Houston, ​baj van! 18 csillagozás

Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz, a NASA Repülésigazgatója jelen volt az amerikai űrhajózási program minden jelentős mozzanatánál: az első űrhajós fellövésétől a Holdra szálláson keresztül a Challenger katasztrófájáig. Az Apollo-13 legénységének hihetetlen megmentését Kranz és csapata irányította a houstoni Űrhajózási Központból. Senki nem tudna hitelesebben beszámolni az első kezdetleges rakétaindítások és az utolsó Holdra szállás között eltelt évtizedről, mint ő. Ajánlott olvasmány mindenkinek, aki érdeklődik az űrkutatás hőskora, a színes sztorik és a vezetéstudomány iránt.
Kranz életműve sokakat ösztönözhet arra, hogy kitartással, fegyelemmel és odaadással a siker elérhető.

>!
Fornebu Tanácsadó, Budapest, 2019
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150020181 · Fordította: Kuti Zoltán

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Gene Kranz

Helyszínek népszerűség szerint

NASA · Lyndon B. Johnson Űrközpont (Houston)


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

kormix P>!
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

Eddig csak asztronauták könyveit olvastam űrutazás-űrkutatás témában, így frissítő volt Gene Kranz írása, amely lényegében az amerikai űrhajózás történetét meséli el, annak megszületésétől addig a (csúcs)pontjáig, amely után már nem történt olyan küldetés, melyért egy nemzet lélegzetvisszafojtva ült volna le tévé elé. Ugyanakkor a szerző életrajza is volt ez egyben, de felesleges a kettőt szétválasztani, mert amint elkezdte munkáját Kranz a Világűr Munkacsoportnál, lényegében az űrhajózási program lett az élete.
Ennek megfelelően nagyon alaposan, szinte minden apró részletre kiterjedően írta meg a Mercury-, majd a Gemini- és az Apollo-program küldetéseinek történetét, sorra ismertetve az aktuális legénységet és a földi személyzetet, a munkafolyamatokat, a fellépő problémákat, a csapatokban dúló érzelmeket és persze az egy-egy sikeres küldetés utáni ünneplést a nem messze lévő kocsmában. Érezni lehetett a lapokon keresztül Kranz elhivatottságát, elszántságát és tudásszomját, amely a program fejlődésével párhuzamosan meghozta a maga gyümölcsét, ugyanis szépen lassan sikerült egyre rangosabb pozíciókba felküzdeni magát és mind fontosabb szerepet betölteni a komolyabb és nagyobb jelentőségű küldetések során.
Ennek a szép útnak, ennek a hihetetlen kalandnak azonban vége szakadt 1972-ben, amikor az Apollo-17 legénységének két tagja eddigi utolsóként leszállt a Holdra. Ezzel ért véget a könyv lényegi része is, azonban fontosnak tartom megemlíteni az utószót, amelyben Kranz egyrészt kifejezi csalódottságát az űrhajózási program eljelentéktelenedésével kapcsolatban, másrészt viszont azt is felveti, milyen lépésekre lenne szükség ahhoz, hogy ez a nagyszabású program feltámadjon hamvaiból és újra szimbóluma legyen annak, hogy az emberiség a technika és az emberi tényező együttes alkalmazásával képes a világegyetem felfedezésére.
Vitathatatlanul jó ez a könyv, egyetlen problémám volt csupán olvasás közben: az első kétszáz oldal valahogy nem kapott el, nem találtam annyira olvasmányosnak, mint pl. Scott Kelly könyvét tavaly, így döcögős volt az első fele. A második felére valahogy megtalálta a hangot Kranz, vagy én rázódtam bele a dologba, mindenesetre sokkal gördülékenyebben ment az olvasás. Máskor talán levonnék emiatt egy fél csillagot, ez a téma azonban eléggé a szívem csücske, illetve tényleg alapmű lehet annak, akit részleteiben érdekel az amerikai űrhajózási program. Szóval megkapja az öt csillagot!

5 hozzászólás
FZolee>!
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

Az űrkutatás történelmében nem vagyok otthon, úgyhogy jó ötletnek gondoltam, hogy ezt a könyvet a kezembe vegyem, ki más tudná hitelesebben bemutatni, mint a NASA volt repülésigazgatója?
Alapvetően egészen részletes betekintést nyújtott az amerikai űrprogramba, kezdve a 10 centis felemelkedéstől a holdsétákig. Sajnos néhol túlságosan hosszan beszélt számomra kevésbé érdekes témákról, máskor pedig kimaradtak fontosnak tűnő dolgok. Tetszett, hogy nem csak a sikereket mutatta be, hanem az apró-cseprő hibáktól kezdve a sajnos végzetesnek bizonyuló hibákig végigkövethettük a küldetéseket. Hihetetlen egyébként, hogy mennyi probléma tud adódni egy tök egyszerűnek hangzó művelet esetén is.
Az utolsó harmad környékén ért el a kötet a csúcspontjára, amikor elérkeztünk a Holdra szálláshoz. Izgalmas volt, hiába tudtam, hogy sikeres lesz a küldetés. Olyan beleéléssel mesélte, hogy élvezet volt olvasni.
Miután kiderült, hogy az űrprogramot leállítják, illetve parkolópályára kerül, érződött Gene Kranz írásában a csalódottság. Az utolsó négy küldetésen szinte átszaladt és lemondóan mesélt róla, de ez egyáltalán nem zavart, engem is csalódottság töltött el. Főleg, mert azóta sem történtek új fejlemények, nem küldtünk embert a Holdra, pedig lassan 50 év eltelt azóta.
Még ha a könyv egy kicsit leült és unalmassá vált is az eleje után, a Holdra szállás megmentette a könyvet. A négy csillagot megérdemli, még ha nem is ez lesz a kedvenc könyvem.

