Az ​operaház fantomja 338 csillagozás

Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja

"Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye.
Bizony hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak."
Így kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi század eleji nagy klasszikusa, aki az „igazi” irodalom olyan nagyságait mondhatta rajongó barátainak, mint Apollinaire vagy Éluard, és akinek hatvan (!) kötetét ma már a posztmodern előképeit is újra felfedező rácsodálkozással szokás emlegetni.

Eredeti megjelenés éve: 1910

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A krimi gyöngyszemei

>!
Atlantic Press, Budapest, 2019
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155693762
>!
Alexandra, Pécs, 2005
310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633695252 · Fordította: Pelle János · Illusztrálta: Orosz István
>!
Európa, Budapest, 2003
350 oldal · ISBN: 9630774089 · Fordította: Pelle János

1 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Magányos Árnyék az Éjben

64 tag · 32 karc · Utolsó karc: 2019. augusztus 5., 19:54 · Bővebben


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Erik Destler (Az Operaház Fantomja) · Christine Daae · Raoul, Vicomte de Chagny


Kedvencelte 64

Most olvassa 14

Várólistára tette 204

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Ennek a könyvnek a kulcsa az a kontraszt, ami az otthonos terek, és a mögöttük megbújó ismeretlen, gonosz tér között feszül. Ez a két elem egymás mellett létezik, ám amíg egyiket belakjuk, addig a másikat az elme mélyére száműzzük – fürdünk az Operaház tündöklő fényeiben, a szmokingok, cilinderek és nagyestélyik áradásában, miközben igyekszünk nem belegondolni, miféle szörnyek rejtőzhetnek a zsinórpadláson és az alagsorban. A tudatos én és a tudattalan ellentéte, prológus Freudhoz. Kicsit olyan, mint Narnia ruhásszekrénye – átjáró a megszokottból az ismeretlenbe, csak épp vészjósló megfogalmazásban.

Mindezek fényében szinte mindegy is, hogy maga a Fantom kiféle-miféle. Mai szemmel boszorkánymesternek kicsit karcsú – például a színházi világítókat nem megnyúzza elevenen, hanem csak bedrogozza őket. Aztán itt vannak a szerző finom következetlenségei és ügyetlenségei – közéjük sorolom a Perzsa nevű rejtélyes megoldóember szerepeltetését is, aki tipikusan a kabátujjból előcibált egzotikus mellékfigura archetípusa. Meggyőződésem, Leroux csak azért írta bele a könyvbe, mert menet közben rájött, Raoul (a kvázi-főszereplő) túl ostobácskára sikerült ahhoz, hogy magától megtalálja szerencsétlen elrabolt szerelmét*. Meg úgy általában: ebben a regényben a XXI. századhoz képest túl sokat picsognak, és a jók kábé olyan ravaszul terveznek összeesküvést, mint egy kupac dodómadár. És még akkor is hajlamosak rébuszokban beszélni, amikor el lehetne intézni az ügyet ennyivel: „Ott van a függöny mögött. Csűrj oda egy téglát.” Mindezek az elemek amortizálják a könyv félelem-faktorát, ez kétségtelen – bár az arra fogékonyak számára biztosítanak némi cukiság-faktort. És ezzel együtt, ennek ellenére mégis: ez egy klasszikus, mert a világirodalomban Leroux az elsők között ábrázolta azt az univerzális emberi érzést, amikor valaki lemegy a pincébe (mert hallott valami zajt), és akkor egyszer csak (bzzzz, bzzzz) kiég a villanykörte.

spoiler

* Ez a Raoul amúgy is az irodalomtörténet nagy agyhalottja, vagy ahogy finoman meg szokás fogalmazni: nem ő a legélesebb kés a fiókban. Az, hogy Perzsa épp őt viszi magával, hogy levadássza a Fantomot, a történelem legnagyobb stratégiai baklövéseinek egyike, nagyjából egy szinten az USÁ-nak küldött második világháborús magyar hadüzenettel.

33 hozzászólás
>!
eme P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Újabb bizonyíték arra, hogy nem kell minden film könyvelődjét elolvasni. Meg arra, hogy az ember akkor olvasson bizonyos műfajban, amikor még fogékony rá. Ezzel most késtem kábé húsz évet. És persze csalódtam, eléggé nagyot.
Pedig maga a történet, a szörnyeteg és a szépség, valamint a sátáni zseni mítosza sokkal többet ígérne – ehhez azonban valaki másnak kellett volna megírnia a történetet.

