Titkosnapló 83% 11 csillagozás

Biztosra veszem, hogy Gárdonyinak volt humorérzéke, mert talán úgy sejthette, a titkosírás felkelti az emberek érdeklődését, és meg akarják fejteni, ezért a napló eleje, apró kis semmiségek, mire gondolt, mit „talált” jó gondolatnak. Érdekes volt olvasni, és bevallom, én egészen eddig nem igazán tudtam, mi a különbség a piros és vörös között, sőt, valahogy mindig fordítva gondoltam, nem pedig, hogy a piros inkább bíboros, a vörös inkább narancsos árnyalat. (Ez így hülyén fogalmazva, viszont így emlékezni fogok rá.)

Szeretem a titkokat. Valami perverz öröm – és ugyanakkor némi bűntudat – uralkodik el rajtam, ha bepillantást nyerhetek a művészlelkek legbelsőbb érzés- és gondolatvilágába. Mint egy kincsesláda, úgy tárult fel előttem ez a tengernyi zamatos „magyarság” és bölcsesség – még ha nem is mindig tudtam egyetérteni vele.

A titkosság biztos tudatának kegyetlen őszinteségével nyilatkozik több írótársáról, de önmagáról és művészetéről is:
„Az Egri csillagok és az Isten rabjai első fejezete rosszul van megválasztva: lomhán indul, nem szituációból. S éppen így A láthatatlan ember is.”

A természet kalendáriuma részt kissé keserédes volt olvasni, főleg a hóolvadásról szóló részeket…

„Más szóval a szót!” – szólítja fel önmagát több alkalommal is, az e címet viselő rész pedig különösen sok – időnként megmosolyogtató – nyelvi találmányt rejteget.

Az ő ötletei alapján a szerelmesek „lopogatják egymást oldalló szemekkel”, aki kedvetlenséget okoz: „bizgat, bozgat, bözget” esetleg „rákegyetlenül” és még a fityfenét is lehet fokozni: „Vigye biz’ a fityfiringős fityfene.”

Izgalmas kísérlet lenne divatba hozni néhány szót ebből a gyűjteményből.

Gárdonyit (újra)olvasni pedig még érdekesebbnek ígérkezik a Titkosnapló után.

Nehéz erről a kötetről értékelést írni, mivel a benne szereplő gondolatok nem a „külvilágnak” lettek szánva. De éppen ettől nagyon érdekes is egyben, ahogyan magát – és néha mások – munkáját értékeli Gárdonyi, és saját munkájához fogódzókat, figyelmeztetéseket fogalmaz meg. Ha lenne bennem bármi hajlam az írásra, nagyon sokra értékelném, olvasóként pedig rácsodálkoztam, mennyi munka, tépelődés és fáradhatatlanság kell egy MŰ megírásához. A kötet Morfiumcseppek című része tetszett a legjobban, az idézetek közé is onnan válogattam. A Más szóval a szót! című rész pedig több, mint egy szinonimaszótár, a magyar nyelv kis kincsesládája (ez kicsit így pátoszos, de nem baj).
Sok fénykép mutatja meg magát a titkosírást, de egy kis elemzést szívesen olvastam volna a tibetűkről.

Igazi, megszívlelendő életbölcsességek. Íróknak pedig kötelező olvasmány. Csak ajánlani tudom. Lassan, ízlelgetve érdemes olvasni, akár hónapokon, éveken keresztül, néha-néha beleolvasva, amikor vágyunk egy kis megerősítésre, tanácsra, jó szóra egy bölcs öregtől. Én így olvasom.

Klasszikusainkat, így Gárdonyit olvasva is mindig újabb kincsekre találok, ez a könyv is nagy felfedezés volt számomra. Gárdonyi életműve és személyisége is tele van rejtélyekkel, most egy kicsit többet értek mindkettőből elolvasva ezt az időnként nehezen követhető ill. olykor egyszerűen (nekem) érdektelen információt nyújtó naplót.
Ez a könyv az író rendszerezési kísérleteinek, felfedezéseinek, alkotói gondjainak, aggályainak, önértékelésének az összessége, elmélkedés írói nagyságról, irodalmi értékről, műfajokról. Próbálja megragadni az olyan fogalmak lényegét, mint extázis, szép és rút, mese, karakter és komikum, csak néhány a rengetegből.
Tetszett a Morfiumcseppek c. rész, ami néhány soros bölcsességek gyűjteménye.
Kiderült az is, hogy kiket szeretett olvasni – Mark Twain, Balzac –, vagy az is, hogy Chamberlain könyvét és Schopenhauert olvasott németül, micsoda meglepetés, hogy kontárműnek nevezi Goethe egyik művét, de is, hogy Goncsarov Oblomov-jának olvasását abbahagyta.
A természet kalendáriuma igazán kedves volt számomra, olyan, mint egy tabló a természet történéseit mutatja be hónapokra bontva.
A könyv végén található” ELIGAZÍTÓ Gárdonyi titkosírásos feljegyzéseinek olvasásához” informatív és hasznos volt.