Az ​operaház fantomja 306 csillagozás

Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja Gaston Leroux: Az operaház fantomja

"Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye.
Bizony hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak."
Így kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi század eleji nagy klasszikusa, aki az „igazi” irodalom olyan nagyságait mondhatta rajongó barátainak, mint Apollinaire vagy Éluard, és akinek hatvan (!) kötetét ma már a posztmodern előképeit is újra felfedező rácsodálkozással szokás emlegetni.

Eredeti mű: Gaston Leroux: Le Fantôme de l'Opéra

Eredeti megjelenés éve: 1910

>!
Alexandra, Pécs, 2005
310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633695252 · Fordította: Pelle János · Illusztrálta: Orosz István
>!
Európa, Budapest, 2003
350 oldal · ISBN: 9630774089 · Fordította: Pelle János
>!
Árkádia, Budapest, 1990
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071666 · Fordította: Pelle János

Kapcsolódó zóna

!

Magányos Árnyék az Éjben

61 tag · 31 karc · Utolsó karc: 2018. augusztus 5., 20:33 · Bővebben


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Erik Destler (Az Operaház Fantomja) · Raoul, Vicomte de Chagny


Kedvencelte 62

Most olvassa 10

Várólistára tette 182

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Ennek a könyvnek a kulcsa az a kontraszt, ami az otthonos terek, és a mögöttük megbújó ismeretlen, gonosz tér között feszül. Ez a két elem egymás mellett létezik, ám amíg egyiket belakjuk, addig a másikat az elme mélyére száműzzük – fürdünk az Operaház tündöklő fényeiben, a szmokingok, cilinderek és nagyestélyik áradásában, miközben igyekszünk nem belegondolni, miféle szörnyek rejtőzhetnek a zsinórpadláson és az alagsorban. A tudatos én és a tudattalan ellentéte, prológus Freudhoz. Kicsit olyan, mint Narnia ruhásszekrénye – átjáró a megszokottból az ismeretlenbe, csak épp vészjósló megfogalmazásban.

Mindezek fényében szinte mindegy is, hogy maga a Fantom kiféle-miféle. Mai szemmel boszorkánymesternek kicsit karcsú – például a színházi világítókat nem megnyúzza elevenen, hanem csak bedrogozza őket. Aztán itt vannak a szerző finom következetlenségei és ügyetlenségei – közéjük sorolom a Perzsa nevű rejtélyes megoldóember szerepeltetését is, aki tipikusan a kabátujjból előcibált egzotikus mellékfigura archetípusa. Meggyőződésem, Leroux csak azért írta bele a könyvbe, mert menet közben rájött, Raoul (a kvázi-főszereplő) túl ostobácskára sikerült ahhoz, hogy magától megtalálja szerencsétlen elrabolt szerelmét*. Meg úgy általában: ebben a regényben a XXI. századhoz képest túl sokat picsognak, és a jók kábé olyan ravaszul terveznek összeesküvést, mint egy kupac dodómadár. És még akkor is hajlamosak rébuszokban beszélni, amikor el lehetne intézni az ügyet ennyivel: „Ott van a függöny mögött. Csűrj oda egy téglát.” Mindezek az elemek amortizálják a könyv félelem-faktorát, ez kétségtelen – bár az arra fogékonyak számára biztosítanak némi cukiság-faktort. És ezzel együtt, ennek ellenére mégis: ez egy klasszikus, mert a világirodalomban Leroux az elsők között ábrázolta azt az univerzális emberi érzést, amikor valaki lemegy a pincébe (mert hallott valami zajt), és akkor egyszer csak (bzzzz, bzzzz) kiég a villanykörte.

spoiler

* Ez a Raoul amúgy is az irodalomtörténet nagy agyhalottja, vagy ahogy finoman meg szokás fogalmazni: nem ő a legélesebb kés a fiókban. Az, hogy Perzsa épp őt viszi magával, hogy levadássza a Fantomot, a történelem legnagyobb stratégiai baklövéseinek egyike, nagyjából egy szinten az USÁ-nak küldött második világháborús magyar hadüzenettel.

