A történelem utáni világban Severianus, a kínvallató-tanonc elárulja mestereit, ezért büntetése a kitagadás.
A kortárs irodalom mérföldkövének számító, négyrészes sorozat indító kötetében kezdetét veszi utazása az Új Nap ígérete felé.
A kínvallató árnya (Az Új Nap könyve 1.) 64 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1980
A következő kiadói sorozatban jelent meg: A képzelet mesterei Delta Vision
Enciklopédia 1
Kedvencelte 9
Most olvassa 2
Várólistára tette 123
Kívánságlistára tette 96
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Egészen szokatlan. Egészen varázslatos. Teljesen lenyűgöző. Pedig voltaképpen egy egészen semmi kis történet, és mégis.
Elmondom, milyen érzés olvasni. Először megdöbbentően bonyolultnak tűnik a szöveg, archaizáló, terjengős, bonyodalmas, tele mindenféle görög, latin, francia és egyéb szavakkal*, hát igencsak kapaszkodni kell. Aztán megszokod, és nagyon szép lesz, andalító, lírai és titokzatos – csak kicsit tűnik fel, hogy eléggé ellentétben áll a könyv furcsa, sötét és véres világával. Jól el lehet lebegni a mondatok tengerén, és tippelgetni, hogy ez a világ most mi is tulajdonképpen. Aztán eljön az a pont, mikor feltűnik, hogy netán lehetne valamelyes cselekmény is azért, esetleg. És akkor elkezdődik: hősünk útnak indul, a világ kitágul, új szereplők és történések ütik fel fejüket, és rendeződnek színes forgataggá. De milyenné. Jaj. Ahogy azok a kis sci-fi szilánkok beveszik magukat az olvasó elméjébe, jaj. Ahogy Severianus a történetírás mesterségéről értekezik, ahelyett, hogy a történettel haladna, jaj. Imádtam.
És még szinte el se kezdődött a mese. Kérek szépen folytatásokat. Három darabot.
*De miért van „idegen kifejezések magyarázata”, ha abban csak az idegen kifejezések harmada szerepel? Kakogének, hát persze.
Művészetbe hajló megfogalmazása van, ami kissé nehezen olvashatóvá teszi. De elég nagy fantázia rejlik benne. Főszereplő, és helyszín választással is meg voltam elégedve az elején. Észre sem vettem sokszor, hogy egy posztapokaliptikus világban jártam. Amikor megmutatta valóját a történet, az be tudott szippantani. Mint ahogy, a fordulópontok Severianus életében.
Az se baj, hogy emögött a szépséges mondatok mögött egy teljesen átlagos történet van. Csakhogy nálam ezután kezdődnek a gondok. Pontosabban a felénél.
Lehet megint gonosz leszek.
Az író jól épít világot, főszereplőt, de az érzelmi, szerelmi szállal egyszerűen nem tudott mit kezdeni.
1. nőbe, belezúg, szerelmesnek hiszi magát
2. nőbe, belezúg, nagyon vonzódik hozzá
3. nőbe, már totál szerelmes, érzi hogy ez mennyire más… ( úgy éreztem őt már tényleg random „dobta be” a történetbe)
Mindenkit pótol a következővel, nincs nagyon megismerés, csak ecsetélés milyen vonzó is a másik, mennyire fura módon is kötődik hozzá. Amit néhol ügyesen csinál, de sajnos újra, és újra ugyanezt, ugyanúgy teszi. Minden típust szépen végig vesz, lehessen válogatni az olvasónak ki volt szimpatikus. Nekem egyik se. Na jó, talán az első, de őt se ismerjük meg túlzottan. És ezek a váltások nem sok idő alatt történnek. Közben arrébb tolja elegánsan a történetet, amire kíváncsi lennék. Nem értem miért kell ezt.
Lírai, szép, meg minden, de egy idő után csak túlírtnak éreztem, mert unalmas lett, és mintha ezzel lett volna elfedve a szereplők személyiségtelensége.
Pedig én szeretem a szépen megírt regényeket.
Nem ismertem Gene Wolf munkáit, de így olvasva, nagyon beletrafáltam. Ő nem csak ír, hanem alkot is, egy egyedi világot egyedi hangulattal. Óvatosan kezdtem neki, mert egy kínvallató története, miért is érdekelne engem. Hát érdekel és nem azért mert kínvallató, hanem azért, ahogy meg van írva. Amúgy a főszereplő mielőtt kínvallató lenne, már új útra keveredik, így egyáltalán nem a kínzásokról szól.
