Hódolat ​Katalóniának 136 csillagozás

George Orwell: Hódolat Katalóniának George Orwell: Hódolat Katalóniának George Orwell: Hódolat Katalóniának George Orwell: Hódolat Katalóniának

Orwell ​"visszatérése" , a Hódolat Katalóniának, egy sorozat második kötete. Alapkönyv a másik két nagy műhöz, az Állatfarmhoz és az 1984-hez. A szerző őszinte lelkesedéssel utazott Spanyolországba 1936-ban, hogy riportot készítsen a köztársaságiak hősi harcáról, sőt megérkezvén csatlakozott a milíciához, hogy vérét hullassa az „eszméért” a frankoisták ellen az aragóniai fronton. Néhány hónap múlva aztán űzöttként kellett kimenekülni az országból, pusztán azért, mert azok közé sorolták, akik ellen valóságos hajtóvadászatot, irtóháborút folytattak a spanyol kommunisták a sztálinista Komintern és a szovjet államvédelmisek irányítása mellett. A „nagy terror” , amely 1936-ban vette kezdetét a Szovjetunióban, e polgárháborún belüli elvtársháborúval terjedt nemzetközivé. A trockistákkal, az anarchistákkal és a szovjet totalitárius rendszerrel szembeforduló európai baloldaliakkal való leszámoláshoz ideális terepet kínált Moszkva számára (dicstelen magyar részvétellel, lásd Gerő Ernő… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1938

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2015
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9634052081 · Fordította: Bethlen János, Tóth László
>!
Cartaphilus, Budapest, 2004
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639303801 · Fordította: Bethlen János, Tóth László
>!
Cartaphilus, Budapest, 1999
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 963858825x · Fordította: Bethlen János, Tóth László

2 további kiadás


Enciklopédia 26

Helyszínek népszerűség szerint

Spanyolország


Kedvencelte 14

Most olvassa 16

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Te jó ég! Nem írtam még értékelést erről a Csodáról? Hogyan történhetett? Hiszen minden alkalmat megragadok, amikor meg lehet említeni. Mindig ódákat zengek a spanyol polgárháború hőseiről, akik jöttek a világ minden részéről, hogy felvegyék a harcot Francisco Franco csapataival szemben.
Az első kézből kapott információk legtöbbször értékes, sőt, felbecsülhetetlen információk. De ha még élvezetesen is vannak megkomponálva, az tényleg kész gyönyörűség az olvasó embernek, aki nem mellesleg a történelmet is szereti. Ez pedig nagyon érvényes Orwell könyvére. Könyvtáram egyik nagy becsben tartott kötete a Hódolat Katalóniának.

