Hetedhétország 2 csillagozás

Népmesék
Géczy József (szerk.): Hetedhétország

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
244 oldal · ISBN: 9637272127 · Illusztrálta: Würtz Ádám
>!
Dunántúli Magvető, Pécs, 1956
246 oldal · Illusztrálta: Würtz Ádám

Enciklopédia 6


Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
szzl
Géczy József (szerk.): Hetedhétország

Nosztalgikus volt ismét elővenni. Legutóbb még gyerekkoromban olvastattam fel belőle szüleimmel. Az említett 1989-es kiadás még mindig ott volt a könyvespolcukon, így kezdtem nemrég bele. A Tölgyfa vitéz című népmesegyűjtemény mellett a Hetedhét ország volt a másik kedvenc könyvem anno, annak ellenére is, hogy néha a mesék végén a happy end mellett a gonosz szereplők többször horrorba illő módon járnak pórul.


Népszerű idézetek

>!
Kek P

– Három parancsot kellett volna teljesítened – mondta –, de mert ilyen ügyes vagy, kapsz egy negyediket is. Reggelre csinálj nekem két fekete bagariabőr csizmát kovászosuborkából.

150-151. oldal, Jászkirályfi

6 hozzászólás
>!
Kek P

A vacsora alatt beszökött a szobába a kutya. Az asztal alá bújt, s lefeküdt, éppen a Jancsi lábára. Az meg azt hitte, hogy a felesége tapodott rá. Többé hiába kínálgatták, hogy egyen, egyen még, Jancsi csak azt hajtogatta, hogy már jóllakott. Pedig még alig kóstolt az ételbe és a sok jóféle ennivaló láttán majd a szeme ugrott ki az éhségtől.

34. oldal, Bolondos Jancsi

4 hozzászólás
>!
Kek P

A királylány olyan szép volt, hogy ha lépett, rozmaring nyílott a lába nyomán, ha nevetett, rózsa nyílott a szájában, ha rítt, aranygyöngyök potyogtak a szeméből, ha meg mosakodott, aranyhalak ficánkoltak a vizében.

11. oldal, A szép királylány

>!
Kek P

De a testvérek most azt találták ki, hogy Incula még a világszóló galambot is megkeríthetné a boszorkánytól, ha akarná. Addig dugdosták hát a bogarat a király fülébe, míg az újra magához parancsolta Inculát.

57. oldal, Incula-Vincula

1 hozzászólás
>!
Kek P

De azt is mondta, hogy messziről jöttek, nagyon megéheztek. Akkor a kígyókirály odatartott eléjük egy fényes követ, azt megnyalták, és tüstént elmúlt éhségük, szomjúságuk.

67. oldal, A kígyókirály két csontja

>!
Kek P

Búsult a legény, a földig lógott a feje bánatában. De mit tehetett mást, volt egy kutyája meg egy macskája, azokkal együtt elindult világnak.

70. oldal, A kígyókirály két csontja

>!
Kek P

A második éjjel megint csak dolgozgatott. Éjjel, bozontos fekete kutya képiben, megint beódalgott az ördög:
– Mit dolgozol, Jancsi?
– Faragok.
– Azért kártyázhatunk egyet. Van-e pénzed?

95. oldal, Aki nem tudott se félni, se megijedni

Kapcsolódó szócikkek: ördög
>!
Kek P

Gondolt egyet és azt mondta, ő bizony macskát vitt a királynak, mert annyi a palotában az egér, hogy még a király fülét is lerágják! – No, ember! – mondta az asszony – akkor mi is macskát viszünk!
Látta a szegény halász, hogy pedzik a horgot. Azt mondta hát:
– Aztán, ángyomasszony, azért sokat ne vigyenek, mert megkarmolják a macskák!

215. oldal, A szegény meg a gazdag testvér

>!
Kek P

A Szél Anya megint hozott egy akóval, de még végére sem értek, máris huppant a Forgó Szél huszonnégymázsás buzogánya odakint.
– No, fiam – mondta a Szél Anya –, lépj ki már az udvarra! Hajítsd vissza azt a buzogányt! Hadd lássa a fiam, hogy ember van a háznál!
A királyfi megint kikapta a buzogányt a földből, és úgy visszahajította hogy az éppen negyvennyolc mérföldnyire esett. Jött is a Forgó Szél nemsokára! Haramiásan érkezett: zúgott, süvöltött, tépte a fákat, pedig még csak a lehelete érkezett haza. Mikor aztán kicsapta az ajtót, beüvöltött:
– Idegen szagot érzek! Ki van itt?

24. oldal, A nádleányok

Kapcsolódó szócikkek: szél
>!
Kek P

Amikor a királyfi kocsival-lóval visszaérkezett, hiába kereste aranyhajú menyasszonyát, csak a banyát találta a lombok között.
– Ki vagy te rondaság! – förmedt rá.
A banya elkezdett ríni.
– Jaj, édes szép szerelmem, hát meg sem ismersz már?! Jaj nekem, jaj nekem! Miért nem hagytál Nádországban, ha már nem is kellek neked?
A királyfi nem tudta, mit higgyen.
– Ha te vagy: te, akkor mitől lettél ilyen fekete?
A banya csak tovább óbégatott:
– Hogyne lennék én ilyen fekete, mikor itt hagytál az égető napon? Majd kifehérszem én a palotában, csak egyszer kerüljek oda!
     Mivel a királyfi nem ismerte a tündérlányok természetét, hát belenyugodott. Besegítette a kocsiba és hazavitte.

28. oldal, A nádleányok


Hasonló könyvek címkék alapján

T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve
Dömötör Tekla (szerk.): Az aranyláncon függő kastély
Kormos István (szerk.): A háromágú tölgyfa tündére
Nagy Zoltán – Nagy Ilona (szerk.): Az ikertündérek
Az elrabolt királykisasszony
Luzsi Margó (szerk.): Mesélj nekem királylányokról és királyfiakról
Cs. Meggyes Mária (szerk.): Zöld Vitéz és Virág Péter
Luzsi Margó (szerk.): Mesélj nekem testvérekről és barátokról
Benedek Elek: Az aranytulipán
Luzsi Margó (szerk.): Mesélj nekem mindenféle állatokról