A világ, ha egyáltalán a földön játszódik, akkor sok sok évvel a mi világunk előtt, egy visszafejlett középkorszerű fantasy világban. Teli rejtélyekkel, felfedezésre váró dolgokkal és persze ármánnyal és veszéllyel.
Gene Wolf tud írni, és örülök, hogy a Delta befejezi ezt s sorozatot.
E könyv alapján az író minden könyvére vevő vagyok. Mindenkinek ajánlom.
A borító senkit ne riasszon el. Ugye tudjuk, hogy a Delta szeret mellélőni a borítókkal, hát ezzel is sikerült. Nekem se tetszik, ráadásul egyértelmű, hogy egy szűk rétegnek felel meg.
Újraolvasás.
Nagyon hálás vagyok a Kiadónak, hogy a sorozat 4. kötete is végül megjelent.
Ajánlom azoknak, akik szeretik Jacek Dukaj vagy Steven Erikson könyveit, ez utóbbi esetében a Kharkanasz-trilógiának eddig megjelent kötetét.
Nem véletlenül kapott annyi díjat.
Számomra kivételes olvasási élmény volt így másodszorra is. Sőt, így jobban el tudtam mélyülni benne. A következő kötet újraolvasása van soron.
Külön köszönet a míves fordításért. Baromi nehéz lehetett.
Kotlanom kellett az értékelésen, ugyanis meglepően nehezen tudtam összeszedni a meglátásaimat a kötetről. A regény a nyolcvanas évek elején jelent meg, az én értelmezésemben pedig a New Wave in Science Fiction-nek az egyik eklatáns példája, noha ekkoriban a mozgalom túl van már zenitjén és a zsánerhatárok egyre inkább áthághatóvá váltak.
Egy bizarr módon megírt fejlődésregénnyel van dolga az olvasónak, ha nekifog a (magyarul megjelent) négy résznek. A jelző ebben az esetben azt jelentené, hogy az író olyan furfangon töri a fejét, amely minduntalan gondolkodásra és újraolvasásra sarkall.
A főhős, Severianus kétségtelenül antihős, ebben a tekintetben párhuzamba állítható Michael Moorcock Harcikutyájában Von Bek figurájával. Noha előbbi nem célzottan és megfontoltan alakítja ki magáról a negatív felhangokat, addig utóbbi tisztában van saját jellemének árnyoldalaival.
Lassan építkező, elsőre talán nehezen olvasható/dekódolható szöveget rejt A kínvallató árnya. A könyv ettől függetlenül élvezetes olvasmány, ha az ember nem adja fel az első látszólag ismeretlen kifejezésnél. Ugyanakkor nem lesz elkámpicsorodva amiatt sem, hogy a legtöbbjük jelentésére is csak egy halvány fénypászma vetül. :)
Olvastam egy elképzelést, miszerint stilisztika és poétika tekintetében a huszadik század elejétől húzható egy, az évszázadot meredeken átívelő görbe, amelynek Clark Ashton Smith-Gene Wolfe-China Miéville trió érthető a három fő pontjaként.
Fáj érte a szívem, hiszen rengeteg irodalmi csalafintasága miatt soha sem kerülhet nagyobb közönség elé, noha olyan szerzők köszönhetnek sokat neki, mint Jacek Dukaj, N.K. Jemisin vagy Steph Swainston.
Gondban vagyok ezzel a könyvvel. Egyrészt nagyon nem nyert meg magának ez a lírai, lassú, állandó kitérőkkel teli történetmesélés. Nagyon könnyen ki tudtam szakadni a történetből és elég nehéz volt újra felvenni a fonalat. Másrészt ez a szimbólumokkal és rétegekkel és utalásokkal és zsánerből való kikacsintásokkal teli szöveg nem hagy nyugodni. Hiába éreztem néha azt, hogy túlírt és sehova nem vezető a történet, nagyon sztereo archetipikusak a szereplők, az események pedig felszínesek és erőltetettek, kíváncsi lettem, hogy ezek az ismert minták hogyan működnek egy teljesen ismeretlen világban, és mi a világnak magának a titka.
