Kardok ​a ködben (Legendák és enigmák 14.) 13 csillagozás

Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

Északfölde legsokoldalúbb harcosai, az erv fejedelmek testőrei és ítéletvégrehajtói, sötét praktikákkal megtámogatott beszivárgók és gyilkosok: az embervadászokról Ynev majd’ minden lakója más nézetet vall. Véleményük olykor nagyon távol áll az igazságtól, máskor közelebb, mint bárki gondolná – a hetedkor hajnala óta csak a választott keveseknek adatott meg, hogy a klánok mindennapjaiba és legféltettebb titkaiba is betekinthessenek.

Kötetünk szerzői – köztük a 2011-es Szkriptúra irodalmi pályázat legjobbjai – arra vállalkoztak, hogy az embervadászok és a toroni Ikrek küzdelme mellett azt a harcot is bemutassák, melyet a hagyomány és kötelesség útját járó fegyverforgatók önmaguk ellen és önmagukért vívnak a kíméletlenség, az elvakultság és az árulás démonaival.

A művek szerzői: Wayne Chapman, Szarka Zoltán, Márkus Csaba, Czövek Andrea, Kiss Attila

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
288 oldal · ISBN: 9786155314315
>!
Delta Vision, Budapest, 2011
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679979

Kedvencelte 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

NewL P>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

Bevallom M.A.G.U.S. rajongó voltam (vagyok), szeretem Ynev világát és népeit. Ez a válogatás a fejvadász cégekről szóló novellafüzér. Számomra elég vegyes minőségűnek tűnt, nem azért mert a benne szereplő novellák rosszak lennének, inkább nem mindegyik tetszett (volt ami gyengébbnek tűnt a többinél).
Mindentől függetlenül a kötet végére helyezett Wayne Chapman: Északfölde embervadászai részt inkább a kötet elejére raktam volna, végül is ez az összefoglaló magukról a fejvadász cégekről, a történelmükről, stb. Sokkal érthetőbbek lettek volna számomra a novellák, hiszen a MAGUS kézikönyveket még nem olvastam, így információhiányban szenvedtem.
A másik furcsaság az volt, hogy a Tartalomjegyzékkel ellentétben az én ekönyv változatomban Kiss Attila: Sebhelyek novella szerepel a Kiss Attila: Láda helyett, bár gyanítom ez csak annyit jelent, hogy a novella a témájához jobban illő címet kapott (mondjuk azt jó lenne tudni, hogy a papíralapú változatban mi a cím, és hogy a két novella valóban egy és ugyanaz).

Pár szóban a véleményem a novellákról:
Jeszenszky Zsuzsanna: Kettesben – Egy test, két lélek. Csak a legvégén jöttem rá, hogy mi a lényege a történetnek, de frappáns volt.
Márkus Csaba: Észak az ebeké lesz – érdekes szösszenet egy szélhámosról, a nemesített querda -król
Néma Ákos: Kardok a ködben – a gonosz lélekkel bíró kard története (egy nagyon jól kidolgozott történet, kár hogy viszonylag befejezetlen, még olvastam volna a hajszáról)
Szarka Zoltán: Árnyak gyülekezete – az embervadász klán a rájuk támadó toroniak vezetőire vadásznak (Rövid, velős történet. Talán ez hordozta magában a legtöbbet a „mesélt kalandból”, látom magam előtt a mesélőt és a játékosokat)
Czövek Andrea: A klán szava – rövid, de annál jobb történet önmagunk elfogadásáról
Héja Zsolt: Kiszakítva – ez nem annyira tetszett, bár az alapötlet jó
Sátha László: Vér és árnyék – túl sok minden fonódott benne össze, a vége meg csak összecsapott lett
Kiss Attila: Sebhelyek (A profillapon A láda) – cselszövés, cselszövés hátán. Rövid, de nagyon jó.
Liptay Zoltán Árpád: Átkos szenvedély – vámpíros történet MAGUS módra elmesélve, fejvadászokkal és mágusokkal
Szentesi Kadosa – Szentesi Levente: Vihar előtt – egy nagyon jól kitalált történet, hangulatosan és feszesen megírva

