifjúságomra, a „munka világa” előtti életre. Ma meg már minden a pénzről szól… a hónapról-hónapra élés, a monotonitás, a röghöz kötöttség…olyan mint egy börtön. És nem tudsz elmenekülni előlük, mert a pénz nagy úr. És ahogy telnek az évek, úgy tűnnek el az egykori emlékeink tárgyai. Ilyen az élet. Orwellnek ebben a könyvében amúgy elég erős, pesszimista, „egyszer minden véget ér” és elmúlik. Az elmúlás velünk él, s a történelem kerekét sem lehet visszafogni. Nem szeretem az elmúlást. Ha jobban belegondolunk, azonban ez a természet rendje. Nem tudom, mennyire hatott Orwellre Oswald Spengler történelemfilozófiája, engem azért megtudott győzni sok szempontból. A minap Újpalotán láttam egy vércse párt, a vadászó madárka éppen „valamit” vitt a fészekbe… de kiejtette! Mondom megnézem má' mi az… egy szerencsétlen kis gyík volt…hiányzott a farka, 1-2 lába…és zuhant az 5. emelet magasságából… (a fa lombkoronája kb addig ért). Szegény gyíkocska. Elmúlás, körforgás, természet. Ennek ellenére nagyon sajnáltam szegény párát. Senki sem kerülheti el a sorsát.
Volt benne egy agglegény klasszicista tudós is, aki Hősünk haverja volt, latin, görög, rómaiak, ilyenek. Nagyon szimpi fickó volt… „tiszta én” gondoltam magamban. Bár én nem szeretnék egyedül leöregedni.
Engem ez a könyv nagyon megfogott. Ha kellene választani, mit vinnék magammal, mit olvasnék el bármikor, akkor ez lenne.

Imádom, ahogy Orwell ír.

Bár Orwelltől valami egész másra számítottam, de a stílusa fogva tartott. Nem egy felkavaró olvasmány, de bizonyos részeknél remekül szórakoztam – meg is lepett, hogy Orwellnek humora is van, pont az a fajta szarkasztikus humor, amit annyira kedvelek.
Ami még számomra nagyon megragadó, az a főhős által közvetített őszinteség, ahogyan megítéli saját magát. Sok esetben elgondolkodtam, hogy vajon én látom-e magam ennyire elfogulatlanul. Kevesen képesek rá szerintem, de bízom benne, hogy nem csak a regényekben.