3 hozzászólás
SteelCurtain>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Bár az idő múltával az egykor rendkívüli jelentőségűnek gondolt spanyol polgárháború a huszadik század érdekes epizódjává fokozódik le, Orwell könyve ezzel fordított arányban válik egyre fontosabbá, megkerülhetetlenné az elmúlt évezred utolsó századának megértéséhez. Bár Spanyolország Oroszországhoz képest másodlagos jelentőségű, épp Hispániában lepleződik le teljesen nyíltan a sztálini rendszer ellenforradalmi jellege. Míg Sztálin hazai bürokratikus puccsa néhány évvel korábban nemcsak a külhoniak, de a szovjet átlagpolgárok számára is szinte észrevétlenül, a hatalom zökkenőmentes működésének illúziójával ment végbe,.addig a spanyol események olyan nyílt terrorban öltöttek testet, amit később még otthon is csak a törvényesség köntösébe bújtatva mertek alkalmazni. Ritkán tapasztalható, hogy látszólag hasonló célt követő politikai áramlatok olyan élesen váljanak el egymástól, mint Spanyolországban a rendszerváltást megvalósító anarchisták és trockisták, illetve velük szemben a rendszert tűzzel-vassal fenntartani igyekvő sztálinista kommunista párt. Ugyanakkor Orwell mindvégig különbséget tesz a Moszkvát mindenben kiszolgáló pártfunkcionáriusok, és a többi baloldali aktivistával együtt dolgozó és harcoló mezei párttagok között, akik maguk is megzavarodva szemlélik az eseményeket.
A szerző bámulatos angol hidegvérrel ábrázolja hol az Ibériában elszabaduló sztálini terrort, hol a front unalmát és mocskát. Az időlegesen ténylegesen megvalósult egyenlőséget, a totális szervezetlenséget, a primitívséget, és a nagylelkűséget. Megjegyzem, az ország fejletlensége miatt valószínűleg Sztálin beavatkozása nélkül is hasonló végkifejlete lett volna a spanyol forradalomnak, mint Oroszországban. Egyenlőséget teremteni a nyomorban viszonylag egyszerű. A modern ember számára azonban nem lehet cél az ősember kőbaltás egyenlősége. A jelenlegi egyenlőtlenségen alapuló rendszert meghaladni csak jóléten alapuló egyenlőséggel érdemes. A dolgok egyszerű logikája szerint ehhez fejlett gazdaság kell. A fejlett gazdaság alapja a tőkefelhalmozás, majd a tőkekoncentráció. Ezt legmagasabb szinten a kapitalizmus képes megvalósítani. Jóléti egyenlőséget tehát csak a fejlett kapitalizmus felváltásával lehet megvalósítani. Ezt tudta Marx is, de a kényszerhelyzetbe került Lenin és Trockij is tisztában volt vele. Ha visszanézünk a középkor történetére, akkor azt látjuk, hogy a kapitalizmus csaknem valamennyi feltétele adott volt már a római birodalomban is, megvalósítása mégis egy évezredre lekerült a történelem napirendjéről, mert egy, mindössze egyetlen feltétel, a szabad bérmunkások tömege mégsem állt rendelkezésre. A történelem nem egy fantasy, ahol némi varázslattal pótolhatjuk a hiányzó feltételeket. Semmi alapja sincs tehát olyan elhamarkodott kijelentéseknek, hogy megvalósíthatatlan a valódi egyenlőségen – egyenlőségen és nem egyformaságon – alapuló társadalmi rendszer.
Fura könyv Orwell műve. Vérszegény harci cselekményű háborús beszámoló, diadalmaskodó ellenforradalomról tanúskodó forradalmi napló. Útikalauz a lövészárkok lepusztult vidékéről. Menetrend egy kiszámíthatatlan polgárháború kacskaringóihoz. Senki sem tudta ezt a hangulatot olyan nagyszerűen visszaadni, mint ő.

marschlako P>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Erről a könyvről is nagyon sok mindent szerettem volna írni, de végül is nem tudtam úgy összeszedni magam, mint Beevor könyvénél. Mindenesetre letaglózó élmény volt, s nagyon sok mindent megerősített bennem, amit korábban gondoltam a korszakról, elkeserítő volt látni azt a széthúzást, ami a köztársasági oldalon zajlott, amihez a csapnivaló fegyverzet is társult. Ugyanakkor rendkívül pozitív volt a milíciák hozzáállása, a bajtársias szellem, s így még elkeserítőbb volt az, amit végül velük csináltak.

3 hozzászólás
Lunemorte P>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Néha attól félek, ebből az álomból nem is ébredünk fel, amíg fel nem riaszt a bombák robaja.