Leroux gótikus rémregénybe bugyolálta, ami amúgy nem lenne gond, de bevallom, nem sikerült egy jeleneténél sem borzonganom, nem találtam benne a horrort sem, sőt, a misztikum, a bűnűgyi, de még a szerelmi szál sem ragadott különösebben meg. Inkább mosolyogtam a romantikus kliséken, karaktereken, Christine butuska naivitásán, Raoul pityergősségén, mindkettejük patyolattisztaságán. Idegesített a ponyvaszerű kifejezésmód, a hitelesítési szándék túlzott erőltetése, a sok homályban hagyott, ki nem bontott szál és így tovább.
Erik alakja sem vált azzá, amivé válhatott volna egy kis mélyítéssel, sorsának, élete alakulásának részletesebb és árnyaltabb kidolgozásával. Így inkább egy mindenre elszánt, semmitől vissza nem rettenő, intelligens, tehetséges, nagy fantáziával megáldott, de még a legszeretettebb lényt is kijátszó, ennek érzelmeivel sakkozó, apja emlékével mintegy tudat alatt irányító, kívülről láttatott szörnyeteget kapunk. Túl kevés teret kap a szörnnyé válás megindoklása, kibontása, de még a szeretetre vágyó, érző ember is.
De találkozhatunk a sátánnal szerződést kötő fausti lélekkel. Ezt a szálat szépen szőtte bele a történetbe Laroux – a leglényegesebb események a Faust-előadás alatt történnek, Christine Margit szerepében aratja óriás sikerét – igaz, alig ismer önmagára – mert nem is önmaga ilyenkor: az „angyal” képében megjelenő ördögi hang tanítványa. Erik pedig a boldogságot kereső Faust, a komponáló művész, a delejesen vonzó hangú csábító, aki az örök művészet tüzével világít és éget. Jó irányba indult itt Laroux.
Egy másik erősebb szála a regénynek (sajnos ennek sem enged kibontakozást a műfaj) – az elsősorban a mellékszereplők révén kibontakozó, néhol humoros-szatirikus társadalomkritika: leköszönő és új igazgatók, a kormány pártfogoltjainak létrehozott, papíron létező állások, tranzakciók, szerződések, pénz, hatalom, behódolás, Giryné és „leendő császárnő” lánya, – arcok és álarcok… Hiszen Párizsban soha nem ér véget az álarcosbál. Na igen, ebből többet is olvastam volna, így viszont számomra a regény inkább csak fel-felvillantott, töredékben maradt lehetőségeket jelent.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy inkább azokhoz szól az elbeszélő, akik, mint a Perzsa országának lakói: nagyon szeretik a fantasztikumot, és nem kíváncsiak az okokra.

6 hozzászólás
>!
dwistvan P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

A szeretet szükséges, a szeretet elengedhetetlen. Talán a gonoszság a szeretet hiányából táplálkozik? Nem is biztos, hogy minden gonoszság, ami annak látszik. Nem a krimi a kedvencem, de ez egy izgalmas történet volt. Megtanulhatjuk, hogy a külső és a belső nagyban különbözhet. A külső nem mutatja meg, hogy mi lakik belül. De aki megérti a belsőt, az győz. Nem tudom milyen lehet a színpadon, de könyvben jó.

1 hozzászólás
>!
Gelso P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Nagyon tetszett!
Még most sem tudom eldönteni, hogy egy krimit vagy egy thrillert olvastam, és nem is vártam sokat, nem is vártam azt, hogy egyáltalán tetszeni fog – de alig tudtam letenni, amikor olvashattam.
Nagyon tetszett az előadásmód, a stílus – talán fura, de ő, az elbeszélő volt a kedvencem – pont annyit és úgy írt le, ami még fenntartotta a figyelmet, izgalmat adott, feszültséget keltett. Emellett „laza” stílusa volt, kedveltem olvasni.
A jellemeket is kellően elénk tárta, de ezzel párhuzamosan stílusán keresztül saját magát is „megfestette” az elbeszélő-nyomozó. Megformálódott előttem plasztikusan egy alak.
Másik kedveltem a Perzsa volt. Nagyon szimpatikus jelenség lehetett – ha élt valaha. Nagyon tetszett az emberséges oldala. Nagylelkűsége, rejtélyessége, aprólékos körültekintő volta.
A két szerelmesről nem tudom, miért, de Nicol Kidman és Ewan McGregor párosa volt folyton előttem a Moulin Rouge-ból.
Erikkel kapcsolatban pedig bajban vagyok – mert én nem szerettem. Számomra tényleg egy félelmetes, gonosz, egyértelműen rossz lelkű, ronda külsejének és szeretetlenségének kiszolgáltatott ember. Nincs rajta mit szeretni, annál inkább több a szánnivaló… Ugyanakkor rendkívüli és sokoldalú koponya volt – csodálatos belső hangokon játszó zeneszerző, különleges belső hangokon éneklő énekes, csudakezű és fantáziájú építész, talányokat, rejtvényeket kiötlő ember. Egy ember, aki viszont külsőre és belsőre is szörnyeteg.
Hányatott élete, csúnyává vált külseje tette minden értelemben szörnyeteggé.
(Amúgy örülök, mert vhogy úgy sejtettem, hogy az Operaház építésénél neki jelen kellett lennie, mert másképp hogy tudna pillanatok alatt megjelenni és eltűnni – úgy ismerte az Operát, mint mi a tenyerünket.
Erikről pedig ezeknek a most „divatos” tv-sorozatok jutnak eszembe, mint a Gyilkos számok, NCIS, helyszínelők stb.

