Minden egy hirdetéssel kezdődött: Férjhez adnám a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó.
A szabados életet élő Ó Péter borkereskedő mielőbb szeretne megszabadulni a zárdából nemrég hazatért lányától. A pénz nem számít, így elhatározza, hogy a jelentékeny hozomány ígéretével kerít férjet Ida számára. Jönnek is a kérők tucatszám: villás bajszú katonatisztek, cilinderes fiatal- és kevésbé fiatal emberek. Az apa választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság szigorúan üzleti alapokon köttetik – az esküvő előtt Ida és Csaba megfogadja: a külvilág felé eljátsszák a boldog ifjú párt, míg egymás számára idegenek maradnak, és egy év elteltével megszabadulnak kötelékeiktől. A fiatalok ártatlan titkokkal… (tovább)
Ida regénye 1861 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1924
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Talentum diákkönyvtár Akkord · Lazi Könyvkiadó klasszikusai Lazi · Gárdonyi Géza válogatott művei Kossuth · A magyar próza klasszikusai Kossuth · A magyar próza klasszikusai Unikornis · Kincses Könyvek · Libri díszkiadások Libri, Scolar, Jaffa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Heti klasszikusok Maecenas, Magyar Hírlap
Enciklopédia 61
Szereplők népszerűség szerint
Ó Ida · Balogh Csaba · Balogh Jolán · Ó Péter · újságíró
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 461
Most olvassa 82
Várólistára tette 585
Kívánságlistára tette 365
Kölcsönkérné 9
Kiemelt értékelések
Lebilincselő történet két fiatalról,akik kényszerűségből házasodtak össze.Akik aztán szépen összecsiszolódtak és igazi, segítő társai lettek egymásnak.
Ugyanis Ida és Csaba úgy keltek össze, hogy nem is ismerték egymást. Csak a házasság megkötése után kaptak időt Gárdonyitól. Hagyta az eseményeket a maguk medrében folyni. Lépésről lépésre építette fel a kettejük közötti bizalmat. A fiatalok szépen, lassan fedezték fel egymás jó és rossz tulajdonságait és váltak igazi társakká.
Elgondolkodtató, hogy akkoriban mennyire más értékrendek uralkodtak!
Muszáj volt ezt ma végigolvasom, mert annyira érdekelt a vége, de nem vagyok maradéktalanul elégedett vele. Amikor már csak két oldal van hátra és még semmi sem tisztázódott…
Szép történet volt, fordulatos, bár ennyire nem akartam belemerülni a festészetben. Idát sajnáltam, az apja viselkedése szörnyű, ráadásul a kapcsolata Csabával tele volt félreértésekkel. Nagyon reménykedtem a boldog befejezésben. Végül is megvolt, csak nem úgy, ahogy reméltem.
De kár, hogy a végére értem.
Gárdonyival elég felemás a viszonyom. Az „Egri csillagok”-at én nagyon szerettem, a „Láthatatlan ember”-t elsumákoltam, az „Ida regénye” pedig egyikhez sem hasonlítható. Tulajdonképp azért álltam neki, mert komoly hiányosságaim vannak a hazai klasszikusok terén. Például Gárdonyit sem ismerem eléggé. Nos az „Ida” bőven árnyalta azt amit eddig gondoltam róla.
Az általam eddig ismert írásaihoz képest a stílusa is sokkal másabb, lassabb, kevéssé mozgalmas. Persze a nemzeti öntudat bőven megvan, kikerülhetetlen, de mégis talán kevéssé hősies ez a regény.
Az első rész kifejezetten vontatottnak tűnt. Ida klastrombeli élete, időnkét feleslegesnek tűnő részletekkel terhelt, túl alapos bemutatásba fullad. A regény kiindulópontját jelentő hirdetés volt számomra annyira érdekes, hogy átsegített ezen a részen. Persze szépen van megírva (hogy is lenne másként), de ettől még unalmas. Aztán valahol a Németországba tartó út közben magába rántott a történet, de annyira, hogy alig ereszt el. A szereplők különlegesek, finoman árnyaltak, és annyira- de annyira suták, hogy az utolsó lapokig izgultam értük. Nagyon édes történet. Közben persze, a mű tájkép is, a Münchenben élő művészek mindennapjairól, a polgári családi életről, az 1900-as évek szerelmi ügyeiről. Nagyon jó olvasmány volt, de a vége sajnos olyan gyors, és hirtelen, hogy nehéz elengedni így, félig lezártan. De jó szívvel ajánlom olvasásra.
Első, máig egyik legkedvesebb könyvem Gárdonyi Egri csillagok-ja. Olvastam tőle még néhányat, ahogy éveim, s „fogamban az idegen anyag” is szaporodott. Könyvtáramban korábban is szerepelt vagy tíz kötete, de mégis, az Ida regénye című alkotását egy, a Szépirodalmi kiadásában 1966-ban 36.000 példányban megjelent sorozatból a Bosnyákon vettem meg. Nem emlékszem, hogy korábban olvastam volna.
Most viszont olvastam Gárdonyi e kitűnő regényét, amely szerény véleményem szerint vetekszik „az író legjobb regénye” címért.
