Byron, ​Shelley, Keats versei 42 csillagozás

George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

A klasszikus angol költők válogatott verseit tartalmazó kötet a középiskolákban kötelező, illetve ajánlott irodalom.

A művek szerzői: George Gordon Noël Byron, Percy Bysshe Shelley, John Keats

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa

1 további kiadás


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

Azt hiszem külön-külön kellett volna tőlük olvasnom. Ez így túl tömény volt. Maga a válogatás nem tetszett. Elismerem, nehéz lehet a „legjobb" verseket beletenni egy kötetbe, de ez így nálam nem volt élvezhető. Egyébként leginkább Percy Bysshe Shelley írásai tetszettek, de a többieknek is adok még esélyt.

Belle_Maundrell>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

Most nem voltam annyira ráhangolódva, de egyébként szeretem ezeket a bácsikat, és emlékeim szerint pár éve nagyon tetszett. Bár akkor nem is olvastam el mindent, szóval lehet, hogy az alaposság ártott meg.

fruzs_7>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

Ismételten bebizonyosodott, hogy nem vagyok a versek rajongója. Mindig rémálmom volt a verselemzés, mert én mindig úgy olvasok, hogy elképzelem a történetet, és ha volt a versben pl. egy folyó, akkor én úgy értelmeztem, hogy ott egy folyó és nem a költő halálvágya meg hasonlók.
Szerettem volna Byront olvasni és ez a kötet jött szembe. Sajnos mindig ugyanazok a versei jelennek meg minden költőnek mindenhol. Az Ahogy itt jár kél tetszett, de már nagyon unom szegény Childe Harold-ot.
Sok volt a görög utalás, nyilván a kor divatja szerint. spoiler
A kötetet talán az utolsó vers mentette meg. Szabó Lőrinc nagyon szépen fordított.

Luna_Iceshard>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

Maga a szépség, nem is kell ezt túlragozni, kedvenc korszakom és kedvenc verseim. Főleg az Óda a nyugati szélhez, Indián szerenád és a Hogy jött a búcsú. Szeretem a dallamukat, a szép kifejezésmódot, talán jobban mint magát a mondanivalóját. Örök kedvenc:)

kuliga>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

A kötetből inkább Byron versei tetszettek, különösen a Don Juan mű, sajnálom, hogy nem lett befejezve. Tele volt humorral, iróniával, kritikával. Bájos és vicces volt, mind a mellett, azért érezhető a mögöttes kritika.
Shelley versei közül Az érzékeny plánta című mű tetszett a legjobban, szép volt a virágpk leírása, a kikelet és az ősz elmúlásának átvitt értelme is megjelent.
Keats versei annyira nem tetszettek, de lehet csak elfáradtam az olvasásban.
A kötetben nagyon zavart a sok lábjegyzet, néha egy oldalt is elfoglaltak, ami kizökkentett az olvasás ritmusából.

Léczfalvy_Lili>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

Azt hittem, hogy jobban rá vagyok én erre hangolódva de kiderült, hogy annyira nem. Ráadásul ez a diákkönyvtáras összegző kicsit bosszantó is. Sok helyen több helyet foglalt a lábjegyzet, mint maga a vers. Ez figyelem elvonó is. Ezért -is- szeretem valahogy jobban, ha a lábjegyzetek, szövegmagyarázatok egy függelék részben van.
Pedig a versek jók és kedvet kaptam még hozzájuk, de lehet, hogy külön kötetben.

Szanya>!
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei

Viszonylag olcsó, de fantasztikus diákkönyvtári kötet, mely a sötét és depresszív pillanatok hű társa. Alapból a műben szereplő szerzők a kedvenceim, így szerintem nem is meglepő, hogy megszentségtelenítettem az egész könyvet, mely oldaljegyzetekkel, kiemelésekkel és egyebekkel van ellátva. A klasszikus angol költők szerelmeseinek kötelező!


Népszerű idézetek

Evione>!

Byron: Ahogy itt jár-kél

I.
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya:
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

II.
Egy sugár még, egy árnyat el, –
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.

III.
S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot és szivet,
melyben tiszta a szerelem.

George Gordon Noël Byron

Lunemorte P>!

