Burmai ​napok 80% 45 csillagozás

Bicskanyitogató fordítás, katasztrofális szerkesztés. Mindössze ennyi kell egy remek regénynek az olvashatatlanság határán egyensúlyozó nyomdaipari termékké degradálásához. Hiszek a megbocsátásban, ezért csak követ töretnék legalább egy esztendeig mindazokkal, akik közreműködtek ennek a műnek jelen formában való kiadásához.
Orwell tökéletesen ragadta meg a gyarmati létet. Azt az uralmat, mely teljesen gyökértelen, s kizárólag a fegyvereken, a rendőri és katonai erő alkalmazásán alapszik. Minél brutálisabb ennek az erőnek a demonstrálása, annál ritkábban támad a bennszülöttekben az a balga gondolat, hogy lehetne mindez másképp is. A gyökértelenséget mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a korlátlan erőszak potenciáljával sem lennének képesek kormányozni, ha a legalacsonyabb szintű pozíciókat nem engedik át a helybelieknek. Ezáltal létrehoznak egy velejéig romlott, korrupt bennszülött réteget, amelyik anyagilag és kulturálisan a gyarmatosítók, s az alávetettek között lebeg. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a réteg később többnyire sikeresen mentette át privilegizált helyzetét a függetlenség elnyerése után is.
Mivel a gyarmati szolgálat az idegen közeg, s a nehezen elviselhető éghajlat miatt nem túl népszerű, nincs mit csodálkozni rajta, hogy az anyaországból érkezettek erősen középszerűek, vagy még annál is gyengébbek. A rasszizmus oly mélyen itatódott beléjük, hogy azt a nácik is követendő példának tekinthették volna. Talán tekintették is…
Szűk kis kolóniák önmagukba zárva. A hírek késve érkeznek s lassan a mesék világába vész az anyaország, Európa, az egész világ, s már csak az a párás, forró, untig változatlan földdarab marad meg valóságnak, hol egyforma napjaikat morzsolják. A szolgák felett a legutolsó brit is élet-halál ura. A többi bennszülöttet mint leprást kerülik, s még a korrumpált helyiekkel is csak hivatalosan érintkeznek. Napról-napra, hétről-hétre, évről-évre mindig ugyanaz a mozdulatlan világ. Az unalom elleni gyógyszer, a szex a bennszülött lányokkal és a korlátlan alkoholfogyasztás is csak unalmas rutinná szürkül. Ebben a közegben már egy vadászat is szenzációs újdonságnak számít, s ünnep minden európai érkezése, legyen az egy férjvadász lány, vagy egy adóságaiban fuldokló, hihetetlenül sznob arisztokrata.
Viszonylag gyér története van a regénynek, de szerintem ennek az állott légkörű, jellemrothasztó közegnek az ábrázolására éppen a szükséges mértékű. Nagyobb ívű cselekmény már óhatatlanul eltolta volna a hangsúlyokat, s nem mutatta volna meg hűen, hogy lelkileg a gyarmatosítók is milyen borzalmasan nagy árat fizetnek hódításaik kiaknázásáért.

Huhh!
Hát elmondanám, h Orwell megírta a George Floyd sztorit 1934-ben. Bár a történet Burmában játszódik, és azottani „niggereket” utálják a fehérek, de hát ez a könyv most aktuális csak igazán!
Egyébként néhol nagyon emlékeztet az El Hakimra is. (Az egyiptomi sztori volt.)
Elizabeth karaktere gondolkodtatott el leginkább, merthogy nagyon magasról zuhant nagyon nagyot, most pedig már leginkább egy papírcsónak a viharban, ha jellemeznem kéne, tényleg csak a körülmények játszanak vele, de lényegében csak homokvárt építget, és reménykedik.
Ami a legfurább, hogy senki sem tudott hozzám közelebb kerülni a szereplôk közül, a nem túl kedvelhetôtôl egészen az undorító féregig megvolt minden, szimpatikus egy se.
Az is eszembe jutott, mi mindent tapasztalhatott Orwell Indiában, hogy megemlékezett az ottani idôszakról ezzel a könyvvel.