A századforduló közelében zajló történet sajátos helyzetből indul, kellőképp fordulatos, olvasása közben az ember izgul és reménykedik, s az író végig sikeresen tartja fenn a krimibe illő feszültséget és reményt. Olyan nyelvezettel és stílussal vezeti elő a cselekményt és a főszereplők gondolatait, hogy kellő empátiával az olvasó is átérezze a történések nyomán lelkükben zajló eseményeket, viharokat. Amíg helyenként nyíltan felnevettem – feleségem érdeklődve nézett, vajon mit is olvasok – szórakoztató is volt, romantikus is, amellett, hogy nagyon tanulságos.
Kitűnő könyv! Mindenkinek ajánlom!
Nagy meglepetés volt számomra az Ida regénye, hiszen Gárdonyihoz elég furcsán álltam az Egri csillagok után. Azt kell, hogy mondjam kellemeset csalódtam Gárdonyiban, ezek után biztosan fogok még tőle más könyveket is olvasni. Elég régen belekezdtem már a regénybe, akkor valahogy nem fogott meg, de pár nappal ezelőtt ismét a kezembe vettem és négy nap alatt ki is olvastam. Az egész regény minden színét megmutatta az érzelmeknek, Gárdonyi egyes mondatai annyira megragadtak, hogy muszáj voltam megállni egy kicsit és elolvasnom még egyszer az adott mondatot/okat. Imádtam.
„Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz. Ha tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a tengeren: levélben találkoznak.”
Gárdonyi Géza munkássága nem tartozott ifjonti olvasásom kedvencei közé.
Soknak és unalmasnak tartottam, persze amit kellett elolvastam, olvasó naplót készítettem és talán elfeledtem.
Aztán egy ajándékozás keretén belül megkaptam, igaz én kértem.
Sokáig húztam, halogattam, csak nem akart jönni az érzés, hogy én ezt bizony szívesen olvasnám.
Most viszont úgy vagyok vele, ami a kezembe akad itthon, ha törik, ha szakad olvasásra kerül, mert csak a helyet foglalja ha nem a lelkemnek megfelelő.
És, hogy most becsuktam a könyv utolsó lapját is, nem értem magamat, mert bár nem felhőtlen a véleményem, – valahogy a végén másra számítottam –, mégis csak olvastatta magát, sőt mi több ingerelte a fantáziám, mi is lesz a vége.
Bizonyosan nem ezt vártam, persze hiú ábrándokba kár is volt kergetni magamat.
Mennyi félreértés, meg nem értettség tarkítja a lapokat, és mégis csak az idegeimet húzta, nyújtotta, mint a rétes tésztát, aztán mikor már kezdtem besokallni egyszer csak vége lett.
Szegény Ida kapott hideget, meleget. És amilyen apa kapott a történetben szerepet, te jó ég, felkapom a „szoknyámat” és itt se vagyok. Borzalmasan utáltam ezt a karaktert, a megfeslett lelke csöpögött a „jó” indulattól, hányingerem van ha csak rá gondolok.
Mint így utólag végig gondolom, igen csak színes érzelmi skálát hagyott maga után a történet.
Tévedtem, bár az is lehet harminc évesen az ember megérett eme történetekre, és egy teljesen más szemszögből igen is értékelni tudja azon érzelmeket, élményeket, melyek ezen művek nyújtanak az olvasó számára.
Nálam ez történt le se tagadhatom, bár nem is akarom.
Bár nem kedvenc, elő fogom venni és pár év múlva újra olvasásra kerül.
Ki tudja akkor milyen élményeket nyújt a számomra!?
”Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz.”
Gárdonyitól szerettem volna már mást is olvasni, nem csak az Egri csillagokat. Amikor az Ida regénye megjelent ebben az új, gyönyörű kiadásban, gondoltam itt az alkalom hozzá.
A szerző remekül ábrázolja az igaz szerelem témáját, miközben a művészet is szerepet kap a sorok között. Bár a történet lassú mederben folyik, és kell egy kis idő, míg felvesszük a régies szövegkörnyezetet, de a cselekmény kárpótol érte.
Ó Ida egész gyermekkorát apácák között élte, apja mostoha körülmények között bánt vele. Miután hazatér az egyházi iskolából, otthonában újabb meglepetések és szomorúság várja.
Balogh Csaba festő, szobrász és újságíró, aggódó testvér szerepében tetszeleg. Figyelmét egy igen érdekes újsághirdetés kelti fel, mely kapcsán a sors Idával keresztezi útját.
Házasságuk eldöntetett, és a kezdeti nehézségek ellenére, tanúi lehetünk szépen ívelő barátságuknak, miközben egyre szorosabb kötelék alakul ki közöttük.
A mű utazásra hív minket, ahol az útitársaink egy házaspár, a festészet és a szerelem lesz.
spoiler
Gárdonyi Géza az Egri csillagok óta rettegett író számomra. Azonban az Ida regénye régóta vonzott, így ennek az idei, igényes megjelenésnek lelkesen álltam neki.
