A ​holtak légiója (Legendák és enigmák 1.) 84% 29 csillagozás

A Magus világának első antológiája a maga idejében elég erős novellákkal volt megtöltve, és mivel nálam ezek komoly nosztalgia-faktort képviselnek, nem tudom egykönnyen megítélni, vajon mennyire szépen öregedtek. Azt el kell ismerni, hogy ebben az időben (1996) szinte minden szerző – Kornya Zsoltot és az egynovellás Máyer Júliát kivéve – Gáspár Andrást utánozta. Érdemes tehát felkészülni a jelzőrengetegekre és az első olvasásra frappánsnak ható, de lényegében egyazon sablonra húzható körmondatok áradatára. Novellányi mennyiségben egyébként ez szerintem nem rossz, csak egy idő után olyannyira telítődöm vele, hogy én is elkezdek úgy beszélni :D (G.A. egyébként ma is ugyanabban a stílusban fogalmaz, mint régen, elég csak megnézni a hozzászólásait a DV fórumán.)

A könyv gerincét maguk a korai Gáspár András-novellák teszik ki, amelyek többsége korábban már másutt is megjelent (Rúna, Bíborhold). A Gorduin-novellák közül én a Jutalomjátékot tartom a legsikerültebbnek, jól adja át a kalandozó-mentalitást, ahogy az a magus világában megjelenik, és a kalandozók városának hangulatát is. A Toroni vér ehhez képest egy árnyalatnyit erőltetett, olyan jelenetekkel, amelyekről nehéz elképzelni, hogy ebben a formában valóban megtörténhettek. Végül a Bárd és a démonok egész egyszerűen anakronisztikus: ez egy nagyon korán írt történet, amelyet még pikánsabbá tesz, hogy száz évvel később játszódik minden más magus-írásnál. Vagy az egyik, vagy a másik, de legvalószínűbb, hogy mindkettő miatt alig lehet ráismerni, hogy ugyanabba a sorozatba tartozik.
Más álnéven, de G. A. írta a kötet címét adó Holtak légióját is: ez nem más, mint a Garmacor-ciklus első története, egy valóban klasszikus kisregény. Itt jelenik meg először a magus világának egyik legemberibbre sikerült főhőse.

Majdnem ilyen jelentősek voltak a könyvbe bekerült Boomen-történetek is. Gáspár Péter (nem rokonok) ezekben talált rá kedvenc témájára, Toron birodalmára, és itt kezdte kialakítani annak dekadens-barokkos világát. Az árnyékfestő a Morgena-ciklus egy korai darabja, a Számoknak ideje pedig a maga idejében egészen formabontó darab volt. Itt láttunk bele ugyanis először a „sötét oldal” működésébe. A Boszorkányerőd e bemutatását alighanem kultikus műnek is nevezhetjük. Harmadik novellája, a Téli égből, szintén egy kellemes darab (ha a bevezetőmben említett jelzőhalmozást elnézzük neki), egy rövid nyomozós írás az inkvizítorok életéből.

Kornya Zsolt csak egy novellával szerepel a kötetben, de a Tűzvihar mindenképpen nagyon érdekes írás, amely Ynev egyik egyedi csoportosulását, a tűzvarázslókat állítja az ellenség szerepébe. Mellesleg érdekes lenne tudni, hogy a sztori kanonikus-e még, mert a továbbgondolása igencsak érdekes lenne…

Galántai János (az Airun-könyvek szerzője) nálam sosem számított igazi klasszikusnak. Lehet, hogy a kezdetektől jelen volt, de nem érezte igazán át azt a világképet, amelyet az eddig felsorolt szerzők képviseltek. A Tagore labirintusa is egy kusza és szürreális történet, amely számomra egyáltalán nem Ynevről szól.

Szalkai László cselesebben járt el, ő ugyanis egyértelművé tette már a kezdetektől, hogy Beriquel szigetén játszódó történetei afféle spin-offok, ráadásul az Éjvarázs ezen belül is egy legenda újramesélése. Távol-keleties hangulatú története helyenként egy kissé valószerűtlen, mégis hatásos.

A végére hagytam a Valhalla Páholynál leginkább fordítóként jegyzett Máyer Júlia – tudtommal – egyetlen novelláját. A Messzi part szerintem egyáltalán nem a magushoz készült, de egy nagyon jópofa kard és boszorkányság novella, amelyet másutt is nyugodtan meg lehetett volna jelentetni.

A M.A.G.U.S. világának első antológiája alapműnek számít a világba merülőknek. A világot kitaláló és történeteikkel elmélyítő nagyok írásainak egy csokra, amelyen keresztül még jobban megismerhetjük a Kalandorok Krónikáját. Ajánlom mindenkinek, aki hisz a magyar fantasy írókban és azoknak is, akik kételkedtek eddig a magyarok fantáziájában.
Jó kis fantasy novellafüzér.