Olympia_Chavez P>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Mindig csodálattal vegyes megrökönyödést vált ki belőlem, amikor értelmiségi emberek olyan erős belső késztetést éreznek az igazság és a nemzeti, vagy nemzetközi stabilitás iránt, hogy akár önmagukat feláldozva, egy idegen ország harcából is kiveszik részüket. Testi épségüket, vagyonukat feláldozva vonulnak a nemes ügyért, jelen esetben a fasizmus ellen. Mert ugye az ember alapból nem szívesen ragadna fegyvert, majd élne hónapokon keresztül fedezékek mögé bújva, tetvekkel és éhezéssel bajlódva. Sem a saját hazámban nem vállalkoznék erre szívesen, pláne nem egy vadidegen társadalomért és megkérdőjelezhető ideológiákért, amikor ehelyett a hűvös és békés Angliában is iszogathatnám a teámat, uborkás szendvicset majszolva.
Na de, ott van annak a bizonyos érmének a másik oldala is. Amikor még bizonytalan hogy mi is várható, de egyre komorabb felhők gyülekeznek Európa felett, és az érzékeny ember felelősséget vállal a szebb jövőért, amit önmaga elé helyez. Na, kb. ilyen naiv de szép gondolatokkal vetette bele magát Orwell a spanyol polgárháborúba, 1936-ban, tüntetve egyúttal a demokratikus országok közönye ellen is. Majd szembesült azzal a mérhetetlen káosszal, amit a spanyol politikai pártok jelentettek. Az akadozó ellátmánnyal, felkészületlenséggel, a hazugságokkal és később a koholt vádakkal. Ez utóbbiból fakad az a mély kiábrándultság, ami mértékletesebbé és kritikusabbá tette őt. Fél éves milicista tevékenysége alatt tapasztaltak ellenére is kitartott az ügy mellett, szerette a spanyol embereket és még inkább megvetendőnek tartotta a totalitárius rendszereket, mint eladdig. Olyannyira, hogy ezzel a memoárral kívánta tisztázni a korabeli zűrzavart a krikettezgető angol buksikban, fellebbenteni a fátylat a kommunizmus veszélyeiről, majd grátiszként, ez az időszak, ezek a tapasztalatok későbbi munkáin is rajtahagyták kéznyomukat.

Orwell már nem érhette meg, hogy azokról a kétes eseményekről, melyeket tehetetlenül és néha értetlenül szemlélt lehulljon a lepel, mint ahogy a Franco-éra végét sem. Azonban érzékletes, személyes hangvételű írásával kívánt, a számára oly fontos objektív igazságnak adózni és megemlékezni azokról a hős bajtársakról, akik mosolyogva tűntek el a titkos börtönök mélyén, vagy a lövészárkokban.
Izgalmas darabja ez a könyv az életműnek, hiszen a szemünk előtt formálódik a diktatúrák rutinos és elszánt ostorozójának világképe és személyisége, a kezdeti lelkes naivitásból egy sokkal visszafogottabb, kritikus hanggá.

mandris >!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

A könyvet elsősorban a fülszöveg miatt olvastam: ha már „alapkönyv a másik két nagy műhöz”, amelyeket nagyon szeretek, akkor kénytelen leszek elolvasni. Pedig alapvetően nehezen csúsznak a memoárok. Orwellre viszont kíváncsi voltam. Nem szeretném túldimenzionálni a könyvet, hiszen ez sem tud több lenni a történelem egy fontos epizódjának – a spanyol polgárháborúnak – egy szubjektív (mivel csak a saját személyes élményeire tud támaszkodni), de dicséretesen őszinte, részletes, de ahhoz képest egész jól követhető és élvezetes elbeszélésénél. De az valóban jól megérthető belőle, mik azok a tapasztalatok, amelyekből az életmű két számomra különösen kedves darabja, az Állatfarm és az 1984 táplálkozott.

