A ​kínvallató árnya (Az Új Nap könyve 1.) 58 csillagozás

Gene Wolfe: A kínvallató árnya

A történelem utáni világban Severianus, a kínvallató-tanonc elárulja mestereit, ezért büntetése a kitagadás.
A kortárs irodalom mérföldkövének számító, négyrészes sorozat indító kötetében kezdetét veszi utazása az Új Nap ígérete felé.

Eredeti megjelenés éve: 1980

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A képzelet mesterei Delta Vision

>!
Delta Vision, Budapest, 2006
328 oldal · ISBN: 9637041915 · Fordította: Tamás Gábor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 4

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pat P>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Egészen szokatlan. Egészen varázslatos. Teljesen lenyűgöző. Pedig voltaképpen egy egészen semmi kis történet, és mégis.
Elmondom, milyen érzés olvasni. Először megdöbbentően bonyolultnak tűnik a szöveg, archaizáló, terjengős, bonyodalmas, tele mindenféle görög, latin, francia és egyéb szavakkal*, hát igencsak kapaszkodni kell. Aztán megszokod, és nagyon szép lesz, andalító, lírai és titokzatos – csak kicsit tűnik fel, hogy eléggé ellentétben áll a könyv furcsa, sötét és véres világával. Jól el lehet lebegni a mondatok tengerén, és tippelgetni, hogy ez a világ most mi is tulajdonképpen. Aztán eljön az a pont, mikor feltűnik, hogy netán lehetne valamelyes cselekmény is azért, esetleg. És akkor elkezdődik: hősünk útnak indul, a világ kitágul, új szereplők és történések ütik fel fejüket, és rendeződnek színes forgataggá. De milyenné. Jaj. Ahogy azok a kis sci-fi szilánkok beveszik magukat az olvasó elméjébe, jaj. Ahogy Severianus a történetírás mesterségéről értekezik, ahelyett, hogy a történettel haladna, jaj. Imádtam.
És még szinte el se kezdődött a mese. Kérek szépen folytatásokat. Három darabot.

*De miért van „idegen kifejezések magyarázata”, ha abban csak az idegen kifejezések harmada szerepel? Kakogének, hát persze.

11 hozzászólás
TiaManta>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Művészetbe hajló megfogalmazása van, ami kissé nehezen olvashatóvá teszi. De elég nagy fantázia rejlik benne. Főszereplő, és helyszín választással is meg voltam elégedve az elején. Észre sem vettem sokszor, hogy egy posztapokaliptikus világban jártam. Amikor megmutatta valóját a történet, az be tudott szippantani. Mint ahogy, a fordulópontok Severianus életében.
Az se baj, hogy emögött a szépséges mondatok mögött egy teljesen átlagos történet van. Csakhogy nálam ezután kezdődnek a gondok. Pontosabban a felénél.
Lehet megint gonosz leszek.
Az író jól épít világot, főszereplőt, de az érzelmi, szerelmi szállal egyszerűen nem tudott mit kezdeni.
1. nőbe, belezúg, szerelmesnek hiszi magát
2. nőbe, belezúg, nagyon vonzódik hozzá
3. nőbe, már totál szerelmes, érzi hogy ez mennyire más… ( úgy éreztem őt már tényleg random „dobta be” a történetbe)
Mindenkit pótol a következővel, nincs nagyon megismerés, csak ecsetélés milyen vonzó is a másik, mennyire fura módon is kötődik hozzá. Amit néhol ügyesen csinál, de sajnos újra, és újra ugyanezt, ugyanúgy teszi. Minden típust szépen végig vesz, lehessen válogatni az olvasónak ki volt szimpatikus. Nekem egyik se. Na jó, talán az első, de őt se ismerjük meg túlzottan. És ezek a váltások nem sok idő alatt történnek. Közben arrébb tolja elegánsan a történetet, amire kíváncsi lennék. Nem értem miért kell ezt.

Lírai, szép, meg minden, de egy idő után csak túlírtnak éreztem, mert unalmas lett, és mintha ezzel lett volna elfedve a szereplők személyiségtelensége.
Pedig én szeretem a szépen megírt regényeket.

ftamas>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Nem ismertem Gene Wolf munkáit, de így olvasva, nagyon beletrafáltam. Ő nem csak ír, hanem alkot is, egy egyedi világot egyedi hangulattal. Óvatosan kezdtem neki, mert egy kínvallató története, miért is érdekelne engem. Hát érdekel és nem azért mert kínvallató, hanem azért, ahogy meg van írva. Amúgy a főszereplő mielőtt kínvallató lenne, már új útra keveredik, így egyáltalán nem a kínzásokról szól.
A világ, ha egyáltalán a földön játszódik, akkor sok sok évvel a mi világunk előtt, egy visszafejlett középkorszerű fantasy világban. Teli rejtélyekkel, felfedezésre váró dolgokkal és persze ármánnyal és veszéllyel.
Gene Wolf tud írni, és örülök, hogy a Delta befejezi ezt s sorozatot.

