Gyalogút (Dave Bexley 2.) 86% 24 csillagozás

„Felfűztem a fehér gyalogot a kulcsaim mellé, és kicsit örültem, hogy nem a sötét paraszt jutott eszébe rólam az őrnagynak.”

Februárban olvastam George Cooper: Magánügy című könyvét.
Azóta reménykedtem a folytatásban és amikor megláttam, hogy érkezik, nagyon megörültem. Ismét nem csalódtam, hozta az elvárt színvonalat. Nevettem,
izgultam, nevettem, nyomoztam, nevettem, meglepődtem, nevettem… :))

(…)

A történet maga ismét nagyon érdekes volt, több szálon futott a nyomozás, amit én nagyon szeretek. Ezek egy része szépen összefutott a végén, de a hitelesség kedvéért, nem az összes futott egyetlen pontba. Ezért plusz pont a szerzőnek. Kapunk csavart és meglepetést bőven. Itt-ott rendesen leesett az állam. :)

Bővebben:
http://olvasokorut.blogspot.hu/2017/10/george-cooper-gy…

Végre! Már alig vártam a folytatást. Az író első könyvének elolvasása után, amint az utolsó ponthoz értem, nagy ürességet éreztem. Azt hittem nem lesz folytatás. Emlékszem, csak egy pár helyen lehetett olvasni, ki rejtőzik a George Cooper név mögött. Nagyon izgultam, reméltem, lesz még folytatás. Ééééééééés lett. Amint láttam az első hírt a megjelenésről azonnal rohantam megvenni, igaz ekkor már több hónapja a boltok polcain volt. Mikor már a kezembe tartottam úgy éreztem magam mint gyerekkoromban, amikor valami nagyon vágyott dolgot kaptam, eljött a karácsony.
El kezdtem olvasni. Zseniális. Annyira jó a könyv. Ez, az, a könyv, amit jól esik elolvasni. Vicces, izgalmas, vicces, fordulatos, vicces és nagyon szellemes. Nyomoztam én is, nevettem, izgultam, nevettem, és amikor közeledtem a végéhez szomorú lettem. Ahogy a hátralevő oldalak száma egyre csak fogyott, egyre nagyobb szomorúság lett úrrá rajtam. De ezt a könyvet annyira jó volt olvasni hogy egyszerűen nem engedte, hogy szomorkodjak, így most reménykedek újra, a folytatásban…
Az író tényleg zseniális. Olyan szépen építi fel a könyvet, a könyveb a környezetet, a történetet, hogy az valami csodás. A helyszín bárhol lehet, nincs semmi konkrétum, csak legyen taxi. A cselekmény egy csöppet se giccses, hihetetlen, túlkomponált. Pont tökéletes. Nem is akarom ragozni, ezt a könyvet el kell olvasni.
U.I.: Olvasás előtt érdemes, a nevető izmokat bemelegíteni.

George Cooper nagyon szórakoztatóan ír. Kicsit V. Fable korai regényeire emlékeztetett, mind a humort, mind az akciókat tekintve. Dave, a magánhekus újabb kalandokba keveredik, de az előző rész elvarratlan szála is folytatódik. Új társa, a kissé szószátyár, de állandóan éhes Tom folyamatosan meghiusítja a romantikázást Carollal, Dawson őrnagy különböző lehetetlen helyeken akar megbeszéléseket tartani, és feltűnik Adu is. Na ő egy igazán eredeti figura, büdös, ronda, de nem finom, sőt hatalmas pofonokat osztogat. Persze a végén minden kiderül, elrendeződik és értelmet nyer.
Remélem, a szerző megörvendeztet minket még pár jó könyvvel!

Abszolút 5 csillag, imádtam ezt is! Csak egyetlenegy problémám van: mégpedig, hogy hol a következő??! Most így szinte végtelenítve el tudnám képzelni a sorozatot, de ezek után bármit szívesen olvasnék még az írótól!
Annyira jó stílusa van, nem túloznak amikor Rejtő féle humorral emlegetik, és nem éreztem hogy ez erőltetett lenne, vagy hogy túl hasonló lenne, egyedi és egyszerűen szuper!
A történet nem hagy egy perc nyugtot se az olvasónak se Davenek. Most se egy szálon indulunk, van egy kis féltékenységnek látszó gyilkosság, egy kis zsarolás és persze Dawson őrnagy is előkerül a lehető legváratlanabb helyszínekre hívva találkára Dave-et, újabb szuper-titkos és szuper-veszélyes megbízással. És persze mintha megint minden egy hatalmas káoszba torkolna, Dave félti a bőrét, Tom ügyefogyott mindent eddig, de mégis sikerül mindenre fényt deríteni. És persze nem utolsó sorban kaptunk egy elég egyedi és abszolút szerethető karaktert a már megszokottak mellé, Adu-t, faragatlan, egyszerű, kissé mocskos, a keze talán túl gyorsan is jár el, de a szíve a helyén van neki is.