Nem tagadom, az elején elég lassan haladtam vele, mert meg kellett szoknom a nyelvezetét és leginkább a hangulatát. Ugyanis cselekményileg lassan folydogáló, izgalmakban nem gazdag. A könyv első felében megismerjük a két házastársat egybekelésük előtt, külön- külön, melyek közül Csabáét olvastam a legszívesebben. Nekem ő volt a legszerethetőbb karakter mind közül. A többiek inkább ellenszenvesek voltak számomra.
És habár a feléig elég vontatott volt, leginkább Ida részei miatt, mégis kora reggel és késő este egy kis kikapcsolódást nyújtott ez a bájos, helyenként illusztrált könyv. Mely leginkább a felétől volt érdekes, amikor a két főszereplő végre találkozott és utazásnak indult.
A lezárást viszont kimondottan sajnáltam. Szerintem jó lett volna kicsit elnyújtani, hogy a szereplőktől méltó búcsút vehessek.
Ám összeségében örülök, hogy elolvastam. Kedvenc ugyan nem lett, igazi egyszer olvasós volt nekem. Viszont azoknak ajánlom, akik egy félreértésekkel teli, ízig – vérig klasszikusra vágynak.
Általános iskolában az Egri csillagok volt a kedvenc kötelező olvasmányom. Vagyis egész életem kedvenc kötelezője, nem csak az áltsulis. Szerettem minden sorát, úgy éreztem, hogy ott vagyok, én is védem a várat. A történelemtanárom szavajárása az volt ezzel kapcsolatban, hogy „remélem azon a részen már túlvagytok, hogy két gyerek fürdik a patakban”. Így tanultam meg örökre, hogy mi az Egri csillagok első sora. És akárhányszor a kötelezők jutnak eszembe, amiről mindjárt az Egri csillagokra asszociáliok, eszembe jut, hogy kellene még Gárdonyitól olvasnom, mert ez a könyv alapján ő az én emberem a klasszikus magyarok közül.
Aztán eltelt 10 év, és végre tényleg rászántam magam, hogy nekiugorjak még egy Gárdonyinak. Ida redényének. És I-MÁD-TAM! Minden sora gyönyörű, simogatta a lelkem… Úgyhogy új kedvencet avattam.
Ida, Csaba, Ó Péter és az összes karakter annyira emberi volt. Utáltam őket, szerettem őket, értettem őket, nem értettem őket. A történet vezetésében az tetszett a legjobban, hogy folyamatosan váltogatták, hogy kinek az élettörténéseibe és gondolataiba láthatok bele. De közben mégsem tudtam pontosan, hogy miről mit tudnak. Aztán míg ezen filóztam és izgultam, jött egy félmondat, és kiderült, hogy mindent tud az a bizonyos szereplő. És akkor csak így néztem, leesett az állam. És a vége… Oké, befejeztem az ömlengést, inkább olvassátok el!
Imádtam!
Szerintem ilyen gyorsan még nem olvastam ki magyar klasszikust, mint ezt! És az is biztos, h újra fogom én még ezt olvasni!
Az jutott az eszembe, h néha annyi izgalmat zúdított Gárdonyi a nyakamba, mint egy krimiben szokás, főleg hogy még lövés is eldördült.
Közben pedig én, az olvasó úgy izgultam velük, aggódtam a sorsukért, és kíváncsian vártam, mit tartogat nekik a jövő.
Egyébként azt érzem, hogy úgy olvasnám még, szóval nekem a vége ok is volt, meg nem is. De csak az olvasó ember elégedetlen bennem, ki olvasta volna tovább ezt a könyvet.
Ida – szerettem benne, h bármit is sodort elé az élet, kihívásként tekintett rá, megküzdött vele
Csaba – tetszett benne, hogy bármennyire is fájt neki, tartotta a szavát
Népszerű idézetek
– Mindent lehet mellékesen, csak művészetet nem. Vagy teljes lélekkel, vagy sehogy.
11. oldal, 1. rész, 1. fejezet
[…] ökör vagyok! És bivaly vagyok! És szamár vagyok! És egy egész állatkert vagyok!
302. oldal
Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
– Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
– Istenem!…
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.
– Hova jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.
– Miért nem szól, ha fixírozzák?
Ida vállat vont.
– Nem tudtam, hogy szóljak-e. Nekem bizony kellemetlen volt.
– Hát máskor azonnal szóljon.
– De hát minek? Mit tehet vele?
– Mit? Azt, hogy pofon ütöm.
3. rész, 5. fejezet
És ami fő: minden igazi művész hoz magával valami újat, ami előtte nem volt. Vagy ha volt is, hát nem olyan tökéletesen.
196. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ken Follett: A katedrális 89% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: Sirály / A sziget 73% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: Az igazi 90% ·
Összehasonlítás - Gustave Flaubert: Madame Bovary 86% ·
Összehasonlítás - Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége 86% ·
Összehasonlítás - Füst Milán: A feleségem története 82% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: Sirály 80% ·
Összehasonlítás - Colleen McCullough: Tövismadarak 92% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 90% ·
Összehasonlítás - Zilahy Lajos: Halálos tavasz 83% ·
Összehasonlítás