99. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján

Attila ​koporsója (Borbíró Borbála 5.) 172 csillagozás

Gaura Ágnes: Attila koporsója

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Míg ​a nagyvilág a karácsony ünnepére készül, Borbíró Borbálát nap mint nap a halál fenyegető közelsége kísérti. A megfáradt vámpírológus még ki sem pihenhette a Nofertiti kínkamrájában átélt megpróbáltatásokat, máris újabb pokoljárásra kényszerül. Attilát közel három hónapja a táltosereje tartja életben, és a felbomlott mágikus egyensúly miatt esély sincs a varázslatos segítségre – mindeközben Bori mindennapjait nemcsak a boszorkányszövetség rejtélyes akciója, hanem egy új főnök is lépten-nyomon megkeseríti.
Borinak ezúttal tőle telhető legnagyobb áldozatot kell meghoznia, hogy teljesíthesse választott küldetését: a legendás hun uralkodó, Attila titkos nyughelyét kell megtalálnia ahhoz, hogy az ő Attilája ne kerüljön koporsóba. A elszánt bölcsész újabb versenyfutásba kezd az idővel, a vállalkozás sikeréhez pedig olyan szövetségre van szükség, amilyet rég nem látott a világ. De vajon milyen árat kell fizetni érte? Szembeszállhatnak-e azzal a tündérrel, akitől még egy vámpírúr… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Delta Vision, Budapest, 2015
550 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951569
>!
Delta Vision, Budapest, 2015
550 oldal · ISBN: 9789633951576

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Borbíró Bori · Fehérholló Filip · Eric Bowman · Ajtony · iszkander


Kedvencelte 20

Most olvassa 3

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 64

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Niitaa P>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

…az ember legyen óvatos, de legfőképpen legyen reális. Ha nem tudja elkerülni a bajt, akkor másszon bele tiszta fejjel, különben nem sok esélye lesz arra, hogy megoldja a problémát.

(…)

Az első felütésnél azonban egy olyan meglepetés ért, amit nem is gondoltam volna! Olvasható a történet! Mármint ezt úgy értsétek, hogy kb két betűmérettel meg lett növelve a szöveg. Pápá szemkiesés! Pápá bosszankodás! Hello kocsiban olvasás! Szóval igen… kb öröm táncot jártam. Ülve. Az autóban. Hangosan sikítva. Még jó, hogy párom ismer már annyira, hogy emiatt nem rántja félre a kormányt…

Tehát nagy hévvel álltam neki és rettentően bosszús voltam ,hogy dolgoznom is kell. Főleg, hogy mostanában mindig úgy jött ki, hogy ne legyen időm olvasni. Bori pedig durcásan pislogott rám hol a táskámból, hol az asztalról, hogy foglalkozzak már vele meg Attilával is, mert gondok vannak… Ó, de még milyenek! Az előző rész hatalmas függővége folytatódik: Attila kómában van. Lehet, hogy a Lángmarta örökségben legszívesebben megkaróztam volna, de emlékeztem én még a múzsacsókos Attilára, akit nagyon szerettem, ezért szomorúan vettem tudomásul, hogy itten ő egyelőre nem lesz aktív szereplő. Csak passzív szuszogásra és szakállnövesztésre képes. De ennek köszönhetően Borinak egy teljesen új oldalát ismerhettük meg. Ahogy bandukol elfele a kórházból már érződik benne ez a változás. Hiszen egy számára fontos ember nincs mellette. Nagyon erősen sugárzik, hogy mennyire az élete része lett Attila, mennyire sokat ad a személyiségéhez. S ez csodálatos! Szóval reménykedtem ,hogy az a kóma hamar el fog tűnni, pár fejezet alatt. (Bevallom, még a végére is lapoztam, hogy az utolsó bekezdést elolvasva, hátha kevésbé fogok aggódni, de kedves Ágnes… nem segítettél. Tökéletes levezetés a vége, de a kérdésemre a választ nem kaphattam meg rögvest. Köszönöm, mert így sokkal izgalmasabb volt a regény! )

