12 ​dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk 21 csillagozás

Gary Chapman – Shannon Warden: 12 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk

Dr. Gary Chapman emberek millióinak segített már felkészülni a házasságra.
Most azoknak segít, akik a gyerekvállalásra szeretnének felkészülni.
Dr. Gary Chapman tapasztalt párkapcsolati szakértő, és a New York Times bestsellerévé vált Az 5 szeretetnyelv szerzője. Ezt a gyakorlatias és olvasmányos könyvet a lelkigondozást tanító Dr. Shannon Wardennel, három gyermek édesanyjával együtt írta.
Közösen mondják el, mi az, amiről úgy érzik, jó lett volna tudniuk mielőtt megszületnek a gyerekeik. Például, hogy a gyerekvállalás hogyan hat az időnkre, a pénzügyeinkre, a házasságunkra – hogy többet ne is említsünk. Kedvesen és viccesen osztják meg velünk használható tanácsaikat az élet különböző területeit illetően a bilire szoktatástól kezdve az időbeosztáson és a gyerekeinknek járó bocsánatkérésen át a házasságunk megerősítéséig – és mindeközben nem győzik hangsúlyozni, hogy a gyerekek mekkora örömöt jelentenek számunkra!

Eredeti cím: Things I Wish I'd Known Before We Became Parents

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

>!
Harmat, Budapest, 2017
176 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632883786 · Fordította: Király Teodóra
>!
Harmat, Budapest, 2017
176 oldal · ISBN: 9789632884851 · Fordította: Király Teodóra
>!
Harmat, Budapest, 2012
146 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632881201 · Fordította: Szilágyi Zsófia

Most olvassa 7

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

icu79>!
Gary Chapman – Shannon Warden: 12 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk

Első könyvem az írótól, de sajnos csalódnom kellett. A stílusa és a lényegre törő fogalmazása tetszett, de kevés újdonságot tudott mondani, és azt gondolom, hogy azok a dolgok, tények, amelyeket leír 12 pontba szedve, a legtöbb szülőnek, vagy még csak leendő szülőnek nem kéne, hogy meglepetést okozzon. Így nekem kicsit szájbarágósnak hatott…

PTJulia P>!
Gary Chapman – Shannon Warden: 12 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk

Javasolnék egy címmódosítást a következő kiadáshoz: 12 dolog, amit jó lenne tudni, mikor gyermeket tervezünk. Oké, a jelenlegi cím kissé hatásvadász, meg jobban is hangzik, de észvesztően fontos lenne, hogy ez a könyv minden gyereket tervező és váró családhoz eljusson!! Időben! Talán megúszhatnánk vele néhány vargabetűt, kevesebb fájdalmat okozva ezzel magunknak és bizony, a gyerekeinknek. Én háromgyerekes anyaként bizony elmorzsoltam pár könnycseppet az olvasás közben. A könyv rövidsége – vagy találó címe? :-) – miatt a férjem is magától a kezébe vette, s szerintem ő is hasonlóan érezhet.
Pedig banális dolgokról ír: időbeosztás, anyagiak, a gyerekek különbözősége, szülői minta, örömök stb., mégis ezt úgy teszi, hogy egyszerre támogató is, és közben remek tippeket ad. Minden fejezet végén vannak gyakorlati, átgondolandó, átbeszélendő kérdések, feladatok; ezek segítik az egyes téma elmélyítését, és – ha szükséges- a változtatást.
Mindenesetre nem késő, soha sem késő ezt a könyvet kézbevenni: maga Chapman is több helyen bevallja, hogy már nagyobbak voltak a gyerekeik, amikor erre vagy arra rájött, és mert változtatni. És nem volt késő. Ez megerősítő és támogató érzés.
Szilárdan tartja magát az a véleményem, hogy kevesebb válás lenne a gyerekek megszületése után, ha a szülőpárt időben felkészítenék arra, hogy egy gyermek születése micsoda hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel jár. A terhesgondozás és szülésfelkészítő foglalkozás szinte mindenhol csak a technikai, egészségügyi dolgokra koncentrál, esetleg lehelletnyit a baba jóllétére; de a szülőpár jóllétére, az ő majd törvényszerűen előjövő kapcsolati átrendeződésükre egyáltalán nem. Pedig minden újabb gyermek érkezése egyben egy újabb kapcsolati kihívás is. Ezért tenném bele minden kismamacsomagba a várandósgondozási kiskönyv meg a pelenkapromó mellé ezt a könyvet is. Bőven megérné az államnak ebbe belefektetni, a @Harmat_Kiadó meg adna némi kedvezményt a nagy tételű rendeléshez, ugye? ;-)

