Ellenfelek 7 csillagozás

Igazán nem panaszkodhatom: gyors egymásutánban három kiváló könyvet is olvastam. Ebből kettő elbeszéléskötet.
Régen nemigazán kedveltem az elbeszéléseket, novellákat, jobban szerettem a regényeket. Újabban nagy örömöm lelem a rövidebb lélegzetű, egymáshoz nem kapcsolódó történetekben.
Azt gondolom, tán nehezebb is ilyen kevés oldalon megmutatni az igazi tudást, maradandót alkotni. Mert egy hosszabb regényt, hogy úgymondjam visz a történet (ha elég érdekes) s talán nem feltűnő, ha itt-ott kevésbé sziporkázik az író. Az elbeszéléseknél viszont minden mondatnak a helyén kell lenni, nem engedheti meg az író, hogy akárhány oldalon keresztül elengedje magát, ebbe a kevés oldalba nem fér bele ilyesmi, tömörnek, lényegretörőnek kell lennie.

Ez az elbeszéléskötet minden tekintetben megfelel eme kritériumoknak. Nagyszerű válogatás. Pontosan ilyen elgondolásaim voltak a múlt század elejének angol irodalmával kapcsolatosan – merthát csak van az embernek valamelyes rálátása, sokéves olvasása után.

Géher István nagyon jó munkát végzett, mert igaz, hogy ilyesmire számítottam, mégis sok új szerzővel elsőként találkoztam a kötetben, s több, már általam ismert írót új arcáról mutatott meg. Így jártam Aldous Huxley-vel, akit én csak az utópiáiról ismertem. Ebben a kötetben viszont egy gyilkosság-történettel és egy első világháború idején, s az azt követő években játszódó olaszországi történettel rukkolt elő – számomra teljesen új oldaláról mutatkozott meg. Tetszett nekem, még jobban, mint az utópisztikus regényei.
Másik meglepetése számomra James Joyce. Igaz, hogy az Ulysses-t félbehagytam valamikor rég, mert nem bírtam végigolvasni, de az ő neve egyet jelentett nálam az Ulysses-sel. S no lám, mit nem ír!? A címadó írás neki köszönhető, valamint egy igazi hamisítatlan angol vénkisasszonyos estély. Teljesen normális, olvasható. :) Igaz egy másik válogatáskötetben néhány versét is olvastam, s akkor is rácsodálkoztam.

A következő meglepetés D.H Lawrence: már nem emlékszem, mit olvastam tőle korábban, de az ebben a kötetben szereplő mindkét írás brutális. Nem tudok rá más szót mondani – lehet, hogy a többi írása is ilyen, csak már elfelejtettem, de ez A porosz tiszt sokáig kísérteni fog.

Agatha Christie csak egy elbeszéléssel van jelen, de az össze krimi közül -mert van ám benne jó néhány!- magasan kiemelkedik. Én annyira beleéltem magam, hogy szinte elakadt a lélegzetem izgalmamban, le kellett tennem, míg valamelyest megnyugodtam, megnyugtattam magam, hogy hiszen ez csak egy kitalált történet. Persze, aki hozzá van szokva a krimikhez, biztos nem jár így. Az is igaz, hogy a többi nem volt rám ilyen erőteljes hatással. A Fülemüle-villáról van szó.

Hát nem tudok mindenkiről, minden elbeszélésről írni, mert közel 750 oldal a kötet, vagy húsz szerző, általában két-két írás, de meg kell mondjam, csalódást egy sem okozott. Mindben volt valami, amiért érdemes volt elolvasni. Igaz, biztos lesz olyan, amit el fogok felejteni, de jelen pillanatban csakis csillagos ötösre tudom értékelni.
És még egyszer hangsúlyoznám, hogy kiváló válogatás. A címének tökéletesen megfelelő. Vannak ebben mindenféle ellenfelek: férj-feleség, volt szerető, kikosarazott szerető, gyerek-felnőtt, elsőszülött-másodszülött, főnök-beosztott, úr és szolga, az élet számos területéről.
Érdekes, izgalmas, változatos. Ajánlom olvasásra.