kissakos I>!
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

Gene Kranz az űrkutatás hőskorának legendás alakja, aki a Mercury-tól az Apollón át a Space Shuttle programig volt vezető beosztásban a NASA földi személyzeténél. A főként ’60-as évekre tehető űrverseny eseményeit belülről látta, és visszaemlékezésében számos olyan részletet osztott meg ebben a kötetben az olvasóival, amit eddig máshol soha, senki más sem. A kötet eredetileg 1999-ben íródott, a vége kicsit szomorú, hiszen akkoriban a NASA és az űrkutatás nem igazán volt előtérben. Napjainkban azonban újra központi téma lett, és Kranz is felbukkant a NASA "We Are Going videójában. Ma már közel 90 éves, de még mindig kérlelhettelenül hisz az űrkutatás fontosságában. AKi szereti a témát, azért, aki kevésbé ismeri, de elmerülne benne,a nnak azért ajánlom ezt a rendhagyó kötetet.

1 hozzászólás
Sileo>!
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

Ha röviden kellene jellemeznem a könyvet, azt mondanám: zseniális. Egy nagyon részletgazdag, átfogó, tényekkel, adatokkal bőségesen megtámogatott történelemkönyv, mely mégis olvasmányos, és érdekes – lényegében letehetetlen. A szerző szemszögéből vezet végig küldetésről-küldetésre a Mercury, Gemini és Apollo programokon. Betekintést enged az űrprogram kulisszái mögé, egy olyan zárt, a nagyközönség által kevésbé ismert világba – a repülésirányítók világába – mely nem kaphatott akkora rivaldafényt, mint az űrhajósok, akik az űrprogramban repültek. Nyíltan ír a kezdeti kudarcokról, arról, hogy miért maradt le az Egyesült Államok az űrversenyben; az Apollo 1 tragédiájáról, annak az űrprogramra gyakorolt hatásáról; olyan esetekről, mikor csak egy hajszálon múlott a tragédia; kalandokról; hidegháborúról, és nem utolsó sorban vezetéstudományról – Gene Kranz belefoglalta könyvébe mindazt, amit a NASA-nál töltött évei alatt a vezetésről, a fegyelemről, az odaadásról, és a felkészültség fontosságáról tanult. Emellett – életrajzi könyvről lévén szó – a mű megismerteti a szerző életútjával is az olvasót. Kuti Zoltán fordítói munkája pedig kiváló – alapos és igazán minőségi.
Ösztönzően hatott rám a könyv. Példamutató az az elhivatottság, bátorság, mellyel szinte a semmiből indulva, a mai korban már igencsak megmosolyogtató műszaki fejlettségi színvonal mellett, mindössze egy évtized alatt Amerika embert juttatott a Holdra. Tudtad például, hogy az Apollo program űrhajóinak, holdkompjainak számítógépei nagyjából annyira voltak fejlettek, mint ma egy egyszerű számológép, és hogy a NASA akkori szuperszámítógépeinél is komolyabbat hordasz ma a zsebedben a legegyszerűbb okos telefon formájában is? Vagy hogy a Mercury program idején a Föld különböző pontjain állomásozó repülésirányítók még morze jelekkel kommunikáltak egymással? Mégis olyasmit vittek véghez, amit máig nem sikerült nemhogy megdönteni, beállítani sem.
Mélyen egyet tudok érteni Gene Kranz, a könyv végén megfogalmazott gondolataival, melyek által arra is fény derül, hogy mi inspirálta a szerzőt a mű megírásában. Az Apollo program lezárását követően mintha kiveszett volna az az elhivatottság, bátorság és tenni akarás a NASA-ból, az Egyesült Államokból (de akár említhetjük az egész emberiséget is), mely a Holdért folytatott verseny éveit jellemezte. Idén 50 éve, hogy ember lépett a Holdra, és eme fél évszázad alatt nem léptünk tovább, a Föld körül ragadtunk, a Holdra sem tértünk vissza többé. Természetesen voltak fantasztikus eredményei az űrkutatásnak ez idő alatt is, de nem hagytuk el ezekért szülőbolygónk biztonságát. A Mars utazás is csak várat magára, és ott tartunk, hogy az én korosztályom is már csak remélheti, hogy megéli, hogy újra ember lép egy idegen égitest felszínére. Nagyon elszomorít ez, mert úgy gondolom a prioritások újrarendezésével, és egy olyan szoros, jól szervezett nemzetközi összefogással, melyet nem korlátoznak a politikai, és egyéni érdekek, az anyagiak; ugyanazzal az elhivatottsággal és bátorsággal, mellyel 50 éve meghódítottuk a Holdat, nem hogy a Holdig, vagy a Marsig, de akár messzebb is eljuthatnánk még a mi életünkben.

