Éjsötét ​játszmák (Az alvilág urai 8.) 136 csillagozás

Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Strider, a Vereség démonának őrzője, sohasem veszíthet, hacsak nem akar pokoli kínokat szenvedni. Számára az élet győzelem vagy halál – amíg Kaia, a csábos hárpia, sarokba nem szorítja a megadás kísértésével.
Kaiának, akit népe Csalódásnak csúfol, az élete árán is el kell hoznia az első díjat a hárpiák világbajnokságáról, így nem tűrheti, hogy Strider összezavarja. Ám Stridernek is megvannak a maga tervei az első díjjal: el akarja lopni az isteni gyártmányú, ősi varázseszközt, mielőtt eldőlne, ki lesz a világbajnok. Ám ahogy egyre durvábbá válik a versengés, kiderül, hogy itt egyetlen díj számít: a szerelem, amelyben egyikük sem hitt…
Gena Showalter a paranormális-romantikus irodalom csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal megáldott férfiak, és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel.

Eredeti megjelenés éve: 2011

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Libri Insomnia Libri

>!
Libri, Budapest, 2018
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634330059 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
Libri, Budapest, 2018
516 oldal · ISBN: 9789634333722 · Fordította: Sóvágó Katalin

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Paris (Promiszkuitas) · Sabin (Kétség) · Strider · Kaia · Bianka · William · Kane (Katasztrófa) · Kronosz · Lysander


Kedvencelte 16

Most olvassa 4

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Sippancs P>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Ejha, minden kívánságom így teljesüljön! Nem gondoltam volna, hogy az előző részben folyton picsogó Strider így összeszedi magát a saját történetére, de nem lehet rá panaszom. Abszolút jó hatással volt rá Kaia és a harciassága, na meg persze a Hárpiajátékok és a Szétválasztó Pálca. Utóbbi esetében kicsit Éhezők Viadala feelingem is volt, azért igencsak durvára sikerült egy-egy menet, Kaia helyében viszont én Juliette-tel szemben nem lettem volna ennyire elnéző.
Lazarus, mint majdani főszereplő, nagyon elkezdte birizgálni a fantáziámat, Kane és William mellékszála pedig hűha. Vagyis HŰHA!
Várom a folytatásokat, remélem lesznek!
És még valami: én nem tudom, hogy a fordító ezúttal hol járt munka közben, de szép számmal akadtak érdekes kifejezések, mint pl. istállóját (indulatszóként), egen (igen), zupás őrmesterek, kurblizta a gerjedelmét, nincs a sifonérban.

5 hozzászólás
abipter>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Hogy miben áll Az Alvilág Urai sorozat bája?
Abban, hogy a kliséket követően és mellett kapunk egy-egy izgalmas történetszálat mitológiai háttérrel.
Mindezeket csak fűszerezi a káprázatos mitológiai lények és a beteljesült szerelem együttese.
Stridert az előző rész alapján nem igazán tudtam a szívembe zárni, csak az egyoldalú vonzódása kedveltette meg valamelyest spoiler. Kaiai viszont a jó hárpiákkal együtt a kedvencem lett, hiszen erős, rendíthetetlen és hihetetlen módon próbálja meghódítani Stridert. Neeka karaktere is hihetetlen mód szimpatikus lett, ahogy mind a négy Skyhawk nővér, még a fagyos Taliyah is. Tabithának kétség kívül érdekes elképzelései vannak az anyaságról, amivel semmilyen síkon nem tudok azonosulni és egyetérteni.
De minden jó, ha a vége jó.
Remélem, a többi részt sem fogják veszni hagyni, mivel abszolút érdekel a folytatás és a vége. Ha mást nem, később angolul elolvasom a soron következő köteteket, melyekben talán mindannyian? rátalálnak a szerelemre.
spoiler

Evika82>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Ez a sorozat még mindig zseniális.
Gena írásmódja, és a világ, amit megteremtett ebben a sorozatban egyszerűen zseniális.
Örök kedvenc.
❤❤❤
Alig várom a következő részt, ahol Végre Paris lesz a főszereplő!!!!