Nagyon vártam már a folytatást.

Az első könyv elég sokáig volt a kívánságlistámon, így igyekeztem a folytatást hamarabb beszerezni. A kiadótól sikerült is elég hamar, de aztán közbejött egy durván két hónapig tartó olvasási válság, amikor a kislányom mesekönyvein kívül nem tudtam mást a kezembe venni.

De szerencsére ennek vége, és örülök, hogy ezzel a könyvvel kezdtem a 2018-as évet. Talán nem kerül az a bizonyos léc magasra, de az biztos, hogy nehéz lesz ezt remek írást bárkinek túlszárnyalnia.

A történet zseniális. Nagyon tetszett benne, hogy több esetben is nyomozniuk kell. A szálak kuszálása mesteri, a nemzetközi piacon is simán megállná a helyét.

A már megismert karakterek most is szuperek, jókat mosolyogtam a tetteiken, mondataikon. Tom hozta a formáját, de könnyedén, nem erőltetetten. Nem lehet nem szeretni. Ahogy a többieket sem.

Nem igazán lehet spoilerezés nélkül beszélnem erről a kiváló könyvről, így csak annyit mondok: higgyetek nekem és olvassátok el. Rekeszizom-dolgoztató, könnyfacsaró, izgulós krimi, amit mindenkinek szívből ajánlok. :)

Igazság szerint ez még a Magánügynél is jobban tetszett :-) Azért adtam fél csillaggal kevesebbet, mert már nem volt akkora újdonság, meglepetés, ugyanakkor ez a történet feszesebb, pörgősebb volt, jobban olvastatta magát. A szerző humora nekem nagyon bejön, láttam az értékelésekben, hogy megint jönnek Rejtővel, de újra csak azt mondhatom, hogy ez kicsit más, klasszikus krimihez jobban illő. Ámde felbukkan a könyvben egy igen szimpatikus és a történetbe szépen belesimuló szereplő, aki egyértelműen Piszkos Fred köreiből való, és akinél szabadjára engedhető a rejtői humor anélkül, hogy komolytalanná válna a történet. :)

„Nem én öltem meg a férjemet” – jelenti ki Amanda Leichard, az imádnivaló, de roppant együgyű (?), kissé hervadó szépasszony Dave Bexley magánnyomozónak, aki hivatásának kiválója a településen.

…aztán
Dave-t kedvenc ismerőse, egy nyugállományú hírszerző őrnagy sakkpartira hívja, és közben – szinte mellesleg – elpöttyinti neki, hogy Kazahsztánban – bagatell – kiraboltak egy titkos mikrobiológiai labort, és khm… pár veszélyes apróságnak nyoma veszett, amiből akár biológiai fegyver is … tenyészthető, vagy mi.

…aztán
Dave-nek nem elég a fenti ügyekben rohangálni, anyagot gyűjteni, mozaikokból összerakni a valóságot, hanem még saját társa, Tom ostobaságával is meg kell küzdenie, aki – uram segíts! – megszerezte élete első, önálló ügyét egy zsarolás képében.
Innen szép nyerni, nem?

Nos: Dave Lexley nyomoz, rész- és végeredményeket produkál, és ezekhez új ügyek tapadnak, mert nyomozása közben csak úgy hullanak az emberek (meg a pofonok), akik aztán vagy életben maradnak, vagy nem.
Vérbő krimi, humoros felütésekkel, pletykában megőszült hölgyekkel, vírusos winchestereket gyűjtő PC gurukkal, fusizó könnyű / és vagy súlyos testi sértőkkel.

Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2017/09/02/_nem_en_oltem_meg_…

Lehet, hogy rosszkor került a kezemben, de nekem valahogy ez nem jött most be. Szeretem a humort, de nekem ez végül is egy viccesen összekevert zagyvaságként jött le. Sokszor azt sem tudtam, hogy ki, hogyan került a képbe és a viccek is erőltetettnek tűntek.

Időhiány miatt elég sokáig olvastam. Fenntartással vettem a kezembe, félek a magyar szerzős könyvektől. De pozitívan csalódtam.
Viszont az elején kicsit káoszosnak érzett könyv több szálon futó pörgős történetté kerekedett ki.
Dave egy tapasztalt magánnyomozó, akit elég jól bemutat az író, több különböző megbízásban mutatja be rátermettségét. Társa, Tom szellemes, állandóan beszélő, kicsit csimpaszkodó jellem, de mindig lehet rá számítani.
A megbízások változatosak egy zsaroló, egy biológiai fegyver lopás, egy halott férj és egy mágnesfegyver. A zsaroló kivételével minden is összefügg.
Izgalmas történet kerekedett ki belőle. A mellékszereplők is jól kidolgozottak.
Csak ajánlani tudom.