33 hozzászólás
>!
dwistvan P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

A szeretet szükséges, a szeretet elengedhetetlen. Talán a gonoszság a szeretet hiányából táplálkozik? Nem is biztos, hogy minden gonoszság, ami annak látszik. Nem a krimi a kedvencem, de ez egy izgalmas történet volt. Megtanulhatjuk, hogy a külső és a belső nagyban különbözhet. A külső nem mutatja meg, hogy mi lakik belül. De aki megérti a belsőt, az győz. Nem tudom milyen lehet a színpadon, de könyvben jó.

1 hozzászólás
>!
eme P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Újabb bizonyíték arra, hogy nem kell minden film könyvelődjét elolvasni. Meg arra, hogy az ember akkor olvasson bizonyos műfajban, amikor még fogékony rá. Ezzel most késtem kábé húsz évet. És persze csalódtam, eléggé nagyot.
Pedig maga a történet, a szörnyeteg és a szépség, valamint a sátáni zseni mítosza sokkal többet ígérne – ehhez azonban valaki másnak kellett volna megírnia a történetet.

Leroux gótikus rémregénybe bugyolálta, ami amúgy nem lenne gond, de bevallom, nem sikerült egy jeleneténél sem borzonganom, nem találtam benne a horrort sem, sőt, a misztikum, a bűnűgyi, de még a szerelmi szál sem ragadott különösebben meg. Inkább mosolyogtam a romantikus kliséken, karaktereken, Christine butuska naivitásán, Raoul pityergősségén, mindkettejük patyolattisztaságán. Idegesített a ponyvaszerű kifejezésmód, a hitelesítési szándék túlzott erőltetése, a sok homályban hagyott, ki nem bontott szál és így tovább.
Erik alakja sem vált azzá, amivé válhatott volna egy kis mélyítéssel, sorsának, élete alakulásának részletesebb és árnyaltabb kidolgozásával. Így inkább egy mindenre elszánt, semmitől vissza nem rettenő, intelligens, tehetséges, nagy fantáziával megáldott, de még a legszeretettebb lényt is kijátszó, ennek érzelmeivel sakkozó, apja emlékével mintegy tudat alatt irányító, kívülről láttatott szörnyeteget kapunk. Túl kevés teret kap a szörnnyé válás megindoklása, kibontása, de még a szeretetre vágyó, érző ember is.
De találkozhatunk a sátánnal szerződést kötő fausti lélekkel. Ezt a szálat szépen szőtte bele a történetbe Laroux – a leglényegesebb események a Faust-előadás alatt történnek, Christine Margit szerepében aratja óriás sikerét – igaz, alig ismer önmagára – mert nem is önmaga ilyenkor: az „angyal” képében megjelenő ördögi hang tanítványa. Erik pedig a boldogságot kereső Faust, a komponáló művész, a delejesen vonzó hangú csábító, aki az örök művészet tüzével világít és éget. Jó irányba indult itt Laroux.
Egy másik erősebb szála a regénynek (sajnos ennek sem enged kibontakozást a műfaj) – az elsősorban a mellékszereplők révén kibontakozó, néhol humoros-szatirikus társadalomkritika: leköszönő és új igazgatók, a kormány pártfogoltjainak létrehozott, papíron létező állások, tranzakciók, szerződések, pénz, hatalom, behódolás, Giryné és „leendő császárnő” lánya, – arcok és álarcok… Hiszen Párizsban soha nem ér véget az álarcosbál. Na igen, ebből többet is olvastam volna, így viszont számomra a regény inkább csak fel-felvillantott, töredékben maradt lehetőségeket jelent.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy inkább azokhoz szól az elbeszélő, akik, mint a Perzsa országának lakói: nagyon szeretik a fantasztikumot, és nem kíváncsiak az okokra.