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/03/gaura-agnes-attil…

2 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Csak ismételni tudom magamat, remek kis rész volt ez is. Igaz Attila kiesett a sztoriból, de cserébe megkaptuk Ericet. Bori kénytelen egyedül nyomozni, bár Fehérholló mindenben támogatja. Az ő motivációjára is kíváncsi lennék! Kapunk egy kis Attila (az isten ostora) mondavilágot, érdekes felvetésekkel. Sajnos szegény Bori szerelmi élete továbbra is katasztrofális, a következő részben megérdemelne egy kis románcot. Jelentkezőben mondjuk nincs hiány, de egyik sem az igazi.
spoiler
Várom a folytatást

J_Goldenlane IP>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Tündérek nem léteznek! – ezt azért szeretném rögtön az elején leszögezni, mert a Pán Péteren alapuló műveltségem szerint ezzel a mondattal lehet megölni őket. Szóval a biztonság kedvéért még egyszer: tündérek nem léteznek!

Bori világában persze igen, léteznek, és kiváló hősünk össze is méri a kardját egy „szépasszonnyal”, hogy megmentse szíve szerelmét, Attilát. Lelkem feministább fele itt persze táncra perdült, de nyugi, a megmentés minden szempontból rettenetesen koedukáltra sikeredik, férfiak is kockázatmentesen olvashatják. A vége persze az, hogy mindenki térdig gázol a vérben, és ez most nem szóvirág, hanem rögvalóság.

A világ továbbra is csúcsszuper, mesés görbe tükre a miénknek, és én például szívesen eltöltenék egy éjszakát a szörnybörtönben, hogy elolvassam az összes falfirkát. Bori sajnos csak néhányat oszt meg velünk, lásd idézetek. Most van némi gárdonyis áthallás is, és Tisztelt Írónő, itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy rákérdezzek, ugye lesz valami kis novella, amiben Fehérholló egri kalandjai kibontásra kerülnek? (Lécci! Lécci! Lécci!)

A vége, nos, kis jóakarattal végének nevezhető, bár semmi sem záródik le, de szinte minden nyugvópontra jut, karácsonyi idill, és betemet mindent a hó… De bőven maradnak nyitott kérdések, homályban felejtett titkok, meg új küldetések ígéretei, tehát gondolom, lesz folytatás. Türelmesen várom!

+1 pont a jól elhelyezett versbetétért, és tisztelet Szlukovényi Katalin költőnek!

Bátran ajánlom a teljes Boriverzumot mindannak, aki fogékony az iróniára, és tud saját magán is nevetni!

3 hozzászólás
Riszperidon>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Elfogytak az olvasatlan Gaura-könyveim, és elfogytak az eddig megírt Gaura-könyvek, mi lesz most velem? :D
Az ötödik, és egyben eddig utolsó rész, az előzőekhez hűen pörgős és humoros volt. Kevésbé drámai, mint a negyedik, de azért itt is pillogtam egy-két helyen.
Megint azt tudom felhozni, mint több eddigi Gaura-könyvnél. Imádom, hogy úgy tudja a valós történelmet és tudományt a saját, kitalált „mendemondáival” fűszerezni, hogy az csak na! spoiler
Örülök annak, hogy az ötödik rész úgy lett lezárva, hogy ne kaparjam a falat, de azért nagyon várjam a folytatást. Az elolvasás előtt zsörtölődtem, hogy nem a hatodik rész születik meg jövőre, hanem egy tündértörténet. De az olvasottak után, most már nagyon várom azt a tündérmesét.
És mi lesz a lúdvérc után maradt kővel? Talán a hatodik részben kiderül……

5 hozzászólás
fekiyeti79>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Nem hittem, hogy az előző részt lehet még fokozni. Tévedtem! Jelen kötet kétségtelenül a sorozat eddigi legjobb darabja!
Ha nem lennének az elvarratlan szálak – amik ordítanak a folytatásért –, akkor azt mondanám, tökéletes! Így „csak” egy 5 csillagos, csillagos 5-ös!
Egyetlen apró momentumba tudok belekötni, ha nagyon akarok: Bori viselkedése a végén egy picit idegesített. De nem kötök bele, ő ilyen és így szeretjük! :)
Ennyi.