4 hozzászólás
Marcus>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

A Delta Vision által kiírt egyik első novellapályázat témája az északi embervadászok voltak. Míg a kráni és toroni fejvadászokról már olvashattunk korábban novellákat és regényeket, addig az Északi Szövetség ezen a fronton is hanyagolva volt sokáig, szóval a témaválasztás jó volt. Bár ma már erre kevesen emlékeznek, a pályázat lezárása és a könyv kiadása között kb. két hónap telt el, pontosabban ennyi állt a szerzők rendelkezésére ahhoz, hogy csiszolják a művüket, ami kezdőknél eléggé kevés. Ez sajnos meg is látszódik, arról nem is beszélve, hogy jó pár novellát én biztosan nem tettem volna bele. (Úgy néz ki, antológia szerkesztésben Kornya Zsolt jelent garanciát, a többiek teljesítménye változó.)

Jeszenszky Zsuzsanna: Kettesben – Zavaros történet két lélekről, akik nagyon összetartoznak. A valódi szerkesztés hiányát jelzi, hogy néhol értelmetlen, vagy a bekezdés többi részével nem igazán összefüggő mondatok is maradtak benne. (És elgépelések is, de az jut az egész könyvre.) Gyenge kezdés. 2/5

Márkus Csaba: Észak az ebeké lesz – Egy kutyatenyésztő története, aki toroni megbízásból querdákkal akarja elárasztani az Északi Szövetséget, ezzel gyakorlatilag kuyták elé vetve azt. Nekem kicsit hiteltelen volt a sztori, a megírás minősége pedig legfeljebb közepes. 3/5

Néma Ákos: Kardok a ködben – A pályázat nyertese, és hát ez valóban egy ligával feljebb van a többi íráshoz képest. Egy gonosz ereklye, egy kard áll a történet középpontjában, és az azért folyó versenyfutás: a bosszúra szomjazó lány, néhány Kard-lovag, no meg a Doran által küldött embervadászok. Korrekt darab. 4/5

Szarka Zoltán: Árnyak gyülekezete – Hümm, ezt újra fellapoztam, de még így sem tudtam felidézni, hogy miről is szólt pontosan. Az biztos, hogy a toroniak elfognak benne egy embervadászt, aki nagyon ellenáll. 2/5

Czövek Andrea: A klán szava – Egy embervadásznak kiképzése végén nemet kell választania. Igen, jól olvastad. Extra mennyiségű nyelvtani hibával nehezített, gyenge írás, aminek a témájából csak magas színvonalú írással lehetne jól kijönni (már ha nemcsak önmagában a tematika a lényeg). 1/5

Héja Zsolt: Kiszakítva – Hát, erre sem igazán emlékszem, csak annyira, hogy a toroni kapcsolat elárulja az embervadászt, márpedig ez mintha a Merész álmok kötetekben (?) is el lett volna sütve. Így nem sokat ér az a shuluri hálózat. 2/5

Sántha László: Vér és árnyék – Egy „egyszerű” behatolásnak induló akció addig bonyolódik, hogy a végén felbukkanó fenyegetés ellen össze kell fogniuk a toroniaknak és az embervadásznak. Egész olvasható volt. 3/5

Kiss Attila: Sebhelyek – Ez inkább egy toroni „családi intrikázós” történet, amiben az embervadász csak epizódszerepet játszik. Bár alapvetően olvasható, de néhol bugyuta/idegesítő. 2/5

Liptay Zoltán Árpád: Átkos szenvedély – A szerzőnek van egy stílusa, ami pozitívum, ami esetleg zavaró lehet, hogy néhol kicsit furcsa lehet a humor vagy a szóhasználat. Az indítás nem annyira tetszett (teljesen logikátlan összecsapás, ráadásnak extra adag wuxiával), utána viszont egy érdekes nyomozás bontakozik ki. A vége aztán megint furcsa lett, de ettől még a kötet jobb darabjainak egyike. 4/5

Szentesi Kadosa – Szentesi Levente: Vihar előtt – A XIV. Zászlóháború előesetéjén járunk, Ikrek érkeznek a Dwyll Unióba, hogy a naplovagok nagymesterét eltegyék láb alól, és a dwoon embervadászoknak nagyon igyekezniük kell, hogy fel tudják velük venni a harcot. Ez is egy kellemes darab lett így a végére. 4/5

Wayne Chapman: Északfölde embervadászai – A kötetet a Wayne Chapman által írt pályázati háttéranyag zárja, erősen javaslom, hogy mindenki ezzel kezdje az olvasást, jóval érthetőbb lesz az egész kötet (én sajnos nem így tettem, és nagyokat néztem a falvakban élő, sámánokkal operáló embervadászokon). Pár bakitól eltekintve a kötet legérdekesebb írása. Hát igen…

Szerencsére pont a hosszabb művek jobbak a kötetben, de a többit olvasva azt kell mondjam, ez a könyv a Delta Vision MAGUS-fanfic korszakának is a leggyengébb darabja. És nagyon remélem, hogy véget ért.