6 hozzászólás
>!
Gelso P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Nagyon tetszett!
Még most sem tudom eldönteni, hogy egy krimit vagy egy thrillert olvastam, és nem is vártam sokat, nem is vártam azt, hogy egyáltalán tetszeni fog – de alig tudtam letenni, amikor olvashattam.
Nagyon tetszett az előadásmód, a stílus – talán fura, de ő, az elbeszélő volt a kedvencem – pont annyit és úgy írt le, ami még fenntartotta a figyelmet, izgalmat adott, feszültséget keltett. Emellett „laza” stílusa volt, kedveltem olvasni.
A jellemeket is kellően elénk tárta, de ezzel párhuzamosan stílusán keresztül saját magát is „megfestette” az elbeszélő-nyomozó. Megformálódott előttem plasztikusan egy alak.
Másik kedveltem a Perzsa volt. Nagyon szimpatikus jelenség lehetett – ha élt valaha. Nagyon tetszett az emberséges oldala. Nagylelkűsége, rejtélyessége, aprólékos körültekintő volta.
A két szerelmesről nem tudom, miért, de Nicol Kidman és Ewan McGregor párosa volt folyton előttem a Moulin Rouge-ból.
Erikkel kapcsolatban pedig bajban vagyok – mert én nem szerettem. Számomra tényleg egy félelmetes, gonosz, egyértelműen rossz lelkű, ronda külsejének és szeretetlenségének kiszolgáltatott ember. Nincs rajta mit szeretni, annál inkább több a szánnivaló… Ugyanakkor rendkívüli és sokoldalú koponya volt – csodálatos belső hangokon játszó zeneszerző, különleges belső hangokon éneklő énekes, csudakezű és fantáziájú építész, talányokat, rejtvényeket kiötlő ember. Egy ember, aki viszont külsőre és belsőre is szörnyeteg.
Hányatott élete, csúnyává vált külseje tette minden értelemben szörnyeteggé.
(Amúgy örülök, mert vhogy úgy sejtettem, hogy az Operaház építésénél neki jelen kellett lennie, mert másképp hogy tudna pillanatok alatt megjelenni és eltűnni – úgy ismerte az Operát, mint mi a tenyerünket.
Erikről pedig ezeknek a most „divatos” tv-sorozatok jutnak eszembe, mint a Gyilkos számok, NCIS, helyszínelők stb.

@bozs kihívására olvastam: Egy Fantomot az Operaháznak!

4 hozzászólás
>!
Kriana P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Hűha, most picit bajban vagyok.
Imádom a musicalt, ezért már nagyon régóta próbáltam megszerezni, és elolvasni a könyvet. És végül is tetszett, nem csalódtam benne, csak kicsit mást kaptam, mint amire számítottam.

A könyv első harmada – fele elég lassú volt, nem kötött le annyira, mint szerettem volna, és irritált Raoul nyűglődése. Nem bírom egy férfi szereplőben, ha vergődik és ennyire látványosan szenved.
De aztán ahogy kezdett bonyolódni a cselekmény, úgy lett egyre izgalmasabb és érdekesebb az egész, és szinte már le sem tudtam tenni, annyira elvarázsolt engem is a Fantom.

Nagyon örültem, hogy a könyv lapjain jobban ki tudott bontakozni a bonyolult, zsarnoki, őrült, szeretetéhes személyisége, mint a musicalben. Sokkal jobban megkedveltem, és megértettem. Nagyon mély nyomot hagyott bennem.
Christine hősnőnek nekem egy kicsit semmilyen volt. Róla nem tudok mit mondani.

Viszont említést érdemel még az Operaház leírása. Egyfelől tetszett ez a rengeteg titkos átjáró, trükk és titok, amit rejtett. Másfelől kicsit túlzásnak is éreztem. Olyan volt, mintha valami fantasy kelléke lett volna a sok szintjével, és föld alatti tavával együtt.

De ennek ellenére, és mindezekkel együtt, tetszett a könyv. Szerintem valamikor még újra fogom olvasni.

3 hozzászólás
>!
Attila_Saw
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Már hosszú idők óta elterveztem, hogy elolvasom, annyira sok helyen hallottam már a könyv címét. Végre elérkezett a pillanat, amikor a kezembe vehettem, és feltárhattam magam előtt a történetet, amely oly' sok helyen szenzációként vesznek figyelembe.
Az elején még szenvedtem, mert nehezen tudtam megjegyezni a neveket, nem mindig tudtam követni az időben lévő elhelyezkedéseket és hogy melyik szereplő beszél éppen. Amint sikerült ráhangolódnom, és mindenen kiigazodtam már, nagyobb élvezettel tudtam olvasni.
Arról volt tudomásom, hogy valamilyen szerelmi szál létezik benne, de igazából fogalmam sem volt, mire számítsak. Néha túlságosan elhúzottnak éreztem, s feleslegesen drámainak Christine viselkedését, de meg tudom érteni a cselekedeteit.
Erik lépései nem voltak előttem mindig világosak, hogy mit miért csinál, illetve hogyan, hiába lett több dolog leleplezve. A karakter létezését először azt hittem, csak arra lesz egész végig, hogy ijesztgessen másokat, és legendává váljon, de amint haladt a történet, egyre jobban megismerhettem személyiségét, egyre jobban kiteljesedett előttem, hogy ő valóban egy ember, mint bárki más. Ő is ugyanolyan érzelmekkel rendelkeznek, mint a többi ember, és a legvégén ő is úgy viselkedik, mint egy igazi ember. Bemutatta, hogy tényleg szerelmes Christine-be. A végére már elérte, hogy sajnáljam, hiába követett el szörnyűségeket.
Ha rám tör egy olyanfajta hangulat, megnézem majd musical-ben is.
Nem rossz könyv, bár szerintem annyira nem nagy durranás, mint ahogyan hallom és felfújják, de minden valószínűséggel a saját idejében nagy durranásnak számíthatott.

