Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Pygmalion (angol) 29 csillagozás
Shaw radically reworks Ovid's tale with a feminist twist: while Henry Higgins successfully teaches Eliza Doolittle to speak and act like a duchess, she adamantly refuses to be his creation. This brilliantly witty exposure of the British class system will always entertain-first produced in 1914, it remains one of Shaw's most popular plays.
Eredeti megjelenés éve: 1912
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Penguin Classics Penguin · Collins Classics Collins
Enciklopédia 4
Szereplők népszerűség szerint
Higgins professzor · Eliza Doolitle · Higginsné · Pearce-né
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
@KatieV véleményéhez csatlakozom, tényleg eredetiben az igazi, ami természetes, hisz az angol nyelvről és kiejtésről, a különféle nyelvjárásokról szól a darab, amit igen nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen bármi más nyelven a maga tejességében visszaadni.
Olvastam rég magyarul, és akkor is imádtam, mindig idegesített viszont, hogy mi a vége. Mert a darabból nem tudjuk meg, ami kifejezetten előnyös. Mert egy „happy end” életszerűtlen, és giccsparádévá alacsonyítaná a mély modanivalót, ahogy a musical (My Fair Lady) tette, szigorúan amerikaiaknak. Tragédiának viszont nem tragédia, így az is pontosan ugyanennyire szétvágdosta volna a drámát, ha a virágáruslányka visszasüllyed eredeti állapotába. Tehát mindenki képzelje tovább, ahogy neki tetszik. Zseniális ez a Shaw! (Nem csoda, hisz kelta…) Amit viszont most én olvastam, ebben van egy függelék, ahol Shaw leírja, ő hogy képzelte, és ez a mi otthoni magyar kiadású kötetünkből hiányzott. Vénségemre csak megtudtam, mi lett az én bogaras nyelvészprofommal, aki mindig Leslie Howard képében jelenik meg már előttem. ( Mert én szerettem a filmet is, főleg Leslie miatt!)
A másik kedvencem a vén Doolittle, mint botcsinálta fikozófus. Az ő alakja, és életfelfogása, amelyben a legszókimondóbban nyilvánul meg Shaw társadalomkritikája, a dráma abszolút telitalálata. (Miért mindig Zsákos Bilbó jut róla eszembe?) Fergeteges, ahogy mindig jól odamondogat a képmutató alsó- és felső néposztályok morális felfogásának. Ha ő nem lenne az útszéli hordószonoki megnyilvánulásaival, majdnem akár unalmas is lehetne a dráma.
Minden sorát élveztem!
A Száz híres dráma c. könyvből:
„…másfelől Elizáig, aki azt a szívbe markoló, fájdalmas érzést is demonstrálja, amelyet akkor érez meg az ember, amikor visszacsinálhatatlanul megváltozott, amikor megvilágosodik előtte, hogy az útról, amelyen elindult, semmilyen módon nem térhet vissza, egyszersmind azonban megvilágosodik számára, hogy teljesen megérkezni sem fog soha.”
Nekem ezt jelenti a Pygmalion.
A filmet láttam, de már nagyon régen, nem is nagyon emlékeztem másra, csak a lányra, aki viccesen beszélt. Csupán kb. 170 oldalról van szó, az is nagy betűkkel, de mégis sokat adott, szórakoztató volt. Valami pont ilyenre volt szükségem, egy könnyed délutáni olvasmányra, amin nem kell sokat agyalni.
Kiváló mű, bár fél pontot kénytelen voltam levonni, mert a hajam égnek áll a belőle készült filmtől :D olvasás közben hallottam azt a sipító hangot, és brrr.
Szóval a dráma. Szeretek drámát olvasni, mert oda van írva, hogy ki hogyan mondja az adott szöveget. Hogy még véletlenül se gondoljunk mást. Egyenes dolog ez az írótól, megkönnyíti az olvasók dolgát. [still hysterical] [wounded and whimpering] stb. Ezeket nagyon szórakoztatónak találom :)
Ezt a darabot könnyű olvasni, vicces, és még szól is valamiről. A nyelvhasználat pedig… Hm, különböző csoportok, rétegek másként és másként használják a nyelvet. Nem biztos, hogy rosszat tett az angolnak, hogy elhagyta a régi dolgait, és egyszerűsödött – ahogy az sem biztos, hogy rosszat tesz neki, ahogy manapság változik. Lehet kötődni egy állapothoz érzelmileg is, tudományosan is, de a nyelvek ilyenek. És a különböző csoportok is. Nem lehet mindenkitől elvárni, hogy úgy beszéljen és írjon, ahogy azt az Akadémián kigondolták. Nyelvtanárként pluszban furcsa a helyzetem. Órán a hivatalos használatot tanítom, és amikor a kölykök azzal jönnek, hogy de az internet, meg a dalszövegek, akkor kénytelen vagyok kicsit megállni, és elmagyarázni: persze, úgy is lehet, de a nyelvvizsgán egyelőre nem azt kérik, úgyhogy lesznek szívesek a hivatalosan elfogadott változatot magukévá tenni először. Aztán ha az megvan, akkor lehet ya, gonna meg hasonlók. Olvasás közben ez is eszembe jutott. Amellett persze, hogy mennyire etikus kísérletet folytatni egy emberen. Még akkor is, ha neki ettől szebb ruhái, jobb életkörülményei lesznek.
