Csillapíthatatlanul ​szomjazzák a végtelent 7 csillagozás

2020 év elején találkoztam Reigl Judit műveivel, akkor annyira nem tett rám mély benyomást, legalábbis azt hittem. Aztán egy interjúban hallottam beszélni és a képeiről mesélni és nagyon megkedveltem. Sajnos szomorúan láttam, hogy még az évben elhunyt. Hála Istennek belefutottam ebbe a könyvbe, imádtam minden mondatát a művész nőnek. Hajnalban olvastam, majd egy órára elbóbiskoltam és szinte megelevenedtek álmomban a borítón is látható Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent című festményének a meseszerű groteszk alakjai. Nem mondom, hogy kellemes élmény volt, de levontam a tanulságot. Reigl Judit a lélek mélyen alvó részeit képes megérinteni a munkáival. Szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, egy kiválóan összeállított életrajz egy csodálatos művészről a saját szavaival elmesélve.

Ha szeretnél megismerni egy hosszú, művészi munkával teli életet, akkor olvasd el. Nem a nagybetűs Művészet, hanem a mindennapos kísérletezés, gyakorlás, dolgozás a fő téma. Megragadó az egyszerűség, amellyel Reigl Judit beszél az életéről. Például, ezt találtam benne: „Tulajdonképpen egész munkásságom egyetlen széria; hároméves koromtól egészen monstanáig.”
Vagy ezt: „Életem első fele véletlenszerű anekdoták sorozata, második fele céltudatos helybenfutás.”
Ez a gondolat is figyelemre méltó: „A művészi igazság a lényeget adja, ami sose a precizitás; a részletek összetömörödnek, és olyanok lesznek az ember kezében, mint a gyerekében az építőkockák.”
Számomra a legszebb mégis ez volt: „Ravennában találkoztam Betty Andersonnal, aki kisebb-nagyobb kihagyásokkal 2007-es haláláig a társam volt mindenben: mondhatom, hogy ő volt életem értelme.” Vagyis nem a művészi munka, vagy a remélt a sikerek, a kiállítások, hanem egy ember volt élete értelme. Lehet-e ennél többet kívánni bárkinek?
Gát János nem kérdez, csak hallgat, lejegyzi a szavakat és átadja nekünk.