Gazdag Ferenc (szerk.)

Franciaország ​a 21. század elején 0 csillagozás

Gazdag Ferenc (szerk.): Franciaország a 21. század elején

A 21. század elején Franciaország továbbra is az egyik európai nagyhatalom, mind gazdasági, mind politikai, mind pedig kulturális értelemben, a globalizációs és nemzetközi politika aktív sze­replője. Magyar nyelven ugyanakkor sajnálatosan kevés publikáció születik erről az országról. Jelen összeállítás ezt a hiányt kívánja a maga szerény esz­közeivel ellensúlyozni, keresztmetszetet mutatva a mai francia valóságról. Természetesen az itt meg­rajzolt kép korántsem teljes. A szerzők mindegyike a társadalomtudományok művelője, s ennek meg­felelően ki­-ki a saját szakterületének szemszögéből mutatja be és elemzi a témát. A tanulmánykötet ezért gazdasági, társadalmi, katonai, kül­- és bel­politikai témákat is vizsgál, elsősorban a jelen tör­ténéseire fókuszálva. A készítők szándéka szerint a mű eredendően a 2017­-es, Emmanuel Macron győzelmével végződő elnökválasztásra készült, azonban a későbbi megjelenés semmit nem von le a tanulmányok szakmai értékéből.

Eredeti megjelenés éve: 2019

A művek szerzői: Gazdag Ferenc, Szűcs Anita, Bene Krisztián, Fejérdy Gergely, Bóka János, Szemlér Tamás

Tartalomjegyzék

>!
Dialóg Campus / Wolters Kluwer, Budapest, 2019
208 oldal · ISBN: 9786155920622
>!
Dialóg Campus / Wolters Kluwer, Budapest, 2019
208 oldal · ISBN: 9786155920639

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Bogár László: Háttérképek
Petercsák Tivadar – Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben
Türke András István (szerk.): A jelenkori Franciaország I-II.
Baráth Géza – Bokros Balázs – Gábor Petra (szerk.): Kavicsok
Simon János (szerk.): Huszonöt éve szabadon Közép-Európában
Koller Boglárka – Marsai Viktor (szerk.): Magyarország Európában, Európa a világban
Balogh András: Integráció és nemzeti érdek
Nyusztay László (szerk.): Tanulmányok az európai politikai együttműködésről
Salgó László: Gyarmatpolitika Napóleontól de Gaulle-ig