1 hozzászólás
Elithia>!
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

A konyvesboltban beleolvastam es nagyon tetszett. Amikor viszont elkezdtem, eleg unalmasnak tunt es nagyon lassan haladtam. Az utolso harmad azonban nagyon is megeri. Izgalmas es nagyon sok benne a tudnivalo es erdekesseg.

semerremotyó>!
Gene Kranz: Houston, baj van!

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

A Holdra szállás résznél konkrétan a torkomban dobogott a szívem, hihetetlen ahpgy leírja, de a többi rész is nagyon érdekfeszítő.


Népszerű idézetek

>!

1970. áprilisa

Munkába menet az autómban mindennap a Hair c. musical egyik betétdalát, az Aquarius/Let the Sunshine In c. számot hallgattam. Egy ideig ez lépett a katonai indulók helyébe. Az Apollo-13 legénysége és repülésirányítói a 5th Dimension együttes slágerét választották a dalnak, amely legjobban kifejezi a Hold-program energiáját és lendületét. A dal refrénje a „This is the dawning of the age of Aquarius” (Hamarosan eljön a Vízöntő kora) mintha csak az új évtized első Apollo-küldetését és a vele járó izgalmakat és veszélyeket szimbolizálta volna.Miután a legénység Aquariusnak (Vízöntő ) nevezte el a holdkompot, a dal a repülésirányítók kedvence is lett.

309. oldal

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

>!

Az asztrológusok imádták a Gemini-projektet. Az Ikrek a tizenkét csillagjegy egyike, ráadásul a Merkúr uralja, így aztán tökéletes elnevezés egy kétszemélyes űrhajó számára.

Gemini - az ikrek

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

>!

A repülésigazgatók színét ugyanúgy szokás visszavonultatni, mint a sportban a mezszámokat. A visszavonultatáskor hivatalosan kinyilvánítjuk, hogy az adott színt soha többé nem fogja viselni egyetlen csapat sem- A visszavonultatási okmány annak a helyiségnek a falára kerül, amelyben a repülésigazgató utoljára szolgálatban volt.
Az okleveleket a visszavonuló igazgatóval egy szinten álló kollégák írják. az enyém így szólt:

Elvitathatatlan szerepet játszott a repülésirányító csapatok létrehozásában és bevezetésében, akik segítségével az ember végrehajtotta az első űrrandevút, az első Holdra szállást és kutatni kezdet saját magát, a Földet és a csillagokat.
A repülésirányítás személyzete nevében kijelentjük, hogy a Fehér színt soha többé nem fogja aktív repülésirányító csapat használni és örökké Eugene F.Kranz hívójele marad.

Az okelvelem a Johnson Űrrepülési Központ második emeleti falát diszíti, a többi úttörő repülésigazgató hasonló okmányának társasgában.

379. oldal

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

>!

„Houston, baj van…!”
A NASA Irányítóközpontjában az Apollo-13-ról érkező fenti, tömör közlés utáni néhány órában bizony voltak pillanatok, amikor aggódtunk, hogy most is el fogjuk veszíteni a legénységet.

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

>!

Harminc év elteltével bizony csalódott vagyok, hogy azok az ügyek, amelyek az 50-es és 60- as években előre vitték az országot, teljesen kikoptak a közgondolkodásból. Nézők lettünk, már nem vagyunk hajlandók kockázatot vállalni vagy tenni azért, amiben hiszünk. Az űrutazások korában nőttem fel, ezért különösen szomorú, hogy nem megyünk tovább azon az úton, amelyre a 60-as években épp hogy csak ráléptünk. Az űripar és a NASA fejlesztői csapatai gyakorlatilag eltűntek. Az űrhajók büszke gyártói a Grumman, a North American vagy a McDonnell már csak az emlékezetünkben léteznek.

382. oldal

Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket

Kapcsolódó szócikkek: NASA

Hasonló könyvek címkék alapján

Scott Kelly: Egy év az űrben
Bob Thomas: Walt Disney
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át
Beth Nimmo – Darrel Scott: Rachel könnyei
Brian Jay Jones: George Lucas
Bob Batchelor: Stan Lee
Mary Gabriel: Madonna
Ben Gordon: Steven Spielberg
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
James Lord: Picasso és Dora