Burmai látlelet, közvetlen közelről. A gyarmatosító angolok nemtörődöm, kényelmes sznobériájával fűszerezett és a helyi hatalmasságok korrupt karrieréhségével nyakon öntött tragikomédia. Bár sem komikum és talán igazi tragikum sincs benne.
A regény cselekménye U Po Kyon parazita járási rendőrbíró nagyratörő álmai és ezek érdekében bevetett ármánykodásai köré épül, meg persze a jódolgukban inkább csak láblógató, kártyázgató, vadászgató, teniszezgető, fogadásokra, estélyekre járó angolok többnyire passzív életmódja köré.
Ebben a fehérekre és benszülöttekre osztódó világban szinte nagyítóval kell keresni a pozitív karaktereket, és úgy sem biztos, hogy sikerrel jár az olvasó (nekem személy szerint Flo kutyus volt a legszimpatikusabb, ez azért sokatmondó lehet). A főhős, bár a végén már-már megszánja az ember, valójában gyenge, gyáva, önmagát felvállani nem igazán, vagy csak ritkán és tétován merő karakter. Persze ezer szállal kötik gúzsba a gyarmatosítók társadalmának szabályai, mégis, nem tudtam megbocsájtani neki gyakori ostoba és ügyetlen viselkedését, ahogy emberi viszonyaiban megnyilvánult, ahogy két kultúra, világ határán döntésképtelenül téblábolt. Jellemének, hibáinak, gyengéinek, végül sorsának jelképe megbélyegző anyajegy formájában arcán sötétlik, leplezhetetlenül, szégyenfoltként. Dr. Veraswanihoz fűződő intellektuális viszonya talán az egyetlen értékes emberi kapcsolat ebben a regényben, az egyetlen, ahol ideig-óráig át képes lépni a határokat.
A karakterábrázolás magvát, nemcsak az ő esetében, a helyiekhez való viszonyulás adja, ahogy az ember értékét, társadalmi helyzetét, sőt sorsát is ez határozza meg. Orwell remekül ragadja meg a gyarmatosítók képmutató világát, ahol üzleti érdek, számítás, züllés, léhaság, a látszat fenntartása és a mindenek fölött uralkodó presztízs-isten uralkodik. Kicsinyes, sekélyes, nevetséges karakterek ütik agyon az időt a burmai tórpusokon, akik csökönyösen ragaszkodnak „elit” elzárkózódásukhoz, ellehetetlenítik az igazi párbeszédet, és végül, nemtörődömségük és gőgjük áraként pontosan azok előtt nyitják meg az ajtót, akik a legkevésbé méltók lennének rá. Elméletileg. Mert gyakorlatilag valóban helyreáll a világ rendje – zsák a foltját megtalálja. Szégyenfolt ez is, az egész bagázs az, amely kegyetlenül eltiporja azokat, akik, igaz, tétován és erőtlenül, de az emberség útján indulnának el, ha hagynák őket.

Bár értékeltem Orwell társadalomkritikáját, néhol ironikus-szatirikus hangját, mégis, úgy érzem, a lényeges kérdések túlságosan elvesztek a sekélyesebb bonyodalmak, szerelmi szálak, vadászatok (beleértve a férjvadászatokat is) sűrűjébe. Kissé untam is helyenként az egészet. Ki tudja, talán a koncepció része volt, talán az arányok elszámítása. Nem tudom.
Viszont annak, aki netántalán kedvet kapna a kötethez, tudok egy jó tanácsot: saját egészsége érdekében ne ezt a kiadást olvassa. Úgy hemzsegnek benne a hibák, hogy felmegy a vérnyomása az embernek tőle. Alacsony vérnyomásúaknak viszont kifejezetten ajánlott.

A regény nagyon tetszett.
A könyv viszont nagyon igénytelen kiadvány, tele nyelvtani hibákkal (pl. nem ismeri a mellékmondatok közötti vesszőket), valamint egyéb ostoba hibákkal, amelyek gyakran értelemzavaróak is. A fordító sem állt a helyzet magaslatán, sok a magyartalanság, többszöri olvasás után se derül ki, hogy a mondatban szereplő két szereplő közül melyik mit csinál, és vannak teljesen értelmetlen mondatok is. Nagyon kár, hogy a regény olvasásának élményét ilyen hibák zavarják.

Orwelltől egy érdekes témájú, nekem kicsit váratlan történetű regény ez nem túl olvasóbarát találásban. Ennyit tudnék első blikkre mondani. Utána, ha valaki tovább kérdezne, ott folytatnám, hogy a kezét- lábát összekötném és a pokol legmélyebb bugyrába vetném azt, aki ezt tette ezzel a könyvvel (ha többen voltak mind, egytől-egyig). Ugyanis ez lehetett volna jó is, ha nem rontja el az élményt a szörnyű forma.