Kedves Ágnes! Köszönöm és várom a folytatást!
Szlukovényi Katalinnak pedig nagy-nagy piros pont!

4 hozzászólás
GytAnett>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Szerintem ez volt az eddigi legjobb Bori kötet! Egyetlen hibája volt, hogy hiányoltam belőle Attilát. spoiler
Nagyon örültem, hogy végre nem folyt ki a szemem, amíg olvastam a könyvet. Örök hála a betűméret növelésért! :)
Attila hiányától eltekintve jó kis történet volt, sok szereplővel, sok izgalommal, rejtéllyel. :) Örültem, hogy legalább Ericből többet kaptunk, viszont Bori bosszantóan vak volt. spoiler Eric stílusát imádom, annyira kocka! De nagyon kedvelhető karakter. :)
Igazából mindenkit nagyon szerettem, minden mozdulatot, minden eseményt, és annyira olvastam volna még! Nem tudom, hogy az írónőnek honnan van ilye fantáziája, de eszméletlen hálás vagyok érte, mert a könyvei egytől egyik felüdülésként hatnak rám.
Imádom a Boriverzumot! Annyira a mi világunkból építkezik, annyira hasonlít rá, mégis szívesebben élnék ott, mint itt. Legalábbis sok esetben. :)
Igazából ezen most nincs mit ragozni: nagyon jó könyv, nagyon jó sorozat, tessék mindenkinek olvasni!
Mellesleg: nincs több Gaura könyv, amit ne olvastam volna. Ilyenkor mi van? Honnan lehetne még egy kis Borit kuncsorogni? :( Annak ellenére, hogy nem volt függővéges, igen szívesen nyúltam volna a következő kötet után.

3 hozzászólás
ViveEe P>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Elég ritka nálam, hogy egy ennyire hosszú könyv annyira lekössön, hogy ne kalandozzak el folyton más felé. De ez a könyv abszolút tudta ezt hozni. Hajtott a kíváncsiság, hogy mi lesz, és a vágy, hogy Attilát visszakapjam. Bár utóbbira túl sokat kellett várnom, de nem bánom.
Megint összeállt a díszes társaság egy jó kis legenda és egy nehezen megszerezhető kincs megszerzéséért, és naná, hogy már mindennek tegnapra meg kellene lennie.
Imádtam az ötleteléseket, a szócsatákat, és bár nekem nagyon hiányzott Attila, Eric teljesen jól szerepelt a könyvben. Bár úgy sajnálom szegényt. Bori nem lehet ilyen vak! Bár én azért még mindig Attilával szeretném látni. Remélem teljesül a vágyam. Amikor Bori Karolától megtudta mit csinált Atilla pocsolyává olvadtam.
Viszont most már engem is veszettül izgat milyen céllal csinálja a dolgait Fehérholló. Ahhoz képest, hogy ki tudja hány alattvalója van, mindig a saját bőrét viszi vásárra, ha vámpír kell.
Szerencsére nem lett olyan függővége, ami miatt nem bírok magammal, de nekem van bőven hiányérzetem és nagyon sok kérdés egyelőre válasz nélkül maradt.
Ennek ellenére nagyon várom a következő kötetet, tuti az elsők között veszem meg. :)

