A ​gödöllői művésztelep – 1901–1920 2 csillagozás

Ironikus belegondolni, hogy kb. 7 évig rendszeresen utaztam keresztül Gödöllőn anélkül, hogy akár csak egyszer is leszálltam volna a vonatról szétnézni a városban. Most merültem el egy kicsit jobban a művészetében mikor 400 km-re vagyok tőle. (De a szomszédban ők dekorálták ki Marosvásárhelyt, szóval azt legalább láthatom – és idejártak gyűjteni a másik szomszédba Kalotaszegre és Torockóra.)
A művészeti könyvtárban bukkantam rá egy kupac gödöllői könyvre, ugyanezen a címen szerepelt egy rövid összefoglaló Gellér Katalintól, valószínűleg egy kiállítás kísérő anyaga – s egy másik, jóval vaskosabb konferenciakötetnek tűnő alkalmatosság. Érdekes, hogy főleg nők írták a tanulmányokat, bár nem volt mind annyira élvezetes, mint Gellér írása, amin áthat a lelkesedés. (Bujkál bennem a kisördög, s azt mondatja velem, hogy komoly férfitudósemberek nem nagyon nyúltak ehhez a témához, inkább foglalkoztak komoly dolgokkal, mint Nagybánya – mely művésztelep csak pár évvel idősebb, de mindig is méltatták. És hát az iparművészet a művészettörténet mostohagyereke.) Lehet a témáról teljesen objektívan is írni, volt egy rendkívül száraz tanulmány az öltözködésről, feminista nézőpontok is előfordultak – de ezek adták vissza a legkevésbé a művésztelep lényegét, hangulatát.
Gödöllőn valahogy összefújt a szél egy kazal századfordulós hippi művészgyereket és ebből valami nagyon szép dolog alakult ki. Körösfői Kriesch Aladár volt a szíve-lelke a mozgalomnak. Nagy Sándor a másik kiemelt személyiség – egy különös és egzaltált ember – aki ifjú kora tanulmányi útjain megcsömörlött. Párizst például csak Tolsztoj és a Biblia olvasásával élte túl, és ez nagyon szomorú. Hazahúzta a szíve, hogy az országáért és országában tegyen valamit, s az a világmegváltó ötlete támadt, hogy alkalmazott művészettel fog dolgozni, mert az iparművészet termékeivel az embert a hétköznapokban is körülvehetik a művészi tárgyak, és általuk maga a művészet.
Ők ketten a művész barátaikkal és néhány értelmiségivel kivonultak Babilonból – ez kicsit szíven ütött, mert kortársaktól is hallom ugyanezt a kifejezést. Száz éve vonulászunk ki Babilonból, de valahogy sose érünk ki belőle… Akkor még Gödöllő is egy bájos kisváros lehetett, de most ugyanaz a babiloni metropolisz, mint a többi város. Sok panellal. Szóval kivonultak: a tisztaságvágy, és egy emberibb, élhetőbb élet kialakítása lehetett a közös pont, – mintaszerű szecessziós tendencia. Megbotránkoztatták a helyi polgárokat a reformruházat viselésével – vagy levetésével ha úgy tartotta kedvük – naturalizmus, sportolás, síelés, kirándulás, tudatos testkultúra, vegetariánus reforméletmód volt a divat. Mindemellett pedig az iparművészetben és alkalmazott grafikában gyönyörűen alakítottak.
A korban és némileg az utókor szemében is visszás a megítélésük az ideológiai vagy eszmei háttér miatt – az azóta kicsit pejoratívvá váló szocializmustól kezdve a teozófián, Tolsztojon és Istenen keresztül mindent beleszőttek, amit csak értek – a reformkorban élesztgetni kezdett és historizmusban kibontakozó magyar mitológia újraélesztéséről már nem is beszélve.
Bájosak utólag az akkori művésztársadalmon belüli ellentétek: nagyhajú, szakállas, szandált viselő Nietzschét, Schmitt Jenőt, Tolsztoj olvasó „hippik"-ként írták le őket a kedves kortársak.