Szóval annak ellenére van üzenete a darabnak, hogy amúgy tényleg szórakoztató, élettel teli, üdítő olvasmány. Talán egyszer beviszem órára egyes részeit.
Felettébb vicces és imádnivaló történet, így nem is volt kérdés a végére, hogy ez bizony kedvenc lesz. Annyira átjött a britek szellemisége és a társadalmi osztályok megkülönböztetése a beszéd, viselkedés szerint – méghozzá élvezhető formában –, hogy alig győztem csodálkozni.
Imádnivaló. Tényleg.
A legjobb az egészben a befejezése volt, ami már nem is tartozott a történethez szigorú értelemben véve. Ehelyett Shaw mondhatni megfeddi az olvasót, hogy ne várjon egy romantikus, émelyítően édes happy end befejezést, hanem kontraszként ehelyett leírja, hogy a „boldogan éltek míg meg nem haltak” scenárió helyett a mindennapok azért jóval hmm.. mindennapibbak.
Népszerű idézetek
HIGGINS. Don't you dare try this game on me. I taught it to you; and it doesn't take me in. Get up and come home; and don't be a fool.
Eliza takes a piece of needlework from her basket, and begins to stitch at it, without taking the least notice of this outburst.
MRS. HIGGINS. Very nicely put, indeed, Henry. No woman could resist such an invitation.
Act V.
THE FLOWER GIRL.
Ow, eez ye-ooa san, is e? Wal, fewd dan y' de-ooty bawmz a mather should, eed now bettern to spawl a pore gel's flahrzn than ran awy atbaht pyin. Will ye-oo py me f'them?
[Here, with apologies, this desperate attempt to represent her dialect without a phonetic alphabet must be abandoned as unintelligible outside London.]
1. felvonás
Higgings. […] The great secret, Eliza, is not having bad manners of good manners or any other particular sort of manners but having the same manner for all human souls: in short, behaving as if you were in Heaven, where there are no third-class carriages, and one souls is as good as another.
126. oldal, Act Five
Liza. You never thought of the trouble it would make for me.
Higgins. Would the world ever have been made if its maker had been afraid of making trouble? Making life means making trouble. Theres only one way of escaping trouble; and that's killing things. Cowards, you notice, are always shrieking to have troublesome people killed.
128. oldal, Act Five
Nepommuck joins the group, full of news.
Hostess. Ah, here you are at last, Nepommuck. Have you found out all about the Doolittle lady?
Nepommuck. I have found out all about her. She is a fraud.
Hostess. A fraud! Oh no.
Nepommuck. YES, yes. She cannot deceive me. Her name cannot be Doolittle.
Higgins. Why?
Nepommuck. Because Doolittle is an English name. And she is not English.
Hostess. Oh, nonsense! She speaks English perfectly.
Nepommuck. Too perfectly. Can you shew me any English woman who speaks English as it should be spoken? Only foreigners who have been taught to speak it well.
Hostess. Certanly she terrified me by the way she said How d'ye do. I had a schoolmistress who talked like that; and I was mortally afraid of her. But if she is not English what is she?
Nepommuck. Hungarian.
All the rest. Hungarian!
Nepommuck. Hungarian. And of royal blood. I am Hungarian. My blood is royal.
Higgins. Did you speak her in Hungarian?
Nepommuck. I did. She was very clever. She said 'Pleas speak to me in English: I do not understand French.' French! She pretends not to know the difference between Hungarian and French. Impossible: she knows both.
Higgins. And the blood royal? How did you find that out?
Nepommuck. Instinct, maestro, instinct. Only the Magyar races can produce that air of the divine right, those resolute eyes. She is a princess.
Host. What do you say, Professor?
Higgins. I say and ordinary London girl out of the gutter and taught to speak by and expert. I place her in Drury Lane.
94. oldal, Act Three
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Oscar Wilde: The Importance of Being Earnest 93% ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: The Merry Wives of Windsor ·
Összehasonlítás - Nikolai Gogol: The Government Inspector ·
Összehasonlítás - Steve Barlow – Steve Skidmore: Shakespeare's Much Ado About Nothing ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: Something Fresh ·
Összehasonlítás - Oscar Wilde: An Ideal Husband 88% ·
Összehasonlítás - Maurice Leblanc: Arsène Lupin versus Herlock Sholmes ·
Összehasonlítás - G. K. Chesterton: The Man Who Was Thursday ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: The Inimitable Jeeves ·
Összehasonlítás - William Faulkner: The Reivers ·
Összehasonlítás