A ​Császár megköveteli (A Bestia felemelkedése 3.) 27 csillagozás

Gav Thorpe: A Császár megköveteli

Miközben az orkok feltartóztathatatlanul száguldanak a Terra felé, romba döntve az útjukba eső világokat, a Birodalom polgárainak szívét egyre szorosabb marokra fogja a kétségbeesés. A nagyurak a zöldbőrűek áradatával mit sem törődve próbálják bizonyítani, hogy a győzelem igenis lehetséges. A Haditengerészet hatalmas flottát von össze azzal a céllal, hogy végzetes csapást mérjenek az ellenség által uralt űrben található Sanctus Kikötő körül gyülekező orkokra. Ám amikor az armada megérkezik célpontjához, masszív túlerővel és kedvezőtlen stratégiai helyzettel találja szembe magát. Vajon képes-e felülkerekedni az emberi lelemény és a hit az ellenségen, amikor minden ellenük szól?

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Tuan, Budapest, 2017
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639940611 · Fordította: Takács Gergely

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Balázs_Erőss>!
Gav Thorpe: A Császár megköveteli

Nem értem, miért értékelték ennyire alul ezt a könyvet! Kifejezetten jó űrhajós csatajeleneteket és harci eseményeket kaptam, még számomra elfogadható mennyiségű intrikával és politikai sz.rkeveréssel. Azt elismerem, hogy kevesebb a orkokkal vívott közvetlen harc, és rengeteg a szereplő, de ezen is sikerült még átvergődni.
Kifejezetten szórakoztató és gyors olvasmány volt.

Profundus_Librum>!
Gav Thorpe: A Császár megköveteli

Az előző kötetben – mint egy próféta… – megjegyeztem, hogy az abban lévő akciórészek két regényre is elegendőek lettek volna. Mivel ebben a könyvben gyakorlatilag nincs semmi akció, ezért matematikailag mindjárt ki is jön egy elfogadható arány a két írásra vetítve. Akciórészen persze most kifejezetten a földön háborúskodó űrgárdistákra gondolok, hiszen a Sanctus Kikötő birtoklásáért/megmentéséért az ork és az ember űrhajók (és személyzete) kifejezetten öldöklő harcot folytatnak, de a légi (Kérdés: az űrben játszódó harcok is légi-csaták?!) összecsapások leírásai egészen más stílust képviselnek. A kötet „lövöldözős” jeleneteit olvasva nem éreztem azt az izgatottságot, amit máskor. Úgy tűnik, a gyalogos katonák hősies helytállását, reménytelen helyzetét könnyebben lehet megtölteni annyi pátosszal, ami már valamiféle érzelmi reakciót vált ki az olvasóból.

Bővebben a blogon:
https://profunduslibrum.blogspot.hu/2017/10/gav-thorpe-…

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Gav Thorpe: A Császár megköveteli

ebbe a részben volt eddig a legerősebb a politikai csatározások, természetesen mindenki hatalmat szeretne és mindent meg is tesz érte, és nm veszik figyelembe hogy ez hova vezet . Főleg igy hogy az orkok támadnak.
jó rész volt.

Csike_The_Techmarine>!
Gav Thorpe: A Császár megköveteli

Reálisan mondva ez egy jó könyv.
Még reálisabban mondva, ez egy összeszedett, átgondolt könyv, ami pompásan illeszkedik a sorozatba, noha 3 dolog maradhat emlékezetes a sorozat többi részére vonatkozóan
spoiler
Valamiért mindig félek, hogy ha valamit nem Abnett Mester írt az nem lesz jó, de Gav Thorpe a második író, aki erre rácáfol és köszönöm neki. Bár a GW sem feltétlenül bízza kontárokra a Black Libraryt, a számítógépes játékok, na az meg másik téma….
Jó és érdekes darab a sorozatban.
Akit érdekel a Warhammer ( mert ez annyira nem 40K), vagy egy erős könyvsorozatot akar olvasni annak tessék.

WoD>!
Gav Thorpe: A Császár megköveteli

Eddigi legjobb része a sorozatnak. A fél pontot csak azért vontam le, mert egy kicsit többet is lehetett volna írni. Várom a következő részt.


Népszerű idézetek

Balázs_Erőss>!

Azok, akik nem képesek saját múltjukon felülemelkedni, arra ítéltetnek, hogy elmerüljenek benne.

7. oldal (Tuan, 2017)


A sorozat következő kötete

A Bestia felemelkedése sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Guy Haley: Sötét Impérium
Patrick Ness: Háború a békéért
Brandon Sanderson: Acélszív
Dan Abnett: A Kígyó Testvérisége
Orson Scott Card: Végjáték
Orson Scott Card: Ender árnyéka
Jack Campbell: Vakmerő
Drew Williams: Gazdátlan csillagok
William C. Dietz: Kárhozottak légiója
William R. Forstchen: Egy másodperccel később