Nem biztos, hogy Orwel hibája, ha azt mondom, hogy képtelen volt beszippantani a történet. Szerintem a stilisztikai gondok, amik elvonták a figyelmemet nagy szerepet játszott abban, hogy egyáltalán nem mondanám olvasmányosnak a regényt. Kapunk egy igazi korrajzot, ahol a gyarmatosítók minden hibája terítékre kerül. Sznobéria, korrupció, társadalmi kirekesztés stb. A karakterizálás szinte tökéletes, bár azért nem hiszem, hogy ennyire sötét lett volna a kép- talán volt egy- két jó arc is a tömegben-, de az tény ,hogy itt 0 azaz 0 szerethető vagy akár csak kedvelhető szereplőt kapunk.

Huh, hát azért sikerült végigolvasnom, igaz, elég hosszú ideig tartott. És ezért nemcsak a fordítás a felelős. Azt mondtátok, hogy ez Orwell első regényei között van. Szerintem azért zavaró ez egy picit, mert nincs a regényben nagyon rejtély. Igazából csak egy leírás. Az összes szemszöget látjuk, mindenki gondolatait, mindenki indíttatását, és ezzel picit elveszik az izgalom. Ha nem Thaiföldön élnék most, akkor lehet, nem is bírtam volna végigolvasni – így viszont annyi hasonlóságot találtam Myanmar és Thaiföld között (pláne, mikor az időjárásról és dzsungelről írt…). Alapvetően tetszett a történet (bár nem gondoltam volna, hogy spoiler , de hát mégiscsak Orwellről van szó, az ember nem rózsaszín mesét várt. A főszereplők közül egy sem nőtt a szívemhez. Elizabeth aranyos volt először, aztán kiderült, hogy csak egy butácska lány. :-( Érdekes volt ezt a könyvet úgy olvasni, hogy mellette ott volt az indiai regény (The Amazing Story of a Man who cycled from India to Europe for Love) spoiler és ott dicsérték a brit rendszert, mert őket nem érdekelte a kasztrendszer, míg itt spoiler . Szóval jó volt és korhű ebből a szempontból, de hát… még biztosan rágódom rajta egy darabig.

A regény különleges helyszínen játszódik, amelyről Orwell hiteles leírást ad. Az ott élő angolok elszigetelt életmódja, a helyiekkel való kapcsolatuk és a gyarmati rendszer működése is érdekes. Tanulságos, hogy a könyvben fontos szerepet játszó, egy a helyiekkel való egyenlőség érdekében kiadott központi utasítás kontraproduktívvá válik és gyakorlatilag a divide et impera elvet valósítja meg, ami burmaiak között is tökéletesen működik.
A cselekmény is tetszett, bár szerintem Orwell egy kicsit túlzott azzal, hogy egy kivétellel az összes szereplőnek gyakorlatilag csak negatív tulajdonságokat adott.

A kiadás tényleg katasztrofális, sajnos néha megértést is nehezítő hibák is előfordulnak…

Másodszorra olvastam Orwell regényét, és azt kell mondanom, most sokkal jobban élveztem. Igaz, több év eltelt a két olvasás között, és azóta az életkörülményeim is számottevően megváltoztak. Talán pont ezért tudtam jobban azonosulni a nagy melegtől szenvedő, a betegségektől félő és a mindenre tágra nyílt szemmel néző Burmában élő britekkel. Sokszor azt vettem észre, nem igazán változott a világ az elmúlt 100-120 évben. A külföldi turisták vagy csak betelepülők, főleg nyugatiak itt Indiában is hasonlóan állnak hozzá a helyiekhez és a helyi kultúrához. Ami pedig külön érdekes, a regényben is megfigyelhető, hogy ha kívülállóként felveszed a helyi étkezési vagy öltözködési szokásokat a külföldiek jobban elutasítanak, mint a helyiek.
Szerintem Orwell örökérvényűen beszélt ebben a regényben és éppen ezért érdemes elolvasni, mert olyan mély bepillantást enged egy elzárt világ nem olyan távoli korszakába, ami meglehetősen ritka az irodalomban.