A ​fikusz és az Antikrisztus 73 csillagozás

George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

A Fikusz és az Antikrisztus George Orwell 1935-ben írott, második regénye. Lázadó ifjú hőse Gordon Comstock, londoni költő – sokban az író hasonmása – a pénzvilág zsarnokságából akar kitörni, ezért otthagyja ígéretes állását az „Új Albion” reklámügynökségnél, s a nyomort vállalva inkább egy kopott antikváriumba szegődik eladónak, csakhogy eközben megírhassa nagyreményű művét: a Londoni örömöket. A regény az ő külső, belső hányattatásait kíséri nyomon izgalmas fordulatokon és felismeréseken át egész a végkifejletig: amikor várandós hitvesével, Rosemaryvel együtt új otthonuk háziszentélyébe az „Antikrisztus” helyett inkább a „fikuszt” állítják… A harmincas évek bizarr londoni miliőjét elevenen megidéző regényből pár éve sikeres brit-kanadai játékfilm is készült, melyet 2003 tavaszán Orwell születésének századik évfordulóján a budapesti közönség is láthatott „A költészet szárnyán” címmel.

Eredeti megjelenés éve: 1936

A következő kiadói sorozatban jelent meg: George Orwell művei Cartaphilus

>!
Cartaphilus, Budapest, 2005
338 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639303992 · Fordította: Lázár Júlia
>!
Cartaphilus, Kistarcsa, 2005
334 oldal · ISBN: 9789639303997 · Fordította: Lázár Júlia

Enciklopédia 2


Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 61


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Hé Te Ott! Te, aki a pénzistent imádod és betelsz korunk mocskaival, a megannyi haszontalansággal, melyek annyira feleslegesek…Éheznek és nyomorognak a Földön, te meg dőzsölsz, fuldokolsz a vagyonodban…Na igen és a fikuszt is öntözgeted szépen, hogy csak ennyit mondjak. Háborút indítok a világ ellen, a pénz ellen a mindenség ellen! És csak írni próbálok – bár nem tudok. Azt mondják, jól megy, de úgyis mindenki csak becsap…És ha el is pusztulok, az elveimből nem adok! Kész, jöhetnek végre a bombák!

vargarockzsolt>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Ha nem Orwell írta volna, akkor talán bele sem kezdek. A szegény művész és a kapitalista társadalom ellentéte nem túl sok új mondanivalót sejtetett. Először nem is ért meglepetés. Annyira didaktikus, szájbarágós, és kiszámítható volt, amilyen csak egy nem túl tehetséges, de iszonyúan elszánt és dühös ifjú író tézisregénye lehet. Idegesített, de nem hagytam félbe, mert egy idő után kiderült, Orwell saját megélt tapasztalatai állnak mögötte. A szegénység és a magány lélekromboló hatásának ábrázolása, az önsajnálat csapdájába esett ember fokozatos erkölcsi lezüllésének bemutatása teljesen hiteles volt, ilyet megírni csak az lehetett képes, aki maga is átélte ezt a helyzetet. És ami az elején még különösen bosszantott – a mindentudó narrátor szerepeltetése –, a történet erősségévé vált, mert lehetőséget teremtett a távolságtartásra, és segítségével úgy figyelhettük a lélek vergődését, mint ha csak egy élő bogarat tűznénk gombostűvégre.
A könyv másik vonulata, amely a pénz társadalmi szerepét, pozitív és negatív hatását járta körül, aktuális lehetne ma is, de úgy tűnik, ez a vita napjainkra eldőlt. Utoljára a múlt században, az 1968-as nemzedéknek voltak olyan illúziói, hogy lehetséges a pénz uralma alól megszabadulni. Ami akkor hősi gesztusnak, a független személyiség megnyilvánulásának, a szabadság felvállalásának látszott, az ma már csak szimpla balekség, lúzerség, az életképtelenség bizonyítéka. Mikor itt a Molyon a különböző értékeléseket és kommenteket olvasgattam, szembesülnöm kellett vele, Gordon Cornstock magatartása ma már teljesen érthetetlen. Ahogy hősünk fogalmazott kiábrándult, megtért, megtört állapotában: „a fikusz az élet fája”, és napjaink gyermekei erről a fáról másztak le a szép új világba.