2 hozzászólás
Nikymeria P>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Tartogatni akartam az utolsó részt. Húzni-nyúzni. De nem lehetett. Bár volt egy pillanat, mikor elindult a négyes spoiler, hogy én itt most lerakom. Majd folytatom egy hét múlva. Persze. Ledaráltam a felét egyszerre.
Öt könyvet izgultam végig Borival. És nem unom. Sőt. Egyre jobban kedvelem a világot, és egyre jobban kedvelem a szereplőket is, mert nagyon jól fel vannak építve, és nem hazudtolják meg magukat.
Remélem, sokmindenbe keveredik még a Vámpírcsapoló, spoiler.
Ja. És majd elfelejtettem. Imádom a szarkazmust. :D

>!
Delta Vision, Budapest, 2015
550 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951569
Navi>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

5 csillag, mert Gaura :)
Egyébként ha szőrös szívem lenne, lehet, hogy csak 4 csillag lenne. Hiányzott Attila, a szócsatáik, meg néha kicsit sok volt Bori szenvedése és amit levágott Eric-kel. Nagyon sajnáltam szegény pasast, pedig nagyon aranyos :)
Jó volt Fehérholló, hozta a formáját és szerettem, ahogy helyrerakta Borit. Kíváncsi lennék az Ajtony-Emőke sztorira.
Eszter és a kérése Bori felé, kapartam az államat.
Attila titokszobája … Akkor most mégis …
Csak egy kérdésem van:
MIKOR JÖN A FOLYTATÁS?????????????????????????

Most jut eszembe:
Találtam 2 olyan orbitális hibát, hogy csak a levegőt kapkodtam:
1. 9. oldal: „Elsötétül, kiürül az elméd, mintha kiolvadt volna benned a biztosító, és így …”
A mi olvadt ki??????????????????? Biztosíték, esetleg, de nem biztosító
2.114-115 o. „Ezzel együtt azért nem állíthatom, hogy negligálták volna a jó eséllyel rács mögé kerülő közösség tagjainak igényét: a költségvetés el nem lopott maradékából csak futotta olyan rabruhára, ami jó eséllyel sokaknak biztosíthatta az otthonosság érzetét: narancssárga alapon vörös szekfű minta.” Milyen minta?????????????? Én még úgy tanultam, hogy szegfű.
Nyugodtan javítsatok ki, ha tévedek, de én ilyen orbitális hibákkal még nem találkoztam a @DeltaVision könyveiben.
Azon pedig, hogy és elé nem teszünk vesszőt, már ki sem borulok.

5 hozzászólás
lilla_csanyi>!
Gaura Ágnes: Attila koporsója

Ez a rész most kiérdemelte nálam az 5 csillagot.
Egyrészt, Gaura Ágnes egyre jobban ír. Ebben a részben végre egyensúlyban van az akció, a feszültségkeltés és a sztorizgatás. Másrészt Bori sokkal kevesebbet rinyál, ellenben sokkal többet humorizál, ami határozottan jót tett a sorozatnak. Ráadásul a könyv helyenként ilyen Tarantino-s morbid-beteg humorral operál, amiken hangosan felröhögtem – ezért is olvastam kizárólag itthon. XD Előtérbe kerül továbbá Eric Bowman, akit én rendkívüli módon csípek, nagyon jó karakter. Szintén pozitívum, hogy elég sok információt kapunk a magyar legendáriumból, ami érdekfeszítő és izgalmas. De ami miatt igazán kiérdemelte nálam az öt csillagot, hogy fel mert vállalni komolyabb aktuáltársadalmi problémákat, amikhez nem fűz megjegyzést, csak hagyja, hogy az olvasó elgondolkodjon a jelentőségén.
Csak így tovább, kíváncsian várom, mit tartogat még a Boriverzum számunkra!
spoiler

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

chhaya>!

[…] egyetlen harcot sem fogok feladni csak azért, mert úgy tűnik, egy csatát épp elveszítettem.

550. oldal

Riszperidon>!

Az otthon ott van, ahová tartozunk, nem pedig ott, ahol tároljuk a szennyest.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: otthon
Nikka>!