Viktória_Erdei P>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Sajnos ezen a héten nem volt kedvem olvasni, így nehezen haladtam vele. Általában többet olvastam munka előtt, mint utána. Amikor elkezdődtek a játékok, akkor vált izgalmassá. Kaia és Strider szócsatáit élveztem. Kaia édesanyja hihetetlen hogy viselkedek Kaia-val. Strider nem volt semmi.

Trice29 P>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Kicsit féltem ettől a résztől, mert korábban sem Kaia, sem Strider nem volt a kedvencem. Azt kell mondjam hatalmasat tévedtem. Nagyon megszerettem Őket, a történet pedig nagyon ütős volt. Annyira pörögtek az események, hogy alig bírtam kapkodni a fejem. A hárpiák nem kispályásak. Nem lettek a kedvenceim, de talán egy kicsit jobban elfogadom Őket. Két mellékszál is elindult, egyik sem ígérkezik könnyűnek. Nagyon várom a folytatást.

Nikyy18>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Imádtam ezt a részt is. Kaia és Strider remek és szórakoztató páros voltak.Jó volt jobban megismerni a hárpiákat és a szokásaikat. Végig pörgős volt és sikerült fenntartania a figyelmemet. Már nagyon várom a következő részt. Bátran merem ajánlani mindenkinek aki még nem kezdte el a sorozatot.

perpetua P>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Annyira vártam már ezt a párost. Két ilyen tüzes, állandóan győzni, bizonyítani akaró ember, ha összekerül, abból csak jó sülhet ki. Mégis kicsit csalódottnak érzem magam, mert több volt ebben a történetben, mint amennyit kihozott az Írónő. Bár máris leszögezem, hogy ami volt, az jó volt, de kiaknázatlan lehetőségnek érzem a hárpijátékokat. Kresley Cole sorozatában imádtam a Talizmán Kupás részeket, plusz izgalmat adtak a történethez. Itt is akadtak érdekes feladatok, de nagyon a háttérbe szorultak.
Élveztem, hogy sokáig inkább Kaia a csábító, aki meg akarja magának szerezni a férfit, de persze hamar felbukkan Strider birtokló énje is, nem marad le a hárpia mögött. Izzott körülöttük a levegő, és most ez igazán szó szerint értendő, imádtam őket. :D És azt is imádom, hogy minden esemény mögött, ami az aktuális párossal történik, nem szabad elfeledkezni a globális történésekről. Mindenki szövögeti titkos terveit, saját küldetésekre indul és sose lehet tudni, mi lesz a következő lépés. Csupán annyi biztos, hogy vannak még szereplők, akik párt érdemelnek és nem is tudom kit várok/várnék legjobban. Báááár, na jó, Lazarus kellően felkeltette a kíváncsiságomat. :D

EditVagyok>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Ááááááááh……
…ez annyira…..áááhh…..

