Két ​menyasszony 92% 10 csillagozás

A boldogságnak nincsen kalendáriuma.

De az örökkévalóság útja is rövidebb lehet egynéhány mérfölddel, mint a mi utunk volt Velencéig.

A zöld növényzet: erdő, mező. A zöldben mindig jó a levegő. A növényzet napfényt lehel be és életet lehel ki. Balzsamot! Illatot! Az embernek ez a lehellet az élete.

Ki ette meg a májamat?

Egy augusztusi napon vadászni mentem Bársony Istvánnal. Emlékezetes napom ez nekem: életemben először fogtam puskát a kezembe és ő volt rá a tanítóm.

37. oldal

A fehér árnyék csüggedten állott.

– Ime, – mondotta, – nem lehet boldoggá tennem egy embert se. Mert az ember mindig azt mondja: ha ez, meg ez meglenne, boldog lennék, s ha teljesíteném a kivánságát, újra kiván. Hát vigyen el benneteket az ördög.

János fölébredt. Elgondolkodva nézett maga elé és szólott:

– Álom volt-e ez vagy látomás? Akár álom, akár látomás, igaza van az angyalnak. Már most hát csak arra kérem az Istent, hogy ne kivánjak többé semmit.

A telhetetlen ezzel is kivánt.

Jánosok vagyunk

– Eszembe jut egy gyermek-mese, amelyik úgy végződik, hogy az akasztott ember benyit a házba és tudakolja: ki ette meg a májamat? Rettenetes mese. A gyermek nem tud rá felelni. Én tudok: a civivilizáció!

Ki ette meg a májamat?

Az ég tiszta volt. A széles hársfasor a tavaszi gyönge-zöld lomboktól pompázó. Az út mellett mindenfelől gazdag sötétzöld vetés. Aztán egy keresztben elvonuló fehér akácfasor, amelynek illata az egész környéket elárasztja.
Megint tovább nyirfaliget, amelynek fái mintha penészfoltos ezüstből volnának.

A láncvirág

A kapubálvány tetején megjelenik tavaszszal egy kövér, sárga virág, aminőből a gyerekek láncot szoktak fűzni. Hogy került az oda? A manó tudja. A szél vitte oda még az őszszel.

A láncvirág

Különféle tekervényes utakon és töltéseken haladtunk által. Sehol egy ember, sehol egy ház, sehol egy szembejövő kocsi. Csak nedves smaragdzöld legelők és vörhenyes nádasok, mozdulatlan
nyárfák és fehérlő füzesek és megint kanyargó út. A nap lealkonyodik. A vöröslő égen vadludak repülnek által.

Kingyes

Bementem a pappal az üregbe. A kő szinte kongott a lépteink alatt.

– Ez a hegy csakugyan üres, – mondottam a papnak.

– Üres, – felelt az, – olyan, mint egy nagy kőedény.

– Nekem valami kéményről is beszéltek. Van valami a tetején?

– Volt egy lyuk, hanem azt már betömték, hogy a gyerekek belé ne essenek.

– És mekkora volt az a lyuk?

– Akkora, hogy egy ember kényelmesen lebocsátkozhatott volna a hegy belsejébe.

– És milyen mély?

– Én egy kötéllel húsz ölnyire értem feneket.

– És nem bocsátkozott le senki?

– Még olyan bátor ember nem született.

Visszajövet elgondolkoztam azon, hogy minek járnak a mi hegymászó embereink az Alpesek közé: íme, itt ki tudja, micsoda érdekes barlang vár a fölfedezésre. A hegyek köröskörül vaskő- és sótartalmuak. Arany és ezüst
tallérok nincsenek talán benne, de lehet, hogy hoznának ide a természet csudáit járó idegenek.

Kastély a föld alatt