– Tudod mit? Adj egy fölös vámpírt, és küldök neked egy szakajtó hamuban sült pogácsát. Már ha érted a finom célzást.
– Mondanám, hogy ez egy hamvába holt ötlet, de ilyen kínos szóvicceket te szoktál elsütni – rúgott belém még egyet.

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szóvicc
3 hozzászólás
otaksa>!

– De Attila meghalt, ezt tudjuk, szóval ha a halálnak nincs hatalma felette, az annyit tesz, hogy…
– Mondd ki! – suttogta drámai fátyolossággal hangjában Ajtony. Szép Edward Cullen-imitáció volt, bár a hullasápadt smink nagyon hiányzott.
– Vámpír… – suttogtam hasonló drámai felismeréssel, bár valószínűsítem, hogy nem bírtam ajkaim olyan érzékien nyitva hagyni, mint arra Bella Swan képes egy átlag Alkonyat filmrész úgy nyolcvan percében. Fehérhollóra és Ericre kár volt színészi tehetségünket pazarolni, de legalább megtudtam, hogy Ajtony nem zárkózik el a totálisan elcseszett vámpírfilmek megtekintése elől. Minden bizonnyal úgy nézi őket, mint én mondjuk egy Monthy Python-filmet.

281. oldal (46. fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: Borbíró Bori · Twilight
2 hozzászólás
Lisie87>!

Először is, mindenki abból indul ki, hogy ez Magyarország, tehát senki nem tartja be a szabályokat.

15. oldal

otaksa>!

– Muszáj lefoglalnom magam, hogy ne őrüljek meg.
– Süssél pogácsát – javasolta még a középkorból örökölt patriarchizmusa minden gőgjével Fehérholló, és ellépett mellőlem.
– Süssek pogácsát?! Mégis melyik században volt ez megoldás arra, hogy egy nő levezesse a fölös szellemi energiáit?! – emeltem fel a hangom.
– Nem tudom. Ma beregisztráltam a Facebookra, és úgy tűnt még tartja magát ez az ősi elképzelés – nyomta még feljebb bennem az adrenalint.

78. oldal (10. fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: Borbíró Bori · Facebook · Fehérholló Filip
8 hozzászólás
fekiyeti79>!

[…] egyszerre hajtottuk le a stampós pohár tartalmát. A pálinka ízre nem sokat tudott, de a kerítésszaggató párlat csodálatos stresszkezelő hatással bírt: Ericnek pár másodpercnyi fulladáshoz közeli állapot után kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy fáj a lába. Szegény egyértelműen nem volt felkészülve egy átlag magyar professzor pincéjének büszkeségére.
– Ez megérne egy vegyi elemzést – suttogta végül erőtlenül. – Méregre gyanakszom – tette hozzá hangosabban.

253. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eric Bowman · pálinka
Orsi_olvas>!

A hátam megsajdult.
Na, bakker, mágikus köszvényem van.

37. oldal

Sarah96>!

Ne kérdezd a jövőt , lányom, mert ha megtudod, mi vár rád, minden erődet felemészti, hogy elkerüld az elkerülhetetlent, és majd nem marad erőd megküzdeni azzal, amit nem elkerülni kell, csak legyőzni.

125. oldal

otaksa>!

A félresikerült varázslatok tudnak a legdurvábbak lenni, ezt alapos kutatás támasztja alá – no meg a Harry Potter-sorozat. Még csak az kéne, hogy egy napig csigát hányjak egy ilyen alak miatt.

189. oldal (28. fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: Borbíró Bori · Harry Potter

A sorozat következő kötete

Borbíró Borbála sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Deborah Harkness: Az éjszaka árnyai
Nora Roberts: Vérmágia
Christopher Moore: A leghülyébb angyal
Joe Hill: NOS4A2
Terry Pratchett: Vadkanapó
Karen Chance: Átölel az éjszaka
Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve
Szélesi Sándor: Az ellopott troll
Laurell K. Hamilton: Gyilkos tánc
Virág Emília: Boszorkányszelídítő