@bozs kihívására olvastam: Egy Fantomot az Operaháznak!

4 hozzászólás
>!
Kriana
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Hűha, most picit bajban vagyok.
Imádom a musicalt, ezért már nagyon régóta próbáltam megszerezni, és elolvasni a könyvet. És végül is tetszett, nem csalódtam benne, csak kicsit mást kaptam, mint amire számítottam.

A könyv első harmada – fele elég lassú volt, nem kötött le annyira, mint szerettem volna, és irritált Raoul nyűglődése. Nem bírom egy férfi szereplőben, ha vergődik és ennyire látványosan szenved.
De aztán ahogy kezdett bonyolódni a cselekmény, úgy lett egyre izgalmasabb és érdekesebb az egész, és szinte már le sem tudtam tenni, annyira elvarázsolt engem is a Fantom.

Nagyon örültem, hogy a könyv lapjain jobban ki tudott bontakozni a bonyolult, zsarnoki, őrült, szeretetéhes személyisége, mint a musicalben. Sokkal jobban megkedveltem, és megértettem. Nagyon mély nyomot hagyott bennem.
Christine hősnőnek nekem egy kicsit semmilyen volt. Róla nem tudok mit mondani.

Viszont említést érdemel még az Operaház leírása. Egyfelől tetszett ez a rengeteg titkos átjáró, trükk és titok, amit rejtett. Másfelől kicsit túlzásnak is éreztem. Olyan volt, mintha valami fantasy kelléke lett volna a sok szintjével, és föld alatti tavával együtt.

De ennek ellenére, és mindezekkel együtt, tetszett a könyv. Szerintem valamikor még újra fogom olvasni.

3 hozzászólás
>!
Attila_Saw 
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Már hosszú idők óta elterveztem, hogy elolvasom, annyira sok helyen hallottam már a könyv címét. Végre elérkezett a pillanat, amikor a kezembe vehettem, és feltárhattam magam előtt a történetet, amely oly' sok helyen szenzációként vesznek figyelembe.
Az elején még szenvedtem, mert nehezen tudtam megjegyezni a neveket, nem mindig tudtam követni az időben lévő elhelyezkedéseket és hogy melyik szereplő beszél éppen. Amint sikerült ráhangolódnom, és mindenen kiigazodtam már, nagyobb élvezettel tudtam olvasni.
Arról volt tudomásom, hogy valamilyen szerelmi szál létezik benne, de igazából fogalmam sem volt, mire számítsak. Néha túlságosan elhúzottnak éreztem, s feleslegesen drámainak Christine viselkedését, de meg tudom érteni a cselekedeteit.
Erik lépései nem voltak előttem mindig világosak, hogy mit miért csinál, illetve hogyan, hiába lett több dolog leleplezve. A karakter létezését először azt hittem, csak arra lesz egész végig, hogy ijesztgessen másokat, és legendává váljon, de amint haladt a történet, egyre jobban megismerhettem személyiségét, egyre jobban kiteljesedett előttem, hogy ő valóban egy ember, mint bárki más. Ő is ugyanolyan érzelmekkel rendelkeznek, mint a többi ember, és a legvégén ő is úgy viselkedik, mint egy igazi ember. Bemutatta, hogy tényleg szerelmes Christine-be. A végére már elérte, hogy sajnáljam, hiába követett el szörnyűségeket.
Ha rám tör egy olyanfajta hangulat, megnézem majd musical-ben is.
Nem rossz könyv, bár szerintem annyira nem nagy durranás, mint ahogyan hallom és felfújják, de minden valószínűséggel a saját idejében nagy durranásnak számíthatott.