E könyv alapján az író minden könyvére vevő vagyok. Mindenkinek ajánlom.

A borító senkit ne riasszon el. Ugye tudjuk, hogy a Delta szeret mellélőni a borítókkal, hát ezzel is sikerült. Nekem se tetszik, ráadásul egyértelmű, hogy egy szűk rétegnek felel meg.

snowwolf P>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Újraolvasás.
Nagyon hálás vagyok a Kiadónak, hogy a sorozat 4. kötete is végül megjelent.

Ajánlom azoknak, akik szeretik Jacek Dukaj vagy Steven Erikson könyveit, ez utóbbi esetében a Kharkanasz-trilógiának eddig megjelent kötetét.
Nem véletlenül kapott annyi díjat.
Számomra kivételes olvasási élmény volt így másodszorra is. Sőt, így jobban el tudtam mélyülni benne. A következő kötet újraolvasása van soron.

Külön köszönet a míves fordításért. Baromi nehéz lehetett.

kacago_Morfinista I>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Kotlanom kellett az értékelésen, ugyanis meglepően nehezen tudtam összeszedni a meglátásaimat a kötetről. A regény a nyolcvanas évek elején jelent meg, az én értelmezésemben pedig a New Wave in Science Fiction-nek az egyik eklatáns példája, noha ekkoriban a mozgalom túl van már zenitjén és a zsánerhatárok egyre inkább áthághatóvá váltak.

Egy bizarr módon megírt fejlődésregénnyel van dolga az olvasónak, ha nekifog a (magyarul megjelent) négy résznek. A jelző ebben az esetben azt jelentené, hogy az író olyan furfangon töri a fejét, amely minduntalan gondolkodásra és újraolvasásra sarkall.
A főhős, Severianus kétségtelenül antihős, ebben a tekintetben párhuzamba állítható Michael Moorcock Harcikutyájában Von Bek figurájával. Noha előbbi nem célzottan és megfontoltan alakítja ki magáról a negatív felhangokat, addig utóbbi tisztában van saját jellemének árnyoldalaival.

Lassan építkező, elsőre talán nehezen olvasható/dekódolható szöveget rejt A kínvallató árnya. A könyv ettől függetlenül élvezetes olvasmány, ha az ember nem adja fel az első látszólag ismeretlen kifejezésnél. Ugyanakkor nem lesz elkámpicsorodva amiatt sem, hogy a legtöbbjük jelentésére is csak egy halvány fénypászma vetül. :)

Olvastam egy elképzelést, miszerint stilisztika és poétika tekintetében a huszadik század elejétől húzható egy, az évszázadot meredeken átívelő görbe, amelynek Clark Ashton Smith-Gene Wolfe-China Miéville trió érthető a három fő pontjaként.

Fáj érte a szívem, hiszen rengeteg irodalmi csalafintasága miatt soha sem kerülhet nagyobb közönség elé, noha olyan szerzők köszönhetnek sokat neki, mint Jacek Dukaj, N.K. Jemisin vagy Steph Swainston.

Fallen_Angel P>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Tanácstalan vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban. Szinte végig azon gondolkodtam, hogy mit is olvasok, miről is szól, de nem igazán sikerült eldöntenem. Ígéretes volt a cím, a borító, a fülszöveg (mind a két mondata…), de mintha egy kamasz fiú naplóját olvastam volna. A kamasz fiú ugyan kínvallató-tanonc, elvileg egy történelem utáni világban él, a történet pedig szépen van megírva, de ettől nem lett jobb. Egy idő után eluntam az idegen szavak utáni hátralapozgatást is és be kell, hogy valljam, ha csak pár oldallal hosszabb lett volna a könyv, akkor egyszerűen abbahagytam volna az olvasást. A végéig ugyan eljutottam, de ez egyben a sorozat végét is jelenti számomra, nem különösebben vágyok Severianus további kalandjaira.