Shelley:
Himnusz egy értelem szépségéhez

Egy láthatatlan Erő roppant árnya
leng köztünk láthatatlanul- akár
a nyári szél, amely csapongva száll,
verdesvén a világot kósza szárnya –
s mint ormok fenyvei mögé szórt hold sugára,
kósza fényével úgy követ
emberi arcot és szívet;
mint hang és szín, ha alkonyúl a táj,
mint csillagtépte fellegek,
mint zene, amely ellebeg –
mint ami annál édesebb,
szépségében minél rejtélyesebb.
Szépség szelleme, ki önnön színeddel
szentelsz be mindent, eszmét s alakot,
amire sütsz – hová tűnsz? mért hagyod,
hogy még zordabb legyen itt e kietlen
siralom-völgye, hol élnünk kell kivetetten?
Kérdd, mért nem sző a nap örök
szivárványt a folyó fölött;
mért huny ki, ami egyszer ragyogott;
homályt e földre mért igéz
álom, rém, halál, születés,
mért, hogy az ember ily vadul
szeret s gyűlöl, remél s kétségbe fúl?
Bölcs és költő ottfentről soha még e
kérdéseire választ nem kapott –
ezért marad Menny, Szellem, Démonok
csak hiú buzgalmuk örök meséje,
gyarló szavak: a lét kétes, múló esélye
nem tágít varázsukra sem
attól, mit fül hall, lát a szem.
Csak fényed, mely ormot ködből kibont,
s zene, mit éji szél lop a
néma hangszer húrjaiba,
vagy víztükrön holdfény lehet
az élet dúlt álmára enyhület.
Remény, Szerelem, Önérzet, akár
a felhők, jön és máris illanó.
Halhatatlan lenne s mindenható
az ember, ha, nagy idegen! Te már
szívében örökös székhelyet tartanál.
Vonzalmak követe, te fény
és árny, a szeretők szemén,
te – ember eszméletét felszitó,
mint hunyó lángot a sötét!
Ne menj, mint árnyad jött elébb,
másként lesz oly rideg-reális,
mint félelem s élet volt, a halál is.
Már kisfiúként odvas romokon,
csillagzó erdők s hallgatag szobák
során üztem a szellemek szavát,
hogy tán lehet majd vélük szólanom,
mákonyos neveket ízlelve ajkamon:
de meg nem hallgattak, elém
se tűntek, míg merengve én
a sorson, élvén édes évadát
a szélnek, mely szárnyára kap
feslő virágot, madarat –
árnyad egyszerre rám esett;
ó, felsikoltó, vad önkívület!
Megfogadtam, hogy neked szentelem
minden erőmet, s mondd, nem állom-e?
Őket hívom, mint már oly sokszor, e
kísérteteket most is, siketen
kongó sírjukból, kik, megosztván szertelen
vívódásaimat, s a kéjt,
velem tölték az irigy éjt –
tudják, szívemnek nem volt öröme
a remény nélkül, hogy kiváltod
a szolgaságból e világot,
hogy te, ó rettentő varázs
kimondod, amit nem mondhat ki más.
Dél múltával derültebb s ünnepibb
lesz a nap is – van olyan harmónia
az őszben, s egének oly csillaga,
mely nyáron át nem látszik s hallatik,
mintha nem lehetne s nem is lett volna itt!
Tedd hát, hogy ez a hatalom,
mely sóvár ifjúságomon
rám hullt, mint a természet igaza,
töltse be teljes életét
annak, ki érted égten ég,
s kit, szép Szellem, bűvöd tanít
merni, s szeretni minden emberit.
Somlyó György fordítása

129-132. oldal

bagolyfiók >!

E szív már hasztalan dobog,
Hisz más szivet rég nem dobogtat;
Ha nincs is, ki értem lobog –
Én hadd lobogjak!

125. oldal, Byron: E napon töltöm be harminchatodik évemet (Európa, 2006) · George Gordon Noël Byron

Evione>!

Maradj! csak egy szavad hagyd hallanom,
Csókolj, amíg egy csók gyönyöre tart;
S kihűlt szivemen s égő agyamon
E szó s e csók túlél minden vihart,

181. oldal, Shelley: Adonais (Európa, 2006) · Percy Bysshe Shelley

3 hozzászólás
Luna_Iceshard>!

Titkon szerettünk –
S most néma vagyok,
Bár szíved heve eltűnt,
S lelked becsapott.
Ha múlnak az évek,
S egyszer rád lelek,
Mint köszöntenélek?
Csönd s könny közepett.

7. oldal, Byron: Hogy jött a búcsú (Európa, 2006) · George Gordon Noël Byron

Belle_Maundrell>!

Az ember szinte hajlamos beleszeretni a halálba, ha arra gondol, hogy ilyen elbájoló helyre temethetik.

169. oldal

just_aGirl P>!

Lord Byron – Sötétség /Darkness/ – részletek

Reggel jött, ment, jött – s nem hozott napot,
S az emberek feledtek szenvedélyt
A puszta rettenetben, és szivük
Önző fényt kérő imává fagyott:
Őrtüzek körül éltek, és a trónt,
Felkent királyok várát, házukat
És minden élő minden lakhelyét
Felgyújtották; sok nagy város kihamvadt
S mindenki égő otthona köré gyúlt,
Hogy egymás arcát utóljára lássák.

S a Háború, mely percre elpihent volt,
Új orgiát ült: minden falatot
Véren vettek, s mogorván félreült
Ki-ki kancával; szeretet kihalt,
Egy gondolat maradt csak: halál, a
Gyors, dicstelen. Az éhség kínjai
Belekbe martak, halt az ember, és
Csontja, húsa temetetlen feküdt.

Egy nagyvárosból életben maradt
S ellenség lett; egy oltár hamvadó
Zsarátjánál találkoztak, hol egykor
Szent tárgyak garmadája lett a tűzé,
nem szent célból; hideg, csonttá aszott
Kezükkel kotorták a hult hamut,

nem tudva, ki az, kinek homlokára
Az éhség írta: “ellenség!” A föld,
A pompás, népes, kiürült; fa, fű,
Évszak, ember és élet nélküli
Halál-tömeg, fagyott rög káosza.

Meghalt a hullám, meg az árapály,
A hold, úrnője, rég megsemmisült már.
A pállott légben elhervadt a szél,
Felhő sem járt – rájuk már nem szorult
A Sötétség: ő lett az Univerzum!
/Tótfalusi István/

George Gordon Noël Byron

bagolyfiók >!

Ön kapkod hír, rang, szerelem után,
S végül meghal, ugyebár – s azután…

94. oldal, Byron: Don Juan (Európa, 2006) · George Gordon Noël Byron

Luna_Iceshard>!

Száll, mint a tiszta űrön át röpül
Egy angyal könnye, hullva csöndesen.

197. oldal, Keats: Szonett a szabadban (Európa, 2006) · John Keats


Hasonló könyvek címkék alapján

Óda a nyugati szélhez
Gál Zsuzsa (szerk.): A zene szava
William Blake: William Blake versei
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Pomogáts Béla (szerk.): Doromboló
Vas István (szerk.): Énekek éneke
Török Sophie – Kótzián Katalin (szerk.): Költőnők antológiája
Veress István (szerk.): A macska ezer arca