6 hozzászólás
>!
Gunray
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Hát ennek az ideje is eljött hogy elolvassam ezt a klasszikus gótikus regényt.
Feléig nem akart beindulni de már az első gyilkosság után kezdődtek a dolgok.
A történet röviden hogy egy párizsi operaházban egy rejtélyes alak „fantom” tartozkódik aki a saját birodalmának tekinti az operaházat, és persze szerelmes lesz egy énekesnőbe….de a többit nem mondom tovább.
A történet nekem leginkább Bram Stroker Drakulájára hasonlított.
1. Egy rejtélyes idegen (Drakula)
2. Egy operaház ( Drakula vára
3. Egy nő iránti vonzalom 8 (Mina Harker)
Én nem tartottam gonosznak a Fantomot , inkább sajnáltam nem volt neki normális élete bujkálnia kelett az emberek elől, nem is volt szép a külseje, pedig ő csak olyan akart lenni mint a többi ember, boldog akart lenni, szerelmes, sétálni a szerelmével a városban fényes nappal, családot akart.
Egy elérhetetlen boldogságot akart, amit sajnos nem kapott meg.
A törtéet izgalmas lett a regény második felére, és már nem adtam fel . :)
Aki szereti a régi gótikus irodalmat rejtélyes alakokat, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a kis 320 oldalas regényt.
A musicalt sajnos nem láttam még de ahogy tudom bepótolom az elmaradásomat. :)

5 hozzászólás
>!
LadyM
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Tipikus századfordulós hangulata van a könyvnek, amit én egyébként szeretek. Sajnos az a baj, hogy a mai írók képtelenek visszaadni azt a hangulatot, ami ezt az időszakot körüllengte, akármilyen jó írók is legyenek, mert még 10-20 évet is nehéz visszamenni az időben, nemhogy százat. Az eredeti századfordulós stílust szerintem csak azok a könyvek tudják hitelesen visszaadni, amik valóban abban az időszakban íródtak, mert akkor nem történelmi romantikusokként jelentek meg, hanem kortárs regényként, és nem figyelt rá az író, hogy erőltetetten korhű legyen, mint ahogy a mai kortárs regények sem erőltetik a korhűséget. Ettől olyan igazi egy századfordulós regény, és akármilyen szuper író is legyen valaki, én akkor is jobb' szeretek ilyen regényeket azon írók tollából olvasni, akik valóban akkor éltek, amikor született a művük.
Eltekintve mindezektől – ez ugyanis nem tartozik szigorúan az értékelő részbe –, a regény szerintem remek példája a gótikus irodalomnak, és igaz, hogy kicsit másabb, mint a későbbi feldolgozások spoiler, mégis megvan a maga bája, ami élvezhetővé, szórakoztatóvá teszi. A romantikus részeket például külön kiemelném, ez a tipikus századfordulós romantika szerintem amíg élek, mindig is a gyengém lesz, még ha tisztában is vagyok vele, hogy nem volt az akkori élet olyan mesebeli, mint ahogyan innen visszanézve gondoljuk. Örülök neki, hogy nem ebben a korban kell élnem, ugyanakkor elmerülve ebben a miliőben, kicsit olyan érzése van az embernek, mintha akkoriba minden sokkal mesébe illőbb lett volna. spoiler E tekintetben én nagyon élveztem olvasni, és még az sem zavart, hogy „rosszabb”, mint a későbbi, színpadra vitt darab.

>!
Constance
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Annak ellenére, hogy ismét bebizonyosodott, hogy a könyv, a musical, valamint a film olyan messze vannak egymástól,mint Makó Jeruzsálemtől, imádtam minden egyes oldalát.
„Szegény, szerencsétlen Erik.”
Amúgy is mindig Fantom-párti voltam (mondjuk a filmnél ez nem nehéz… Gerard Butlerrel,mint Fantom… megvalósult álom), de a könyvben aztán még inkább meggyőződtam róla,hogy Christine-nek őt kellett volna választani. A film- és musicalbeli Raoul pedig valahogy szimpatikusabb volt… itt olyan kis nyámnyila volt. Ezt leszámítva imádtam ezt is, akárcsak a musicalt és a filmet, ugyanúgy együtt sírtam Erikkel. :(