Mab_Tee I>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

Szeretem ezt a kötetet, nézzétek el nekem, annál is inkább, mivel egyik novelláját én írtam. A könyvbe hús-vér karaktereket igyekeztünk becsempészni, több-kevesebb sikerrel. Olvasói szemmel talán nem mindenkinél érte el azt a színvonalat, amit elvárt volna, de mi, szerzők napokig együtt keltünk és feküdtünk szereplőinkkel, harcoltunk vagy éppen meghaltunk velük, ha kellett. Látva hibáinkat és erényeinket fejlődtünk, fejlődünk, nektek, Olvasóknak is köszönhetően, arra törekszünk, hogy következő alkalommal jobb írásokkal álljunk elő. Mégis azt mondom, évekkel később érdemes ezt a kötetet újra elolvasni, új szemszögből megvizsgálni, mert mint más könyvek esetében – és néhány évvel bölcsebben –, egészen más megvilágításba kerülhetnek a könyvben szereplő történetek.
Külön köszönöm szépen azoknak, akik szavakkal is értékelték a kötetet.

Leonidas>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

A könyvben található novellák közül pár egész jól sikerült ,viszont akad 1-2 nagyon gyenge is.
A történetek jól bemutatják az északi embervadászok életét.Nem szuperhősök,nem is tévedhetetlen gyilkológépek.Hozzá kell tennem,hogy mindig is a kedvenceim közé tartoztak.Talán ezért is nyújtott kellemes szórakozást a könyv.

Melani>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

Változó összetételű antológia, vannak benne erős, közepes és gyenge írások is. A borító egyszerűen csodálatos. Amelyik írásokért érdemes elolvasni: Kardok a ködben, Kiszakítva, Átkos szenvedély, Vihar előtt. A fennmaradó novellák közül három még éppen élvezhető kategóriás, bár különösebb pluszt nem nyújt, három viszont szerintem elég gyenge lett. Persze ez csupán az én véleményem.

Tograh_Silur>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

Felemás érzések keringtek bennem mikor sikerült átrágnom magam a könyvön.
Sikerült a kiadónak igen jó és nagyon gyenge írásokat beválógatni a kötetbe. Mivel kezdő írókról van szó ezért kissé engedékenyebben álltam hozzá a műhöz, de összeségében akkor is csalódás volt számomra a könyv. A Kitaszítva, Észak az ebeké lesz, Sebhelyek és a Vihar előtt c. novellákat ajánlom minden fantasykedvelőnek, a többit csak rajongóknak.

Goratrix>!
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben

Az alapsztorik jók, de irodalmilag nem mérhetők a nagy elődök írásaihoz, sokszor pongyola a megfogalmazás.


Népszerű idézetek

NewL P>!

Bizonyos helyzetekhez az ember csak úgy tud alkalmazkodni, ha többé nem gondol rá, hogy lehetne másképp is.

Néma Ákos: Kardok a ködben

NewL P>!

Sosem kedveltem az embervadászokat így nem voltak gondjaim a szereppel sem, amit bukásukban osztottak rám – nekik sem lettek volna fenntartásaik, ha azt a parancsot kapják, hogy vágják át a torkomat. A gyilkolás a mesterségük, a céljuk és a vallásuk is egyben. Az istenek majd eldöntik, melyik félnek volt igaza; amíg ők jól végzik a dolgukat, kerek a világ. Szerintem ez csak önámítás, de ők élni is, halni is készek érte.

Márkus Csaba: Észak az ebeké lesz


A sorozat következő kötete

Legendák és enigmák sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Körtvélyes Ákos: Sziréndal
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Dale Avery: A renegát
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban
Indira Myles: Shajaran – Sorsvető
Luis Saul: Boszorkányhadúr
Luis Saul: Della bábjai
John J. Sherwood: Abbitkirálynő
Luis Saul: Syburr csillaga