(az idegen kifejezések magyarázatáért fekete pont: nagyon sok magyarázat nem volt benne)
Tanácstalan vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban. Szinte végig azon gondolkodtam, hogy mit is olvasok, miről is szól, de nem igazán sikerült eldöntenem. Ígéretes volt a cím, a borító, a fülszöveg (mind a két mondata…), de mintha egy kamasz fiú naplóját olvastam volna. A kamasz fiú ugyan kínvallató-tanonc, elvileg egy történelem utáni világban él, a történet pedig szépen van megírva, de ettől nem lett jobb. Egy idő után eluntam az idegen szavak utáni hátralapozgatást is és be kell, hogy valljam, ha csak pár oldallal hosszabb lett volna a könyv, akkor egyszerűen abbahagytam volna az olvasást. A végéig ugyan eljutottam, de ez egyben a sorozat végét is jelenti számomra, nem különösebben vágyok Severianus további kalandjaira.
Nagyon-nagyon ódzkodtam, mivel szinte bármit el tudok olvasni, a lápnyákszerűen szemleragadós, poros archaiko-regényektől a posztmodern értelmetlen dadagásokon át a leányregényekig, de a fantasy-t nem.
És mégis, egyik legjobb olvasmányélményemmé vált ez a könyv, nem is egészen fantasy,(pl. van benne némi scifi), de mégis egyértelműen az, bár mindezek ellenére a zsáner határait zseniális kecsességgel feszegeti, az olvasó nem is skatulyázza be olvasás közben, nagyon könnyű elveszni ebben a világban. Irdatlan vasfal húzódik a horizonton, több ezer éves tárnák, vér és rozsdaszaggal eltöltve konganak zsírosan, sötéten, a mélyben poshadt vízinövények vetélkednek az éltető fényért, amiből nincs sok ebben a világban, a Nap lilásan, néha zölden pulzál, mindenütt hideg. Reneszánsz, középkori archaikus céhek, szokások, emberek keverednek a technokrasztikus társadalom korcs utódaival, puskapor szaga vegyül a nők érzéki szagával, míg reneszánsz ruhában feszítő parasztok és nemesek kardot forgatnak, a vándorlás pedig megszokott.
Gyökértelen, életlen világ ez, ami tisztában van saját végzetével, de mégis mennek előre csörömpölve, kúszva, csak egy-két karakter hoz némi pátoszt ebbe a szempillantásnyi, koszos létbe. Ilyen a főszereplő is, akinek a személyiségét érdekes lenne felfejteni és kielemezni, mert rengeteg szimbólum és elvont gondolat, tett és álom árnyalja (a kínvallató árnya… hmm) a képet róla, általa pedig nagyobb megértést szerezhetünk a világról, amiben él.
Több részes sorozat első része ez, már várom is a folytatást, mert igazán felcsigázott a könyv. Abban sem tipikus fantasy, hogy nincsenek benne harcok állandóan, de a nyelvezete, világa sem illik a Tolkieni (elfes, orkos stb) fantasy világok
készletébe, teljesen egyedi, bár néha kissé nehezen érthető. (A könyv végén van is egy röpke értelmező szótár bizonyos szavakra).
Remélem a megütött hangnemnél marad a sorozat, mivel témájában és képeiben nagy hatással volt rám, minden fejezet olyan volt, mint egy álom részlete, és nagyon erős, archetipikus szimbólumokat mutat be (kard, torony, úrnő, a halál), így ilyen szempontbók ezt a könyvet is egy pszichológiai vándorútnak éreztem, a társadalmi szintű pszichikus poszt-evolúció egy lehetőségének, az egyik -talán rejtettebb – zugában.
Nem kötelező annyi dolgot belelátni ebbe a könyvbe, mint én, de végszóként csak ajánlani tudom annak, aki valami újra és elgondolkodtatóra vágyik, ez a könyv remek, tápanyagban gazdag étel a főnek, még ha kissé nehezen emészthető is.
Megszokott dolog egy éppen szóban forgó könyvre műként utalni, akkor is, ha annak egyébként csekély irodalmi értéke van. Erre a könyvre a műalkotás szót szeretném használni, minden felmagasztaló zöngéjével egyetemben.
Ebben a könyvben minden egyes mondat műgonddal megszerkesztett önálló alkotás. A kortárs regényekre jellemző, hogy ha az író veszi a fáradtságot egy tájleírás beszúrására, azt nyugodtan lehet úgymond gyorsolvasással átfutni, mert szinte bizonyos, hogy semmiről sem maradunk le.
Wolfe azonban a legváratlanabb pillanatokban szúr közbe utalásokat, eseményeket olyan hirtelenséggel, hogy az olvasó szinte fel sem fogja mi történt. Az archaikus szöveg szinte rímekbe szedett hipnotizáló folytonosságát néha olyan durvasággal szakítja meg egy-egy tömör velős mondat valamely szereplőtől, mint egy ütés a gyomorba. Ez az ellentét a belső monológok és leírások terjengős gazdagsága és a párbeszédek lényegre törő – és gyakran ijesztően őszinte – egyszerűsége között csodálatos.