6 hozzászólás
>!
csillagka P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Öreg vagyok én már ahhoz és elég időm sincs, hogy mindig ilyen művekbe fussak bele.
Nincs szerencsém mostanában, főleg nem azokkal a könyvekkel amikre nagyon várok.
Nagyon szeretem a darabot, duplán néztem meg színházban és sokszor filmen, nem kellett volna tovább menni.
Vontatott, unalmas, helyenként szétszórt, drámai horror paródia, amiből tényleg a lényeg a zene hiányzik.
Én elhiszem, tényleg el, hogy Raul (belemagyaráztam éreztem én olvasás közben hogy keverni fogom, zavaros ez az egész) Erik a világ legjobb énekese és mesterien játszik több hangszeren, és lehet hogy ez az én problémám nem hallok belőle semmit:( így pedig olyan, mintha egy vaknak próbálnám a Balatoni naplementét az aranyhíddal együtt elmagyarázni.
Lehelen, ahogy az is hogy én ez a könyvet még egyszer a kezembe vegyem.
Oltári csalódás és egy kicsi méreg van benne, mert az alapötlet és a cselekmény annyira jó, csak unalmasan és vontatottan vitte végig a szerző.

7 hozzászólás
>!
PandaSára P
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Sajnos én bennem maradt némi csalódottság a könyvet elolvasva, valahogy jobbra számítottam, nem varázsolt el igazán a történet. Valahogy mindegyik szereplő ellenszenves volt, lehet, hogy meg kéne néznem filmen, vagy a musicalt, de nem biztos, hogy azok jobbak, mivel általában a könyvek mindig jobban sikerültek.

5 hozzászólás
>!
Valcsa
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Szegény, szerencsétlen Erik.
No igen, eléggé felemás érzések dúltak bennem is fantom kapcsán… Igaz, voltak benne hullámvölgyek, de azt mondhatom, hogy elejétől végéig izgalmas volt, szóval ez legalább átjött nekem is, még ha romantikus része annyira nem is…(a fogalmazásmód valahogy nem adta ezt számomra vissza). :/ Főleg a kínzókamrás esemény és az az utáni részek… Hűűű. *.*
Ez volt az első könyv, amit itt molyon várólistára pakoltam (ami a leginkább vonzott a könyvhöz, az a musical zenéje, ami a Nightwish feldolgozásában különösen magával ragadott: http://www.youtube.com/watch… )
Sokáig kutattam utána, mert éreztem, hogy nekem ez a könyv KELL (nem hiába, mert tényleg érdemes volt elolvasni, és még biztosan fogom is). Végül tesómtól kaptam meg szülinapomra. Alexandrás, és nyüzsög az elgépelésektől, de annyi baj legyen… :D „Az enyém és szeretem, csip-csip.”
A film és musical viszont még hátra van, de mindenképpen sort fogok keríteni rájuk (remélhetőleg még ma), hátha így jobban megértek néhány részletet, ami még mindig nem túl világos…

4 hozzászólás
>!
Constance
Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Annak ellenére, hogy ismét bebizonyosodott, hogy a könyv, a musical, valamint a film olyan messze vannak egymástól,mint Makó Jeruzsálemtől, imádtam minden egyes oldalát.
„Szegény, szerencsétlen Erik.”
Amúgy is mindig Fantom-párti voltam (mondjuk a filmnél ez nem nehéz… Gerard Butlerrel,mint Fantom… megvalósult álom), de a könyvben aztán még inkább meggyőződtam róla,hogy Christine-nek őt kellett volna választani. A film- és musicalbeli Raoul pedig valahogy szimpatikusabb volt… itt olyan kis nyámnyila volt. Ezt leszámítva imádtam ezt is, akárcsak a musicalt és a filmet, ugyanúgy együtt sírtam Erikkel. :(