Fiammetta P>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Ez a könyv még csak ízelítőt ad abból a lidércnyomásos hangulatból, amely majd az 1984 védjegye lesz: hogyan számol le egy politikai csoport a polgárháborúban elvileg velük egy oldalon harcoló, bizonyos kérdésekben viszont másképp gondolkodó szövetségesével? Nemcsak az 1984-ből ismerősek az ennek érdekében bevetett eszközök: a hazugságok terjesztése és az információk manipulálása a propagandagépezet segítségével, a törvénytelen letartóztatások, a mások véleményének teljes negligálása és hiteltelenítése, és úgy általában, a megfélemlítés légköre.
Orwell persze nem ebben a háborúban akart részt venni, amikor önkéntesnek jelentkezett. De valószínűleg arra sem számított, hogy a fasiszták helyett inkább az unalommal és különböző alapvető testi szükségletekkel kell majd megküzdenie. Nem is nagyon lenne mivel harcolni a fasiszták ellen, de a fegyverek, a katonai hozzáértés, a fegyelem és a szervezettség hiányát a szerző szemében ellensúlyozza a spanyolok lelkesedése, és az, ahogyan a szocialista eszmék szerinti egyenlőséget megvalósítják. A spanyolok okoznak még bőven meglepetést, vagy inkább kulturális sokkot Orwellnek, de a végére egészen jól beletanul a helyi mentalitásba.
Két dolog volt nagyon szimpatikus ebben a beszámolóban. Egyrészt az, hogy Orwell még a vele közvetlenül szemben álló ellenségben is meg tudja látni az embert, és át tudja érezni a helyzetét (már csak azért is, mert részben ugyanazokat szenvedik el mind a ketten). Másrészt pedig az, hogy a szerző nem tartja magát tévedhetetlennek, figyelmeztet arra, hogy ez csak az ő verziója, az általa látottak és tapasztaltak alapján.

Richard_the1st>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Kiemelkedő történelmi alkotás. Testközelbe hozza a spanyol polgárháborút. Orwell udvariassan szerénykedik egyes fejezetek (a pártok tevékenységének fejtegetései) miatt, mondván, hogy untathatja vele az olvasót, pedig a meglátásai és gondolatai rendkívül érdekesek. Itt is őszinteség, közvetlenség és lelkiismeretesség jellemzi írását és habár harcolni ment, távol állt tőle bármi féle fanatikusság és fel merte vetni a kínos kérdéseket a saját oldalának is. Hódolat George Orwellnek! Megadta a politikai írás irányát, csak követni kéne.