Én elképzelni sem tudtam, hogy hogy lehet majd megszelídíteni a Vereség démonát! Elképzelni sem tudtam, csak abban voltam biztos, hogy Gena megint képes lesz valami fantasztikusat, valami váratlant, valami szenzációsat alkotni! Hát igen, azt hiszem volt elvárás… De b@sszus megint sikerült neki!! :))
Döbbenetesen jól ír! Én megint szerelmes vagyok!! *-*
Egyszerűen imádom minden sorát! Legszívesebben idéznék minden oldalról… minden sort!!
Strider és Kaia tökéletes volt! Izzott a levegő, nem tudom eldönteni, hogy izgalmasabb, vagy szórakoztatóbb volt. Ez a könyv csupa felkiáltó jel! És NAGYBETŰ! Nevettem, izgultam, szórakoztam, lángra kaptam (néha szó szerint ;P) és egyszerűen megint ott vagyok, hogy nem tudom eldönteni, hogy azt szerettem volna jobban, ha van időm egy levegővel felfalni a könyvet, vagy azt, hogy ilyen sokáig kicsiket harapva belőle velem lehettek minden nap egy keveset….
Áááááh…. szerelem van a levegőben! Izgalom van a levegőben! Tűz van a levegőben! Démonok, Hárpiák, Angyalok, Istenek és még ki tudja mennyi minden van a levegőben…. és küzdenek, harcolnak, egymással, egymásért, a túlélésért, a győzelemért… és közben elolvad tőlük a szívem és a lelkem! *-*
Ha el akarnám mondani, hogy mi volt ebben a részben a legjobb, akkor vagy fel kellene olvasnom, vagy….. nem, akkor fel kellene olvasnom! Úgy, ahogy van, az egész. Minden oldal összefügg a többivel, egymás nélkül nem az igazi, valami fontos, ámde apró rész hiányozna! Itt már csak azt tudom mondani, hogy vegyétek, vigyétek, olvassátok!!! Aki idáig jutott a sorozatban, az imádni fogja Vereséget, sőt Kaia hárpiáját is imádni fogja! Sőt mindent és mindenkit imádni fog ebből a könyvből!!!
…ó Vereség, fogadjunk, hogy nem tudsz meglátogatni és bebizonyítani nekem, hogy amit rólad olvastam, az mindössze erős túlzás…. az a sok minden, amire képes vagy… na muti meg, hogy mennyire vagy tűzálló?! ;P
♥♥♥♥ +1

11 hozzászólás
_Leelan_>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Jó volt, izgalmas, poénos.
Stridert jobban megkedveltem, mint azt gondoltam volna. Kaia talán egy kicsit naívabb, gyerekesebb csak volt, mint én azt szeretem egy főszereplő nőben, ugyanakkor igazán kemény, aranyos, harcias kis fúria.
Mind Strider, mind Kaia sok dologban tökéletlenek, de egymással, egymás mellett a legjobbat hozzák ki egymásból.
Az alap sztori számomra egy kicsit Kresley Cole történeteihez hasonlított, főleg a játékok miatt :)
Az előző történtek jobban tetszettek, de ez is jó volt.
A Kane szál az valami hihetetlen. Jesszusom :O
És William…. imádom már most azt a kis pszichopatát :))

Silverlight>!
Gena Showalter: Éjsötét játszmák

Ha ez lehetséges, még jobban tetszett, mint az előző, vagy az ezt megelőző kötetek. Erőteljes és izgalmas az egész történet. Két csodálatos sötét harcos, akik egymás oldalán találják meg a nyugalmat. Kis ízelítőt már kaphattam belőlük az előző kötetben, de nem gondoltam volna, hogy ilyen sok mindent ki lehet még hozni a kapcsolatukból. Szerintem nagyon jó az egész, szinte magába szippantott, csak úgy, mint az előző rész. Úgy érezte egyre többet és többet akarok belőle, s sosem akarom abbahagyni az olvasását. Valahol sajnálom, hogy véget ért, de nagyon remélem, hogy a sorozat többi része is megérkezik magyar nyelven. Főleg, mert itt is kaptam olyan felvillanó eseményeket, amikből érdekelne, hogy mi lesz.

>!
Libri, Budapest, 2018
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634330059 · Fordította: Sóvágó Katalin

Népszerű idézetek

krisztin1>!

Az embereknek van egy mondásuk: aki tűzzel játszik, megégeti a kezét. Nos, a hárpiáknak is van egy mondásuk: aki hárpiával játszik, az meghal.

AnkerAdri>!

– Továbbá tudod, mit mond mindig anya – tette hozzá.
– Ó, igen. Mézzel több legyet fogsz, mint ecettel, de ki a fenének kell a légy?
– Nem azt.
Bianka csücsörített.
– Pénz olvasva, ember pofozva jó?

11-12. oldal

EditVagyok>!