Könyv, mert történetet mesél és írva van, mégis olyan érzés volt olvasni, mintha egy festményben gyönyörködtem volna.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: furcsa. Ezzel viszont az a gond, hogy sokan negatív felhangot vélnek fölfedezni ebben a szóban, hogy „furcsa”. Pedig ilyesmiről szó sincs, csak egyszerűen nem találok rá jobb szót. Talán a legfurcsább regények közé tartozik ez a sorozat, amit valaha olvastam. Ezidáig azt a furcsa érzést, amit ezek a könyvek bennem keltettek, egyedül A Mester és Margarita tudta bennem előhozni.
Bár a sorozat négy kötetes, sajnos a kiadó nem tudja vállalni egyelőre, hogy kiadják a negyedik kötetet is, mert állítólag nagy bukás volt nekik A képzelet mesterei sorozat. Nagy kár, mert igazi ínyencségekről van szó!
Gene Wolfe Az új nap könyve sorozatban megjelent regényeinek főszereplője egy kínvallató. Ha ez nem lenne önmagában is eléggé érdekes, akkor a dolgot fokozzuk fel egy kicsit: egyesszám első személyben íródott! Vagyis mintha mindent maga a hóhér jegyzett volna le. A negyedik, hiányzó kötetet először úgy gondoltam, hogy eredetiben, angolul kellene elolvasni, de erről teljes mértékben letettem, mert még a magyar kiadásnak is rendkívül nehéz, archaikus nyelvezete van, melyet a szerző mindenféle saját maga által kreált, görögös-latinos hangzású szavakkal tűzdelt tele. A könyvek végén egy szószedetbe ezek a szavak és jelentésük rövid leírása ki van gyűjtve, és bizony sokszor kell emiatt hátralapozgatni.
Maga a környezet leginkább a középkori világhoz hasonlítható, és bár vannak benne mitikus lények, semmi high fantasy jellege nincsen. A kínvallató különféle kalandjait kísérhetjük nyomon benne. A kivégzések leírása nagyon autentikusnak hat, ebből a szempontból a regény igazi (morbid) csemege. Vannak benne viszonylag unalmasabb részek, de vannak olyan események is, melyek már-már horror jelleget kölcsönöznek a történetnek.
Maga a regény világa véleményem szerint már-már tolkieni zsenialitással kifundált, aprólékosan kidolgozott; sajátos politikai háttérrel.
Borzasztóan sajnálom, hogy a negyedik kötetet visszatartja a kiadó, mert rettenetesen kíváncsi vagyok, mi lesz Severianus, a főszereplő sorsa! Mindenesetre életem egyik legkülönlegesebb olvasmányélménye! Szvsz Gene Wolfe egy zseni!
Aki akar valami igazán furcsát olvasni, annak érdemes belekezdeni, még a befejező rész hiányában is.
Népszerű idézetek
Azt mondtam neki és fivérének, hogy jó lenne többet tudni a vallásról.
Mindketten elmosolyodtak, s a fivér így szólt: – Ha maga említi először, senki sem szeretne majd beszélni róla. Ezenkívül jó hírre tehet szert, ha ezt viseli és nem beszél erről. Ha olyasvalakivel találkozik, akivel nem kíván beszélni, kérjen tőle alamizsnát.
165. oldal
– Elképesztő, mennyire a szellemnek élsz, Severianus. Ha legény lesz belőled, te leszel a történelem során agyát legtöbbször használó kínvallató… Rémítő gondolat.
A helyzet az volt, hogy semmiféle lelkifurdalást sem éreztem, ha késve érek oda halálomra
A sorozat következő kötete
Az Új Nap könyve sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Justin Cronin: A tükrök városa 91% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Végítélet 88% ·
Összehasonlítás - Hugh Howey: Rendelkezés 87% ·
Összehasonlítás - James Kahn: Időfolyó ·
Összehasonlítás - Daniel Keys Moran: A Gyűrű 82% ·
Összehasonlítás - John Shirley: Resident Evil: A kaptár – Megtorlás 76% ·
Összehasonlítás - Andre Norton: A Csillagember fia 73% ·
Összehasonlítás - Steve Perry – Stephani Perry: Ripley háborúja 72% ·
Összehasonlítás - Brian K. Vaughan: Saga 6. 96% ·
Összehasonlítás - Dean R. Koontz: Virrasztók 91% ·
Összehasonlítás