Szürke_Medve>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

Mivel sokan, akik előttem írtak már erről a könyvről, elmondták, hogy mennyire nagyszerű és fenomenális ez a valóban remek könyv, most felmentve érzem magam a kötelező (és nem méltatlan) dicshimnuszok írástól.
Ami az olvasás során leginkább megdöbbentett, hogy Orwell gondolkodását mennyire meghatározza az ideológia. A valóságot szinte egyáltalán nem is látja tőle, és mennyire nem veszi észre maga sem, hogy ezáltal mennyire messze sodródik miatta az emberségtől.
Fixen hisz az általa idealizált marxista forradalom helyes és jó voltában, és ezért a forradalomért sok mindent hajlandó megtenni. Ebből fakad az hogy meglepően vérszomjas: („…megfogadtam, hogy megölök egy fasisztát…”) pedig tudja, írja is hogy a túloldalon sokszor sorsozott katonák is vannak, de számukra is csak annyi mentsége jut „alighanem valamelyik szocialista vagy anarchista szakszervezet tagja, és akarata ellenére sorozták be!”… Mivel milicistának áll be, ez talán még természetesnek is tűnik, hiszen ha az ember katona, akkor megöli az ellenséges katonákat.
A dolog akkor vált számomra ijesztővé amikor tovább olvasva tapasztaltam, hogy Orwell folyton fasisztázik. Nem érdekli, hogy a másik oldal milyen megoszlású, hogy igen komoly különbségek vannak a túloldalon is (Mondjuk beismeri, hogy a saját oldalán sem foglakozik politikával, és ez ha nem is menti fel, de legalább érthetővé teszi az érzéketlen hozzáállását) Karlisták, falangisták, monarchisták, konzervatív polgárok, vallásos földművesek, nemzeti érzelmű emberek, mindegy: aki nem forradalmi marxista az mind fasiszta. Még a kommunisták és „jobboldaliak” mert fellépnek a kaotikus állapotok ellen. Pedig elmélkedik Franco mozgalmáról: látja, hogy van különbség Hitler és Mussolini és Franco között, de akkor sem próbálkozik meg az embereket meglátni a másik oldalon hanem elméletieskedő marxista frázisokban (arisztokrácia, egyház, feudalizmus) gondolkodik.
Sokszor egy jobb öltözék is elég ahhoz valakit az ellenségének tekintsen. Barcelonáról így ír:„…úgy festett e város, mintha a vagyonos osztályok gyakorlatilag megszűntek volna létezni. Néhány nőtől és külfölditől eltekintve nem volt „jól öltözött” ember….azonnal felismertem, hogy az ilyen közállapotokért érdemes harcolni. Egyúttal elhittem, hogy a látszat nem csal, és hogy ebből a valódi munkásállamból a burzsujok vagy elmenekültek, vagy megölték őket, vagy önként a munkások oldalára álltak; nem vettem észre, hogy a jómódú polgárok közül sokan egyszerűen meghúzzák magukat…”
Felháborodik azon hogy: „1937 őszén a „szocialista” Negrin már nyilvánosan hirdette, hogy „tiszteletben tartjuk a magántulajdont”, és a corteznek azok a tagjai, akiknek a háború elején külföldre kellett menekülniük, mert fasisztabarát hírében álltak, egymás után tértek vissza Spanyolországba.” Fel sem merül benne, hogy talán nem jó dolog ha embereknek az a puszta alaptalan gyanúsítás miatt el kell menekülniük a hazájukból. (Hogy a gyanú alaptalan volt, nyilvánvaló, hiszen ha ezek a szerencsétlen képviselők valóban „fasisztabarátok” lettek volna, akkor biztos nem a köztársasági oldalra térnek vissza…) Illetve dehogy is nem merül fel! Hiszen amikor a POUM-ot érik az alaptalan vádak, és gyanúsítások a kommunisták részéről teljesen elkeseredik, és összeomlik tőle az egész világképe, maga a könyv: a Hódolat Katalóniának is ennek a sokknak a hatása alatt született. Ahogy érzékelteti a hazug propaganda hatását és kétségbeesett tehetetlenségét a hazugság áradása ellen az már az 1984 legendás nyomasztó vízióját vetíti előre. Akkor még csupán csak a baloldali elvtársai férnek bele ebbe a megértésbe, a „fasiszták”-nak nem jut belőle…Természetes neki, hogy a jobboldali sajtó mindig hazug és becstelen, számra nem is lehet más, de súlyosan megrázza, amikor szembesül vele, hogy: „a baloldali sajtó ugyanolyan hazug és becstelen, mint a jobboldali”. Remélem később Orwell szeme felnyílt a sokk a hatására, ami Spanyolországban érte, és az elfogadása kiterjedt a nem baloldali embertársaira is.
Azt szokták mondani, hogy az antiklerikalizmus a baloldal antiszemitizmusa. Orwell is beleesik ebbe a csúf baloldali szokásba: Itt látszik igazán, hogy sokszor mennyire nem az emberi valóságot szemléli hanem a marxista ideológia frázisai sémái határozzák meg a gondolatait. A hivő emberek iránt nem tud megértést tanusítani. Így ír: „Némelyik antifasiszta lap nem restellt olyan kisszerű hazugságot sem, hogy templomokat csak olyankor támadtak meg, ha a fasiszták fegyveres erődöt építettek ki bennük. Valójában mindenütt magától értetődött, hogy a templomokat feldúlják, mert mindenki tudta, hogy a spanyol egyház a tőkés szemfényvesztés részese. A Spanyolországban töltött hat hónap alatt összesen két sértetlen templomot láttam, és 1937 júliusáig egy-két madridi protestáns imaház kivételével egyetlen templomot sem engedtek újra megnyitni.” Lenyűgözte amit Barcelonába érve tapasztalt, többek között hogy: „…minden falon sarló és kalapács díszelgett, mellette pedig a forradalmi pártok nevének kezdőbetűi; szinte minden templomot feldúltak, a szentképeket pedig felgyújtották. A templomokat itt is, ott is módszeresen lerombolták a munkáskülönítmények.” valamint hogy „A parasztok birtokukba vették a földet; a szakszervezetek sok gyárat kisajátítottak, és lefoglalták a szállítási eszközök többségét; a templomokat feldúlták, és a papokat vagy elkergették, vagy megölték.” Amikor pedig a kommunisták forradalomellenességéről és „jobboldaliságáról” kesereg, megjegyzi, hogy ha győzne a köztársaság akkor is: „ Diktatúrának kellett jönnie, és a proletárdiktatúrának már nem volt esélye. Más szóval, valamiféle fasizmusra kellett számítani. Természetesen udvariasabban nevezi majd, és – Spanyolországról lévén szó – emberségesebb lesz, és kevésbé hatékony, mint a német vagy az olasz…A kormány mindenesetre antiklerikális és antifeudális politikát folytatna. Sakkban tartaná az egyházat, legalábbis egy ideig, és korszerűsítené az országot – utakat építene, támogatná a közoktatást és a közegészségügyet…” és még ez is jobb mint az „ennél összehasonlíthatatlanabbul szörnyűbb Franco-féle diktatúra…”
Mindezek ellenére az könyv megérdemli a csillagokat! Reveláció erejű meglátás a marxista és más szélsőbaloldali mozgalmak és baloldali gondolkodású emberek sajátos belső világáról a 30-as években, és még később is. Sok mindet láthatóvá és érthetővé tesz, ami a 20. századi baloldali mozgalmak belső világát jellemezte egészen a közelmúltig, sőt néha még napjainkban is. Ezek mellett fontos mérföldkő Orwell fejlődében, út az csúcs, az 1984 felé. A Hódolat Katalóniának értékes könyv, főként mert őszinte. Orwell esendőségében, tévedéseiben és hibáiban is megőrzi naiv őszinteségét és ez teszi könyvét páratlan dokumentummá és megrázó olvasmánnyá.