1 hozzászólás
Danuna>!
Gary Chapman – Shannon Warden: 12 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt szülők lettünk

Azt hittem, hogy ad najd némi új információt a gyermekvállalással kapcsolatban, de sajnos nem így történt.
Általánosságokat ír le, csupa olyan dolgot, amit a szülők számításba vesznek, ha szóba kerül a családalapítás.
Erősen felejthető élmény volt.


Népszerű idézetek

PTJulia P>!

Szintén nagy öröm a szülők számára, ha látják, hogy a gyermek önállóan elékszíti a leckéjét vagy elvégzi a házimunka rá eső részét, mielőtt kimegy játszani. Tudjuk, hogy a helyes fontossági sorrendre – első a feladat, aztán a kikapcsolódás – felnőttként is nagy szüksége lesz majd.

161. oldal

PTJulia P>!

Adler azt javasolta, hogy ha megvizsgáljuk, milyen érzelmi reakciót vált ki belőlünk a gyermek helytelen viselkedése, jobban meg tudjuk ítélni, mi zajlik a gyermekben. Ha viselkedését a figyelemfelkeltés vágya motiválja, bosszúsnak érezzük magunkat. Ha irányítani próbál minket, valószínűleg dühösek leszünk, és erős késztetést érzünk arra, hogy hatalmi harcba bonyolódjunk vele. Ha bosszúvágy vezérli, akkor megbántva érezzük magunkat, és talán kísértést érzünk arra, hogy megszégyenítsük a gyermeket. Ha az alkalmatlanság érzése áll a viselkedés hátterében, akkor a szülő tehetetlennek érzi magát, és érzelmileg visszahúzódik. Azáltal, hogy tudatosítjuk saját érzéseinket, jobban megérthetjük a gyermek helytelen viselkedésének okát, és elkerülhetjük az olyan helytelen szülői reakciókat, mint a hízelgés, az erőfölénnyel való visszaélés, a megszégyenítés vagy a konfliktuskerülés.

66-67. oldal

Orsi_olvas>!

A gyereknevelés kiváltság, és a rá fordított idő bőségesen megtérül. Ugyanakkor fontos, hogy a szülők a saját kapcsolatukra is szakítsanak időt.

33. oldal

PTJulia P>!

Életkortól függően megvannak azok a taktikák, amelyek alkalmat adnak a gyermeknek, hogy részt vegyen a döntésben, így a szülő és a gyermek egyaránt nyertesnek érezheti magát.

63. oldal

PTJulia P>!

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk felelősségteljes felnőtté váljon, tőlünk kell majd megtanulnia, hogy tiszteletben tartsa a szabályokat és a törvényeket.

63. oldal

Turcsány_Torda>!

Az élet lehetőségek és kihívások sorozata, és mindkettő számos előnnyel és teherrel jár. Ha ezt elfogadjuk, és a szeretet szemüvegén keresztül szemléljük az életet, még a nehezebb helyzetekben is könnyebb lesz együttérzően, kedvesen, türelmesen viszonyulnunk gyermekeinkhez. A szeretet az önzés ellentéte. “Mivel gazdagíthatom mások életét?” – a “Mi hasznom származik ebből?” helyett. Az önzés manipulációhoz vezet: megteszem neked, ha te is megteszed nekem. Nagy hatással van a gyerekre, ha a szüleik kapcsolatában a szeretetet, a közösséget, vagy az elszigetelt önzés modelljét látják működni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
Lundy Bancroft – Jay G. Silverman – Daniel Ritchie: Lehet-e jó apa a bántalmazó?
Kevin Leman: Péntekre boldog család
Daniel Siegel – Tina Payne Bryson: Drámamentes fegyelmezés
Lundy Bancroft: Apa bántja anyát
Kevin Leman: Útmutató lányos apáknak
Ross W. Greene: Emberi lények nevelése
Daniel Siegel – Tina Payne Bryson: A szülői jelenlét ereje
Ruby Wax: Használati utasítás az emberhez
Vekerdy Tamás: Jól szeretni