2 hozzászólás
kvzs P>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Gondban vagyok ezzel a könyvvel. Egyrészt nagyon nem nyert meg magának ez a lírai, lassú, állandó kitérőkkel teli történetmesélés. Nagyon könnyen ki tudtam szakadni a történetből és elég nehéz volt újra felvenni a fonalat. Másrészt ez a szimbólumokkal és rétegekkel és utalásokkal és zsánerből való kikacsintásokkal teli szöveg nem hagy nyugodni. Hiába éreztem néha azt, hogy túlírt és sehova nem vezető a történet, nagyon sztereo archetipikusak a szereplők, az események pedig felszínesek és erőltetettek, kíváncsi lettem, hogy ezek az ismert minták hogyan működnek egy teljesen ismeretlen világban, és mi a világnak magának a titka.
(az idegen kifejezések magyarázatáért fekete pont: nagyon sok magyarázat nem volt benne)

42 hozzászólás
kecske>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Jóbarátom mondta, hogy kíváncsi lesz miképp esik ez a könyv, tekintve a stílusát. Én szeretem a régen írt könyvek nyelvezetét, a hosszú, hosszú körmondatokkal, amíg nem csupán annyi van benne, szeretem az újonnan írt könyvek nyelvezetét, ha hajazni próbálnak a régiekre, amíg az nem lesz erőltetett Az igaz, hogy esetünkben az idegen kifejezések még csavartak egyet a dolgon, de egy idő után vagy rájövök, hogy mit jelent, vagy nem volt lényeges.
Ugyanakkor tegyük már a könyvek ELEJÉRE a függelékeket, már az első pár oldalon úgy elmerültem ebben a bohókásan ide-oda csapódó mesében, hogy elfelejtettem megnézni van-e, pedig az segített volna. Na de mostmár tudom, a folytatásokat tekintve, biztosan kicsit mássá teszi majd az élményt, legalább duplán dolgoztatva lett a fantáziám.

Forest Gump jutott eszembe a történet jellegéről, csak fújta a szél és mivel jó nagy köpenye, vagy akármije van, nem volt sok választása a főhősnek, mint menni utána. Nem a legnagyob csattanó, vagy a leginkább magával ragadó, ugyanakkor megvan ezeknek az életutaknak is a szépsége.

A világépítés figyelemfenntartóan sejtelmes, párszor kellemesen borzongató, a prózának köszönhetően csodásan képszerű.

Végezetül, vannak menő kardok, és biztos nem Severianus nyerné meg saját fegyverével a fantasy legjobb bajvívóinak mesteri címét, spoiler de biztos hogy minden latinul tudó ellenfelébe belefagy aminek belé kell, ha meghallja a kard nevét! Nincs menőbb kard név a Terminus Est-nél! spoiler

A könyv kötése viszont egy használati utasítás minőségével vetekszik, alig lehet nyitva tartani.

rawelli>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Nagyon-nagyon ódzkodtam, mivel szinte bármit el tudok olvasni, a lápnyákszerűen szemleragadós, poros archaiko-regényektől a posztmodern értelmetlen dadagásokon át a leányregényekig, de a fantasy-t nem.
És mégis, egyik legjobb olvasmányélményemmé vált ez a könyv, nem is egészen fantasy,(pl. van benne némi scifi), de mégis egyértelműen az, bár mindezek ellenére a zsáner határait zseniális kecsességgel feszegeti, az olvasó nem is skatulyázza be olvasás közben, nagyon könnyű elveszni ebben a világban. Irdatlan vasfal húzódik a horizonton, több ezer éves tárnák, vér és rozsdaszaggal eltöltve konganak zsírosan, sötéten, a mélyben poshadt vízinövények vetélkednek az éltető fényért, amiből nincs sok ebben a világban, a Nap lilásan, néha zölden pulzál, mindenütt hideg. Reneszánsz, középkori archaikus céhek, szokások, emberek keverednek a technokrasztikus társadalom korcs utódaival, puskapor szaga vegyül a nők érzéki szagával, míg reneszánsz ruhában feszítő parasztok és nemesek kardot forgatnak, a vándorlás pedig megszokott.
Gyökértelen, életlen világ ez, ami tisztában van saját végzetével, de mégis mennek előre csörömpölve, kúszva, csak egy-két karakter hoz némi pátoszt ebbe a szempillantásnyi, koszos létbe. Ilyen a főszereplő is, akinek a személyiségét érdekes lenne felfejteni és kielemezni, mert rengeteg szimbólum és elvont gondolat, tett és álom árnyalja (a kínvallató árnya… hmm) a képet róla, általa pedig nagyobb megértést szerezhetünk a világról, amiben él.
Több részes sorozat első része ez, már várom is a folytatást, mert igazán felcsigázott a könyv. Abban sem tipikus fantasy, hogy nincsenek benne harcok állandóan, de a nyelvezete, világa sem illik a Tolkieni (elfes, orkos stb) fantasy világok
készletébe, teljesen egyedi, bár néha kissé nehezen érthető. (A könyv végén van is egy röpke értelmező szótár bizonyos szavakra).
Remélem a megütött hangnemnél marad a sorozat, mivel témájában és képeiben nagy hatással volt rám, minden fejezet olyan volt, mint egy álom részlete, és nagyon erős, archetipikus szimbólumokat mutat be (kard, torony, úrnő, a halál), így ilyen szempontbók ezt a könyvet is egy pszichológiai vándorútnak éreztem, a társadalmi szintű pszichikus poszt-evolúció egy lehetőségének, az egyik -talán rejtettebb – zugában.
Nem kötelező annyi dolgot belelátni ebbe a könyvbe, mint én, de végszóként csak ajánlani tudom annak, aki valami újra és elgondolkodtatóra vágyik, ez a könyv remek, tápanyagban gazdag étel a főnek, még ha kissé nehezen emészthető is.