Viktoria_Agnes_Takacs>!
George Orwell: Hódolat Katalóniának

A spanyol polgarhaboru nagyjabol 2 sor a tortenelem tankonyvben, jobb esetben az ember lanya latta meg a Guernica-t es A milicista halalat, aztan ennyi. A baloldali progressziv demokratak es a jobboldali konzervativ nacik harcava egyszerusodott ez a valojaban korantsem ennyire egysiku haboru, amit balrol a Szovjetunio, jobbrol pedig a naci Nemetorszag tmogatott. Orulok, hogy ez a konyv kozelebb vitt a temahoz, sokkal vilagosabb es tagoltabb lett igy a kep, ki es miert is harcolt, hol huzodtak a toresvonalakon beluli toresvonalak.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Különös, hogy milyen szeretetet válthat ki az emberből egy idegen!

Lunemorte P>!

Időnként már-már zavarba ejtő, hogy a szó szoros értelmében milyen nagylelkű a spanyol ember. Ha egy szál cigarettát kér tőle az ember, az egész dobozt rátukmálja.

Kapcsolódó szócikkek: cigaretta · spanyol
ppeva P>!

Iszonyú dolog belebonyolódni a pártok közötti viták részleteibe; úgy érzi az ember, mintha egy pöcegödörben vájkálna.

184. oldal

marschlako P>!

A spanyolok a legnehezebb pillanatokban is nagylelkű és önzetlen gesztusokra képesek. Nagyon sok rossz emlékem van Spanyolországról, de nagyon kevés kellemetlen élményem maradt a spanyolokról.

