Hogyan ​legyünk jók? 4 csillagozás

Azaz miként legyünk erkölcsösek és tisztességesek egy elvetemült világban?
Gary Cox: Hogyan legyünk jók?

Egy előremutató, humorral fűszerezett és szórakoztató olvasmány, ugyanakkor filozófiai mélységig hatoló kötet arról, hogy napjainkban milyen tényezők mentén értékelhetjük magunkat morálisan jónak, vagyis kellően racionálisnak, elfogadónak és tiszteletteljesnek.

Gary Cox, a filozófia doktora, író és a Birminghami Egyetem kutatója e kötetében széleskörűen és szinte élet-halál kérdésekig menően, mélységeiben is tárgyalja, hogy például miben is áll a jóság értelme, megvalósíthatósága és valósága. Mindezt pedig olyan grandiózus filozófiai gondolkodók munkájának vizsgálatán keresztül teszi, mint például Arisztotelész, Hobbes, Kant, Mill, Nietzsche, Platón, Sartre, Thomson vagy Warnock.

Tartalomjegyzék

>!
Pallas Athéné Books, Budapest, Magyarország, 2020
184 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635730063 · Fordította: Majorné Soós Ágnes

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Daniella78>!
Gary Cox: Hogyan legyünk jók?

Gary Cox: Hogyan legyünk jók? Azaz miként legyünk erkölcsösek és tisztességesek egy elvetemült világban?

Nagy kópé ez a Cox, mert azt ugyan nem árulja el, hogyan legyünk jók egy elvetemült világban, viszont bevezet bennünket az etikába. Bemutatja a legjelentősebb etikai gondolkodókat, a morálfilozófia legjelentősebb elgondolásait és eszméit, megismerhetjük a legfontosabb fogalmakat és érveket. Sok filozófus iránt felkeltette az érdeklődésemet, így Kant, Arisztotelész és Moore etikájával mindenképp jó lesz majd közelebbről megismerkedni (és ezzel szerintem el is árultam, mely irányzatok felé vonzódom), ugyanakkor sikerült megértenem az utilitaristák felfogását is. A könyv tehát etika tankönyvként is megállná a helyét, és sok érdekes kérdést tárgyal, így a végén két alkalmazott etikai témát is érint, az abortuszét és az állati jogokét.

Mr_Catharsis91>!
Gary Cox: Hogyan legyünk jók?

Gary Cox: Hogyan legyünk jók? Azaz miként legyünk erkölcsösek és tisztességesek egy elvetemült világban?

Másféle útmutatóra számítottam, de azért így is elég jó kis könyv volt. Szépen sorra veszi az elmúlt jó pár száz év fontosabb filozófiai irányzatait a témában és aztán kétes, megkérdőjelezhető témákat is bemutat.
Az összefoglaló fejezete azért jócskán megterhelő volt, főleg a 163-164. oldalon bemutatott 93-ban történt bűnténnyel teszi fel a pontot az emberi gonoszságra. Pedig sok sza*ról olvastam az elmúlt években, de az überelt mindent.
Nemcsak amiatt, de azért is el kell követnünk mindent, hogy a jó úton zögykölődjünk egy még jobb élet felé.


Népszerű idézetek

Gubbooks>!

Séta közben jó dolog gondolkodni, beszélgetni […]

73. oldal

Gary Cox: Hogyan legyünk jók? Azaz miként legyünk erkölcsösek és tisztességesek egy elvetemült világban?


Hasonló könyvek címkék alapján

Őszentsége a XIV. Dalai Láma: Ősi bölcsesség, modern világ
Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli
Kathryn Schulz: Tévedhetsz
Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon
Lydia Denworth: Barátság
IGe: Trükkös „Mém”
Erich Fromm: Az Önmagáért való Ember
Norman Doidge: A változó agy
David Michie: A dorombolás művészete
Leon Lederman: Az isteni a-tom