3 hozzászólás
Mirk>!
Gene Wolfe: A kínvallató árnya

Megszokott dolog egy éppen szóban forgó könyvre műként utalni, akkor is, ha annak egyébként csekély irodalmi értéke van. Erre a könyvre a műalkotás szót szeretném használni, minden felmagasztaló zöngéjével egyetemben.
Ebben a könyvben minden egyes mondat műgonddal megszerkesztett önálló alkotás. A kortárs regényekre jellemző, hogy ha az író veszi a fáradtságot egy tájleírás beszúrására, azt nyugodtan lehet úgymond gyorsolvasással átfutni, mert szinte bizonyos, hogy semmiről sem maradunk le.
Wolfe azonban a legváratlanabb pillanatokban szúr közbe utalásokat, eseményeket olyan hirtelenséggel, hogy az olvasó szinte fel sem fogja mi történt. Az archaikus szöveg szinte rímekbe szedett hipnotizáló folytonosságát néha olyan durvasággal szakítja meg egy-egy tömör velős mondat valamely szereplőtől, mint egy ütés a gyomorba. Ez az ellentét a belső monológok és leírások terjengős gazdagsága és a párbeszédek lényegre törő – és gyakran ijesztően őszinte – egyszerűsége között csodálatos.
Könyv, mert történetet mesél és írva van, mégis olyan érzés volt olvasni, mintha egy festményben gyönyörködtem volna.


Népszerű idézetek

ftamas>!

– Nem érdemlek ajándékot.
– Így igaz. Ám ne feledd, Severianus, hogy a megérdemelt ajándék nem ajándék, hanem fizetség. Az egyedüli igaz ajándékok olyanok, amilyent most is kapsz.

133. oldal

ftamas>!

Azt mondtam neki és fivérének, hogy jó lenne többet tudni a vallásról.
Mindketten elmosolyodtak, s a fivér így szólt: – Ha maga említi először, senki sem szeretne majd beszélni róla. Ezenkívül jó hírre tehet szert, ha ezt viseli és nem beszél erről. Ha olyasvalakivel találkozik, akivel nem kíván beszélni, kérjen tőle alamizsnát.

165. oldal

Hush_Campo>!

A hangjában csendülő remény hatá­sára árnyékban növekvő virág jutott eszembe.

Trillian>!

Az élet összességében nem valami magasztos dolog, sok szempontból a tisztaság ellentéte.

XXX. Éjjel

Mirk>!

Gurloesnál kevés bonyolultabb embert ismertem, mivel olyan bonyolult valaki volt, aki igyekezett egyszerűnek mutatkozni. Nem egy egyszerű, hanem egy összetett ember egyszerűségről alkotott elképzelése szerint.

Hush_Campo>!

– Elképesztő, mennyire a szellemnek élsz, Severianus. Ha legény lesz belőled, te leszel a történelem során agyát legtöbbször használó kínvallató… Rémítő gondolat.

Hush_Campo>!

– Minden nőt érdekel, ha szeretik, s minél több férfi szereti, an­nál inkább! Ám nem határoztam úgy, hogy viszontszeretlek, ha erre voltál kíváncsi. Nagyon könnyű lenne ma, amikor együtt járjuk a várost. Ám ha ma este megölnek, még legalább két hétig rosszul érezném magamat.

Hush_Campo>!

A helyzet az volt, hogy semmiféle lelkifurdalást sem éreztem, ha késve érek oda halálomra

Mirk>!

Ajtóm résnyire kitárult, és Malrubius mester pillantott be, mintha csak meg akarna bizonyosodni arról, jól vagyok-e. Intettem neki, mire becsukta. Némi időbe tellett, mire eszembe jutott, hogy még kisfiúkoromban meghalt.


A sorozat következő kötete

Az Új Nap könyve sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Veronica Rossi: Végtelen ég alatt
Rick Yancey: Az utolsó csillag
Jack Vance: Lyonesse 3. – Madouc
Dan Simmons: Hyperion bukása
Mary Doria Russell: Verebecske
Kim Stanley Robinson: Vörös Mars I-II.
Stephen King: Végítélet
Daniel Keys Moran: A Gyűrű
Jeff VanderMeer: Borne