Agadirtól ​a háborúig 1 csillagozás

Egy válság anatómiája
Geoffrey Barraclough: Agadirtól a háborúig

Geoffrey Barraclough az idősebb angol történészgeneráció jeles képviselője. Polgári humanista és antimilitarista tudós. A háború és az embertelenség elutasítása vezette abban is, hogy megírja az első világháború előtti évek történetét a diplomácia síkján. Kiindulópontja az 1911. évi marokkói válság; ennek aprólékos leírása és elemzése után a fejleményeket követve, logikusan jut el 1914 nyaráig. Vizsgálódása hallatlanul érdekes, írásmódja szellems és csillogóan elegáns. Az angol történelmi esszé egyik szép darabját kapjuk tőle. Ennél azonban többről is szó van. Barraclough nemcsak vérbeli történész, hanem vérbeli politikus is: a hajdan volt válságot nemcsak szórakozásul eleveníti fel, hanem okulásul is. Vigyázzatok! – mondja. A nemzetközi feszültség egy bizonyos ponton bármikor robbanásba torkollhat. 1911-ben, 1915-ben, 1981-ben – de még a későbbiekben is hasznos a figyelmeztetése.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népszerű történelem Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 1988
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630932385 · Fordította: Szuhay-Havas Ervin

Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Geoffrey Barraclough: Agadirtól a háborúig

Egy marxista angol történész* 1982-ből – hát ez majdnem olyan groteszk, mint egy kecske krokodilfarokkal, igazi cirkuszi látványosság. De abban biztos lehet, hogy a szocialista blokk országainak könyvkiadása tárt karokkal várja (persze kérdés, hogy mire megy ezzel: http://moly.hu/idezetek/140920). Barraclough munkája az első világháború kitörésével foglalkozik, különös tekintettel az annak egyik előzményéül kikiáltott 1911-es Agadir-i válságra, amikor is a marokkói francia benyomulásra válaszul a németek odaküldték a Panther csatahajót. Az író teóriája szerint a háború kirobbanásának gyökere egyrészt az ipari munkásság növekvő sztrájkkészségében keresendő, másrészt abban, hogy a kormányok részben presztízsből, részben haszonlesésből, részben pedig hogy előre meneküljenek a belpolitikai válságból, mindenképpen erőt akartak demonstrálni minden csip-csup külügyi összezördülésben. Jól összeszedett érvek ezek, abszolút el tudom fogadni, hogy ezek is részei a komplex ok-kupacnak, még akkor is, ha az olyan szavak, mint „osztályharc” már kicsit furák a fülemnek. (De ki vagyok én, hogy szemantikai vitába bonyolódjak.) A diplomáciai keringő meglehetősen magas szárazanyagtartalmát némiképp emészthetőbbé teszi Barraclough tipikusan angolszász stílusa, de van, amit kevésbé tudok megbocsátani. Amikor arról beszél ugyanis, hogy az imperialista hatalmak döntéseire hogyan hatottak a pénzemberek önös érdekből, tények helyett szóbeszédekre építi fel az érvelést – attól függetlenül, hogy nyilván van igazság a szavaiban, én mégis e pillanatban a Szaniszló-Drábik-Bogár szentháromság szellemét éreztem átsuhanni a szobán. Én úgy hiszem, hogy a sejtések, bármilyen logikusak is, bizonyíték híján az ezotéria tárgykörébe tartoznak, és bár egy kocsmában szívesen beszélgetek róluk, de a nem kell feltétlenül nyomdai munkálatoknak alávetni őket.

A legmókásabb azonban az utolsó fejezet, amikor az író párhuzamot von Agadir, és az 1979-es Perzsa-öböl** eseményei között. Nem tagadom, vannak jó meglátások, de több a mulatságos prófécia. A reagan-i fegyverkezési versenyről kijelenti, hogy pont így kezdődött az első világháború***, viszont a szovjetek afganisztáni bevonulásáról szemérmesen hallgat. Az amerikaiakat „omladozó birodalomnak” nevezi, a szovjetekről meg kijelenti, hogy a „nyugati kommentátorok túlbecsülik a belső feszültségeket”. Hogyne. Túlbecsülték. Leginkább igaza tán akkor van, amikor a Közel-Keletről kijelenti, hogy a jövő Balkánja, és hogy itt fognak koncentrálódni a feszültségek – de hogy miféle háború dúl majd ott… Nos, azt nagyon nem látta előre. Mindenesetre iskolapéldája ez a könyv annak, hogy egy történészt ne prófétáljon, hanem történészkedjen.

* A fülszöveg szerint csak polgári humanista, de szerintem ez csak egy eufemizmus.
** Az iráni sah bukása utáni helyzetre reagálva Carter amerikai elnök anyahajókat küldött az övezetbe.
*** Persze az, hogy nem így történt, nem feltétlenül Reagan érdeme. A fegyverkezési verseny meggyorsíthatta a Szovjetunió hanyatlását, de hajlok rá, hogy az oroszok saját erőből is megoldották volna önmaguk szétverését.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

A világpusztulás kockázata nem annyira akkor fenyeget, amikor valamelyik állam szándékosan háborút provokál – ritkán kerül sor ilyesmire –, inkább akkor, amikor a nagyhatalmak kompromisszumra való hajlandóságát aláássa a súlyosbodó válságérzet, váratlanul pedig olyan problémák kerülnek a felszínre, amelyekre nincs hagyományos megoldás.

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Majoros István – Ormos Mária: Európa a nemzetközi küzdőtéren
Oliver Stone – Peter Kuznick: Amerika elhallgatott történelme
Ruth Brocklehurst – Henry Brook: Az első világháború
Andy Wiest: Az I. világháború képes története
Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó: Történelem IV.
Martin Middlebrook: A somme-i csata első napja
Johannes Sachslehner: Összeomlás
Galántai József: Magyarország az első világháborúban
Jay Akhtar – Csákváry Ferenc (szerk.): Nagy csaták 8.