3 hozzászólás
>!
Nyctea P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Fantasztikus ez a történet. Akármilyen formában találkozom is vele – akár ezt, az eredeti művet olvasom, akár a musicalt nézem/hallgatom, akár Susan Kay [[https://moly.hu/konyvek/susan-kay-fantom|csodálatos könyvét]] veszem a kezembe – mindig elvarázsol. Napokra a hatása alá kerülök.
Az említett feldolgozásokkal ellentétben, melyek inkább a romantikus szálat domborítják ki, ez a könyv elsősorban krimi. Fokozatosan derül fény a Fantom kilétére, a trükkjeire, s közben végig izgalmas és érdekfeszítő marad. Nem mondom, hogy nincsenek hibái a könyvnek – Raoul ritka bárgyú szereplő, Christine-t sem az eszéért szeretjük, és a fogalmazásmód sem mindig tetszett, – de Erik figurája, a történet hangulata, az operaház pincéinek titokzatossága számomra mindezt ellensúlyozza.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Néhány hét múlva már úgy énekeltem, hogy éneklés közben nem ismertem magamra! Még én is megdöbbentem… egy pillanatig attól féltem, hogy valami boszorkányság van a dologban; de Valerius mama megnyugtatott. Azt mondta, hogy nagyon is egyszerű lány vagyok, az ilyeneket nem szokta megszállni az ördög.

145. oldal

4 hozzászólás
>!
Cheril

Akkora szíve volt, hogy abba az egész világ belefért volna, de neki meg kellett elégednie egy pincével.

>!
monalisa

Képzeld, a kezemben volt egy gyűrű, egy aranygyűrű, én adtam neki… elveszítette… de én megtaláltam… tudod, az egy jegygyűrű volt!… És felhúztam az ujjára, és azt mondtam neki: „Tessék. Tessék!… Tartsd meg magadnak… és neki… Ez lesz a nászajándékom… a szegény, szerencsétlen Erik ajándéka… Tudom, hogy szereted az a fiatalembert… ne sírjál”
Nagyon kedvesen kérdezte tőlem, hogy mit akarok ezzel mondani. Én csak egy szegény kutya vagyok, magyaráztam neki, aki kész meghalni érte… ő pedig akkor mehet férjhez a fiatalemberhez, amikor akar, mert velem sírt… Daroga… gondold el… amikor ezt mondtam, úgy éreztem, hogy meghasad a szívem; de hát ő velem sírt… és azt mondta: „Szegény, szerencsétlen Erik!”

4 hozzászólás
>!
Nofrit

Apám se látott soha, és az anyám is, hogy ne kelljen rám néznie, sírva adta rám az első álarcomat.

>!
DarknessAngel

Szegény, szerencsétlen Erik! Sajnáljuk? Vagy inkább átkozzuk? Csak olyan akart lenni, mint a többiek! De túlságosan csúnya volt.

Kapcsolódó szócikkek: Erik Destler (Az Operaház Fantomja)
>!
PhantoMina_BlackSwan

Nincs!
Nincs kérdésemre válasz sem földön, sem égen. Nincs egy hang, mely vigaszt ád. Hiába szárnyal nyughatatlan elmém a mindenségen át.

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Erik Destler (Az Operaház Fantomja)
>!
serengeti P

Hiszen te sírsz! Félsz tőlem! Pedig én nem vagyok a lelkem mélyéig gonosz! Szeress, akkor majd meglátod! Én csak azért nem voltam jó, mert nem szerettek! Ha szeretni fogsz, olyan szelíd leszek, mint egy őzike, és azt teszel velem, amit akarsz!

238. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Erik Destler (Az Operaház Fantomja)
>!
Valcsa P

– Csitt!… És a felügyelő hitt magának?
– Nem.
– Fontosnak tartotta, amit elmondott?
– Egyáltalán nem.
– Őrültnek nézte?
– Igen.
– Akkor jó! – sóhajtott a Perzsa. És folytatták a rohanást.

Alexandra Könyvkiadó, 2005 - 220.oldal

>!
PhantoMina_BlackSwan

Igaz, maga is költő volt, és szerette a zene szárnyalását, kedvelte a táncoló szellemekben bővelkedő breton meséket, s mindenekfelett szerelmes volt a kis északi tündérbe, Christine Daaéba; de azért ő csak vallási vonatkozásban hitt a természetfölötti dolgokban, s a világ legfantasztikusabb története sem verhette ki a fejéből, hogy kétszer kettő az négy.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Raoul, Vicomte de Chagny

Hasonló könyvek címkék alapján

Ania Ahlborn: Vértestvérek
Bram Stoker: Drakula
Bram Stoker: Drakula, a vámpír
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Mary Shelley – Bram Stoker – Robert Louis Stevenson: Három klasszikus rémtörténet
Susan Kay: A fantom
Nick Cutter: A falka
John Ajvide Lindqvist: Hívj be!
Dean R. Koontz: A visszatérő
Jack Ketchum: A szomszéd lány