22 hozzászólás
brigi11 P>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Képtelen vagyok túl lépni azon a gondolaton, hogy Orwell a saját életét vetette papírra. Saját magát mentegeti miközben belefullad a mocsokba. A végét se tudta megírni rendesen. Olyan minden jó, ha jó a végére sikeredett. Nem szerettem Gordont, mert szép dolog, ha az embernek vannak elvei, de még szebb, ha észreveszi, hogy annak a pár embernek az életét is megkeseríti akik még mellette maradtak.
A pénz nem boldogít, mondja ő, de azért a kiskaput meghagyta.

Ivenn P>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

A harminchoz közeledő Gordon Comstock egy nap úgy dönt, hogy kiszáll a mókuskerékből és megvalósítja önmagát. Feladja „jó” munkahelyét, az ügynökséget, ahol reklámszövegíróként dolgozott és szembeszáll a kapitalizmus teremtette legnagyobb mocsokkal, a pénzistennel. Mert neki kérem szépen vannak elvei, ő nem lesz többé rabszolga, nem fog behódolni a pénz és fogyasztói társadalom uralmának. Szeretne szabad emberként élni és annak a hivatásnak szentelni az életét, ami igazán ő: egy költő. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy mélységes szegénységbe süllyeszti önmagát. Soha nem enged az elképzeléséből és nem adja fel a pénzzel való harcot.

George Orwellt olvasni szerintem mindig azért jó, mert olyan társadalmi problémákat és kritikákat fogalmaz meg, amelyek egy századfordulóval később is ugyanolyan aktuálisak. Az ebben a regényben felmerülő kérdések valószínűleg sokunk fejében megfogalmazódtak már az életünk egy adott pontján: megéri? Megéri gürizni a „jó” munkahelyen, a jó fizetésért, ha közben le vagyunk láncolva és nem azt csináljuk, amit igazán szeretnénk? Amikor lehetnénk írók, festők, énekesek, táncosok, sportolók? De mégis hogy valósítsd meg önmagad, ha a pénzisten gúzsba köti a lelked és nem enged el, hiába akarsz az uralma alól megszabadulni?
A fikusz és az Antikrisztus ezt a reménytelen harcot mutatja be, már-már keserű, fájó iróniával. Hisz a főhős hiába is harcol eltökélten és jelenti ki, hogy nem határozza őt meg a pénz: minél mélyebb nyomorba süllyed a folyamatos ellenállása miatt, annál inkább a pénz és annak hiánya körül forog minden gondolata. A legszomorúbb pedig az egészben az, hogy művészi törekvései és motivációi pillanatok alatt szertefoszlanak és elhalványulnak, ahogy nem tudja többé megteremteni a normális élethez szükséges pénzügyi feltételeket.

Orwelltől eddig csak az 1984-et és az Állatfarmot ismertem, de ez a kötet nekem bebizonyította, hogy érdemes tőle mást is elolvasni. A társadalmi érzékenysége szerintem kivételes íróvá teszi őt a XXI. században is és aki szeret ilyen témákról olvasni, annak mindenképp megéri belevágnia a könyveibe.

csobi P>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Ha most irodalom tanár lennék olvastatnám a skacokkal, kíváncsi lennék a visszajelzésekre, hogy ki mennyire gondolkodik/gondolkodott már valaha úgy, mint a főszereplő.. Erre még várni kell, szóval egyszerűbb azt mondani, hogy megfordult már az én fejemben is némely Gordon által érlelt gondolat..

2 hozzászólás
Christine_>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

A pénz, a pénz, az a rohadt pénz, ugye a pénz nem boldogít de mégis jobb sírni egy kastélyban.
Fantasztikusan társadalmi jellenrajz.

Tercia>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Vergődés a pókhálóban. Amikor tudod, ha már eléggé belegabalyodtál, nincs menekvés, ha megadod magad, ha nem, véged van.
Igen, lehet idegesítőnek érezni Gordon iszapos süllyedését, kíméletlennek érezni a másokhoz való viszonyát (jó, Julia miatt tőlem is nagy parasztlengetős). Nálam ez némi „lerakom és soha többet” után mélységes szánalomba és megértésbe fordult. A végső elkeseredés, mikor a másokon való keresztülnézést csak mellékhatása az önpusztításnak, ami mellé eleinte a lelkiismeretfurdalás társul, majd a végső, szürke közöny.
Kellene több szó és árnyalat, olyan, amilyet ő használ, hogy kibonthassam azt a sok mindent, ami átsöpört rajtam olvasás közben.
Ambivalens érzések, tehetetlenség.
Vajon mit írna most, ebben a globalizált, embertelen világban?
Hová kellene lesüllyednie ahhoz, hogy úgy érezze, nincs fogás rajta.
A legrémesebb érzés az volt, hogy miközben végig drukkoltam, másszon ki a mocsárból, a végén csak az érzés maradt: legyűrtek.