275. oldal

Kapcsolódó szócikkek: spanyol · Spanyolország
Szürke_Medve>!

Barbastro sivárnak és romosnak látszott, pedig távol volt a frontvonaltól. Az
utcákon tömegével kószáltak a szedett-vedett ruhás milicisták, hogy meg ne
vegye őket az isten hidege. Egy romos faldarabon egy előző évi plakátot
fedeztem fel: azt hirdette, hogy „hat pompás bikát” fognak felvezetni valamelyik
közeli arénában ezen és ezen a napon. Mennyire szánalmas látványt nyújtott
kifakult színeivel! Hová lett időközben a hat pompás bika és a hat pompás
torreádor? Ami azt illeti, még magában Barcelonában sem igen lehetett
bikaviadalt tartani: a legjobb matadorok valahogy mind fasiszták voltak.

Fiammetta P>!

A spanyol milíciák, amíg léteztek, egyfajta osztály nélküli mikrotársadalmat hoztak létre. Ebben a közösségben nem voltak haszonlesők, mindenből hiány volt, de sem kiváltságok, sem talpnyalók nem léteztek. Az ember, ha hozzávetőlegesen is, képet kaphatott arról, milyen lehetne a szocializmus első korszaka. És mindez nemhogy kiábrándítóan hatott volna rám, hanem kifejezetten vonzott. Végeredményben sokkal valóságosabb lett bennem a vágy, hogy lássam a megvalósult szocializmust. Részben nyilván azért, mert szerencsémre spanyolok közé kerültem, ők pedig velük született tisztességük és ösztönös anarchizmusuk révén még a szocializmus első szakaszát is elviselhetővé tudnák tenni, ha lehetőségük nyílna rá.

8. fejezet (153-154. o., Cartaphilus 2004)

Olympia_Chavez P>!

Ha megkérdezik, miért léptem be a milíciába, azt válaszoltam volna: „Azért, hogy harcoljak a fasizmus ellen” és ha megkérdezik ,miért harcolok, azt válaszoltam volna, hogy „egyszerűen egy tisztességes társadalomért”. A News Chronicle- és a New Statesman-szerű lapok hatása alatt elhittem, hogy ez a háború a civilizáció védelme a Hitler zsoldjában álló militarizmus őrült tobzódásával szemben. Barcelona forradalmi hangulata hatott rám, de meg sem próbáltam megérteni.

68. oldal (Cartafilus Kiadó, 1999)

Olympia_Chavez P>!

A fasiszták ekkoriban mérhetetlenül silány lövedékeket használtak, 150 milliméteresek voltak, mégis mindössze körülbelül két méter széles és másfél méter mély krátert vájtak a földbe, ráadásul négyből egy fel sem robbant. Romantikus mesék keringtek a fasiszta gyárakban folyó szabotázsról és arról, hogy a fel nem robbant lövedékekben puskapor helyett „Vörös Front” feliratú papírdarabokat találtak, de én egy ilyet sem láttam. Az igazság az, hogy bizony öregecske lövedékek voltak ezek; valaki egyszer megtalálta egy elsütőszerkezet réz fedőlapját, s el tudta olvasni rajta a dátumot; 1917 volt ráírva A fasiszta ágyúk űrmérete ugyanolyan volt, mit a mieinké, a fel nem robbant lövedékeket gyakran kijavították, és visszalőtték. Állítólag volt olyan öreg lövedék, ami saját becenevet viselt, és rendszeresen ide-oda repkedett anélkül, hogy felrobbant volna.

106-107. oldal (Cartafilus Kiadó, 1999)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Agatha Christie: Halál a felhők között
William Somerset Maugham: Borotvaélen
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
William Somerset Maugham: A festett fátyol
Arthur Ransome: Fecskék és Fruskák
Rudyard Kipling: A fény kialszik
William Somerset Maugham: A színes fátyol
William Somerset Maugham: Színes fátyol