Maga volt a két lábon járó veszély, habár a pólójára azt írták: NEM VAGYOK NŐGYÓGYÁSZ, DE AZÉRT MEGNÉZEM.

Kapcsolódó szócikkek: Sabin (Kétség)
EditVagyok>!

– Helyes, akkor később folytatjuk.
– Csakugyan? – kérdezte a lány kirobbanó örömmel, amely azonnal átcsapott riadalomba. – El kellene hinnem, hogy ilyen könnyen (csettintett az ujjával) meggondoltad magad? Mire játszol?
– Semmire. Betonkemény érvet dobtál be.

197. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kaia · Strider
1 hozzászólás
Evika82>!

Kaia itt van neki. Ő az, akit Strider akar, kíván, aki kell neki. Ő a kezdet és a vég. Az övé. Minden értelemben. A másik része, a jobbik része.

368. oldal

EditVagyok>!

„Én a tiéd, te az enyém. Ettől a perctől az idők végezetéig.”

447. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kaia · Strider
SzRéka P>!

– Kicsi korodban mi akartál lenni? – Borzasztóan szeretett volna minél többet tudni a lányról. A múltjáról, a reményeiről, az álmairól.
Kaia vágyakozva sóhajtott.
– Megmondom őszintén, a világ császára akartam lenni. Vagy a világcsászár luxusfelesége.

371. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kaia · Strider
SzRéka P>!

– Nem akarom, hogy Vereség féljen tőlem. Azt akarom, hogy kedveljen.
Strider lustán elvigyorodott.
– Az jó, mert a szemét épp most dorombolt egy igent.

431. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kaia · Strider
Kicsicsillag123 P>!

– Miért, neked mikor van a szülinapod?
[…]
Kaia ránézett nagy arany-ezüst szemével.
– Nem tudod?
– Nem.
Kaia duzzogva csücsörített, és egy hajtincsét csavargatta.
– Hogyhogy nem tudod?
– Te tudod az enyémet? – kérdezte a harcos.
– Hát persze. Az a nap, amikor találkoztál velem.
Elvégre ez is megfelel.
– Nem, nem az, mert ez beugrató kérdés volt, babám. Nekem nincs születésnapom, mert felnőttnek teremtettek. – És ez így igaz.
– Nem lehetsz ekkora ökör! – Kaia bosszúsan az égnek emelte a karját. – Erről ne vitatkozz velem, mert mindig nekem lesz igazam. Tényleg. Halott voltál, amíg nem találkoztál velem, és ezt te is tudod. Vagyis én keltettelek életre, vagyis utólag is boldog születésnapot.
Amun felkacagott, ami igazi meglepetés volt. A komoly harcos sohasem nevetett. Anja bólintott, mint aki még nem hallott nyomósabb érvet, Gideon eltakarta a száját, és pukkadozott, mire Scarlet jól tarkón vágta.
– Igazad van – mondta Strider, aki maga is nevetni akart.

Cintia_ P>!

– Továbbá tudod, mit mond mindig anya – tette hozzá.
– Ó, igen. Mézzel több legyet fogsz, mint ecettel, de ki a fenének kell a légy?
– Nem azt.
Bianka csücsörített.
– Pénz olvasva, ember pofozva jó?
– Az sem.
Bianka bosszúsan a levegőbe bokszolt.
– Hát akkor mit mond?
– Ha nem veszed el a kincseket és a hímeket, amiket és akiket akarsz, sose kapod meg a kincseket és a hímeket, amiket és akiket akarsz.

Kapcsolódó szócikkek: Bianka · Kaia

Hasonló könyvek címkék alapján

Sherrilyn Kenyon: Éjféli vad
Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája
J. R. Ward: Megbosszult szerető
Jennifer L. Armentrout: The Return – Visszatérés
J. R. Ward: Halhatatlanság
Karen Chance: A hajnal átka
Kresley Cole: A sötétség démona
Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz
Larissa Ione: Elszabadult vágyak
Karen Marie Moning: Iced – Megnyílik az ég