Egyik korai könyve, amit számtalanszor átírattak vele az akkori agyament cenzúra miatt, ez már egy kevésbé megnyirbált kiadás.
Saját élete van benne, ugyanúgy mint a Tragédia Burmában címűben, hát nem volt szegénynek könnyű.

Sceurpien I>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Ennyire még sosem voltam dühös, mint erre a könyvre. úgy 50-95% között ütöttem volna legszívesebben. Mind a főszereplőt, mint az írót, mind magát a fizikai megnyílvánulását, mint regény entitást. Egyébként nagyon jó, de Orwell túl rendes. Túúúl. A világ nem ilyen kellemes. Még fikusszal sem.

Nah jó, azóta voltam dühösebb könyvre (mondjuk a Végjátékra), és azért annyira nem is rendes. De még mindig úgy marad nagyszerű ez a könyv, hogy nem érzem reálisnak, pedig az akar lenni.

narziss>!
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus

Számomra elég nyögvenyelősen, döcögősen indult a történet. Orwell ebben a könyvében valamiféle flaubert-i szenvtelenséggel ír; távolságtartó és objektív nézőpontból – végig érezhető finom kritikával – mutatja be a főhős küszködéseit „mi urunk, a pénzzel”, ám főként önmagával. Gordon remekül önsajnál; nyakatekert, ellentmondásokkal terhes filozófia alapján tesz halovány próbálkozásokat az igazi és jó költővé válásra, illetve az undorító és gyűlölt pénzvilágtól való függetlenedésre. Mindkét törekvés eleve kudarcra ítélt.
Az erre való ráébredés nehézkes folyamata bomlik ki a regény lapjain. Elmélete tarthatatlanságának belátása és a bukás beismerése megkönnyebbülést hoz életébe, sőt: boldogságot. (Meg fikuszt!) Az utolsó oldalakon már-már sablonos – például akár Madách Tragédiáját is megidéző – a párhuzam: Rosemary hasonló módon rántja vissza Gordont a szakadék széléről, jobban mondva inkább a föld alól, mint Ádámot Éva a 15. színben. Onnantól már Gordon is küzd és bízva bízik. Van miért, még inkább: kikért.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Sceurpien I>!

Néha úgy érzem, mindannyian hullák vagyunk. Csak függőleges helyzetben rothadunk.

107. oldal

3 hozzászólás
Sceurpien I>!

– Talán csak nem író az úr?
– Miért, olyan szakadtnak látszom?

197. oldal

narziss>!

A közönség disznócsorda, a reklám pedig annyi, mint bottal kolompolni a moslékosvödrön.

65. oldal

2 hozzászólás
czegezoltanszabolcs>!

Jó mulatság rothadó világról és közönyről értekezni finom étellel és finom borral a bendőnkben!

202. oldal

Sceurpien I>!

Kedves Doring!
Leveledre válaszolva: menj a p…ba!
Igaz barátod:
Gordon Comstock

128. oldal

Lunemorte P>!

A vallás mindig eladható, ha kellően csöpög az érzelgősségtől.

11. oldal

Lunemorte P>!

Nem, az embert nem ilyen életre teremtették! Ki kell ebből verekednie magát, el, minél távolabb a pénzszagtól!

61. oldal

vargarockzsolt>!

Talán a legkegyetlenebb dolog, amit egy gyerekkel tehetünk, ha nála gazdagabbakkal küldjük egy iskolába.

52. oldal

9 hozzászólás
Lunemorte P>!

Ha tudni akarod, valójában mit gondolnak a halottról hozzátartozói, vizsgáld meg a sírkő súlyát!

48. oldal

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

A pénz világából akart kikerülni. Valami pénz nélküli remetelétezésben reménykedett halványan. Úgy érezte, ha tiszta szívből megveti a pénzt, megél nélküle, mint az ég madarai. Elfelejtette, hogy az ég madarai nem fizetnek házbért.

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz

Hasonló könyvek címkék alapján

Jeffrey Archer: Ütött az óra
William Somerset Maugham: A festett fátyol
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Virginia Woolf: Clarissa
William Somerset Maugham: A színes fátyol
William Somerset Maugham: Színes fátyol
Agatha Christie: A harmadik lány
Charles Dickens: Szép remények
John Fowles: A francia hadnagy szeretője
Virginia Woolf: Az évek