A ​Bunkerrajzoló 89% 152 csillagozás

Elképesztően őszinte kitárulkozás. Ha a Vad Fruttik zenekart nem is nézem, mert van aki szereti a zenéjüket, más nem, ez az életrajzi kötet akkor is eszméletlenül jó. Megdöbbentő bátorsággal elmesélve egy élet mélypontjai, egy család funkcionális zavarai, szenvedélybetegségei, függőségei. Egy érett férfi vallomása az útról, önmagához. Önazonosség keresés. És azt hiszem, pont az esendőség teszi annyira emberivé és szerethetővé az embert. Nyitott elmével és szívvel ajánlom olvasni.

Ez tényleg nem csak Likó életrajza, ő egy a sok-sok kilátástalanságban élő fiatalból, akinek még adódott lehetősége is a kitörésre (és tudott is élni vele). Szocreál élet, túl sokkoló néhány része, remekül megírt. Nincsenek válaszok… csak kérdéseim…
https://youtu.be/22PK4sXhcpM

Íme: http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/05/a-bunkerrajzolo.html

Likó Marcell életének első szakasza olyan, mintha a sajátom lenne. Csak ő ezeket a dolgokat fiúként élte meg, én meg ugye lányként. Ő drogokkal tette elviselhetőbbé az életét, én meg nem. Még a végzettségünk is hasonló, és a kutyája is a szomszéd faluból származik, mármint ahol én felnőttem. Csak ő ki tudja magát fejezni a zenén, a dalszövegeken keresztül, én meg nem. Én csak azt élvezem, amit ő és a társai alkotnak. Mert a Vad Fruttik az egyik legkedvesebb együttesem, és imádok velük együtt ugrálni-énekelni a koncertjeiken. Idén is már háromszor láttam őket élőben.
Marci egy meglepően őszinte srác, és ez a könyv brutális vallomások tömkelege. Csak a legjobbakat tudom neki kívánni, és remélem, letudta már a nehezét.

Nem egyszerű olvasmány. Olykor nagyon gyomron vág.
Likó Marcit egyre jobban szeretem. Minden egyes dala után, minden egyes -a könybe írt- mondata után.
Kőkeményen megírt, őszinte vallomások. Sírni, ordítani tudtam volna az olvasás közben: MIT MŰVELSZ???
De talpra állt, megküzdött. És imádom érte.

Élettörténet-rekonstrukció. Hogy is kell ezt érteni? Erre még nem jöttem rá.
Egyfelől persze a legnyilvánvalóbb olvasat szerint Likó Marcell élettörténete. Szörnyű családi háttér, nem épp megfelelő környezet (Egy lakóteleppé pofozott ruszki laktanya látszik a domb tetején), közepesen szerencsés iskolák, a zene, mint kiszakadási lehetőség. Menekülés a valóság, az emlékek, a kapcsolatok, a feladatok és felelősségek elől (ha kitölti bennem ezt a rohadt ürességet), no meg persze a mindent kipróbálni akarás attitűdje – alkohol, drogok, szex. Szembenézés és fájdalom, megragadó őszinteség és annak előnye, hogy van honnan visszanézni (Összeraktad, hogy segíts, de csak magadat mentheted).
Másfelől generációs problémák. Illetve fenét: társadalmi problémák. Mert nem, ebben nincs semmi rendhagyóan hihetetlen, ne is reménykedjünk abban, hogy ez olyan egyedi történet lenne (Okádni kéne még, vagy köpni volna jó). Illetve fenét, újra: a végétől egyedi. Hogy a zenében, a „rocksztárságban” kiutat talált. A többieknek, a sok ezer fiatalnak ez nem jut (és arról álmodik, belőle mi nem lehet). Szóval posztszocialista nevelésből megrokkant, vidéki, szegény fiatalok, valódi lehetőségek nélkül, valódi segítség nélkül, valódi remény nélkül. Egy ideig, amíg fel sem dolgozza a gyerek, addig nem is hiányoznak ezek. Aztán már igen, és jön az alkohol, a drog, a herbál, akárminek is hívjuk (Végignézni, ahogy minden szépen lassan szétesik).
Harmadrészt meg trükkös szerkesztés. Vagy annak látszólagos hiánya. Géczi cseles: konstruáltan szabad és nyílt, amolyan beszélt történet. Nem azt mutatja (mondja?) mindig, amire kíváncsi lennék, nem olyan részletességgel, nem olyan szerkesztettséggel. Ez élettörténet, nem fikciós regény, mondja nekem Géczi, én meg annyira nem vagyok mindig boldog tőle (Néha jó, néha rossz, néha nem). Viszont tetszik a letisztult életszemlélete, ami innen a végéről érződik. Az ítélkezés hiánya, és hogy bár a nosztalgia ködén is átüt a probléma, nem esik végletekbe.
és minden veszve van