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Néhány hét múlva már úgy énekeltem, hogy éneklés közben nem ismertem magamra! Még én is megdöbbentem… egy pillanatig attól féltem, hogy valami boszorkányság van a dologban; de Valerius mama megnyugtatott. Azt mondta, hogy nagyon is egyszerű lány vagyok, az ilyeneket nem szokta megszállni az ördög.

145. oldal

4 hozzászólás
>!
Cheril

Akkora szíve volt, hogy abba az egész világ belefért volna, de neki meg kellett elégednie egy pincével.

>!
monalisa

Képzeld, a kezemben volt egy gyűrű, egy aranygyűrű, én adtam neki… elveszítette… de én megtaláltam… tudod, az egy jegygyűrű volt!… És felhúztam az ujjára, és azt mondtam neki: „Tessék. Tessék!… Tartsd meg magadnak… és neki… Ez lesz a nászajándékom… a szegény, szerencsétlen Erik ajándéka… Tudom, hogy szereted az a fiatalembert… ne sírjál”
Nagyon kedvesen kérdezte tőlem, hogy mit akarok ezzel mondani. Én csak egy szegény kutya vagyok, magyaráztam neki, aki kész meghalni érte… ő pedig akkor mehet férjhez a fiatalemberhez, amikor akar, mert velem sírt… Daroga… gondold el… amikor ezt mondtam, úgy éreztem, hogy meghasad a szívem; de hát ő velem sírt… és azt mondta: „Szegény, szerencsétlen Erik!”

4 hozzászólás
>!
Nofrit

Apám se látott soha, és az anyám is, hogy ne kelljen rám néznie, sírva adta rám az első álarcomat.

>!
DarknessAngel

Szegény, szerencsétlen Erik! Sajnáljuk? Vagy inkább átkozzuk? Csak olyan akart lenni, mint a többiek! De túlságosan csúnya volt.

Kapcsolódó szócikkek: Erik Destler (Az Operaház Fantomja)
>!
PhantoMina_BlackSwan

Nincs!
Nincs kérdésemre válasz sem földön, sem égen. Nincs egy hang, mely vigaszt ád. Hiába szárnyal nyughatatlan elmém a mindenségen át.

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Erik Destler (Az Operaház Fantomja)
>!
PhantoMina_BlackSwan

Igaz, maga is költő volt, és szerette a zene szárnyalását, kedvelte a táncoló szellemekben bővelkedő breton meséket, s mindenekfelett szerelmes volt a kis északi tündérbe, Christine Daaéba; de azért ő csak vallási vonatkozásban hitt a természetfölötti dolgokban, s a világ legfantasztikusabb története sem verhette ki a fejéből, hogy kétszer kettő az négy.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Raoul, Vicomte de Chagny
>!
Valcsa

– Csitt!… És a felügyelő hitt magának?
– Nem.
– Fontosnak tartotta, amit elmondott?
– Egyáltalán nem.
– Őrültnek nézte?
– Igen.
– Akkor jó! – sóhajtott a Perzsa. És folytatták a rohanást.

Alexandra Könyvkiadó, 2005 - 220.oldal

>!
csillagka P

– Megcsókoltam a homlokát, és nem húzta el a homlokát a számtól! Milyen becsületes lány… Nem hiszem, hogy halott volna, bár nekem most már nincs közöm hozzá… Nem! Nem! Nem halt meg! És jaj annak, akiről megtudom, hogy egy haja szálát is meggörbítette! Derék, becsületes lány, ráadásul megmentette az életedet, pedig már egy lyukas garast sem adtam volna a te perzsa bőrödért.


Hasonló könyvek címkék alapján

E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony
Mary Shelley – Bram Stoker – Robert Louis Stevenson: Frankenstein / Drakula / Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég
Laurell K. Hamilton: Végzetes flört
Stephen King: A halálsoron
Stephen King: Halálos árnyék
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Dean R. Koontz: Rejtekhely
Stephen King: Tortúra
Stephen King: Álom doktor