Valami ​kék 14 csillagozás

Gáspár-Singer Anna: Valami kék

„Laila ​barátnője, Asmaa és viháncoló sleppje aznap este nyolc után érkeztek. Egytől egyig európai ruhát viseltek, arcukon erős sminket. A hajukat rikító színű kendő fedte. Laila tarkóra fésult kontyban éppen akkor lépett ki a furdőből, ahol cirka másfél óra alatt kikapós Nefertitivé maszkírozta magát – gondosan kidolgozott macskaszem, érzéki ajkak, nemes orr. Érmékkel, színes gyöngyökkel kivarrt blúzt vett fel, amelynek szegélyéről katonás rendben lógtak a rojtok. Elégedetten, felcicomázva vonult át a szobán, mintha az ajtón túl nem a szembeszomszéd utődött, ragyás fia, hanem az isteni Ehnaton ólálkodott volna."

„A kötetben nincsenek látványos tragédiák, a novellák főszereplői nem élnek kibírhatatlan életet. Csak hiányzik nekik valami vagy valaki, máskor csak a környezetük sugallja, hogy nem teljes az életük. Aztán felbukkan a változás lehetősége, az inga rövid időre kileng – majd visszatér eredeti állapotába. Látszólag nem változik semmi, de az elvetélt lehetőség sebhelye… (tovább)

>!
208 oldal · ISBN: 9789634681335

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

olvasóbarát P>!
Gáspár-Singer Anna: Valami kék

„ A kép, mint valami hiányos puzzle-ban, a világért sem állt össze a fejemben…”

Női sorsok: kislányok, felnőttek és idősebbek. Vannak persze körülöttük férfiak is, de nem annyira fontosak. Jól kezdődik, biztató első novellák, majd szétesik és leül a folytatás, mintha a szerző számára sem lenne nyilvánvaló mi is fontos, és mi az, ami csak úgy belekerült a kötetbe.
Maradjon minden a régiben ez nemcsak az egyik novella címe, hanem jellemző a kötet minden írására, felfénylik egy változás lehetősége, de a remény elhal. Elfuserált kalandok sorozatát éljük meg olvasás közben. Az egzotikus helyszíneken játszódó történetek különösen sikerületlenek.
A Full contact ezt a kötetet juttatta eszembe, a csapatépítés ellentmondásosságával és a munkatársak egymás közötti viszonyával.

melcsicsusz P>!
Gáspár-Singer Anna: Valami kék

Fontosnak tartom a kortárs szerzők műveinek megismerését. Hiába élünk egy világban, de számomra néha nehezen emészthető volt. Nem találtunk egymásra, talán majd a következő könyvnél. :)

gályanapló P>!
Gáspár-Singer Anna: Valami kék

Méretben, háttérben, sőt „sztoriban” jó novellák. A nézőpont, a hang is érdekes.

Nyelvileg már komolyabb bajok vannak: az akár egyes novellákon belüli változó, csapongó stiláris színvonal engem ledobott. Szlengeskedés keveredik irodalimiaskodással. Aztán jön 2 jó bekezdés. Ilyesmi ez a könyv.

levelek>!
Gáspár-Singer Anna: Valami kék

Jól megírt, egyéni stílust és világlátást tükröző novellák. Apró történések, félrecsúszó emberi kapcsolatok, a gyermeklét és a párválasztás nehézségei. Erős első kötet.

Kőris_Rita>!
Gáspár-Singer Anna: Valami kék

érzékeny, részletgazdag könyv olyan témákról, amiket kevesen érintenek – lásd Közel-Kelet női szemmel, mai magyar zsidó fiatalok élete, szingli lét sok-sok iróniával


Népszerű idézetek

olvasóbarát P>!

Gé egy házibuliban, miközben mindenki más ivott, táncolt vagy a konyhában világmegváltott, híres képzőművészekről hadovált.

37. oldal, Maradjon minden a régiben


Hasonló könyvek címkék alapján

Riley Baker: Utóirat: Elvittem az autót!
Bölcsföldi András (szerk.): Karácsony ideje
Szabó P. Szilveszter: Lélekzet
Urbánszki László: Odakint, a pusztában
Corinna Ann Jay: Amikor éjfélt üt az óra
Rájátszás
Turai Kálmán: Libahajó
Hajnóczy Péter: A fűtő / M / A halál kilovagolt Perzsiából / Jézus menyasszonya / Hátrahagyott írások
Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Fekete Vince: Udvartér