Zenész szerelmeim egyike likómarci,a Fénystopposok óta.Egy barátommal van egy mondásunk,miszerint: Az a jó az ilyen zenékben-amik egyszerre az egek felé repítenek,majd letaszítanak a mélységek mélyébe-,hogy nekünk nem kell hozzá drogokhoz nyúlni,de az élmény a miénk.Ahogy Marci megénekli,…"de szavaknak,zenének talán nincs oly keveréke,mely megközelíthetné,hogy mi ment akkor végbe"…Nos,ennek tükrében a mondásunk csak részben igaz .Nehéz gyerekkor,nem szokványos(vagy csak nálunk nem volt annyira hétköznapi a droghasználat)fősulis évek,majd a lecsendesedés és a szakmai sikerek időszaka.Így megvan a teljes ív.Gratulálok Jánosnak,hogy ilyen szép rekonstrukció kerekedett ki a gondolatfoszlány,-folyamokból.Jó volt megismerni egyes dalok hátterét,a személyeket,a tripeket,amelyek hozzásegítették Marcit az alkotáshoz.A könyv elején sokat nevettem,aztán lesüppedtem az ingoványba és kicsit lassabban ment az olvasás.A könyvbemutató igazán remek volt a Millenárison (Korábban még közvetlenebb,sokkal allűrmentesebb volt a drága,de ez is megbocsájtható neki) :) Élveztem az olvasást,de kissé korainak tartottam és tartom is ezt a rekonstrukció írást (Nekem ez olyan,mintha temetnének valakit,csak ezért a négy csillag) Kedvenc poénom a könyvből: Mi kell Ándzseló? Máj kell Dzsekszon. Ui:Pirosan izzik a levegítőm ;) Ui2:Imádom,hogy rejtett könyvajánlók bújnak meg a sorok között,Ulickaja megemlítéséért még egy fél csillag…szóval négyésfél a vége :)

Nekem tetszett ez a szerkesztetlennek tűnő szerkesztés, a csapongó szövegfolyam. Persze ez is elfogult vélemény, hiszen – korban nem hozzám illő módon – lelkes Fruttik rajongó, sőt, koncertjáró vagyok. Valahogy éreztem ezt az életet a szövegek mögött, mégis sokkolt, tragikusabb volt, mint gondoltam. (Nekem apám adta tovább, kis ajándékként a saját génjein át. És megnyomorgatott, a nélkülözés, az alkohol, 's a drog.) Megrázó környezetfeltárása a nyolcvanas évek „proli” világának, és a menekülési útvonalnak, mely a drogok felé vezet. Őszinte feltárulkozás, valóban. Csak gratulálni tudok hozzá, ahogy a kiváló zenei-szövegi világhoz és különösen a túléléshez. Még sokáig szeretnék Vad Fruttikat hallgatni, és szerencsére úgy tűnik, erre meg is van az esély.

Olyan értelemben imádtam kézbe venni ezt a könyvet, hogy külsőre szerintem hibátlan, jó méret, jó fogás, jó kötés, jó betűtípus. És hát ott van ugye a Vad Fruttik, amit pont Likó Marcell miatt szeretek.
Kár, hogy a szöveget tekintve már semmi sincs ebből az igényességből, gyakorlatilag olyan, mintha nem lenne szerzője a könyvnek. Addig oké, hogy Marcell sörözés közben mesél órákon át, de onnan borul a koncepció, mert az elég kevés Géczi Jánostól, hogy legépelte, ami a diktafonon van. Ami élőszóban biztos élvezetes, az itt néha követhetetlen és összefüggéstelen.
Pedig ez a vallomás – az alkoholista felmenőkről, a deprimáló környezetről, a kilátástalan jövőről, és úgy általában a drogok hatásairól – megérdemelt volna egy jóval alaposabb szerkesztést. Sokkal mélyebb, sokkal durvább, és alighanem sokkal őszintébb, mint az eddig zenész (ön)életrajzok.
Mindenesetre szurkolok ennek a fickónak, mert nagyon jó zenéket ír, nagyon nagy tehetség, közben meg kurva nagy démonokkal kell megküzdenie.
(plusz még 2015-ben az övé nálam az év dala, és azért ez se semmi. :) https://www.youtube.com/watch…)

Kicsit Fruttik. Tényleg csak egy kicsit. Sokkal inkább ajóistenedetminmúlikegyélet? Ijesztő ahogy az ember előtt megelevenedik Várpalota, Inota és ott járva az a sajátos hangulat ami belengi az egész könyvet – ami miatt annyira letehetetlen. Ez az életrajz pont attól a stílustól, hangulattól annyira különleges mint ami az összes Vad Fruttik dalszöveget is jellemzi.

Az egyik legkülönlegesebb, legtorokszorítóbb, legegyedibb életrajz amit valaha olvasta. Ezért is adok rá öt csillagot, annak ellenére, hogy életrajzokat nem szoktam így értékelni.

Ami először eszembe jut a könyvvel kapcsolatban: őszinte, kemény, szókimondó, nehéz olvasmány. Kifejezetten érdekes volt Géczi János szemüvegén át megismerni Likó Marci életét, múltját, rádöbbenni arra, hogy a Vad Fruttik dalszövegei mögött milyen élettörténet húzódik, és éppen ezért sokszor nehezen ment az olvasás. Igaz, hogy vannak a könyvben vidám, vicces történések, hiszen a gyerekek mindig megtalálják a játék örömét, de szörnyű belegondolni, hogy milyen lehet rettegni a saját családunktól, menekülni a családfő haragja elől… Tudom, hogy túlságosan idealista elképzelés, de úgy gondolom, egyetlen gyereknek sem szabadna így felnőnie. Érdekes volt olvasni, hogy a főiskolás évek, az otthonról való elszabadulás, de elsősorban a kábítószerek hogyan nyitották ki a világot Marci előtt, hogyan befolyásolták zenéjét, milyen hatással voltak a dalszövegekre.
Mivel a könyv előtt egyáltalán nem ismertem Likó Marci életét, csak a Vad Fruttik zenéjét, így nem gondoltam, hogy ilyen kemény dolgok húzódnak a dalok mögött, hogy Marci ennyi nehézséget élt át és túl, annak viszont kifejezetten örülök, hogy a könyv vége pozitív kicsengésű, úgy tűnik „hősünk” megtalálta a nyugalmat, és azon az úton jár, ami őt boldoggá teszi. Bízom benne, hogy a nehézségek már csak a dalszövegekben köszönnek majd vissza.
Ja, és jó tudni, hogy Mambó és Cöcke Marci fiatalkori haverjai a lakótelepről ;)